39. rész. Gyáva vagy!

A döntésem mindenképp meg akartam beszélni a nagyszüleimmel, úgyhogy vasárnap kora reggel kocsiba ültünk és elmentünk hozzájuk.

Papa meglepődött és tudtam, erről még négyszemközt fogunk beszélgetni. Mama elégedetten ölelte át Maxot és kijelentette, hogy ő mindig is tudta, hogy ez lesz a vége.

-         És mikor költözöl? - mama.

-         Max ma este előre megy, nekem még el kell intéznem ezt-azt. A házat nem adom el, de beszélek az ingatlanosommal, mit tegyek vele. A csatorna sorsa is hasonló. Nem mondok le a részvényeimről és a posztomról, de műsort nem fogok vezetni. Ezt még meg kell tárgyalnom Timékkel. Pár nap alatt ezt lebonyolítom szerintem, a jövő héten már költözöm is.

Később papával kettesben maradtunk.

-         Örülök, hogy nem égetsz fel mindent magad mögött. Felnőtthöz méltó döntés volt.

-         A döntés, hogy Maxhoz költözöm nem volt 100%-osan magabiztos. Szeretném bebiztosítani magam, ha esetleg nem úgy alakulnának a dolgok.

-         Tom?

-         Tom és én nem kerültünk egy hullámhosszra.

-         Nekem úgy tűnt, az a srác teljesen oda van érted.

-         Ez bonyolult.

-         Ne érts félre, kedvelem Maxot, apádék is szerették. Nekem a boldogságod az első, és ha az leszel mellette, én támogatlak. Nagyanyád meg eleve elvakult Max rajongó. – mosolygott.

-         Mama csak azt nézi, hogy jó családból származik és gazdag.

-         A te anyagi biztonságod érdekében. Ha egy nálad kevésbé jómódú férfihez mennél hozzá, álmatlan éjszakái lennének és beképzelné magának, hogy csak a pénzed miatt vett el.

-         Azt hiszi, Tom csak a gazdag nőtt látta bennem?

-         Ismered őt.

-         Mindegy. Kár már ezen rágódni.

-         Szívem, ne menj csak azért Maxszal, hogy ne légy egyedül.

-         Ilyet nem tennék.

Kora este értünk vissza és Max már indult is tovább.

-         El sem hiszem, hogy pár nap múlva együtt fogunk élni újra.

-         Ne haragudj, hogy ilyen sokáig vacilláltam.

-         Megértettem, hogy idő kell és tudtam, hogy jól fogsz dönteni.

-         És el fog férni a rengeteg holmim? – tereltem.

-         Majd meglátod, a ház hatalmas. A háló a tengerre néz, és mire odaérsz, saját dolgozószobád is lesz. Felírtad a költöztető cég számát, amit ajánlottam?

-         Igen. Reggel felhívom őket.

-         Jól van. De most már indulnom kell, sosem érek haza.

-         Vigyázz magadra. – öleltem át.

-         Te is. Várlak.

Egy apró búcsúcsókkal váltunk el egymástól, és ahogy bementem a házba, be is bújtam az ágyamba.

Reggel ahogy beértem, felhívtam Timet és Clarkot, hogy leszervezzünk egy hármas megbeszélést. Mára már nem tudtuk összeegyeztetni, így abban maradtunk, hogy holnap délben mindketten itt lesznek az irodámban.

A költöztető céggel lebeszéltem a részleteket és mikor letettem, már mentem is a személyzetis részlegre, hogy megkeressem a megfelelő műsorvezetőt a helyemre. Már akkor is találtam párat, mikor végül Tomot kellett felvennem.

És beugrott valami. Hogy Tom vehetné át az interaktív műsort. Sokkal jobban ki tudna bontakozni, mint a slágerlistákkal. Belevihetné a személyiségét, ami talán dobna a csatorna imidzsén, ebben biztos vagyok. És talán ezzel jót tehetnék neki, enyhíthetném az irántam érzett dühét. Legalábbis remélem.

Levezettem a műsoromat és visszamentem az irodámba. Volt még néhány aláírandó papírom.

-         Mikor akartad közölni, hogy elmész? – jött be Noi.

-         Honnan tudsz erről?

-         Hívott egy költöztető cég. Üzenik, hogy át kellett szervezniük a megbeszélt ütemtervet, így egy napot csúsznak a kiszállítással.

-         Ne kiabálj légy szíves.

-         Ne terelj! Elmész?

-         Igen.

-         Mert gyáva vagy Tomot választani?

-         Mert Tomnak nem ugyanazok a hosszú távú elképzelései, mint nekem.

-         Süket duma! Te elhiszed, amit mondasz?

-         Kérlek, ne szólj bele a magánéletembe.

-         Azt hittem ehhez, mint évek óta kitartó legjobb barátnődnek, jogom van. És pláne azt hittem, jogom van tudni, ha elköltözöl.

-         Nyilván nem mentem volna el köszönés nélkül.

-         Ez kedves. Akkor szia. – hagyott faképnél.

-         Ne szórakozz! – mentem utána. – Még senki nem tudja, hogy elmegyek. El kell intéznem előtte egy rakás ügyet. Bocs, hogy nem egyből hozzád rohantam elköszönni.

-         Végülis csak lelépsz, elveszítelek téged és az állásomat is. Igazad van, ráértél volna az utolsó pillanatban közölni velem.

-         Légy szíves ne mond el senkinek.

-         Ne aggódj, nem fogok büszkélkedni vele. – felkapta a táskáját és elment.

Hát ez remekül kezdődik. A legjobb barátnőm, ahelyett, hogy támogatnak, hisztizik és lelép.

De nem rohanok utána, nem fogok ezzel foglalkozni, majd megbékél. Van még pár napja rá.

Ahogy hazaértem, elővettem a bőröndjeimet és a még vacsora előtt vásárolt dobozokat, vastag ragasztócsíkokat és filcet.

Nekiláttam pakolni. Először azokat a tárgyakat, amik az indulásig már úgysem kellenek és azokat a ruhákat, amiket nem fogok addig hordani.

Utóbbiból rengeteg volt. Előre tudtam, nem lesz egyszerű a végére érnem.

A bútorok maradnak, nem lesz rájuk szükségem Maxnál. Csak a saját, személyes használandó holmi jön velem.

A költöztetők azt mondták, csütörtök reggel jönnek, és amint bepakoltak, én is elindulok.

Már csak három nap egyedül töltött éjszaka ebben a hatalmas, üres házban.

Itt nőttem fel, itt éltem kisebb megszakításokkal 27 évig. Sokszor voltam itt mindennél boldogabb, és itt gyászoltam a családom három tagját, akik a legközelebb álltak hozzám. Itt lépdeltem először és tanítottam Emmát is erre. Fogtam a pici kezét és szekáltam, hogy jöjjön már, jöjjön. Velem tette meg az első lépéseit, és anyuék nagyon büszkék voltak mindkettőnkre.

Hozzám nőtt ez a ház, de jó lesz új életet kezdeni.

És nem válok meg tőle. Édesanyám élete munkája ez a ház, amit ő csak úgy emlegetett: „A remekművem!”

Ez lesz mindig az otthonom, ide kötnek az emlékeim és az elveszített családom, csak itt kaphatom vissza. Ide mindig jöhetek majd és a mama szerint az ingatlannál nincs jobb befektetés. Jellemző…