84. rész. Édes-savanyú.

Tényleg jó ötlet volt Bill részéről ez a séta. A hatalmas mennyiségű, már pici pelyhekben szállingózó hó valahogy megteremt egy különös, ám mégis kellemes atmoszférát egy beszélgetéshez, vagy akár egy csendes sétához. Végülis nekem most az a lényeg, hogy sokkal jobb kedvem van, mint egész nap volt, és ezt javarészt annak az embernek köszönhetem, akibe szerelmes vagyok.

-        Szóval a múltkor azt mondtad nekem, hogy hiányzom. – kezdett bele Bill.

-        És ez így is van.

-        És utána azt mondtad, te már attól is boldog vagy, hogy beszélgetünk.

-        Igen.

-        Ebből én arra következtettem, hogy neked annyi elég, hogy barátok vagyunk, és erre céloztál.

-        Ezt értetted abból?

-        Igen.

-        Én úgy értettem, hogy egy hónap nélküled hihetetlen boldogtalanul telt, és akkor mikor újra beszélgettünk, és újra megláttalak, valami újra boldoggá tett. És ez a jelenléted az életemben, az hogy beszélgetsz velem, és nem vitázunk.

-        Így tényleg máshogy hangzik. – mosolygott.

-        Eléggé. De te csak emiatt mondtad, hogy legyünk barátok? Te nem ezt akartad?

-        Dehogy! Mikor megláttalak az ajtóban Vivivel én leblokkoltam. Hirtelen magamhoz tudtalak volna ölelni, és többé ki nem engedni a kezeim közül. De ezt nem tehettem, mert féltem, ha azok után, én még akarok tőled valamit, talán te már nem.

-        Te mondtad nekem, hogy nem akarsz többé látni. Te mondtad, mikor szinte könyörögtem, hogy már nem szeretsz. Elküldtél és megaláztál.

-        Mert megcsaltál. És mert nem foglalkoztál az én érzéseimmel csak mindig magaddal.

-        Te is ezt csináltad végig. És nem csaltalak meg. Ezt már megbeszéltük.

-        Oké, talán elhiszem, hogy nem történt semmi, de szerinted milyen érzés egy félmeztelen pasit találni abban az ágyban, ahol addig én aludtam veled?

-        Szépen kiütötted. – jegyeztem meg büszkén.

-        Ne is mond. Sajgott a kezem még napokig. De megérte az önelégült képét beverni.

-        Bill, ugye elhiszed, hogy sosem csalnálak meg? Nem kell nekem senki más, ha te vagy nekem.

-        Én nem akarok most mindent folytatni.

-        Akkor mit akarsz?

-        Előröl kezdeni. Nem egyből összecuccolni. Én nem vonyítok, ha sokat dolgozol, de te próbálj meg a megígért randikra eljönni.

-        Hogy érted azt, hogy előröl kezdeni?

-        Randizunk, ismerkedünk, olyan tempóval haladunk, ahogy az mindkettőnk szerint megfelelő lesz. Én ezt most nem akarom elszúrni. Tökéleteset szeretnék összehozni, a kapcsolatunkat biztos talajra építeni, hogy ne omoljon újra össze.

-        Édes vagy.

-        Édes? Úgy beszélek, mint valami elvetemült építészmérnök.

-        De az én elvetemültem vagy és számomra édes.

-        Szóval, mit mondasz? – állt meg és a két kezemet megfogva, maga felé fordított.

-        Természetesen bármilyen kérdésedre igent mondok. Veled akarok lenni, semmi más nem számít.

-        Hiányoztál.

-        Te is nekem. – öleltem át.

Mostmár kéz a kézben folytattuk a sétát. Nem is igazán beszélgettünk. Az arcunkra mosoly fagyott és csak élveztük a szűz hó ropogását a lábunk alatt.

-        Hát akkor szép álmokat. – köszönt el Bill az ajtóm előtt.

-        Nem jössz be?

-        Nem.

-        Ja igen. Lassú haladás.

-        Figyelj, ha nem akarod, nem kell.

-        Jaj, dehogynem. Vicceltem.

Bill egy puszit nyomott az arcomra és elindult.

-        Ennyi?

-        Mi? – fordult vissza.

-        Több mint egy hónap után végre rendeződnek a dolgok és még meg sem csókolsz? Mióta megláttalak az ablakom alatt, azóta erre a csókra várok.

Bill mosolyogni kezdett.

-        Azt hittem már sosem kérdezed meg. – mondta, hirtelen megindult felém és mikor odaért, magához húzott és megcsókolt.

A legfinomabb csók, amit valaha kaptam. Lehunytuk a szemünket, ő a derekamat, én a nyakát átkulcsolva öleltem és éreztük, hogy innentől minden más lesz.

A szánk elvált egymástól, Bill még egy picit puszit nyomott az enyémre, aztán elment. Én álltam és néztem, ahogy elsétál, de annyira boldog voltam. Ez a csók volt az a csók. Tudom, érzem, hogy Bill az igazi. Persze azért azt is éreztem, hogy ha ennek nem vetünk nyomban véget, akkor engem nem nagyon lehet majd visszafogni és felcibálom őt a lakásomba. De igaza volt. Ez tényleg így lesz a legjobb. Nem kapkodunk, nem telepszünk egymásra, nem szólunk bele egymás életvitelébe. Alkalmazkodunk a másikhoz, és nem szúrjuk el mégegyszer. És ha ez azt jelenti, hogy várnom kell még a békülést megerősítő szeretkezésre, akkor hajlandó vagyok várni. Persze ennek is van határa, de ezt most hagyjuk.

A telefonomat vettem elő és smst szerkesztettem: „Köszönöm!!”

Ennyit írtam, nem kellett több. Elküldtem Esthernek, Kittynek, Gustavnak és Tomnak.

Miután elküldtem felmentem a lakásomba, levettem az elázott ruháimat és befeküdtem a forró kádba.

Kis félórás későesti sziesztámat a telefonom csörgése zavarta meg. Esther.

-        Igen?

-        Szia. Megkaptam az üzeneted. Az érdekes a szituban, hogy rá kb fél percre, kaptunk egyet Billtől is ugyanezzel a tartalommal. Szóval összejöttetek? Újra együtt?

-        Hát megbeszéltük, hogy lassan haladunk és jobban alkalmazkodunk egymáshoz.

-        Csók?

-        Ez az a csók volt Esther, tudom.

-        Na ugye. De most akkor már le is fekszem, csak miután megkaptuk mindkét smst Tom felhívta Billt és gondoltam, addig én nálad érdeklődöm.

-        Aranyosak vagytok. Majd beszélünk.

-        Puszillak, jó éjt!

-        Neked is.

Befejeztem a fürdést, majd végre véget vetve ennek a hosszú napnak bebújtam az ágyba. Az utóbbi időben egyszer sem voltam ilyen szomorú, mint ma délelőtt és sosem voltam olyan boldog, mint este. Ez egy ilyen nap volt. Édes-savanyú. Mint a kedvenc kínai kajám.

Nem igazán akartam korán kikelni az ágyból. Viszonylag hideg volt és élveztem a jó meleget a paplanom alatt, amitől nagy felelőtlenség lenne megválni. De muszáj, ma dolgoznom kéne.

Kíváncsi vagyok, Bill most hogy tervezi ezt. Ő hív, vagy én hívjam? Ő szervezi a következő randit, vagy nekem kéne? Lehet, hogy ezt meg kellett volna beszélni, de az is lehet, hogy a spontánság és a meglepetés lesz a legjobb ebben az egészben.

Megreggeliztem, és közben nekiláttam átnézni az aktákat, amiket tegnap délután szabadítottam ki az irodából. 2 óra körül Georg neve jelent meg a mobilom kijelzőén.

-        Igen?

-        Na szia!

-        Szia. Hát te?

-        Már jövök haza felé. Beugorhatnék beszélgetni egy kicsit?

-        Persze, gyere. Csináljak valami kaját?

-        Nem köszi, beugrom Tomhoz útközbe és hozok valamit.

-        Rendben, várlak.

Nem tudtam, mire véljem a dolgot. Hazafelé tart Clartól és valamit meg akar beszélni velem. Most vagy úgy döntöttek, hogy szakítanak, mert nem megy a távkapcsolat, vagy nem tudom, mi lehet a másik. De Georg túl jókedvű volt, tehát csakis valami jó dolog történhetett. De miért velem akarja megbeszélni? Mindegy, úgyis megtudom, ha ideér.