6. rész. Összeférhetetlenség.

-         Zavarhatsz? – kérdezett vissza újra felém fordulva.

-         Ha esetleg befejeznéd az asszisztensem fenekének stírölését, folytathatnánk azt, ami szerintem cseppet fontosabb jelen pillanatban.

-         Oké, befejeztem. Hol tartottunk?

-         Őszinte leszek Tom.

-         Köszi.

-         Ha azért jöttél ide, és azért akarsz itt dolgozni, mert itt újra rivaldafénybe kerülhetsz, és ezáltal újra élheted a kicsapongó életedet, akkor inkább ne vesztegessük egymás idejét. Nálunk íratlan szabály, mint általában minden emberi közösségben végzendő munkakörökben, hogy beosztottal, munkatárssal nem alakítunk kapcsolatot.

-         Kicsapongó életem? Te utánam olvastál?

-         Természetesen.

-         Értem. És eszed ágában sincs előbb inkább személyesen is megismerni és utána levonni a következtetést? Én sem alakítok rólad véleményt, mert megsértenélek vele.

-         Ugyan. Mond csak. Nem kell visszafognod magad.

-         Hát legyen. Szerintem egy elkényeztetett, gazdag, beképzelt és koravén felfogású nő vagy, aki a viselkedésével kiábrándít magából bárkit. Valószínűleg azért viselkedsz így velem, mert tartasz tőle, hogy ha esetleg megismernél, megkedvelnél. És az nem férne bele a te szigorú szabályokkal övezett életedbe.

-         Nem ismersz te engem.

-         És megfoglak ismerni?

-         Csak amennyire muszáj.

Telibe talált. Mintha belém látna. Ennyire kiismerhető vagyok vagy ő ennyire jó emberismerő?

Miután még megbeszéltünk pár tényleg fontos dolgot Tom elment, én pedig még elintéztem a hátramaradt telefonjaimat, aztán levezettem a műsoromat. Később Noival elmentünk a megszokott éttermünkbe.

-         Na milyen volt a nyaralás?

-         Szuper. Egész álló nap a tengerben áztattam magam fantasztikus koktélok és pasik társaságában.

-         Sejtettem.

-         És veled mi újság?

-         Semmi új.

-         Em?

-         Egy hete volt nála Dr. Klaus, azt mondta, rosszabbodik az állapota. Folyamatosan épül le. Egyre nagyobbak és sűrűbbek a fájdalmai.

-         Tudok segíteni valamit?

-         Én sem tudok. Csak végignézem, és tehetetlen vagyok.

-         Ki kéne kicsit kapcsolódnod. Ne tedd magad is tönkre, anyudék sem ezt akarnák, tudod jól.

-         Remélem nem erről akarsz egész idő alatt beszélgetni, mert akkor az én kajámat elvitelre kérem és már itt sem vagyok.

-         Ne haragudj, de szar látni, hogy magadba zárkózol.

-         Noi légy szíves. Ezerszer átrágtuk már ezt a témát.

-         Tudom.

-         Beszéljünk másról.

-         Mondjuk az iszonyú jó képű új munkatársunkról.

-         Na jó. Tom a másik olyan téma, amire nem vagyok képes most.

-         Tetszik neked ugye? Azért vagy vele olyan rideg és kimért. Ismerlek már.

-         Tom nem az esetem. Sem külsőre, sem emberileg.

-         Akkor én randizhatok vele?

-         Mi van?

-         Elhívott holnap egy ebédre.

-         Mikor?

-         Mikor kijött tőled.

-         Előtte adtam a tudtára, hogy nálunk ez nem elfogadható dolog. Úgy látom tényleg gyenge elméjű, ahogy gondoltam első látásra is.

-         Tom nagyon is jó pasi, és nyugi, nem gondolkodom kapcsolatban. – mosolygott sokatmondóan.

-         Sosem változol.

-         Még fiatal vagyok, minek hagyjak ki ilyen lehetőségeket?

-         Te dolgod. De ha majd átgázol rajtad, mert te beleesel, ne gyere hozzám nyavalyogni, és ne várd el, hogy toleráljam.

-         Rendben főnök.

Ezzel abba is hagytuk az Emmáról illetve Tomról szóló beszélgetést. Mivel Noi nem csak az asszisztensem, hanem a barátnőm is, így bőven akadt más témánk is.

Mikor hazaértem, csak akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy mennyire önző vagyok. Most sem kértem Tomtól aláírást. És miért? Mert mikor megjött Noi, Tom le sem vette róla a szemét. Úgy tett, mintha én ott sem lennék. Mikor pedig Noi elment, idegesített, hogy Tom randizni akar vele, és ezt pont velem közli. Nem vagyok a haverja, hogy ezt velem vitassa meg. Nem fogom tűrni, hogy mikor épp az ő állásáról tárgyalunk, a titkárnőm fenekét stírölje, majd miután közlöm vele, hogy nem szívlelem a munkahelyi kapcsolatokat, képes randira hívni Noit. Vagy azért csinálja, mert tényleg egy igazi seggfej, vagy csupán direkt engem akar idegesíteni.

Elegem van. Pár napja ismerem őt személyesen, de már most elegem van belőle és abból, hogy állandóan rá gondolok. Hogy mikor ott van, tök idegesítő ember vagyok. Én nem akarok tetszeni neki, nem akarok tőle semmit, mégis egyfolytában ő jár a fejemben. És most Em is mérges rám. Igazán fantasztikusan alakulnak a dolgok. Úgyhogy lépnem kell. Csirájában kell elfojtani.

A következő naptól a Tommal való foglalkozást átadtam Timnek. Ő fogja megírni a szerződését, ő tárgyal vele a továbbiakban. És ami a legfontosabb, Tim lesz az akinek Tom számadással tartozik a műsorait illetően. Tim tudja, hogy az R&B szekció egyik szívem csücske, ezért meg kellett magyaráznom, miért is döntöttem így.

-         Összeférhetetlenség. Ez meg mi a frászt jelent? Azt mondta Timnek, hogy összeférhetetlenek vagyunk, ezért átad engem, mint valami tárgyat. – mérgelődött Tom fel-alá mászkálva.

-         Amit eddig elmondtál, nem is csodálom. Noival randizol, mikor Viki, aki nem mellékesen a főnököd, megkért, hogy ne tedd. Különben meg nem lehetsz mindenkinek szimpi bátyó. Nem csábíthatsz a bűvkörödbe bárkit.

-         Baromság!

-         Egyébként meg minek húzod ennyire fel magad?

-         Mert nem mondta a szemembe. Egyszerűen lerázott.

-         Belezúgtál?

-         Dehogy! Én? Mérjél lázat öcsi.

-         Jól van, nyugi. – nevetett rajta Bill.

Egy hete annak, hogy kiraktam a Tom nevű zavaró tényezőt az életemből és csak pozitívumokat tudnék felsorakoztatni. Emma pedig belenyugszik, hogy nem kaphatta meg azt az idióta firkálmányt, amit Tom az autogramjának nevez.

Most már minden oké. Noi sem beszél róla, nem tudom miért. Talán tudja jól, hogy nem nézném jó szemmel és tudja, hogy nem igazán sikerült megkedvelnem Tomot. Jobb is ez így.