52. rész. Sosem zavarsz.

Minden nap, mikor felkeltem, eszembe jutott, vajon aznap felhív-e majd Tom. És kétnaponta fel is hívott. Azt mondta, kezdjük előröl, kezdjük azzal, hogy barátok próbálunk lenni. Munkatársak és barátok. Ennyi.

Furdalt a lelkiismeret Max miatt, de jó volt, hogy Tommal valami olyan kapcsolat alakul köztünk, ami jó, mert így nem hiányzik. Sőt Kitty is arra a véleményre jutott, hosszas gondolkodás után, hogy így könnyebb is lesz kiverni őt a fejemből abban az értelemben. Szerinte, ha sokáig folytatjuk ezeket a baráti beszélgetéseket, és továbbra sem találkozunk, nagy az esélye, hogy a dolog annyiban is marad. Egy tanácsot adott, ne mondjam el Maxnak.

Ez a tanács furcsa volt az ő szájából, de eszem ágában sem volt ellent mondani. Ezen a véleményen voltam én is.

Teltek a hetek, eljött a tavasz is, a cégem virágzott, Kitty is már leszerződött hozzám, Max és én boldogok voltunk és kiegyensúlyozottak. Ez alatt a jó pár hónap alatt újra össze szoktunk. Újra felvettük egymás életritmusát és alkalmazkodunk. Reggel mielőtt elmegy dolgozni, a kávéjával visszabújik az ágyba mellém és beszélgetünk. Napközben vagy én megyek be hozzá, vagy ő jön be hozzám, hogy együtt tudjunk ebédelni. És ha ez nem is jön össze minden nap, mert nem tudjuk összeegyeztetni, akkor is esténként többnyire együtt vagyunk. Persze vannak azok a napok, amiket kitűztünk. Mikor én Kittyvel vagyok, ő pedig a haverjaival. Ha ezt így előre megbeszéljük, nem lesz belőle később sértődés. Régen is ment nekünk, most is.

-         Szia. – vettem fel a telefonom.

-         Szia. – Tom.

-         Mi újság?

-         Semmi. Tegnap nézettségi rekordot döntöttem. Az új rovat mindenkinek bejött.

-         Gratulálok, ez nagyon jó!

-         Együtt hoztuk össze.

-         Az igaz. Nélkülem nem sikerült volna.

-         Hohó. A nézők 90 %-a azért nézi a műsort, sőt a csatornát, mert láthatnak engem.

-         Nyilván Tom.

-         Na jó, és veled mi a helyzet? Milyen idő van ott nálatok?

-         Nagyon jó. És most végig szép tavaszt jósolnak, úgyhogy fantasztikus.

-         Hát most már én is elmennék valami fasza helyre, mert már ezer éve nem voltam Münchenen kívül.

-         Nekem sokszor hiányzik.

-         Elhiszem. De eljöhetnél a következő céges bulira.

-         Nem hiszem.

-         Legalább ne mondj egyből nemet.

-         Talán?

-         Ez jobban hangzik. Jut eszembe, anyu puszil.

-         Én is őt.

-         Itt vagyok nála. Bejöttem Alexhez és Lancehez.

-         Tényleg, hogy vannak?

-         Nagyon jól. Na megjött Bill is.

-         Akkor én nem is zavarlak tovább.

-         Sosem zavarsz.

-         Foglalkozz a picikkel, majd máskor folytatjuk.

-         Rendben. Majd hívlak.

Nagyjából ilyen hangulatú beszélgetéseink voltak. Talán túl erőltetetten is, de próbáltunk baráti kapcsolatot kialakítani. Talán azért, hogy beszélhessünk egymással. Legalábbis én azért teszem. Nem tudom, ő szeret-e még, vagy egyáltalán mit érez irántam, de nem tudom elképzelni Tom Kaulitzról, hogy rendszeres telefonbeszélgetést folytat egy lánnyal a világ dolgairól, ha az a lány, nem akarta őt, nem őt választotta, és nem viszonozta a szerelmét. Amit egyébként Tom nem sokszor tapasztalt azelőtt. Sőt. Így ha logikusan gondolkodom, Tomnak és nekem kölcsönösen jól esik, hogy tartjuk a kapcsolatot. Nem mondom el neki továbbra sem, hol lakom. Ez Simone tanácsa. Legalábbis Bill üzente vele. Bill nem kedvel engem, azt hiszem.

A lelkifurdalás, amit a beszélgetéseink miatt éreztem, már elmúlt. Hisz nem történt semmi, nem beszéltünk semmi olyanról, ami bántaná Maxot.

Kezdett újra tetszeni az élet. Jól éreztem magam a bőrömben és talán ez a gyönyörű napsütéses tavasznak is köszönhető.

-         Jó reggelt. – szólt át Kitty a teraszáról.

-         Jó reggelt.

-         Mikor lesz a családi banzáj?

-         Hétvégén. Gyere át te is. Bemutatlak a nagyszüleimnek.

-         Hétvégén jön a barátnőm.

-         Tényleg. És itt lesz két hétig?

-         Igen.

-         Akkor vele fogsz reggel kávézgatni.

-         Meg veled.

-         Hát jó. Mikor jössz ma dolgozni? Meg kéne tervezni az új szórólapokat.

-         Délre?

-         Nekem tökéletes.

-         Na megyek. Ha délre be kell érnem, gyorsan össze kell kapnom magam. – vigyorgott.

-         Akkor a ház előtt találkozunk.

-         A te kocsiddal megyünk?

-         Igen.

-         Szia.

-         Szia.

Általában együtt mentünk be dolgozni. Rendszerint megreggeliztünk valahol és onnan mentünk tovább. Jó volt vele együttműködni és nagyon is jól ment.

Hétvégére Maxszal megbeszéltük, hogy elhívjuk a családunkat. Az ő szüleit, a nővérét és az én nagyszüleimet. Még nem voltak itt, mióta ideköltöztem és illendő, ha már eljegyeztük egymást, és hamarosan tervezzük az esküvőt is.

Előre rettegtem, mit fog szólni a nagyi, hogy egy bejárónő viszi a háztartást. Biztos lesz egy-két kedves megjegyzése, de hát ő már csak ilyen. Papa pedig az egyetlen, akinek Kittyn kívül elmondtam, hogy mi történt Tommal és hogy tartom vele a kapcsolatot. Úgyhogy szerintem vele lesz bőven beszédtémánk.

Tom hívott csütörtök este, hogy bogarat ültettem a fülébe, úgyhogy elmegy két hétre otthonról. Azt mondta fog majd hívni, de én is hívhatom őt bármikor.

Hétvégén nem szoktunk beszélni. Ez egy amolyan nem megbeszélt megállapodás. Hisz a hétvégét Maxszal töltöm. Nem lenne jó, ha megcsörrenne a telefonom Tom nevével a kijelzőn. Így mindig hétköznap hív és mindig ugyanakkor. 11 után.

Azt hiszem neki is van valakije. Nem beszéltünk róla ugyanúgy, ahogy rólam és Maxról sem beszélünk sosem, de úgy érzem, van neki. Mindig azt mondja, hogy hívhatom bármikor, de tudom, hogy ő aztán nem jönne zavarba a barátnője előtt, ha hívnám.

Vártam már a hétvégét és habár egy kicsit tartottam nagyitól, mert most igazán nem volt szükségem a stílusára, jó érzés volt a saját házunkban fogadni a saját családunkat. Felnőttes érzés volt. Hisz már azok vagyunk, nem? Mégis úgy vélem, hogy ez nem kortól függ. Attól függ, mit érzel belül. Mikortól érzed magad és a cselekedeteidet felnőttnek.

Én most. Most, hogy idelátogatnak családunk tagjai, hogy gratuláljanak közös életünkhöz.