79. Meg lehet játszani?
2008.12.07. 20:05
79. rész. Meg lehet játszani?
- Hallgatlak. – nyitotta ki a szemeit szüntelenül mosolyogva.
- Te…
- Hallottam, hogy jössz.
- Hogy lehetsz ilyen? Azt hittem megőrülök, mikor megláttalak. Normális vagy? Te nevetsz rajtam?
- Nem, csak mosolygok azon, amit mondtál. – fogta meg a kezem - És azon, hogy ez kellett. Ha nem jön belém az az idióta, sosem vallod be, hogy szeretsz. És most mondtad nekem először, ami szintén nagyon jól hangzott.
- Megijedtem. Nagyon. Azt hittem, elveszítelek téged is.
- Nincs olyan szerencséd. Eltört a lábam és beütöttem a fejem. Nincs gáz. Holnap már távozok is innen.
- Nem bírom abbahagyni a sírást. – mosolyodtam én is el magam.
- Édes vagy. Ne haragudj, de tudni akartam, mit mondasz, ha azt hiszed, nem hallom.
- Szeretlek.
- Mond még egyszer.
- Szeretlek.
- Én is téged.
Lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Ez volt az első olyan csókunk, ami előtt szerelmet vallottunk egymásnak. Hosszú út vezetett idáig, az már biztos.
- Ez most furcsa, nem? – kérdeztem.
- Érdekes érzés. Sosem gondoltam, hogy eshet ennyire jól, ha azt mondják nekem, szeretlek.
- Sajnálom.
- Mit?
- Mindent. A sok szemétséget, a sok bántó tettemet, azt, hogy elmentem, azt, hogy igent mondtam Maxnak…
- Ne folytasd.
- Pedig van még pár dolog, amiért bocsánatot kell kérnem.
- Nem kell. Inkább azt mond meg, hajlandó vagy-e ápolni.
- Hát persze. – csókoltam meg újra.
- Fel kéne hívnom Billt.
- Neked erről a csókról az öcséd jutott eszedbe?
- Azóta Bill van az eszemben, mióta tudatosult bennem, hogy az a BMW belém fog jönni.
- Felhívom. És Simonét is. És Gordont is, mert vele van Emma.
- Jól van, de most már higgadj le, mert csak fel fogod őket is idegesíteni.
Láttam Tomon, hogy fájdalmai vannak, de most nem látszhat előttem gyengének. Nem mutathatja ki. Férfi… Édesen csak néha szisszent egyet, mikor megmozdult.
Simone, Gordon és Bill együtt érkeztek hamarosan. Bill egyből berohant Simonéval, Gordon pedig átadta nekem Emmát.
- Mi történt?
- Frontálisan találta telibe egy állítólag ittas pasi.
- Maradsz még?
- Emmát le kéne fektetnem. Tom jól van, nincs szüksége ennyi emberre egyszerre. Menj csak be hozzá én meg megyek haza. És köszönöm szépen a segítséget.
- Nagyon szívesen. Veled minden oké?
- Minden.
- Jók legyetek.
- Megmondanád Tomnak, hogy majd felhívom?
- Persze.
- Szia. – pusziltam meg.
- Szia.
Gordon bement Tomhoz.
- Tudtam, hogy összetöröd.
- Hehe.
- Hogy vagy?
- Szarul. Viki?
- Hazamentek. Azt üzeni, majd felhív.
- Majd felhív? El sem köszönt.
- Szegény nagyon megrémülhetett, mikor meglátott téged. – Simone.
- Nagyon. Azt mondta, szeret.
- Mi? – Bill.
- Ezért nem értem, hogy most mi van. Sírva jött be hozzám, én úgy tettem, mintha nem hallanám, amit mond. Azt mondta, nem akar engem is elveszíteni, mert akkor nem tudná folytatni egyedül, és hogy nagyon szeret.
- Majd beszélek vele. – Simone.
Szegény Emma már nagyon nyűgös volt, mire végre hazaértünk. Előbb elvittem Simone autóját hozzájuk, ahol átültem a saját autómba és onnan mentünk csak haza. Megfürdettem, amit már nagyon nehezen viselt, aztán betettem az ágyába. Talán két percet meséltem csak neki az egyik könyvből és már aludt is.
Végre én is befeküdhettem a kádba. Hosszú napom volt. Fejfájás, vérvétel, vérnyomásmérés, majd egy órás dugó, szívmegálláshoz közeli állapot, szemkisírás, szerelmet vallás. Ezek a mai nap kipipálható történései.
Mikor befeküdtem a kádba, arra jutottam, hogy hallani akarom Tom hangját. Lenyúltam a földre a telefonomért és felhívtam.
- Szia. – vette fel.
- Szia. Hogy vagy?
- Szarul. Miért léptél le köszönés nélkül?
- Nem hagytalak egyedül. És Emma már nagyon nyűgös volt.
- Legalább elköszönhettél volna.
- Sajnálom.
- Mi a baj?
- Baj?
- Viki.
- Semmi baj nincsen. Ma azt hittem, elveszítelek, feltörtek a régi emlékek és az, hogy ha most elveszítelek, életem végéig gyűlölni fogom magam, amiért nem mondtam el neked annyi mindent.
- Mostmár igazán megnyugodhatsz. Semmi bajom nincs. Fáj a fejem és a lábam, de azon kívül minden oké. Élek és nem is tudod mennyire boldoggá tettél.
- Hihetetlen, hogy te még mindig így érzel irántam. Pedig…
- Pedig annyi mindent elszúrtál. Elmondtad már párszor. De már nem számít.
- Biztos vagy benne?
- Biztos. Állandóan azon töröd azt a gyönyörű fejedet, hogy mi miért van. Hagyd ezt abba. A dolgok néha csak úgy megtörténnek, és attól még léteznek, mert nem találsz rá magyarázatot.
Nem tudtam hirtelen, mit válaszoljak. Azt nem mondhattam el, ami a fejemben járt éppen.
- Le kell tennem. Itt van az éjszakás nővér. Mellesleg tudnék egy nála jobb ápolót magamnak.
- Rendben. Majd beszélünk. Szia.
- Szia.
Szerelmet vallott és azt mondta, boldoggá tettem. Ezt mind megjátszaná? Azt a tekintetet, amikor azt mondtam, szeretem, meg lehet játszani? Akármennyire is jól esett bevallani, mit érzek, gyengébbnek érzem magam. Sebezhetőbbnek. Mostmár biztos az út Tom előtt, ha ki akar használni. De ha egyszer annyira szeretem. Ott és akkor tudnia kellett, hogy szeretem.
|