38. rész. Megállapodás Billel.

-         Hova mész? – kérdezte bátyját Bill.

-         Georgal kirúgunk a hámból.

-         Tehát berúgtok és ismeretlen lányokat cipeltek haza?

-         A terv szerint. Na szép estét. – vigyorgott.

-         Várj már.

-         Mi van?

-         Most mi van? Tényleg hagyod elmenni?

-         Igen.

-         De hát ő az első nő, akibe…

-         És az utolsó is. – vágott a szavába Tom. – Nem ér ennyit az egész. Mond meg nekem, mi jó van a szerelemben?

-         Az, hogy szerelmes vagy.

-         Megalázkodsz egy nőnek! Ezt jelenti.

-         Feladod?

-         Tudod, ha azt láttam volna rajta, hogy azt szeretné, küzdjek érte, nem engedném el. Ennyi. Téma lezárva, ő boldog lesz mr. műköcsöggel, én pedig elleszek ahogy ezelőtt is.

-         Ha tényleg ezt akarod. – vonta fel a vállait Bill.

-         Ezt fejezd be.

-         Mit?

-         Tudod jól. Ne akarj belelátni a fejembe. Szarul vagyok, hiányzik, szeretem, igen. És? Majd elmúlik, de én nem folytatom így tovább. Csak azt bánom, hogy nem vertem jobban össze azt a pöcst.

Bill nem tudott már mit mondani, így Tom elégedetten távozott.

Miközben Tomék háza felé tartottam, nem tudtam, mit fogok mondani, vagy mit fogok tenni. Azt sem tudtam, ő mit fog mondani, ha meglát. Három szóra redukálódott az a rengeteg gondolat, ami bennem kavargott, mire az ajtóhoz értem.

Kopogásra emeltem a kezem és előtte elpróbáltam magamban: „Veled akarok lenni”

Kopogtam, de nem jött válasz. Csengettem és vártam, míg meg nem hallottam Billt: - Jövök!

Ajtót nyitott, és mint aki szellemet lát, úgy nézett rám.

-         Szia. – köszönt.

-         Szia. Tomhoz jöttem.

-         Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne.

-         Figyelj, tudom, hogy elcsesztem és szemét voltam, de helyre akarom hozni.

-         Értem, de nem emiatt nem lenne jó ötlet.

-         Akkor?

Bill kereste a szavakat és nekem leesett a válasz.

-         Nincs egyedül, igaz?

-         Ez a szerep valahogy mindig nekem jut. Basszus! Ne haragudj.

-         Dehogy. Nem te tehetsz róla.

Bill kilépett az ajtón hozzám és becsukta maga mögött.

-         Tegnap berúgtak Georgal és Tom hazahozott valakit.

-         Értem.

-         Van rá esély, hogy úgy tegyél, mintha ez nem történt volna meg? Most egálban vagytok és tudom, hogy Tom szeret téged, csak csalódott.

-         Egál? Miről beszélsz?

-         Tom mondta, hogy te meg Max…

-         Nem feküdtem le Maxszal. Akkor csak ott aludtam és nagyon részeg voltam, de nem történt semmi.

-         Szólok neki, hogy itt vagy. Beszéljetek, ne menj el.

-         És hogy gondolod? Felmész, elnézést kérsz a csajtól és megkéred Tomot, hogy fáradjon ki hozzám? Vagy tudok jobban. Bemegyek én, és hármasban beszélgetünk. Jöhetnél te is.

-         Tomnak ez a lány nem jelent semmit. Szeret téged.

-         Tudod, valahol sejtettem, hogy ez lesz. sejtettem, hogy Tom nem fog megváltozni és talán jobb is, hogy ez most derült ki.

-         Ti olyan jók lennétek együtt.

-         Lehet. De ezt nem fogjuk megtudni. Elmegyek.

-         Sajnálom.

-         Én is.

-         Hagy kérjek valamit.

-         Igen?

-         Ne mond el nekem és anyunak se, hogy hova mész, ha azt akarod, hogy Tom ne menjen utánad.

-         Te pedig ne mond el neki, hogy itt voltam.

Ebben megállapodva, egy öleléssel köszöntünk el egymástól.

-         Ki volt itt? – jött le Tom ásítozva a lépcsőn.

-         A… szomszéd. Lisztet akart kérni.

-         Remélem elhajtottad.

-         Ja el. Persze. Na megyek, lezuhanyzom.

-         Öcsi baj van?

-         Nem dehogy. Nyűgös vagyok, ennyi az egész.

Gyorsan hazaértem és mikor a felhajtóra fordultam, megláttam Max autóját.

-         Szia. – szállt ki a kocsijából, mikor én is az enyémből.

-         Szia.

-         Baj van? – ölelt át, látva rajtam a rossz kedvem.

-         Nincs.

-         Ne haragudj, hogy nem hívtalak, nem volt időm.

-         Veled megyek. – toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-         Tessék? – mosolygott. – Mondd mégegyszer.

-         Veled megyek. Adj pár napot, amíg összepakolok és elintézek pár fontos dolgot.

-         Bármennyit képes lennék várni így, hogy tudom, megéri.

-         Köszönöm.

-         Szeretlek. – mondta és megcsókolt.

Hát döntöttem. Kétszer is. Egyszer ma délelőtt, mikor elindultam Tomhoz, aztán másodszor, mikor elköszöntem Billtől.

Jót fog tenni a költözés. Elmegyek ebből a házból újra, mert most már nem vár itthon senki. Szeretem Maxot és nem érzem úgy, hogy rosszul döntök, ha vele élek. Laktunk mi már együtt és az hibátlan volt.

Nem tudom, Tommal mi lett volna, de most már mindegy és örülök neki, hogy nem futhatunk majd össze vele a munkahelyünkön, vagy bárhol a környéken. Remélem Bill tényleg nem árul el. Miért akarom ezt, nem tudom. Talán azért, mert a pofára esés nem a legkellemesebb dolgok egyike. Jó lenne, ha Billen és rajtam kívül más nem tudna róla. És még egy oka van annak, hogy feladtam. Bántam, hogy Tomot annyiszor megbántottam és rossz érzés volt, hogy ő belém szeretett és én nem viszonoztam. Ma, mikor megtudtam, nincs egyedül, úgy éreztem, neki ez csak jót tesz. Neki jobb lesz így. Ha újra önmaga lehet, nem tud többször sérülni miattam. Igen, ez önzetlenül hangzik, de szeretném, ha elfelejtene, és boldog lenne, mert megérdemli.

Azt hiszem, szeretem őt. Mint embert, mint barátot és mint férfit. De a szerelem nem ért el. Talán a sok gond, fájdalom és a gyász nem hagyta, hogy magamra és Tomra koncentráljak. Mondhatni rosszkor volt rossz időben.

Sajnálom, de nem fogom sajnáltatni magam, mert két jó közül az egyik jó lett az enyém. Sőt ez volt a biztosabb már az elejétől fogva.

Tudom, boldog leszek, amint elmúlik ez az érzés. Az érzés, ami arra késztetett, hogy Tomhoz menjek, ami azt mondatta velem, hogy őt akarom. Ha ez elmúlik, felhőtlen jövőm lesz Maxszal. És ha nem látom Tomot, nem beszélek vele és nem hallok róla, talán el is fog múlni egy idő után…