40. rész. Noi mellém áll.

Reggel nem mentem be korán dolgozni, mivel Timékkel azt beszéltem meg, hogy délben jönnek hozzám megbeszélésre. Addig még maradhatok itthon, hogy folytassam a tegnap este elkezdett pakolást. Minden időt ki akarok erre használni, mert tegnap este rájöttem, elég elhamarkodott döntés, hogy én három este alatt képes vagyok bepakolni mindenemet.

Megreggeliztem és dél előtt pár perccel értem az irodába.

-         Jó reggelt. – köszöntem Noinak és letettem az asztalára egy kávét.

-         Jó reggelt. – felelt unottan és rám sem nézett.

-         Noi ne csináld ezt légy szíves. Beszélj velem, menjünk el ebédelni együtt, jó?

-         Tim és Clark már várnak a szobádban.

-         Noi.

-         Igen?

-         Nem veszíted el a munkád, itt mindig lesz helyed. Asszisztensre továbbra is szükségem lesz, csak nem leszek itt állandóan.

-         Tényleg azt hiszed, hogy a munkám elvesztése zavar?

Erre nem tudtam mit felelni hirtelen.

-         Menj.

-         Együtt ebédelünk?

-         Rendben.

-         És idd meg a kávét, borzasztóan nézel ki. – mosolyogtam, örülve enyhülésének.

Bementem végre a szobámba.

-         Szia. – Tim.

-         Jó reggelt. – Clark.

-         Sziasztok. Sokat vártatok?

-         Nem. Pár perce jöttünk. – Clark.

-         Nos. – ültem le az íróasztalom mögé, így velük szembe kerülve. – Akkor bele is vágnék.

Elmagyaráztam nekik, hogy az életem itt már nem tudom folytatni. Hogy itt elveszítettem a szüleimet és akkor is csak azért nem rohantam ki a világból, mert gondoskodnom kellett Emmáról. Most, hogy Emma is elhagyott, nem találom a helyem. Arra a magánéleti momentumra, hogy Tom és Max között vacilláltam, nem tértem ki. Semmi közük hozzá és véletlenül sem szeretném, ha azt hinnék, Tom tehet róla, hogy elmegyek.

Elmondtam nekik, hogy mi a további tervem a csatornával, és hogy eszem ágában sincs lemondani a részvényeimről, a jogaimról és arról, hogy végtére is ez az egész az enyém. Sokat segítettek nekem és nem tudom, mi lenne velem nélkülük, ezt is éreztettem.

Végül abban maradtunk, hogy azokat az ügyeket, amiket tudok, messziről intézek interneten, faxon, futárszolgálattal, akárhogy. Amik tényleg olyanok, hogy én kellek hozzá, azokért ide tudok jönni, autóm van és szabad időm is bőven. Kiel messze van Münchentől, ez nem kétséges, de nem hagyom kicsúszni a kezeim közül a csatorna ügyeit. Ez egy örökség, és nem okozhatok csalódást.

Clark mindig is tárgyilagosabb, komolyabb volt, mint Tim. Egyszerűen hallgatott és végül azt mondta, szerinte ez így nem túl tisztességes. Nem akartam veszekedni, de azért elmondtam a véleményem, miszerint, ő alig van bent, állandóan távolról intézi a dolgait, míg mi Timmel reggel 8-tól van, hogy este 6-ig is itt vagyunk az épületben. Kicsit cinikusan meg is jegyeztem, ha neki megy a távolról végzendő munka, akkor nekem valószínűleg egy cseppet sem lesz megerőltető.

Timen láttam, hogy nem számított rá, hogy itt fogom hagyni. Jóban voltunk mi már a kezdetektől, ő már apának is sokat segített. Megértette, hogy miért megyek el és megígérte, hogy mindenben segít, amiben tud. Tudtam, rá számíthatok.

Mielőtt végeztünk volna, még elmondtam nekik, hogy az én műsorom Tomnak szeretném átadni és Tom helyére kellene még a héten egy új srácot találni. Én már elkezdtem tegnap keresni, odaadtam nekik a négy lehetséges jelölt anyagát, hogy nézzék át és szóljanak vissza, hogy melyik legyen.

-         Noi. – mentem ki hozzá.

-         Hogyhogy nem telefonon? Mindig úgy szoktál.

-         Most így akartam. Szóval, beszélnem kéne Tommal.

-         Helyes. – csillant meg a szeme.

-         Nem azért. Neki akarom adni a műsorom. De az a lényeg, hogy nem tartom jó ötletnek, hogy én négyszemközt beszéljem ezt meg vele. Egyrészt, mert nem tudja, hogy elmegyek, másrészt pedig nem szeretnék vele kettesben maradni.

-         Tudod jól, hogy a legkevesebb mértékben sem értek egyet a mostani döntéseddel. Komolyan tőlem vársz tanácsot?

-         Igen.

-         Szerintem felhívom neked Tomot, idejön, és szépen elmondod neki, hogy ő kapja a műsorod, mivel te lelépsz. Ha tényleg így döntöttél, nem kell foglalkoznod vele, hogy mit szól majd hozzá nem?

-         Gonosz vagy.

-         Már hívom is.

-         Ne.

-         Mit ne?

-         Ne hívd fel. Még ne. Noi légy szíves érts meg, oké? Próbáld meg legalább. Te mondtad, hogy szerinted mindegy, melyiket választom, mert két baromi jó pasi. Én választok, te meg így viselkedsz velem.

-         Mert nem tudom, mi alapján választottál, és mert nem mondtad el, hogy elmész.

-         Na jó. Megyek műsort vezetni. Visszajövök, elmegyünk ebédelni és elmondok mindent. Így jó lesz?

-         Igen.

Mikor az ebédnél elmondtam Noinak, hogy én Tomot választottam, de rosszkor érkeztem hozzá, meglepődött. Elmondtam neki, hogy én akkor azon a bizonyos estén nem feküdtem le Maxszal, ezt utólag tisztáztuk is. Elmondtam azt is, hogy szeretem Tomot, de nem vagyok szerelmes. Én meg akartam próbálni, de akkor és ott, megfutamodtam, mikor azt hallottam Billtől, hogy mással van éppen az ágyában. Tom nem tudhatja meg, hogy én ott voltam, hogy őt választottam, hogy tudom milyen hamar tovább lépett. Elmagyaráztam szingli felfogású barátnőmnek, hogy én családot akarok, biztos jövőt, egy komoly párkapcsolatot, amiben nem érezhetem egyedül magam.

Így már megértett. Tudta milyen nehéz időszakon mentem keresztül és megértette, hogy miért Maxot választottam, miért megyek el olyan messzire.

Megígérte, hogy mellettem áll és segít nekem. Hogy természetesen marad az asszisztensem így a távolból is, főleg miután odaadtam neki egy laptopot, amit neki vettem, e dolog céljából.

Megkértem, ha holnap reggel behívom magamhoz Tomot, legyen ott velem. Amíg Tommal beszélek, üljön ott vagy csináljon bármit, csak ne hagyjon kettesben vele.

Szorosan öleltük egymást, mikor elbúcsúztunk. Százszor bocsánatot kértem, hogy nem szóltam előbb és ő is sajnálta, hogy úgy viselkedett tegnap. Láttam azért rajta, hogy legszívesebben visszatartana még akkor is, ha nem Tommal maradnék itthon. Elvégre évek óta barátnők vagyunk, nem könnyű az elválás.

Rengeteg pakolni valóm volt még este, úgyhogy ahogy hazaértem, bontottam egy üveget a kedvenc vörös boromból, elindítottam a lejátszóban az egyik kedvenc albumomat és nekiláttam.

Hosszúra nyúlt a program, és nyúzottan keltem reggel. Talán mert tudtam, ez az utolsó napom itthon, ez az utolsó reggel, hogy bemegyek a csatornához, ma el kell köszönnöm Noitól és ha Fran szóba áll velem, tőle is, és ma reggel beszélnem kell Tommal, ami talán a legnehezebb lesz mind közül.

-         Szia. – köszönt Noi.

-         Jó reggelt.

-         Kávét?

-         Gondolatolvasó vagy.

-         Tom egy fél óra múlva itt van.

-         Köszi. Csak gyorsan elhadarom, a lényeget, aláírja a papírokat, amiket kell és már le is lépek fontos dologra hivatkozva.

-         Szerintem nem kéne. Le fogja vágni, hogy előle menekülsz. Légy Vikisen magabiztos, légy kemény és határozott. Mutasd meg neki, hogy nem veszítettél semmit azzal, hogy nem őt választottad.

-         De ezt előbb nekem is el kéne hinnem.

-         Maxtól megkapod mindazt, amire szükséged van. Erre gondolj.

-         Komolyan így gondolod?

-         Igen.

-         Jó reggelt. – jelent meg Tom.

-         Szia. – Noi. – Hamarabb jöttél.

-         Baj?

-         Dehogy, gyere be. – indultam előre.

Nem láttam már jó ideje és most valahogy még szebbnek tűntek a szemei, még huncutabbul játszott a fény a raszta tincsein, még jobban elbűvölt az öltözködésbeni igényessége. Csak egy valami hiányzott… a Tomos mosoly.