73. rész. Miért passzoltad le?

-         Mi az? – néztem rá meglepve.

-         Ezt itt hagytad. – tartott egy pelust a kezébe.

-         Köszi. – lepődtem meg mégjobban, hisz már magamban elterveztem milyen közömbösen fogok igent mondani egy esetleges vacsora meghívásra.

-         Nincs mit. – elengedte a lift ajtaját, hagyva, hogy becsukódjon.

Nem tudom, miért áltattam magam. Egyszerűen csak jó volt együtt látni Tomot Emmával és valahogy úgy éreztem, Tom sokkal kedvesebb és nyitottabb a szokásosnál. De talán ezt csak bemagyaráztam magamnak.

-         Volt ma bent Viki. – mesélte édesanyjának este Tom.

-         És?

-         Berezeltem. Emmával voltam, és ahogy rámnevetett, beleszerettem. Aztán jött Viki és elmentek. El akartam hívni vacsorázni, de valahogy nem ment. Olyan valóságosnak tűnt az egész. Ahogy elment Emmával a kezében, az futott át az agyamon, hogy ott megy a családom, hogy kimaradok az életükből, pedig nagy részt kéne vállalnom benne. De én még nem vagyok kész erre az egészre.

-         Pedig már nem húzhatod az időt. Emma már megszületett, nem fog megállni a növésben, amíg vacillálsz. El kell döntened, hogy mit akarsz.

-         Én nem vagyok hűséges típus, nem vagyok hosszú távra tervező ember. Nem tudok leragadni egy helyzetben sokáig.

-         Mióta vagy szerelmes Vikibe? Ezen gondolkozz el. Szerintem bebizonyítottad a kitartásodat.

-         De ezalatt hányszor derült ki, hogy nem illünk össze? Hányszor kellett rádöbbennem, hogy ő nem képes viszont szeretni engem? Szerinted attól mert gyerekünk van, ez megváltozik?

-         Sosem fogod megtudni, ha nem próbálod meg. Nincs veszteni valód. Ha sikerül, boldogok lesztek együtt, ha nem jön össze még sem, akkor is ott van Emma, a kislányod.

Míg Em délutáni alvása tartott, én főztem vacsorát. Kezdtem egyre jobban belejönni. Igaz, ehhez el kellett mennem vásárolni is, amiben szintén nem voltam túl rutinos azelőtt. Leszedem netről a receptet, kiírom a hozzávalókat, aztán elmegyek és megveszem őket. Tök egyszerű, mégsem csináltam ezt eddig. Nem volt rá szükségem.

Az életem hatalmasat változott és most először élvezem a változást.

A szülinapomnak nem szoktam nagy feneket keríteni. Általában az emberek többségének fogalma sincs róla, hogy születésnapom van. Noival szoktunk ilyenkor elmenni bulizni, pár barát, ismerős is csatlakozik és ennyi. Ma ez kimarad. Viszont a születésnapom délelőttjét eddig mindig vásárlással töltöttem. Csak én és a hitelkártyám. Idén ezt nem tehetném meg, ha nem lenne nekem egy elképesztően segítőkész Simoném. Reggeli után átvittem Emmát és nekivágtam a körutamnak. Ezegyszer nem csak magamnak vásároltam. Nem csak a felnőtt boltokba mentem be. A baba ruházati boltokat és a játéküzleteket is megtámadtam. Rengeteg édes rugdalódzót találtam Emmának. Kis összeillő szetteket és egy pár csörgő zörgő játékot. Az utóbbiakat igyekeztem magamra tekintettel is választani. Semmi idegesítően hangos és semmi olyan, ami ne menne úgyis tönkre, mielőtt nagyon megunnám. Egy anyának magára is kell ilyenkor gondolnia.

Közben hívott Noi, hívott Franziska és az irodából pár közelebbi ismerős. Hívtak a nagyiék, hogy hétvégén ideutaznak. Bill is felhívott, hogy belekiabálja a telefonba, ’Boldog Szülinapot!’.

Igyekeztem vissza Emmához, hogy együtt ebédeljünk a családdal. Simone meghívott ugyanis bennünket ebédre.

-         Szia. – nyitott ajtót nekem Tom.

-         Szia.

-         Gyere be.

-         Köszi. Emma?

-         Most aludt el.

-         Simone?

-         Be kellett mennie a klinikára. Azt mondta, várd meg, siet vissza.

-         És addig ki volt Emmával?

-         Én.

-         Te?

-         Átjöttem anyuhoz, és akkor hívták. Gondoltam, míg megjössz csak elleszek vele. Már egyszer volt egy kellemes esténk.

-         Estétek? Mikor?

-         Valami esküvőn voltál, anyuéknak pedig évfordulójuk volt. Persze pont itt voltam akkor is, így átvállaltam Emmát.

-         De miért nem szólt nekem inkább? Ne haragudj, nekem kellemetlen.

-         Nem kell. Én ajánlottam fel.

-         Nem sózhatom a te nyakadba.

-         Ne stresszelj, nem gáz. Mondom, elvoltunk.

-         Na jó. Mindegy. Mi inkább haza megyünk.

-         Ugye nem lettél dühös anyura?

-         Nyugodtan vágd a fejemhez, hogy szar anya vagyok. Akármikor átjössz Em itt van nála. Mintha mindig itt lenne. Te vigyázol rá, pedig nem igazán olyan a viszonyunk, hogy ez lenne a normális.

-         Na jó, higgadj le picit.

-         Ne haragudj. Fáradt vagyok és nyűgös. Em egész éjszaka nem aludt egy óránál többet, még enni sem volt időm egész nap, mert azt hittem attól lesz jobb a napom, ha vásárolok magunknak pár ruhát. Eközben végig hiányzott a lányom, visszajövök hozzá és te vagy itt vele. Tudom, mit gondolsz most rólam és gondolom, mekkora élmény lehetett neked a lányomra vigyázni.

-         Fogalmad sincs.

-         Megyünk. Majd felhívom Simonét.

Összepakoltam Em holmiját, kivettem a kiságyból és leléptünk. Ahogy hazaértünk felhívtam Simonét.

-         Szia. Hát te?

-         Miért?

-         Mit miért?

-         Miért passzoltad le másodszor Emmát Tomnak? Azt akartad, hogy megszeresse? El is mondtátok már neki, hogy ő Em apja?

-         Dehogy. Mármint nem mondtuk el neki.

-         Én tudom, hogy nem fair dolog elvárnom tőled, hogy titkold a fiad elől. Tudom. De megígérted, hogy ez az én dolgom lesz, hogy nem avatkozol bele. Most mégis ezt teszed. Sőt. Elmondta, hogy legutóbb egész este ő vigyázott rá, mikor az esküvőn voltam. Tudom, hogy direkt.

-         Persze, hogy direkt. Tom nem bírja a gyerekeket, nem bír semmit, ami arra emlékezteti, hogy már felnőtt ember és felelősségteljesen kell majd egyszer élnie, leláncolva egy családhoz.

-         Hát ez az.

-         Nem úgy értettem.

-         Kérlek. Ne áltassuk magunkat. Tom nem lesz elragadtatva attól, ha majd megtudja, Em az ő lánya. De hidd el, el fogom mondani neki, mert Emma megérdemli, hogy legyen apja. Nem leszek önző most az egyszer. De félek. Félek attól, hogy feleslegesen teszem, mert Tom hallani sem akar majd róla. Rólunk. Mi nem leszünk egy család, nem lesz több közös gyerekünk, nem lesz csodaszép esküvőnk, mert ő nem olyan. De csakis Emma miatt el kell mondjam neki, én csak időt kértem tőled.

-         Azt akartam, hogy lásd, Tom nem gyűlöli a gyerekeket. Jól kijön Emmával és ezt te is láthattad már. Nem kell annyira tartanod a visszautasítástól. Nekem elhiheted. Állj elé és mond el neki minél előbb. Nem húzhatod az időt, mert közben Emma nő és lemaradnak egymásról.