15. rész. Noi segít.

Ha esetleg arra számított, hogy összeomlok, és könyörögve borulok a lábai elé egy újabb éjszakáért, tévedett. Velem nem fog ez összejönni.

Igaz, mikor megláttam őt, meg akartam újra csókolni, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy egy újabb rajongót láthasson bennem, akit egyszer lefektet, aztán csak nevet rajta.

Inkább higgye ő, hogy valóban én vagyok, akinek ő csak egy alkalomra kellett. Persze ez részemről egyáltalán nem igaz, de jobb ez így.

Lelkiismeret furdalásom van Emma miatt. Mióta van Tokio Hotel, szerelmes Tomba. Persze, ha ő most nem ágyhoz kötve élne, akkor sem teljesedhetett volna be a szerelme, de ez akkor sem mentség. Egy rajongás sokkal veszélyesebb tud lenni, mint egy hétköznapi szerelem. A rajongás tárgya elérhetetlen és szíveket tud összetörni, ha nem a rajongóba szeret bele egy mesébe illő találkozás után. Mekkora csalódás lehetne számára, ha pont a nővére pukkasztaná ki a kis rózsaszín buborékfelhőt. Ezt nem tehetem meg vele, nem tudhatja meg, mit érzek Tom iránt és azt sem, mi történt köztünk.

Utálom magam, amiért eszembe jutott, mi lenne, ha Emma nem lenne. Egy testvér nem is gondolhat ilyenre egy pasi miatt.

Úgy éreztem, ki kell engesztelnem őt. Rengeteget gondolkodtam, míg végül hazamentem és megkérdeztem Emmát az ötletről.

-         Mit szólnál, ha a srácok meglátogatnának?

„Srácok?”

-         A Tokio Hoteles fiúk. Bill ötlete volt, de előbb meg akartalak kérdezni téged.

„Bill találta ki?”

-         Igen. Mondtam, hogy hű rajongójuk vagy.

„Nem tudom.”

-         Tudom, hogy nem így képzelted a nagy találkozást, de nem sajnálatból ajánlotta fel.

„Tom?”

-         Tom is biztos eljönne.

„Nem” – írta kis idő után. – „Tom nem láthat így”

-         És Bill? Nagyon kedves srác, biztos kedvelnéd te is.

„Oké”

-         Biztos?

„Igen”

-         Rendben, akkor felhívom. – vettem is elő a telefonom.

Boldog voltam, hogy tehetek valami jót.

-         Szia. – vette fel a telefont Tom, mire én a kijelzőre néztem, hátha rossz számot hívtam. Hát nem.

-         Szia. Bill?

-         Zuhanyzik.

-         Értem, akkor hívom később.

-         Rendben. – felelte hűvösen.

-         Akkor…

-         Szia. – vágott közbe és letette. – Bill! – kiabálta.

-         Mi az? – jött ki a fürdőből. – Ég a ház?

-         Viki hívott.

-         Milyen Viki?

-         Amelyik lefeküdt velem és mégis téged hív fel.

-         Egy kezemen nem tudnám megszámolni, hány ilyen volt. – nevetett.

-         Hehe.

-         Na add ide, visszahívom.

-         Nesze. – nyomta a kezébe.

-         Ne dühöng. – szólt rá bátyjára és már hívott is.

-         Szia. Hívtalak volna később. – vettem fel.

-         Szia. Gondoltam visszahívlak, mert lassan megyek dolgozni.

-         Jól van. Csak egy szívességet szeretnék kérni.

-         Mi lenne az?

-         Azt mondtad, kérdezzem meg Emmát, mit szólna, ha meglátogatnátok. Megkérdeztem és örülne neki.

-         Ez jó hír. És természetes, hogy be is tartom, amit mondtam, nem szívesség.

-         Köszönöm.

-         Nem kell. Hívlak a héten és megbeszéljük, hogy mikor.

-         Rendben, várom.

-         Akkor ne haragudj, de most mennem kell.

-         Persze, menj csak. Szia.

-         Szia. – tettük le. – Na bátyó, én megyek dolgozni.

-         Ne szívass, mit akart?

-         Hogy látogassuk meg a húgát, Emmát.

-         Hogyhogy belement?

-         Ő eddig is jó ötletnek tartotta, csak félt, hogy Emmának kellemetlen lenne, ha így látnánk.

-         Mikor megyünk? Kíváncsi vagyok München egyik legnagyobb házára.

-         Aha, meg a tulajára. Amúgy nem tudom, majd a héten valamikor.

Tényleg kedves volt ez Billtől és tudom, hogy Em is örül.

Másnap reggel igyekeztem leküzdeni az aggodalmam, mi lesz, ha Tommal kell megint találkoznom, de azt hiszem megfelelő megoldást választottam. Már amennyire megfelelő lehet egy sms, ami nem csak gyerekes, de egyből levágós, hogy kerülöm őt.

„Szia, nem érek be időben. Légy szíves tedd az asztalomra a tervezetet, később felhívlak, ha valami nem oké vele. Köszönöm, Viki.”

Amennyi időmbe telt ezt megfogalmazni, akár igaz is lehetett volna, hogy nem érek be. Úgy sem kell majd felhívnom, jól csinálja a dolgát, ért hozzá, ezt már tudom.

„Oké. Szia.” – jött egyből a tömör válasz.

Helyes. 24 órám van kitalálni a holnapi kifogást.

-         Na jó, mi történt köztetek? – csapott le rám Noi, ahogy beléptem.

-         Mi van? Kivel?

-         Sms-t írsz? 5 éve vagyunk barátnők, de még egy üzenetet sem kaptam tőled. Mindig felhívsz mindenkit, mert szerinted idő és energiapocsékolás az sms. Úgyhogy ki vele, valami biztos van.

-         Nem mondta el? – kérdeztem őszinte meglepettséggel.

-         Mit?

-         Nem kérkedett el vele, mellkasát döngetve, hogy lefeküdtünk?

-         Lefeküdtetek? És…

-         Noi, ehhez most nincs kedvem, oké? Egyszeri alkalom volt, ne is kezdj kombinálni.

-         Megbántad?

-         Noi.

-         Csak ennyire válaszolj.

-         Meg. Nem szabadott volna.

-         Ne őrjíts meg! Milyen az ágyban Tom Kaulitz?

-         Elmegy. – mosolyodtam el magam.

-         Na jó, ha nem lenne szerinted kizáró tényező, megismételnéd?

-         Ha nem lenne kizáró tényező, egész álló nap az ágyban lennénk.

-         Tudtam.

-         Mit?

-         Hogy úgy is passzolni fogtok. Külsőre, belsőre és a szexben is.

-         Segíts nekem, kérlek.

-         Miben?

-         Ezt nem tehetem Emmával. Másrészt nem pasizás az életem, nem köthetem le magam, nem terelhetem el a figyelmem.

-         Segítsek neked elkerülni Tomot?

-         Segíts, hogy ne maradjunk kettesben, segíts, hogy ne szeressem meg.

-         Már szereted?

-         Nem akarom szeretni.

-         Meg sem próbáljátok? Hátha jó lesz. Hátha ő az igazi.

-         Kétlem. De ha mégis ő lenne, akkor sem akarom. Ki akarom verni a fejemből és újra a régi akarok lenni.

-         Jól van segítek, habár nem értek egyet.

-         Köszönöm.

Tom tervezete ott várt az asztalomon. Nem néztem meg, tudtam, úgyis jó. Tim is szabad kezet adott neki, gondolom nem véletlen.

Noi jó barátnő lévén komolyan vette, amit kértem tőle, bármennyire is ellenezte. Szerda reggel, mikor benyitottam az irodámba, ott ült Tom mellett.

-         Sziasztok.

-         Szia. – maradt ülve Tom.

-         Helló főnök. – pattant fel Noi. – Tudom, hogy fontos dolgotok van, de itt egy rakás papír, amit át kéne nézned, alá kéne írogatnod, hogy minél előbb tudjam őket faxolni, mert lejár a megbeszélt határidő.

-         Rendben. Akkor Tom, itthagynád a tiéd? Csörgök, ha valami nem…

-         Ha valami nem oké. Értem és már itt sem vagyok. – tette le a papírját az asztalomra és el is ment.

-         Köszi. – sóhajtottam hatalmasat.

-         Köztetek úgy vibrál a levegő, hogy az őrület. – nevette el magát barátnőm.