4. rész. Utál engem.

-         Igen, tessék? – vette fel Bill a telefonját.

-         Szia, Viktoria Klein vagyok.

-         Szia. Mégis jössz enni velünk?

-         Nem, köszi. Tom száma kellene nekem.

-         Itt van mellettem, adjam?

-         Úgy is jó, köszönöm.

-         Nincs mit, szia.

-         Haló. – szólt bele Tom.

-         Szia. Viktoria Klein vagyok.

-         Szia. Tom Kaulitz. – felelt gúnyosan.

-         Ha még érdekel az állás, akkor ma ide kéne jönnöd, hogy megbeszéljük a részleteket.

-         Hogyhogy?

-         A lényeg, hogy számíthatok rád, vagy keressek mást?

-         Persze, hogy számíthatsz. Mikor menjek?

-         Nekem a legjobb az lenne, ha minél előbb. Nem szívesen tölteném az egész estét itt, ha nem gond.

-         20 perc múlva ott vagyok.

-         Oké, szia. – tettem is le.

-         Szia.

-         Na mi van? – Bill.

-         Mégis enyém az állás. Most oda kell mennem, megbeszélni a részleteket.

-         Na ezt a csajt sem volt nehéz az ujjad köré csavarnod. – Georg.

-         Tényleg erre a stílusra buknak? – hitetlenkedett Gus.

-         Én nem akartam őt elcsábítani. Meg sem fordult még a fejemben.

-         Még. – jegyezte meg halkan, de mégis mindenki számára érthetően Bill.

Tom igaz nem sokat, de természetesen késett.

-         Szia. – jött be a szobámba.

-         Szia. Ülj le. – mutattam neki az íróasztalom másik oldalán lévő ülő alkalmatosságra. – Nos, állandó műsorvezetést tervezel vagy hobbi szinten gondoltad, hogy ezt is kipróbálod?

-         Nagyon szívesen csinálnám állandóan.

-         Holnap és vasárnap van Robnak egy-egy műsora. Ezeket kéne egyelőre átvenned.

-         Milyen műsorok?

-         Szombaton slágerlista. Hazai és külföldi. Vasárnap R&B szekció. Egy órás válogatás, amibe természetesen a saját kedvenceidet is beleteheted, ha gondolod, csak a műsor menetét jóvá kell hagynom.

-         Tehát szabad kezem van, de mindent meg kell beszélnem veled.

-         Igen. Viszont akármilyen furcsa ez számodra, nem mindenki ért a műsorvezetéshez, így most hétvégén meglátjuk, hogy megy ez neked.

-         És ha jól megy?

-         Akkor egyrészt felveszünk a csatornához, mint állandó műsorvezető. Másrészt pedig elnézést fogok kérni tőled, amiért azt mondtam, hogy nem tudnád csinálni.

-         Megkérdezhetem… - kezdte volna, de a mobilom csengése közbe vágott.

-         Pillanat. Igen? --- Már ennyi az idő? --- Tudsz még maradni? Van még dolgom, és még nem ettem. --- Köszönöm. --- Neked ír? --- Hangosítsd ki légy szíves és mond, hogy mit felel. --- Szia hugi, nem tudom mikor érek haza. --- Igen, találkoztam vele. --- Nem kértem még. --- Aludj nyugodtan, reggel mikor felkelsz, ott leszek. --- Én is téged. --- Köszi Martha. Sietek haza. --- Rendben, szia. – tettem le. – Elnézést.

-         Jaj, dehogy. Semmi gond.

-         Tom. Ezt ne. Nem kell ez a lesajnálás. Gondolom Fran felvilágosított a magánéletemmel kapcsolatban. De ennyi legyen elég, hogy tudod, amit tudsz.

-         Kérdeznék valamit.

-         Tessék.

-         Miért gondoltad meg magad? Miért veszel fel mégis?

-         Ennek egy oka van. Tim és Clark, a két társam marketing szempontból kifizetődőnek látják a veled való együttműködést. A te neved még mindig rengeteg fiatal lányt vonz a képernyők elé.

-         Hát ez esetben igyekezni fogok.

-         Remélem. Akkor maradjuk abban, hogy hétfőn leülünk és megbeszéljük, hogyan tovább.

-         Oké.

-         Körbevezetnélek, de mennem kéne még vacsorázni. Majd reggel a lányok mindent megmutatnak. Itt az adásterv, ezt jó, ha átnézed.

-         Nekem sem sikerült még ennem. Nem jössz el velem Billék után?

-         Köszi, de inkább nem. Úgyhogy ha nincs kérdésed, akkor én mennék is. Ja és itt a számom. – nyújtottam át neki a névjegykártyámat.

-         Nem erről hívtál az előbb?

-         Nem. Ez a céges számom. A másik az privát.

-         Értem. Akkor köszi és szia.

-         Szia.

Iszonyúan idegesített a viselkedése, alig vártam, hogy végre elmenjen. Mindig ez van. Megtudják a családommal történteket és máris máshogy beszélnek, máshogy néznek rám.

-         Még valami. – jött vissza Tom.

-         Igen?

-         Figyelj, én már ne is haragudj, de tojok rá, hogy mi történt. Sosem voltam az a mást sajnáló, önzetlen forma. Csupán kedves akartam lenni, mert előtte bunkó voltam és te mégis adsz egy esélyt.

-         Ennyi?

-         Ennyi. Szia. – ment is el.

Na ezt ne. Hiányzik nekem ez az ember az életemből?

Azért Frant felhívtam és megkértem, a közeljövőben lehetőleg ne az én magánéletemet tárgyalja meg számomra idegen emberekkel ebéd közben. Azt mondta, Tom baromi ideges volt rám és olyan dolgokat mondott, amik nem voltak túl igazságosak, mivel akkor még azt hitte, Emma a lányom, nem pedig a húgom.

Tehát Tomot furdalta a lelkiismerete és ezért volt ilyen.

Tessék. Itt ülök, végre elfogyasztom az órák óta halogatott napi főétkezésemet és Tom viselkedését elemezgetem. És basszus! Nem kértem tőle aláírást Emmának. Ez vagyok én. Őszintén szólva, eszembe jutott, de hogy vette volna ki magát. „Elképesztően idegesítő, beképzelt figura vagy, de azért adj már egy aláírást légy szíves a beteg húgomnak, aki imád téged.”

-         Helló. – ült le barátai mellé az asztalhoz Tom.

-         Mi volt? – Gus.

-         Holnap és holnap után én vezetem az előző srác adásait, és ha tetszem a főnökségnek – emelte ki ezt a szót gondos gúnyossággal – fel is vesznek.

-         Ez baromi jó.

-         És mi volt a csajjal? – Georg.

-         Utál engem. Az öcsémnek a privát számát adja meg, nekem a kezembe nyomja a céges névjegykártyáját. Nem ő gondolta meg magát, hanem a két társa dumálta rám. Láttam rajta, hogy alig várja, hogy lelépjek végre.

-         Frant felhívta és leszúrta, amiért elmesélte nekünk, mi történt a családjával. – Gus.

-         Szerintem tök érthető. – Bill.

-         Szerinted minden érthető. Szerintem pedig nem kéne így bánnia az emberekkel egy egy évvel ezelőtt történt tragédia miatt. Nem én tehetek róla.

-         Szóval nem tetszik? – Georg.

-         Jó csaj, de nem hiányzik a hiszti az életemből.

-         Na én megyek dolgozni. Egy kalappal holnapra bátyó.

-         Kössz. Majd hívlak.