71. rész. Milyen apa lennék?

Jól éreztem magam a bulin, jó volt Noival kikapcsolódni, pletykálni, iszogatni, de Emma nagyon hiányzott. Egyfolytában arra gondoltam, hogy viselheti első éjszakáját nélkülem, hogy boldogul az altatással Simone. És úgy éreztem, mikor egy embernek elmondom, hogy pici gyerekem van, arra gondol, akkor mit keresek itt. Hát én is elgondolkodtam ezen. Nem akartam felhívni Simonét, mert féltem, azzal bizalmatlanság látszatát kelteném benne. Tudtam, ha valami van, ő úgyis felhív.

-         Megjöttünk. – lépett be házuk ajtaján Simone és Gordon.

-         Hol vannak?

-         Itt. – látta meg fiát és unokáját a kanapén aludni.

-         Elérzékenyültél? – kérdezte őt Gordon, hosszú csend után.

-         Erről álmodtam.

-         Ne feledd, hogy Tom még nem tudja…

-         Psszt… Vedd el Emmát, én betakarom Tomot.

-         Sziasztok. – kelt fel Tom, mikor Simone ráterített egy plédet. – Elaludtam.

-         Köszönöm a segítséget. Jól el voltatok látom.

-         Csak tévéztünk. Megyek is haza. – állt fel.

-         Maradj nyugodtan.

-         Inkább megyek. Kössz a vacsit.

-         Nem is ettél.

-         Azért mondom.

-         Mi a baj? Haragszol?

-         Nem. Sziasztok. – kapta is fel a kabátját és elment, egyenesen haza.

Haza akart menni, hogy bebizonyosodjon, igaza volt. Átgondolta a dolgokat, és ha Bill otthon van, egyből meg is tudja beszélni vele.

-         Szia. – lépett be az ajtón, meglepve ezzel öccsét.

-         Sz.szia. Hát te?

-         Azt hitted később jövök, ugye?

-         Hát.

-         Milyen volt a bemutató? Jó rövidre sikeredett.

-         Lebuktunk?

-         Mikor átmentem még semmit sem sejtettem. Mikor megláttam, hogy ott van Viki lánya, arra gondoltam, anyu kicsi túl önfeláldozó. Mikor Gordonnal beszélt és kiderült, hogy fordulójuk van, tudtam, hogy itt én leszek az önfeláldozó és ez nem véletlen. Eszembe jutott egy nyári emlék. Kint a parkban grillezünk a családdal és pár baráttal, anyuékat ünnepelve. Rémlik? Nekem igen. Az jutott eszembe, talán más fordulójuk is van. Aztán megláttalak téged itthon és összeállt a kép. Minek akarjátok rám tukmálni azt a gyereket?

-         Anyu azt akarja, hogy megszeresd.

-         Minek?

-         Mérges vagy?

-         Végülis csak hárman hazudtatok nekem ma este, miért lennék mérges?

-         Anyu mit mondott?

-         Semmit. Veled akartam megbeszélni. Szóval? Miért akarja anyu, hogy megszeressem Max… - ekkor elgondolkodott. – Nem. Emma az én…

-         Nem mondhatok semmit.

-         Te jó ég. – ült le maga elé meredve. – Az én lányom.

-         Tesó figyelj. – ült le mellé.

-         Hagyj most.

-         Ne húzd fel magad.

-         Van egy lányom, akiről azt hittem, hogy Maxé. Viki szült egy gyereket, és eltitkolta előlem, hogy én vagyok az apja. Ti pedig egyfolytában arra játszotok, hogy megszeressem. Mi van ezzel a családdal? Anyu megzakkant, mert nagymama lett? Basszus, anyu nagymama lett! Azért ilyen boldog mostanában!

-         Nagyon örül neki. Ne haragudj rá.

-         Ha most azt mondod, hogy Vikire se haragudjak, költözz nyugodtan hozzá a villájába. Van ott sok hely a rengeteg Viktoria Klein fannak. Rendezhetnétek találkozókat, ahol őt isteníthetnétek.

-         Ezzel anyu nem ellened van, hanem melletted. Neked akart jót azzal, hogy megszeresd a lányod. Gondolhatod, hogy nem bántani akart téged ezzel. Nem az ő dolga, hogy elárulja neked, te vagy Emma apja.

-         Gondolkozz kicsit az én fejemmel. Két oldal van. Az egyik Viki oldala a másik az enyém. Nos, a gyerek az ő oldalán van. Anyu az ő oldalán van. Gordon az ő oldalán van. És Te? Te is az ő oldalán vagy. Ki van velem? Ki van az én oldalamon? Attól mert ez a kislány édes és vele töltöttem az estét, attól még titkoljátok előlem, hogy az enyém.

-         Te nem vagy gyerek párti. És itt egy oldal van. A tiétek. Vikié Emmáé és a tiéd. Anyu, Gordon és én azt szeretnénk, ha egy család lennétek. Szeretitek egymást és van egy lányotok.

-         Akiről most tudtam meg, hogy az enyém. Ha Viki akkor hozzámegy Maxhoz, akkor is megtudtam volna szerinted? Akkor az a fasz nevelné az én gyerekem. Nem számít, hogy egyáltalán nem akartam még gyereket, hogy meg sem fordult a fejemben a családalapítás. A lényeg, hogy megtörtént. Most mit tegyek szerinted? Mondjam meg Vikinek, hogy tudom? És? Mi lesz utána? Párszor majd rámbízza?

-         Szereted?

-         Mit számít ez?

-         Számít, hidd el.

-         Nem tudom. Most gyűlölöm. Mint már sokszor mióta ismerem.

-         Tehát szereted. Adj neki időt. Ő is megrémült, mikor megtudta, hogy te vagy Emma apja, de ezerszer jobban örült neki, mintha Max lenne az. Kerülöd őt, tudja mi a véleményed róla, mióta megtudtad, hogy hozzámegy Maxhoz, tudja, hogy mi véleményed róla, mióta megtudtad, hogy végül nem ment hozzá. Szült egy gyereket egyedül, majd megtudta, hogy a tiéd. Nem ugorhatott a nyakadba, hogy figyelj, utálsz, nem jöttünk ki jól, de van egy közös gyerekünk, úgyhogy fogadj vissza.

-         Mikor tudta meg?

-         Pár hete. Emlékszel arra a vérvételre?

-         Nem mondod?

-         De. Apasági teszthez kellett.

-         Múltkor, mikor átjött Emmával és mindketten elsírták magukat anyuval…

-         Anyu akkor mondta el neki az eredményt.

-         Bazd meg Bill, van egy lányom.

-         Egy tündéri lányod egy gyönyörű nőtől. Mi más kéne még?

-         Hát ez nem a klasszikus családalapítós történet.

-         De a mi életünkben eddig mi volt klasszikus?

-         Én még nem akartam gyereket, nem akartam felnőni.

-         Már rég felnőttünk. Nehéz elfogadni, de neked lett előbb gyereked és te találtad meg előbb az igazit. Pont te. Na mindegy, ebbe ne menjünk bele.

-         Miért érzem úgy, hogy szeretném ezt a gyereket?

-         Mert szereted az anyukáját.

-         Mikor megtudtam, hogy Viki terhes, arra gondoltam, mi lenne, ha tőlem lenne. Néha eszembe jutott, hogy felhív és közli, gyereket vár és én vagyok a felelős. Elgondolkodtam rajta, milyen lenne végig nézni, ahogy 9 hónapon át fejlődik, mi közben összerázódunk, aztán megszületik a gyerek. De nem így lett és én lemondtam róla. Lemondtam Vikiről is. Nem ismertem magamra, mikor utána futottam állandóan.

-         Az is te voltál. Csak nem akartál az lenni. Szerelmes lettél, de ettől semmivel sem gyengébb ember. Sosem hittem, hogy én fogom ezt mondani neked, de így van. Beleszerettél egy olyan lányba, akit nehéz volt megszerezni, megtartani pedig méginkább.

-         Szerinted menne?

-         Mi?

-         Milyen apa lennék?

-         Szerintem tökéletes.