50. Játszod a főnököt.
2008.12.07. 19:39
50. rész. Játszod a főnököt.
Újra jó volt minden. De most tényleg. Leszoktam arról, hogy hétköznaponként háromtól ötig a tévé előtt ülve Tom műsorát bámuljam, leszoktam arról, hogy nem tervezem a jövőt, csak élek a mának, leszoktam arról, hogy mikor Noival üzleti ügyben beszélünk, megkérdezzem, mi újság otthon…
Egy dolog volt, amiről valamiért nem akartam leszokni. Tudom, furcsa és talán némiképp érthetetlen is, de ragaszkodom Simonéhoz. Sosem ismertem még ennyire kedves és önzetlenül gondoskodó embert, aki nem akar anyu szerepet játszani, de a szíve mélyén örül neki, hogy egy picit talán az lehet. Vele nem akartam megszakítani a kapcsolatot. Talán meg kellett volna, de nem tettem. Maxszal is beszéltem erről és megérett. Megértette, hogy Tomnak ehhez abszolút semmi köze nincs és ez tőle független kapcsolat Simone és én köztem.
Betartottam az ígéretemet is.
Két hónap múlva újra Münchenbe kellett utaznom. Megkérdeztem Maxot eljön-e velem, de ő azt mondta, nem. Úgy éreztem, bízik bennem. És ettől én mégjobban bíztam magamban. Ezúttal péntek hajnalban indultam és úgy terveztem, onnan a nagyszüleimhez megyek, ott töltöm az éjszakát és szombat este haza is érek.
11 óra körül értem be az iroda épületébe és egyből hívtam Noit, hogy megkérdezzem, hol találom. Fran vette fel a telefonját, és azt mondta, menjek a stúdióba.
- Szia. – köszöntem neki mostmár személyesen.
- Szia. – puszilt meg. – Jól nézel ki.
- Te is. Noi?
- Ott. – mutatott a kamerák elé.
- Ő vezeti a műsort?
- Igen. Megkapta a slágerlistát. Meg akart lepni vele.
- Sikerült. De hogyhogy?
- Hosszú sztori.
- Ráérek.
- Oké. A céges bulin Tom és Noi berúgtak és Noi azt mondta Tomnak, csak azért övé a legjobb műsor, mert ő csókos. Szóval, hogy lefe…
- Értem. – vágtam közbe.
- Igen. Szóval Tom ezt kikérte magának és azt mondta, Noi nem tudna műsort vezetni, mert ha tudna, már rég kapott volna egy műsort a legjobb barátnőjétől. Fogadás lett a vége. Tom megfűzte Timet, hogy Noi hagy vezessen le egy slágerlistát. Várta, hogy majd beég. Végül Noi annyira bevált, hogy állandóra megkapta. Tom pedig a következő bulin piros női tangában ült egész este. – nevette el magát visszagondolva a nevetséges jelenetre.
- Értem. – komolyodtam el. – Zajlik az élet.
- Csak te hiányzol.
- Ti is nekem.
- Mennem kell. – vette ki a zsebéből megcsörrenő telefonját. – A személyzetis megint hívogat.
- Rendben. Még látjuk egymást.
- Remélem. – puszilt meg újra és elment.
Én pedig néztem, ahogy Noi él és virul a kamerák előtt. Hogy ez nekem sosem jutott eszembe. Gyönyörű volt és magabiztos, mint mindig.
Tudtam, ez még legalább egy fél óra, így felmentem Timhez, hogy elintézzem, amiért valójában idejöttem.
- Szi…asztok. – lepődtem meg, mikor belépve hozzá, Tom ült az asztalánál.
- Szia. – állt fel Tim üdvözölni.
- Szia. – köszönt Tom is ülve.
- Mikor érkeztél? – Tim.
- 10 perce. Látom, Noi műsort vezet.
- Igen. Gondoltam, ebbe nem kell a beleegyezésed, nem nagy dolog.
- Persze, hogy nem. Jól csinálja.
- Szerintem is.
- Ha dolgotok van, visszajövök később.
- Elintézek egy telefont, megbeszéljük Tommal, amit meg kell, és a tiéd vagyok. Várj meg.
- Jól van.
Tim elvonult az irodája másik végébe, én pedig leültem a Tom melletti székbe.
- Jól nézel ki.
- Mi dolgod van Timmel?
- Kicsit átalakítjuk az interaktívot.
- Hogy érted?
- Hát új díszlet, új stílus, új rovatok. Kreatívkodtam egy picit.
- Ebbe azért kellene az én beleegyezésem is. Nem dönthetsz nélkülem. Tim.
- Pillanat. – szólt oda.
- Mi bajod? – kérdezte Tom.
Nem feleltem, megvártam, míg Tim leteszi a telefont.
- Mi az?
- Mi az, hogy átalakítjátok ti ketten az én műsoromat, az én csatornámon, az én cégemnél az én beleegyezésem nélkül?
- Nem olyan nagy dolog ez.
- Persze. Noi műsort kap, nem tudok róla, Tom kisfőnököt játszik, te belemész. Mi alakul még át, amiről nem kell tudnom, mert nem nagy dolog?
- Az a bajod, hogy átalakul vagy az, hogy én csinálom? – kérdezett Tom.
- Te ebbe most ne szólj bele.
- Az már az én műsorom. Te adtad nekem, emlékszel?
- Magunkra hagynál?
Tom Timre nézett, Tim pedig bólintott.
- Mi ez? Mi folyik itt? – kérdeztem, mikor kiment végre.
- Hogy érted?
- Mit csinálsz? Én mondom, hogy hagyjon magunkra, és akkor megy ki, ha te is beleegyezel?
- Tudtad, jól, hogy nem működhet minden ugyanúgy, ha te az ország másik végére költözöl. Nem hívhatlak fel minden apróság miatt, és nem jöhetsz ide minden másnap.
- És most te vagy a nagyfőnök?
- Én vettem a kezembe az ügyeket, igen. Ha nem tettem volna így, nem menne a csatorna, te is tudod. Nem lehet több száz kilométerről irányítani egy céget, ezt is tudod.
Nem voltam hajlandó lenyugodni, felhúzott ez az egész. Aláírtam a papírokat, amiket kellett, sőt elkértem minden anyagot, amit eddig nem. Magamhoz vettem mindent és elindultam az én irodámba.
- Mi bajod? – állított meg Tom félúton.
- Mi bajom? Komolyan kérded?
- Miattam csinálod a hisztit?
- Miért hiszed, hogy minden körülötted forog? Ez az én csatornám. Ha valamit át akarsz alakítani, nekem szólsz, nem Timnek, akit egy pillanat alatt az ujjaid köré csavarsz.
- És hogy gondolod? Hívogassalak minden nap? Számoljak be neked mindenről telefonon, vagy menjek is el hozzád? Apropó, hova is költöztél? Te mentél el, te adtad nekem a műsort, te hagytad Timre a féltve őrzött csatornádat.
- Megváltoztál.
- Én nem. Csak felébredtem. Játszod a főnököt, és ha valami nem úgy jön össze, elmenekülsz. Szerinted ki tekint már rád itt főnökként, mikor két-három havonta idejössz egy pár órára?
Úgy éreztem, összeesküdtek ellenem, és ki akarnak túrni, miközben tudtam, igazuk van. Nem válaszoltam Tomnak, mert az idegességtől a sírás kerülgetett. Hátat fordítottam neki és bementem az irodámba.
|