75. rész. Köszönöm csók.

-         Miért jöttél? De most komolyan. Egyik nap még hozzám se szólsz, másik nap már vigyázol a lányomra, felhívsz a szülinapomon, beállítasz egy szál virággal, és olyanokat mondasz, hogy a fontos dolgokra akarsz koncentrálni.

-         Általában ha egy ember, aki fontos nekem, kiszúr velem, hogy szépen mondjam, olyankor szeretném megérteni, miért. Szeretnék belelátni, szeretnék nem elhamarkodottan örök haragot kötni.

-         Szeretnéd tudni, mit miért tettem?

-         Igen. Meg akarlak érteni, hogy tovább tudjunk lépni.

-         Tujdunk? Mi ketten? Tovább lépni?

-         Most ismételgetni fogsz?

-         Nem csak meglepsz egyfolytában.

-         Tudod, mikor meghallottam, hogy hazajössz, és nem mentél hozzá Maxhoz, irtó dühös voltam. Nem érdekelt, hogy nem házasodtatok össze, csak az, hogy nem rajtad múlt. Ha Max nem mond nemet, akkor most nem itt lennél. De mára megértettelek. Látlak Emmával és akármennyire is ellene voltál, akkor is megismertelek. Azért mentél volna csak hozzá, mert apád beleegyezett. Azért, mert ismerte őket. De nem gondolod hogy ez cseppet sem fair? Sajnálom, hogy nem ismertem a szüleidet, de emiatt már esélyem sincs, hogy boldoggá tegyelek?

-         De.

-         De sosem adtál esélyt. Csak gondold át azt az időt, ami a megismerkedésünk óta eltelt.

-         Mit akarsz most tőlem? Azért jöttél, hogy a fejemhez vágd, milyen vagyok? Tudom jól, milyen vagyok, tudom, miért mentem volna hozzá Maxhoz. Nem mondtál újat. Félek egyedül lenni, de félek kötődni valakihez, mert eszméletlenül fáj az elvesztése. Most itt van nekem Emma, és nem vagyok egyedül. De mégis sokszor megfordul a fejemben, hogy elveszíthetem akármikor akármi miatt.

-         De ez nem átok, ami rajtad van. Nem különféle okokból vesztetted el a családod. Egy autóbaleset okozta mindhármuk halálát, csak Em tovább élt. Ez nem tényszerű, hogy te mostantól mindenkit elveszítesz, akit szeretsz.

-         Tudom, hogy nem érted ezt meg. De te nem vesztettél el senkit.

-         Belepusztulnék, ha anyut vagy Billt nélkülöznöm kéne az életemből, de tudom, hogy nem állna meg az élet.

-         Fogalmad sincs. Nem élted át, nem érezted.

-         Én ismerem a múltad, ott voltam melletted, mikor Em arra kért vess véget a szenvedésének. Soha egy pillanatig nem gondoltam, hogy zűrös csaj vagy, nem kéne veled kezdenem. Arra gondoltam, melletted kell lennem. Nem tudom miért, így éreztem. Nem hagytam, hogy eltaszíts magadtól csak akkor, mikor mást választottál.

-         Tudom. De akkor sem értem, miért beszélünk most erről. Hibáztam, kurva sokat hibáztam. Féltem beléd szeretni. És nem csak azért, mert egy átoktól rettegtem. Azért is, mert nem vagy megbízható. Nem vagy monogám, nem vagy az a típus, akit le lehet kötni. Nekem viszont család kellett, mert évek óta abból van hiány a szívemben. Most már van családom, van Emma.

-         És az apja? Nem hárman kéne egy családot alkotnotok? Emma nem érdemelné meg?

-         De igen. De nem lehetek csak azért az apjával, mert kötelező.

-         Csak azért lennél vele?

-         Tom, hagyjuk ezt kérlek.

-         Tudod, mikor elmentél Kielbe, Billtől kérdeztem, miért. Tudod mit mondott? Mert én nem vennélek el sosem. Vicc, hogy ez tényleg igaz. De azt hittem rólad, hogy neked ez nem számít.

Emma felsírt, én pedig felpattantam és mentem is a szobájába.

-         Itt vagyok kicsim, mi baj? – simogattam meg a pocakját, de ő csak sírt tovább. – Gyere ide. – vettem fel. – Te jó ég, nagyon meleg vagy.

-         Mi a baj? – jött oda Tom.

-         Lázas.

-         És mit kell ilyenkor csinálni?

-         Honnan tudjam? Beviszem a kórházba.

-         Beviszlek titeket.

-         Nem kell.

-         Én vezetek, te addig a lányoddal vagy. Gyertek.

-         Köszi.

Láttam Tomon némi aggódást még akkor is, ha úgy érezte, kicsit túlreagálom ezt a lázat. Mikor beértünk a kórházba – rekord idő alatt – , Em már nem sírt, de még mindig szinte lángolt. Azonnal bevittem őt az orvosához, aki épp ügyeletes volt.

-         Na mit mondott? Hol van Emma?

-         Megvizsgálja. De azt mondta, nem kell minden lázzal iderohanni, és hogy hipochonder vagyok. Semmi baja nincs, csak nem tudta kikakilni vacsoráját.

-         Örülök, hogy nincs nagy baj.

-         Na látod, ilyen vagyok. Félek.

-         Én is ilyen lennék. Én is betojtam, mikor azt mondtad lázas. Én is ezt tettem volna. Ha akarod le is rendezem a dokival, hogy ne nagyon szólogasson be neked, mert akkor hozod ide a lányodat, amikor csak akarod.

-         Nem kell ezt tenned. Nem kell megvédened.

-         Veled lehetetlen szót érteni, ugye tudod.

-         Igen. És azt is tudom, hogy ha nem állítalak le, miközben épp így viselkedsz, akkor annak nem lesz jó vége.

-         Hogy érted?

-         Egyből bevernéd a képét, mert beszólt nekem.

-         Simán.

-         Ha most megcsókollak, annak lesz következménye?

-         Valószínűleg visszacsókollak.

-         Valószínűleg?

-         Az a csóktól függ. – mosolygott.

Nagyon meg akartam érinteni forró ajkait, nagyon akartam azt a csókot, már egész azóta, hogy ott állt az ajtómban azzal a szál fehér rózsával. Bátortalan voltam ugyan, mert nem tudtam, mi következik az után, de meg kellett tennem, mert kívántam azt a csókot. Egész közel hajoltam hozzá, ő pedig lehunyta a szemét. Én is lehunytam, hogy ezzel is emeljük az élvezetet.

-         Miss Klein. – szólított a doktor egy köhintést is imitálva.

-         Jövök. – feleltem.

Kidurrant a rózsaszín buborék, újra visszatért a külvilág. Tom is csalódott volt, ahogy én is. De mennem kellett Emmához.

Hazafelé mindketten szótlanok voltunk. Egyikünk sem akart belekezdeni egy esetlegese kínos beszélgetésbe. Én aggódtam Emmáért és ahogy ő is ezt tette, ahogy vigyázott ránk, az levett a lábamról. Mintha érezné, hogy Em az ő lánya. Minél előbb el kell mondanom.

Mikor a ház elé értünk Tom az ajtóhoz kísért.

-         Jó éjt.

Idétlennek éreztem, rávágni, hogy neked is. Megcsókoltam. Nem volt olyan hű de csók, csak egy puszit adtam a szájára. Ahogy egymáshoz értek ajkaink, az enyém szomjazni kezdett még vagy ezer ilyen érintés után, de beértem ennyivel.

-         Köszönöm, hogy elvittél minket, és hogy velem töltötted ezt az estét.

-         Ez volt a köszönöm csók?

-         Mi bajod volt vele?

-         Semmi. Csak eszembe jutott pár köszönöm csók a repertoárunkból és eddig ez volt a legjobb.