11. rész. Hosszú két hét.

Két új dolgot tudtam meg Tomról. Az egyik, hogy gondját viseli ennek a szegény kis testvérpárnak. A másik pedig, hogy szokott rólam beszélni Billel. És ahogy Bill szavaiból kivettem, panaszkodik, amiért nem túl jó a kapcsolatunk.

Tényleg az egész hét ráment az „Emmának itthon is jó” projektre. Átköltöztettem egy másik szobába, míg az övét berendezték, de Simone szigorú volt és ennek köszönhetően hamar a helyére került minden. Láttam, hogy szívén viseli Em sorsát. Be is mutattam őket egymásnak, habári ilyenre nem volt még példa. Elmondtam Emmának,  ki is Simone és hogy neki köszönhetjük, azt, ami most van, hogy nem veszik el tőlem. Emma nem szólt hozzá, de később nekem négyszemközt elmondta, örül neki, de nem akarta, hogy Tom édesanyja így lássa őt. Megértem. És rádöbbentem még egy fontos dologra, mi miatt nem kerülhetek közel Tomhoz. Emma odáig van érte. Mit szólna, ha én Tommal lennék, míg ő itt fekszik tehetetlenül és boldogtalanul?

Jó volt visszamenni dolgozni. Már hiányzott a műsorvezetés és az állandó nyüzsgés.

-         Jó reggelt. – várt az ajtóm előtt Noi.

-         Neked is.

-         Tim szólt, hogy hívd fel. Ez a menedzser pedig – nyomott a kezembe egy névjegyet – egy klipet szeretne hozni. És ami a legfontosabb, pénteken céges buli, befizettem a részed, remélem eljössz.

-         Nem tudom még.

-         Baj van?

-         Semmi, csak fáradt vagyok.

-         Mérges vagy a múltkoriért?

-         Amiért kettesben hagytál Tommal pedig tudtad, hogy nem jó ötlet? Miért haragudnék? Annyira nem volt katasztrófa, mint amennyire annak kellett volna lennie.

-         Ne csináld már, én csak jót akartam.

-         Direkt hagytál ott vele, ugye? Nem volt semmiféle fontos dolgod.

-         Nagyon átlátszó volt, mi? De Tom sem tudott róla.

-         Noi kérlek, hagyjatok ki a kapcsolatotokból, oké?

-         Bocs.

-         Semmi gond.

-         Akkor megyek a dolgomra.

-         Rendben.

-         Ja és Tom vár rád az irodádban.

-         Mit akar?

-         Fogalmam sincs.

-         Na jó. Köszi. – mentem is be. – Jó reggelt.

-         Szia. – állt fel a fotelből.

-         Mit szeretnél?

-         Beszéltél már Timmel?

-         Nem.

-         Akkor hívd fel.

-         Ne mond meg, hogy mit tegyek.

-         Eléggé unom már a viselkedésed, hidd el, én sem kedvtelésből vagyok itt nálad. Tim téged várt, hogy ő is elmehessen két hétre szabira.

-         És addig én pesztrállak megint, ha jól sejtem.

-         Abban is megállapodhatunk, hogy szabad kezet kapok erre a két hétre, de szerintem ebbe nem mennél bele.

-         Jól gondolod.

-         Akkor elmondom az ötleteim és elképzeléseim, és már itt sem vagyok.

-         Legközelebb leírhatnád, hogy nyoma is legyen.

-         Timmel mindig csak megdumáljuk.

-         Timnek nézek ki?

-         Erre most inkább nem válaszolnék.

-         Na jó, ne húzzuk, nekem is van dolgom.

-         Kár, pedig baromira élvezem.

-         Nem bírod ki, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó ugye?

-         Nem.

-         Tudod mit? Csináld a mai műsorod, ahogy akarod. Holnaptól pedig papíron kérem reggelre.

-         Oké.

-         Akkor. – nyitottam ajtót neki.

-         Szia. – állt fel és ki is ment rajta.

Hosszú két hétnek nézünk elébe. A helyzet mit sem változott keddre. Éreztem, hogy haragszik rám a múltkori este miatt és ezt veri le rajtam. Harcoltunk egymással, mint egy évek óta tartó, nem túl olajozottan működő házasságban.

Kedd reggel az asztalomnál ülve várt, kezében a tervezetével.

-         Jó reggelt.

-         Jó reggelt. – nyújtotta felém flegmán.

-         Hogyhogy ilyen korán?

-         Gondoltam nem adom meg neked az örömet, hogy belém köss, ha hamarabb érsz ide.

-         Megtennéd, hogy nem kézzel írod a következőt? Elég nehéz kiolvasni az írásod és ez nem az általános iskola, nem osztályzok külalakot.

-         Na valamibe azért csak sikerült belekötnöd. Remélem ettől jobb lesz a napod.

-         Minden bizonnyal akkor lenne egyáltalán esély arra, hogy jó napom legyen, ha nem veled indulna minden reggelem.

-         Nekem is nyűg a korán kelés. Tegyük át máskorra, úgyis csak délután van a műsorom.

-         Ezt majd én eldöntöm.

-         Na ennyi elég is. Van kifogásod a műsorom ellen vagy mehetek?

-         Menj csak. További szép napot.

-         Neked is.

Láttam rajta, hogy visszafogja magát, nem akarja elveszíteni a türelmét és esetleg olyat mondani, ami durva lenne jelen helyzetünkben. Én sem akartam őt feltétlen megsérteni. Csak ha nagyon kiprovokálja.

Szerdán szintén már előttem ott volt, nyomtatott papírral a kezében.

-         Jó reggelt. – köszönt.

-         Neked is.

-         Így már megfelel? – adta a kezembe.

-         Megvárnád míg elolvasom?

-         Szövegkiemelővel áthúztam a lényeget is. Holnapra dossziéba rakom és dátumozva mappába fűzöm. Írjam más betűtípussal? Nagyobb mérettel? Vagy jöjjek még korábban?

-         Befejezted?

-         Egyelőre igen.

-         Ez a klip nem illik a képbe. – böktem a papírra.

-         Csak kötekedés képpen, vagy oka is van?

-         A téma 10 esős klip, ahogy látom.

-         Igen.

-         Nos ebben nincs eső.

-         Dehogy nincs.

-         Ebben nincs. Legfeljebb az eredeti változatban még a 80-as évekből. Nézz utána és szerintem cseréld ki.

-         Oké szemfüles és profi főnök.

-         Akkor holnap ugyanekkor.

-         Alig várom. – felelte gúnyosan.

A csütörtök reggelem borzasztó rosszul kezdődött. Emma nagyon belázasodott és nagyon rám ijesztett. Volt egy pont, ahol úgy éreztem, elveszíthetem. Ki akartam rohanni a világból, de az élet nem állhat meg.

Tom késett, de nem érdekelt. Nem volt most kedvem ehhez.

-         Szia. – lépett be. – Sokat késtem?

-         Nem.

-         Parancsolj. Remélem ez kielégíti az igényeidet. – tett le elém egy mappát.

-         Köszönöm. – kezdtem el olvasni.

-         Ja és igazad volt. Nincs eső abban a klipben, kicseréltem.

-         Rendben van. És ez is. – csuktam össze a mappát.

-         Tényleg? Minden oké? Nincs egy apró kis lényegtelen momentum, amibe bele szeretnél kötni? Semmi gúnyolódás, semmi ironikus megjegyzés a hozzáértésemet illetően?

-         Nincs.

-         Valami baj van? – vette komolyabbra hangját és leült.

-         Nehéz reggelem volt. Nincs erőm most a veled való véget érhetetlen harcoláshoz. Úgyhogy, ha nincs más, akkor mehetsz is a dolgodra.

-         Tudok segíteni?

-         Nem.

-         Legutóbb is ezt mondtad, mégis tudtam.

-         Nem akarlak megsérteni, de ne akarj segíteni. Szorítkozzunk kizárólag a munkahelyi dolgainkra, amik átmenetileg megkövetelik a személyes kommunikációt. A magánéletemhez semmi közöd nincs.

-         Ha Bill lennék is ezt válaszolnád?

-         Ezt hogy érted?

-         Hagyjuk. Szia. – ment is ki tőlem sértődötten.