69. rész. Már csak pár ilyen alkalom.

-         Na jó. – adta fel makacsságát Tom és kivette Emmát a kiságyból.

Emma egyből elhallgatott, jó szokásához hűen, habár ezt Tom nem tudhatta.

-         Te már nem sírsz. – nézett rá.

Ezt megállapítva, úgy gondolta, Em már megnyugodott, így készült visszatenni őt a helyére. Em ezt ellenezve újra lekerekedett szájjal készült sírásba.

-         Oké, oké. Csak hagyd abba. – vette újra karjába.

Nem volt neki túl kényelmes dolog, a gyereket a kezében tartani, de sokkal jobban idegesítette az ordítása, úgyhogy inkább tartotta. Remélte Simone hamar lejön és átveszi. Fel alá mászkált a nappaliban, mikor csörögni kezdett anyja telefonja.

-         Anyu! Telefon! – kiabált fel az emeletre.

-         Ki az?

-         Honnan tudjam?

-         Nézd meg.

-         Viki. – állapította meg, mivel a nevemet látta a kijelzőn.

-         Most nem tudok menni, vedd fel.

-         Majd visszahív.

-         Vedd már fel, biztos aggódik Emmáért.

-         Basszus. – nyilvánította ki véleményét és felvette. – Szia. Anyu épp az idióta öcsém haját festi.

-         Szia. – lepődtem meg. – Tudod adni?

-         Nem igazán.

-         Akkor megmondanád, hogy fél óra múlva el tudok indulni Emmáért?

-         Igen.

-         Hogy érzi magát?

-         Hát nem nagy élmény lehet egy anyának a saját fia haját festegetni.

-         Emma hogy van.

-         Ja, ő jól. Most elég nyugodt.

-         Köszönöm.

-         Nincs mit. Szia.

-         Szia. – tettük is le.

Jó érzés volt Tommal beszélni. És kedves volt velem, már amennyire tudott, ami nagyon jól esett. Nehéz és hosszú napom volt, ő most feldobta. És az is, hogy fél óra múlva láthatom újra a pici lányomat. Szegény, már biztos nagyon hiányzom neki.

Mikor odaértem Tom már nem volt ott, viszont Bill haja újra lenövés mentes volt, Simone pedig épp csitítgatta Emmát.

-         Ez jól ment. – állapította meg Bill, miután elmentem.

-         Bizony. Gondoltad volna, hogy felveszi?

-         Nem.

-         Hát rá kellett szólnom. – Gordon. – Képes lett volna rámsózni, de leléptem.

-         Gondoljátok, hogy megszereti Emmát, ha még párszor rábízzuk? – Bill.

-         Talán. Már most is tovább ment, mint reméltük. És Vikivel is kedves volt, ahogy hallottam.

-         Már csak pár ilyen alkalom kell. – mosolygott Simone.

Igyekeztem a lehető legkevesebbszer másra bízni Emmát, de amit elvállaltam, azt meg kellett csinálnom. Egy esküvő és egy házassági évforduló volt még hátra ebben a hónapban. Amit tudtam, otthonról intéztem, ha találkoznom kellett a megrendelőkkel, megkértem, jöjjenek ők el hozzám. Mikor el kellett mennem helyszínt egyeztetni, kajakiszállítóval beszélni, akkor vittem magammal Emmát, sőt volt, hogy Simone is eljött velem, és míg tárgyaltam, ő foglalta le az unokáját.

Jól kijöttek. Már amennyire ki lehet jönni egy ekkora babának bárkivel. De nála jól érezte magát és Simone kivirult, mikor vele lehetett.

Néha ő beszélt rá, hogy menjek el nyugodtan akárhová. Például fodrászhoz vagy kozmetikushoz. Kérettem magam, mert nem akarok olyan anya lenni, aki nem bír ki pár hetet a külseje ápolása nélkül, de Simone mindig megnyugtatott, hogy amíg ő ajánlja fel, egy pillanatig se érezzem rosszul magam. Ő ezt két gyerekkel csinálta végig, ráadásul ikrekkel. És neki ott volt akkor a férje, úgyhogy tudja jól, nekem milyen nehéz lehet egyedül csinálni.

Az esküvő, amit szerveztem, egy a csatornánál dolgozó régebbi asszisztensemé volt. Jóban voltunk mindig is és Noi ajánlott engem a szervezésre. A menyasszony afelett, hogy megkért, én bonyolítsam az esküvőt, meg is hívott az eseményre. Amúgy is ott lennék. Amíg ők kimondják a boldogító igent, én az utána lévő vacsora helyszínén simítom el az utolsó részleteket. Így viszont a templomban is ott kéne lennem és velük is kéne vacsoráznom. Nem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek, és eleget tegyek a meghívásnak, de Simone azt mondta, rég kapcsolódtam már ki, rég voltam már egy kellemes étteremben, ami régen nálam minden napos programnak számított, rég voltam már társaságban, rég ittam már meg pár pohár pezsgőt az ismerőseimmel, úgyhogy rám fér. Egy este nem a világ és Emma alhat nála teljesen nyugodtan. Azt mondtam, miért ne, és el is mentem megkeresni a megfelelő ruhát az alkalomra.

Simone, Bill és Gordon már abban a percben kitalálták, hogy ez lesz a megfelelő alkalom a szívemhez legközelebb álló két ember összehozására.

Beszéltem Noival és kiderült, hogy ő is hivatalos az esküvőre, úgyhogy sokkal szívesebben mentem, miután ő is sokáig győzködött. Végre bulizunk egyet, amit már több mint egy éve nem tettünk. Sőt.

Agyon puszilgattam kislányomat és otthagytam Simone házban a nagymamájával.

-         Na mi a helyzet? – szólt bele a telefonba Bill, mikor anyja felvette azt.

-         Semmi. Gordon elment. Tom?

-         Már én is eljöttem otthonról, azt mondtam, hogy bemutatóra megyek.

-         Felhívtam már tegnap. Átjön vacsorára.

-         És Emma?

-         Már itt van, Viki elment bulizni.

-         Tökéletes.

-         Eddig.

-         Te tudsz hatni Tomra, össze fog ez jönni. De ha kiderül, Viki mit fog szólni?

-         Ha jól sül el, akkor még örülni is fog.

-         De gondolod, hogy Emma jó kezekben lesz Tommal?

-         Biztos vagyok benne. A bátyád nem felelőtlen kamasz már.

-         Te tudod.

-         Én is felelősség teljes vagyok. Nem szórakoznék az unokámmal, nem tekintem őt egy tárgynak, ami újra összehozza a mi párunkat. Hidd el, nem lesz semmi baj.

-         Rendben.

Ahogy megbeszélték Simone otthon várt, Tom pedig hamar meg is érkezett.

-         Sziasztok. – lépett be.

-         Szia.

-         Gordon?

-         Nem tudom, majd jön.

-         Hát ő? – ment oda a kiságyhoz.

-         Viki esküvőn van, Emma itt alszik nálunk.

-         Ti dolgotok.

-         Mi bajod vele?

-         Nekem semmi. De remélem, nem bízod megint rám.

-         Ne legyél már ilyen. Csak egy kisbaba, nem lesz bajod tőle.

-         De nem az enyém, vigyázzon rá a saját apja. Vagy az anyja bulizás helyett.

-         Az anyja egyedülálló anyuka, aki megérdemli, hogy egyszer kikapcsolódjon. Ha tudni akarod én magam ajánlottam fel, hogy vigyázok Emmára és én beszéltem rá Vikit, hogy menjen el erre az esküvőre, amit mellesleg ő szervezett, úgyhogy muszáj is ott lennie.

-         Mondom. A ti dolgotok.

-         Na jó, ülj le, hozom a vacsorát.

-         Ez már sokkal jobban hangzik.