Érzéki gyógyulás

-         Igen? – vettem fel a telefonom.

-         Szia drágám.

-         Szia anyu. Mi újság?

-         Hogy vagytok? Bill?

-         Kicsit jobban. Pont most megyek be hozzá.

-         Vanessa már nagyon hiányol titeket.

-         Add egy picit. – kértem és anyu adta is át neki a telefont. – Szia kicsim.

-         Szia mami. Mikor jössz értem?

-         Holnap. Most bemegyek apuhoz a kórházba.

-         Én is akarom látni.

-         Fogod kicsim. Holnap bejössz velem hozzá.

-         Az apukámat akarom.

-         Jaj kicsim ne sírj. Mit szólna apu, ha tudná, hogy sírsz?

-         Haragudna.

-         Igen. Úgyhogy ne sírj. Fogadj szót a nagymaminak, és holnap reggel érted megyek.

-         Megígéred?

-         Megígérem. Add vissza nekem a mamát.

-         Adom. Szeretlek anyu és mond meg apunak, hogy nagyon szeretem őt is.

-         Megmondom. Én is nagyon szeretlek.

-         Nagyon szomorú. – szólt bele újra anyu.

-         Tudom anyu. Megszakad a szívem.

-         Te hogy viseled?

-         Jól vagyok. Holnap elhozom Vanessát.

-         Rendben.

-         Most mennem kell.

-         Jól van szívem. Üdvözlöm Billt.

-         Átadom. Szia.

-         Szia.

Magamhoz vettem a táskám és elindultam. Hamar ott voltam a kórházban, már számtalanszor megjártam ezt az utat. Az ő kórterme a második emeleten volt. Sikerült egyágyas helyet szereznünk neki. Hisz pénz beszél…

Mikor beléptem Bill aludt. Letettem a táskám, kicsit rendet raktam az ágy mellett lévő asztalon, elpakoltam az ebédjének maradványait. Nem sokat evett.

Odahúztam egy széket az ágya mellé és leültem. Néztem, ahogy alszik, annyira gyönyörű ilyenkor. Nyugodt, nincsenek gondjai, álmában talán nem a kórház rideg falai között jár.

Nagyon kimerült vagyok. Ahogy nézem ütemes levegővételeit, hallgatom halk szuszogását ez engem is álomba ringat.

Ledöntöttem fejem karjaimra és gyorsan aludtam el.

-         Kicsim. – keltegetett.

-         Elaludtam.

-         Látom. Gyere, feküdj ide mellém. – húzódott arrébb, én pedig felálltam és befeküdtem szerelmem mellé az ágyba.

-         Hogy vagy?

-         Ha itt vagy, mindig jól.

-         Vanessa nagyon hiányol. Megkért, mindenképp mondjam meg neked, hogy nagyon szeret.

-         Hogy viseli?

-         Anyu szerint egész jól. De nem érti, miért kell ott lennie náluk. Holnap elhozom.

-         Behozod hozzám?

-         Be, persze.

-         És te hogy vagy kicsim?

-         Üres nélküled a ház. Mikor engednek végre haza?

-         Talán egy hét múlva. Azt mondja az orvos, hogy egész szépen épülök.

-         Ezt mintha már hallottam volna. Mégis itt fekszel és én a napjaim felét itt töltöm veled egy kórházban. – válaszoltam kicsit szemrehányóan.

-         Elhiheted, hogy ez nekem sem a legjobb.

-         Sajnálom. Én csak…

-         Tudom. Gyere ide. – húzott magához és átölelt.

-         Nagyon hiányzol.

-         Te is nekem. – puszilta meg a homlokom.

Hirtelen kintről hangzavar szűrődött be. Ordibálás, rohangálás, csörömpölés.

-         Ez meg mi? – ültem fel.

-         Fogalmam sincs.

-         Kimegyek, megnézem. – keltem fel és az ajtóhoz mentem.

Ahogy ki akartam lépni egy orvos rontott be az ajtón.

-         Mi folyik itt? – kérdeztem.

-         A fenti emeleten van zavargás.

-         A pszichiátrián?

-         Igen. Behoztak pár napja egy rabot, aki öngyilkos akart lenni a cellájában. Ma jönnek érte a rendőrök, hogy visszaszállítsák az intézménybe.

-         És?

-         Leütötte az őrét és elvette a fegyverét. A kórházból nem jut ki, mert bezártuk, amint megtudtuk, hogy szökni készül.

-         Akkor most itt rohangál a folyosókon egy fegyveres őrült? – Bill.

-         Igen. Ezért megyek óvatosan körbe a betegeknél, hogy szóljak, zárják be az ajtót. Itt a kulcs. – nyomta a kezembe és tovább ment.

-         Ez most komoly? – néztem hitetlenül Billre.

-         Úgy tűnik. Zárd be az ajtót.

-         Jól van. – bezártam és visszaültem Bill mellé az ágyra.

Nem szóltunk egymáshoz. A folyosóra néző üvegablakon átfigyeltük, hátha meglátunk valamit. Hátha az a bolond erre jár.

-         Félsz? – fogta meg a kezem Bill.

-         Nem érzem magam túlságosan biztonságban. – ekkor láttuk, hogy két rendőr szép lassan slisszol el a kórterem előtt fegyverrel a kezükben.

-         Húzd le a reluxát.

Nem válaszoltam, igaza volt. Tényleg féltem és jobb, ha inkább nem is figyelem, mi történik odakint. Odamentem, lehúztam a reluxát és visszaültem az ágyra.

-         Mi van, ha pont nálunk akar elbújni?

-         Nem tud bejönni. – nyugtatott Bill.

-         Fegyvere is van.

-         Nyugi kicsim. Gyere ide. – húzott magához és megcsókolt.

Nem is tudom már, mikor csókolt megy így legutóbb. Már szinte nem is emlékeztem rá, mennyire jó érzés, mikor forró ajkaink egymást érintik, nyelveink összefonódnak.

-         Ne félj.

-         Most ne beszélj. – mondtam halkan és újra megcsókoltam. Újra érezni akartam.

Mikor szánk újra egy forró csókban fonódott össze, egész testem beleremegett. Tetőtől talpig szaladt végig a forróság rajtam.

-         Kívánlak. – súgtam a fülébe.

Forró leheletem érintésétől libabőrös lett a nyaka.

-         Hetek óta nem éreztelek. – suttogta és újra megcsókolt.

A szavak már semmit nem értek. Láttuk egymás szemében, hallottuk egymás levegővételén, hogy most mindketten ugyanazt akarjuk… egymást…

Már nem hallottuk a külvilágot, a folyosókon zajló őrületet. Már nem figyeltünk fel minden beszűrődő ordításra.

Bill felülkerekedett és úgy csókolt tovább. Lassan és gyengéden puszilgatta végig ajkaimtól a fülcimpámon át a nyakamig lévő területet. Lehunytam a szemem és beleharaptam ajkaimba. Egy halk sóhaj hagyta el testemet, amitől Bill egyre szenvedélyesebb lett. Visszatért a számhoz és úgy csókolt, mint még talán soha.

A szemébe néztem, egy kósza tincset a füle mögé tűrtem és halkan szóltam hozzá.

-         Biztos akarod?

-         Biztos. – felelte mosolyogva és ellentmondást nem tűrően csókolt újra és újra.

Közben óvatosan egyesével gombolta ki blúzomat, majd benyúlt alá és megmarkolta a mellemet. Annyira felizgatott, hogy szinte már nem bírtam magammal. Felülkerekedtem, ledöntöttem az ágyra és ráültem csípőjére. Éreztem, ahogy szunnyadó férfiassága életre kel. Levettem a blúzomat és hihetetlen gyorsasággal szabadultam meg melltartómtól is. Széthúztam a köntösén hanyagul összekötött masnit, majd egyetlen puszit nyomtam kedvesem szájára. Egyből elindultam felfedező utamra. A nyelvemet gondosan végigvezettem finom, puha nyakán. Hallva felszisszenését nyelvem minden egyes érintése után, megállíthatatlan lettem. Célirányosan haladtam mellbimbója felé és óvatosan megharaptam. Tudtam, mennyire beindítom ezzel. Ismertem már testének minden apró milliméterét, minden apró pontját.

Hagyta, hogy most én irányítsak. Elértem hasa aljáig és lassan puszilgattam végig alsónadrágjának vonala mentén. Ez a gyengepontja… az egyik gyengepontja…

-         Gyere ide. – húzott vissza magára és egy újabb forró csók közben maga alá fordított.

Most ő ült az én csípőmre, lehajolt hozzám. Két karomat megfogta, és fejem fölé hajtotta.

-         Gyönyörű vagy. – suttogta majd beleharapott a nyakamba.

Hamar leért melleimig és finoman kezdett el nyelve segítségével játszadozni mellbimbómmal. Köldökömet is körbepuszilta, és közben kigombolta nadrágomat. Lehúzta a cipzárt és egy gyors mozdulattal szabadított meg tőle. Combom közepétől egyre beljebb haladva csókolgatott, míg el nem ért fekete csipkés bugyimig. Mindkét kezével megfogta, felemeltem csípőmet és ő óvatosan húzta le rólam fehérneműmet.

A vágy szinte szétfeszítette testem. Bennem akartam őt, azonnal és mélyen.

Nyelvét végighúzta szeméremajkaimon, majd mutatóujját belémcsúsztatta. Halk sikoly hagyta el ajkaimat, mikor éreztem forró ujját magamban. Éreztem, hogy nagyon nedves lettem. Bill ezért mégegy ujját behelyezte a másik mellé, és lassú mozdulatokkal csúsztatta ki-be… ki-be.

Fokozatosan gyorsította mozgását, és közben nyelvével izgatta csiklómat. Hamar csúcsközeli állapotba jutottam. Bill ezt megérezve kivette ujjait belőlem és egy utolsó puszit nyomott csiklómra. Lehúzta boxerét, csípőjét behelyezte széttárt lábaim közé, és lassan engedte belém péniszét. Először csak a végével játszadozott, a szemembe nézett és mosolyra húzta finom, kívánatos száját. Visszamosolyogtam rá, két kezemmel megfogtam a fejét, és magamhoz húztam. Erre ő beljebb csúszott bennem és megcsókolt. Nem tudtam a csókra koncentrálni, amint éreztem, hogy teljesen bennem van hangos sikoly tört elő belőlem.

Gyorsan mozgatta csípőjét és minduntalan tövig hatolt. Két karomat fejem fölött lefogta, ezzel még szenvedélyesebbé tette ezt a gyönyört. Éreztem, hogy nem fárad… sőt, újra és újra erőrekap és ujjait az enyéimbe kulcsolja.

Lassított valamelyest mozgásán, nem akart gyorsan élvezni. Hetek óta nem éreztük egymást, félő volt, hogy gyorsan eldurran.

Felsőtestét is rámengedte, fejét a nyakamba fúrta és lassabb ütemben körözött péniszével bennem. Ujjbegyeimet hátába fúrtam, ezzel éreztetve vele, hogy én hamarosan a csúcson vagyok. Még pár mozdulat és a bennem felhevült vágy élvezet formájában hagyja el testemet.

Megcsókolt, újra felkelt rólam, lábaim vállára helyezte, hogy még mélyebben hatolhasson belém. Fejét hátrahajtva, szemét lehunyva lendült újra mozgásba. Most már csak pár tövig hatoló jól irányzott lökés, és megtapasztalhatom újra a már olyan rég érzett orgazmust.

Amint forró nedvem árasztotta el Bill szintén kitörni készülő péniszét, felülkerekedtem rajta és megcsókoltam. Megmarkoltam merev férfiasságát, és kezemet fel-le húzogattam rajta. Előbb lassan óvatosan, majd ütemesen egyre erőteljesebben és gyorsabban.

Szerettem ezt a hangot. Hangos nyögések törnek útjára a közelgő élvezet hatására szerelmemből. Tudtam, mit szeretne még. Ami a tetőfokára emelné ezt az élményt számára is.

Végighúztam nyelvem a makkján, amire hatalmasat nyögött. Tövig engedtem számba kemény péniszét és néha meg-megszívva vártam a hatást. Nem kellett már sok…

Bill egy utolsó nyögéssel engedte szabadjára spermáját és kezem minden egyes újabb mozdulatára felszisszent.

Most én mosolyogtam rajta.

-         Ne. – nyögte édesen.

Kimerülten engedte el magát és én is visszafeküdtem mellé.

-         Szeretlek. – fordult felém és mélyen a szemembe nézett.

-         Én is nagyon szeretlek.

Ekkor kopogást hallottunk kintről.

-         Mr. Kaulitz! Hölgyem! Jól vannak? – kiabált az orvos.

Billel összenéztünk, mint akit csínytevésen kaptak a suliban, majd nevetni kezdtünk.

-         Igen! – szólt ki Bill.

-         Jó téged nevetni látni. – mondtam komolyra fordítva hangnemem.

-         Úgy érzem, van erőm meggyógyulni. – mosolygott édesen.

-         Igen, én is így érzem.

Nem tudom, hogy a félelem, vagy a sokáig legyűrt és titkolt vágy hajtott bennünket aznap délután, csak azt tudom, hogy újra beleszerettem. Újra úgy éreztem, van értelme az életnek, és újra nőnek éreztem magam. Újra bízni kezdtem Bill gyógyulásában…

Ő is… és ez segített nekünk.