64. rész. Újra otthon.

Szörnyen éreztem magam. Tudtam, hogy Maxnak részben igaza van. Ami a kapcsolatunkat illeti legalábbis. Nem volt az igazi már egy ideje. De róla sosem gondoltam volna, hogy elhagy. Sosem hittem volna, hogy megaláz, faképnél hagy az oltárnál úgy, hogy közben a gyermekét várom. Beleszeretett Kittybe… megint ki maradt egyedül?

-         Bejöhetek? – lépett be a szobába Simone.

-         Persze.

Leült mellém az ágyra és átölelt. Hagyta, hogy sírjak a vállán. Nem zokogtam, csak kisírtam magamból a dühömet.

-         Egyedül maradtam.

-         Dehogy maradtál. Itt van neked egy pici élet, aki mindig veled lesz.

-         Még csak két hónapos. Ráadásul bármikor elveszíthetem.

-         De nem fogod.

-         Egyedül vagyok. – ismételtem.

-         Sajnálom. Ezt nem érdemelted meg.

-         Nem tudom, mit tegyek.

-         Dehogynem. Pár nap alatt kipihened a dolgot, aztán hazajössz, és minden megy úgy, ahogy mennie kell. Ne ess kétségbe, ne hagyd el magad. Tudom, könnyű mondani, de hidd el, nem Max volt az igazi. Most csalódtál, és azt hiszed, magadra maradsz a magzatoddal, de ígérem, hogy nem így lesz. Itt vannak a nagyszüleid, itt van a barátnőd, Noi és itt vagyok neked én is.

-         Félek.

-         Tudom. – ölelt újra át.

Simone rábeszélt, hogy vegyem le végre a ruhámat és feküdjek le pihenni. Éjjel nem sokat aludtam és a mai nap eddigi eseményei sem serkentőleg hatottak rám. Fáradt voltam.

-         Tom.

-         Mi az? – kérdezett vissza öccsének.

-         Anyu most hívott, hogy marad még Kielben pár napig.

-         Minek? Vikiék nem mennek nászútra?

-         Max az oltárnál mondott nemet.

-         Max?

-         Igen. Viki igent mondott, Max pedig nemet. Anyu vele marad pár napig, mert szerinte nagyon ki van. Ráadásul a legkomolyabb, hogy Viki terhes.

-         Mi van?

-         Anyu elszólta magát. Idegesen azt mondta a telefonba, hogy hogy lehet valaki ilyen szívtelen, hogy így megaláz egy nőt, aki a gyerekét várja.

-         Micsoda fordulat.

-         Most miért teszel úgy, mintha nem érdekelne? Ha akarod őt még mindig, akkor menj oda és vigyázz rá te anyu helyett.

-         Hagy vezesselek rá a lényegre. Először is terhes egy másik pasitól, akinek én nem fogom felnevelni a gyerekét, ez azt hiszem, érthető. Másodszor pedig Viki igent mondott. Ő hozzáment volna Maxhoz, ha Max nem mond nemet. Nem rajta múlt, nem ő gondolta meg magát, nem ő táncolt vissza, hogy velem lehessen. Úgyhogy részemről ennyi. – vonult be a szobájába.

Mikor késő este felkeltem és lementem egy pohár vízért, a nappaliban ült Simone, a nagyszüleim és Noi. Mind felpattantak, mikor megláttak.

-         Hogy vagy kincsem? – papa.

-         Jól. Szomjas vagyok.

-         Hozok neked egy üdítőt. – indult meg mamám a konyha felé.

-         Köszönöm. De nem kell, hogy itt üljetek és sajnáljatok.

-         Nyugodj meg, mi holnap reggel haza is megyünk, ahogy terveztük. – kiabált ki mamám.

-         De ha akarod maradunk mi is. – papa.

-         Ti is?

-         Úgy döntöttem maradok veled pár napot. Már haza is szóltam, ne ellenkezz. – Simone.

-         Köszönöm. Összepakoljuk a holmimat és mehetünk is haza.

-         Hallgass Simonére, ő tudja a dolgát. Ha azt mondja, pihenned kell még, akkor pihenj. – mama.

Jól esett, hogy mind itt vannak és törődnek velem, de nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mi történt. Hogy milyen röhejesen alakult az egész. Vacilláltam, ott akartam hagyni Maxot, hogy Tommal lehessek. Komolyan elgondolkodtam rajta. Ehhez képest, most Max hagyott ott engem. Két pad közé zuhantam arccal előre. Tomot és Maxot is elveszítettem, mert megint rosszul döntöttem. Jellemző. De azt mondják, az ember a hibáiból tanul. Ezen elmélet szerint nekem már baromi okosnak kéne lennem…

Simone és én kettesben töltöttük a következő pár napot. Rengeteget beszélgettünk és sétáltunk. Olyan terápiaszerű program volt ez inkább. Ha kiakadtam, megnyugtatott, ha egyedül éreztem magam, ott volt és fogta a kezem, ha aggódtam a babámért, megígérte, hogy minden rendben lesz. Szóba került Tom is. Hogy talán övé lehet a baba. Simone nem titkolta mennyire boldog lenne, ha ennek a picinek ő lehetne a nagymamája. Megígértette velem, hogy ha kiderül, hogy Tomé a gyerek, nem titkolom el előle. Ezt megígértem neki, de tudtam, hogy Tomra sem számíthatok. Nem az az apuci típus, ez nyilvánvaló.

Újra hazaköltöztem Münchenbe, a hatalmas villába, újra egyedül. Ez a pár nap segített és Simone megígérte, hogy mellettem lesz. Hamar rájöttem arra is, hogy foglaljam le magam. Úgy döntöttem, folytatom itt is a rendezvényszervező cégemet. Nehezebb lesz, hisz München jóval nagyobb, mint Kiel és itt már amúgy is rengeteg ilyen cég létezik. De van akkora önbizalmam, hogy tudjam, be fog indulni.

Kitty írt egy sms-t valamelyik délelőtt:

„Sajnálom. Nem így akartam. Remélem jól vagytok és tudod, hogy neked is így a legjobb.”

Én pedig remélem nem várta, hogy erre majd válaszolok. Igazából mérges rá nem vagyok, hisz nem ő hagyott ott engem. Ő csak beleszeretett a vőlegényembe, nem hiszem, hogy el is akarta venni őt tőlem.

Max is keresett, de nem akartam beszélni vele, nem vettem fel a telefonom. Írt ő is pár üzenetet, amiben arra kért, beszéljek vele, hallgassam meg, ne taszítsam őt el, értsem meg és így tovább. De nekem egyikhez sem volt kedvem.

De ő nem adta fel. Noi hívott fel valamelyik délelőtt.

-         Szia.

-         Szia, képzeld mi történt.

-         Na mi?

-         Itt járt Max. Téged keresett, mondta, hogy nem veszed fel neki a telefont és remélte, itt megtalál, mivel nálad is járt, csengetett, de nem engedted be.

-         Aludtam.

-         Mindegy. Szóval kitalálod kivel futott össze Max?

-         Tommal?

-         Persze.

-         És?

-         És Tom kiabált vele, hogy undorító, amit veled tett és főleg azért, mert gyereket vársz. Aztán behúzott egy hatalmasat Maxnak és azt mondta neki, hagyjon téged egy életre békén.

-         Ezt nem hiszem el.

-         Pedig igaz.

-         Tudja, hogy terhes vagyok?

-         Igen. Tudja, hogy itthon vagy, tudja, mi történt és megvédett. Tudtam, hogy szeret még, akármit is mond.

-         Miért, mit mond?

-         Mivel te igent mondtál az esküvőn, nem rajtad múlt, hogy nem házasodtatok össze. Úgyhogy ő ezt úgy veszi, hogy vége. Ő úgy gondol rád, mintha férjhez mentél volna. Ráadásul egy olyan embertől vagy terhes, akit enyhén szólva utál.

-         És Max hol van most?

-         Elment.

-         Beszélnem kéne vele.

-         De minek?

-         Noi. Joga van hozzá akármit tett. De még nem vagyok rá felkészülve. Nem akarom még látni. Nagyon remélem, hogy nem fog többet keresni odabent.

-         Hát azt nem hiszem. Tom elintézte, hogy ne keressen.

-         Azt hiszem mégsem volt jó ötlet visszajönni ide.