55. rész. Levesz a lábamról.

-         Hol akarod kezdeni? – kérdezte.

-         Szerintem nem kéne telefonon se beszélnünk egymással.

-         Mert?

-         Mert nem. Neked is van barátnőd, nekem pedig barátom.

-         Ne beszélj mellé. Ha nem akarnál, nem beszélnél velem. Ismerlek már annyira. Nem udvariasságból köszönsz el tőlem úgy, hogy hívjalak holnap is.

-         Baromi magabiztos vagy.

-         Hát ha jól emlékszem nem kellett kétszer kérnem, hogy töltsd velem az éjszakát, mikor legutóbb együtt voltunk.

-         És te reggel egy buzi kis cetlin közölted, hogy ennyi volt.

-         De hülye vagy.

-         Mi van?

-         Szerinted azért írtam a cetlit, hogy megbántsalak vele?

-         Másért minek?

-         Talán mert nem akartam, hogy ha reggel felkelsz, azt mond, menned kell. Tudtam, hogy nem maradsz velem, nem akartam, hogy ezt a szemembe is mond.

-         Persze. Ne add elő nekem, hogy te belém voltál esve. Ahogy megtudtad, hogy gondolkodom, leléptél.

-         Ja ölbe tett kézzel kellet volna várnom, hogy melyik este melyikünkkel fekszel le? Hát köszi, nem.

-         Nem feküdtem le mással, míg veled voltam.

-         Míg randizgattunk. – mondta gúnyosan.

-         Te vagy az, aki egyből mással bújt ágyba.

-         Mi van?

-         Mindegy. Csak ne játszd el nekem a hősszerelmest, mikor te vagy az, aki pár napra rá más lánnyal voltál.

-         Otthagytál. Gondoltad, hogy majd örök magányba vonulok, mert nem jöttél össze velem?

-         Akkor még nem hagytalak ott. Azért hagytalak ott, mert mással voltál.

-         Na jó mi van?

-         Mindegy. Hagyjuk. Én nem veszekedni akarok, csak tisztázni azt, ami köztünk van. Nem bírom, hogy én vagyok a szemét, mert két embert is kihasználok. Előadjátok, mennyire szerettek engem, én meg aki nem tud dűlőre jutni az érzelmeivel, egy szemétláda vagyok.

-         Jaj ne sajnáld már magad. Elvártad, hogy ketten küzdjünk érted. Köszönés nélkül leléptél, pedig tudtad, hogy szeretlek. Eljöttél inkább a tengerpartra egy villába mr. gazdag pöccsel.

-         Zárjuk le, oké? Hagyjuk egymást békén.

-         Ez neked nagyon jól megy.

-         Mit akarsz még tőlem?

-         Téged.

-         De…

-         Nincs de. Nem egyértelmű, hogy téged akarlak? Én nem csak szexelni akarok veled, nem csak néha beszélni telefonon felesleges baromságokról. Hanem veled lenni, veled élni. Undorodom néha magamtól, de mégis ezt érzem. Szer…

-         Ne. – fogtam be a száját. – Ne mond, hogy szeretsz.

-         Egyszer. Utoljára égetsz be. Utoljára alázol le, és utoljára játszol velem. Nem vagyok az a típus, de neked adtam pár esélyt. Mit akarsz még te tőlem? Legyek a kis mellékes Max mellett? Legyek az a pasi, aki pótolja a gazdag faszfej hiányait? Ahhoz még te is kevés vagy. Nem engem akartál, mégis itt vagyok. Szerinted miért? Ne mondjam, hogy szeretlek? Hát örülj neki, mert ahogy viselkedsz, hamar elmúlik majd.

-         Téged választottalak. De te más lánnyal voltál épp, mikor elmentem hozzád, hogy bevalljam. El akartam mondani, hogy nem feküdtem le Maxszal és veled akarok lenni. De Bill nyitott ajtót és habár nem köpte be bátyókáját, nem tagadta, hogy nem vagy egyedül. Mit tehettem volna?

-         Nem tudom, én mit tettem és teszek azóta is? Nem adtam fel. Hagytam, hogy játssz velem, hogy kihasználj. Szerinted hogy érzem én magam ezek után férfinak? Sehogy. De leszarom, mert mikor látlak, csak az jár a fejemben, hogy az enyém kell, hogy legyél.

Megcsókoltam. Felhúztam magam és megcsókoltam. Akartam, nagyon nagyon akartam.

-         Én nem akarom előröl kezdeni. Nem leszek második. Gyere velem most, vagy maradj itt Maxszal.

-         Ez nem ilyen egyszerű.

-         Ezt már hallottam. Nem adok időt, eleget vártam. Nem veszel le a lábamról egy csókkal. Nem fogod velem csalni a pasidat.

-         Nem tudok…

-         Akkor szia. – ment ki az ajtón.

Igaza volt. Persze, hogy igaza, de akkor sem tehetem ezt. Nem megy ez így. Nem dobok el mindent megint. Kopogtak. Tudtam, hogy csak ő lehet, így ajtót nyitottam.

-         Basszus baromira leveszel a lábamról egy csókkal. – csókolt meg szenvedélyesen.

-         Ez most mit jelent? – kérdeztem.

-         Azt hogy most azonnal akarlak, aztán tiplizek. Nem rinyálok, abból elég. Így vagy úgy, de akarlak és kész.

Furcsa volt, hogy ilyen hamar változtat a hozzáállásán, de eszem ágában nem volt ellenkezni.

Újra együtt töltöttük az éjszakát. És újra annyira jó volt, mint sosem azelőtt. Újra csak akkor éreztem lelkifurdalást, mikor hajnalban megcsókolt és visszament Kitty házába.

-         Hát te? – kapcsolta fel a lámpát az épp beosonó Tomnak Kitty.

-         Szia.

-         Merre jártál?

-         Sétáltam egyet a parton.

-         Mandy?

-         Korán elaludt. De most már én is lefekszem.

-         Rendben. Jó éjt.

Másnap reggel Kitty engem is kérdőre vont a munkahelyünkön.

-         Milyen egyedül lenni?

-         Szar. Milyen lenne? De Max holnap után már jön is haza.

-         Sokáig fent voltál?

-         Miért?

-         Mert hajnalban még égett a szobádban a lámpa.

-         Leskelődsz utánam?

-         És képzeld ki sétált a parton szintén hajnalig.

-         Ki?

-         Tom.

-         Ő dolga. Az hogy meddig vagyok fent az meg az enyém. Egyébként olvastam egy könyvet, amit már rég akartam.

-         Értem.

-         Kitty, te faggatózol?

-         Csak kíváncsi voltam. Furcsa volt az egybeesés.

-         Nincs semmi féle egybeesés. Ha arra célzol, nem találkoztam Tommal.

-         Oké. Én csak…

-         Csak ne találj ki semmit. Még a végén Max fülébe jut a találgatásod, és az ugye nem lenne jó. Sőt.

-         Hát jó.

Most már tudtam, nem mondhatok el neki erről semmit. Nem mertem. Nem kockáztatom meg. Ez most kettőnk közt marad. Tom és én köztem. És az is, hogy mi lesz ezután az éjjel után köztünk. Minden jön majd magától. Este szerelmet vallott, de ő még nem tudja, hogy igent mondtam Maxnak. Nem tudja, hogy eljegyzett és nem biztos, hogy ennek tudatában is velem lett volna éjszaka.