61. rész. Örülök, hogy örülsz.

Ahogy elköszöntünk, már gondolkodás nélkül tárcsáztam is a nőgyógyászom számát. Hosszas kérlelésembe került, mire adott nekem estére egy időpontot. Nagyon hálás voltam érte, mert eszem ágában nem volt úgy hazamenni és lefeküdni aludni, hogy nem bizonyosodom meg róla, mi történik a testemmel.

Max hívott, de nem mondtam neki el, hogy hol vagyok. Nem akartam még elárulni neki, úgyhogy azt mondtam, sokáig bent kell maradnom, mert az egyik beszállítóm, csak akkor ér rá és meg kell várnom.

Mikor beparkoltam a kocsimmal, akkor láttam, hogy Max kijön Kitty házából és elindul a mienk felé.

-         Szia. Hát te?

-         Kittynél voltam.

-         Minek?

-         Csak átmentem beszélgetni. Jó későn értél haza. – terelt.

-         Hát van okom rá.

-         Baj van?

-         Bent megbeszéljük.

Bementünk és megkértem, üljön le. Rémület ült ki az arcára, de nem hiszem, hogy arra számított volna, amit mondtam neki.

-         Simone felhívott délután és elmondta, hogy terhes vagyok. Most jövök a nőgyógyászomtól, aki szerint 5 hetes a magzat és veszélyeztetett terhes vagyok. Az első három hónap kritikus egyébként is, de nálam a veszély fokozottabban jelen van. Ezért ájultam el. – hadartam el.

-         Tessék? Terhes vagy? Gyerekünk lesz? – pattant fel a kanapéról.

-         Úgy néz ki.

-         Megtartjuk.

-         Őszintén szólva még nem gondolkodtam ezen. Le vagyok még mindig sokkolva.

-         De mit szeretnél?

-         Nem tudom. Azt hittem gyomorrontásom van, erre kiderül, hogy veszélyeztetett terhes vagyok egy olyan babával, amit nem terveztem, nem számítottam rá.

-         8 hónapunk lesz, hogy felkészüljünk.

-         De te is tudod, hogy az utóbbi időben, nem vagyunk maximálisan ott a kapcsolatunkban. Szervezzük az esküvőt, de elmegyünk egymás mellett.

-         Nem akarsz már hozzám jönni?

-         Dehogynem.

-         Akkor helyre hozunk mindent. A babáért. A babánkért.

-         Gyerekünk lesz. – ültem most én le magam elé meredve.

Eddig tényleg nem fogtam fel, nem gondoltam át. Csak rohantam a dokimhoz, mert Simone azt mondta. Tényleg. Fel kell hívnom Simonét, megígértem neki. Kimentem a teraszra és felhívtam.

-         Na szia. – vette fel.

-         Szia.

-         Voltál az orvosodnál?

-         Igen.

-         És? Úgy kell kihúzzam belőled?

-         Terhes vagyok.

-         Tényleg? – gúnyolódott.

-         5 hetes körülbelül és nem biztos, hogy megmarad.

-         Veszélyeztetett terhes vagy?

-         Igen. Vigyáznom kell magamra, vagyis magunkra.

-         Tehát megtartod?

-         Igen. Megtartjuk.

-         Max mit szólt?

-         Megdöbbent és örült.

-         De te nem örülsz.

-         Tudod mi ugrott be, mikor azt mondta az orvos, hogy 5 hetes nagyjából?

-         Mi.

-         Hogy nem Maxé.

-         Tomé?

-         Hát az időpont legalábbis passzolna.

-         De nem biztos.

-         Persze, hogy nem biztos. Viszont meg van a lehetősége.

-         Ezt nem kellett volna elmondanod. Lehet, hogy végre nagymama leszek! – hallottam a hangján, hogy majd ki bújik a bőréből örömében.

-         Kérlek ne. Muszáj volt elmondanom neked, de kérlek, ne mond el senkinek. Egyáltalán nem biztos, hisz Tommal lefeküdtem ugyan, de nem lehet pontos dátumhoz kötni. És nem akarom, hogy ezt megtudja akárki rajtunk kívül.

-         És ha Tomé a gyerek, hozzámész Maxhoz és ő fogja felnevelni?

-         Istenem, fogalmam sincs mi lesz. Egyáltalán nem is fogom megtudni, míg meg nem születik.

-         Ez igaz.

-         Tehát jóval az esküvőm után fog kiderülni.

-         Én melletted állok, ugye tudod. Akármi lesz.

-         Tudom. De ez a gyerek az enyém. Én így fogom fel. És tudod mit? Vigyázni fogok rá, és egészséges babát hozok majd a világra.

-         Örülök, hogy ezt mondod. Mikor felhívtalak, úgy éreztem, egyből meg akarsz szabadulni majd tőle.

-         Úgy is éreztem. Egészen mostanáig. Ahogy örültél neki, az észhez térített. Ő lesz az én családom. A biztos családom.

-         Kincsem, nagyon örülök neked. Tényleg.

-         Azt hiszem, én is.

Elköszöntünk és visszamentem Maxhoz. Boldogan ölelt át engem, mikor azt mondtam, át kell szabatnom a ruhámat, mert az esküvőre, már két hónapos méretű lesz a pocakom. Megjegyeztem mellé, hogy a tervem, mi szerint iszonyú mennyiségű pezsgőt fogunk elfogyasztani az esküvő napján, meghiúsulni látszik.

Amilyen rémült voltam az első pillanatban, olyan magabiztossá váltam a Simonéval folytatott beszélgetés után. Még este felhívtam a nagyszüleimet, hogy beszámoljak nekik dédnagyszülőkké válásukról. Boldogok voltak, nagyon is.

Úgy döntöttem senki más nem fog tudni arról, hogy talán Tom a gyerekem apja. Senki nem fog erről tudni és én is igyekszem nem gondolni rá. Ez a gyerek az én gyerekem, akár Tom, akár Max az apja. És a születéséig, úgysem fog kiderülni, úgyhogy feleslegesen agyalok rajta és feleslegesen csinálok belőle bárkinek problémát. Főleg magamnak.

A következő egy hónapban valóban gyenge voltam és elég nehezen viseltem a terhességet. Hisztis voltam, gyakori rosszullétekkel teltek a napjaim, néha féltem, hogy elveszítem, néha úgy voltam vele, könnyebb lenne elveszíteni, mint még 8 hónapot végig kínlódni vele.

Kittyn úgy láttam, nem repes az örömtől, hogy gyereket várok. Egyértelmű volt számomra, hogy féltékeny, de mit tehettem volna? Nem mondom el neki? Végre őszinte a kapcsolatunk. Én tudom, hogy ő az én vőlegényembe szerelmes, de próbálkozik. Kedves velem, amennyire tud és elmondása szerint nem akarja elveszíteni Max barátságát.

Max viszont mintha sosem lett volna barátság, úgy viselkedett. Mikor Kittyről beszéltem, elterelte a témát, mikor megkértem, menjen át valamiért, nem volt hajlandó. Azt mondta, nem ugrál ő, hívjam át Kittyt, ha valamit akarok tőle. Mikor Kitty átjött, ő vagy a szobájába vonult el, vagy lelépett otthonról. Valami furcsa dolog zajlott köztük és nem volt nehéz rájönnöm, hogy mi. Max valószínűleg megtudta, hogy Kitty valójában mit érez iránta, és ezért kerüli őt. Max úriember, nem akarja Kitty dolgát megnehezíteni.

Simone egyre gyakrabban hívott és érdeklődött az állapotom felől.

És úgy nagyjából egy héttel a Tommal való találkozásom után, e-mail kaptam tőle.