85. rész. Jól meggondoltad?

Georg délután 4 körül ért hozzám.

-        Szia, gyere be. – nyitottam ajtót.

-        Tom küldött egy kevés kaját. – tartott felém egy hatalmas zacskót megpakolva ételtartókkal.

-        Mit gondolt, hogy 10-en vagyunk?

Kiválasztottuk, amit ebből most el akarunk fogyasztani és nekiláttunk.

-        Na ne csigázz tovább. Mi történt?

-        Megleptem Clart. Annyira jó volt! És végre megtörtént.

-        És? Milyen volt?

-        Fantasztikus. De tényleg, nem is gondoltam, hogy az érzelmekkel teli szex ennyire jó.

-        Georg!

-        Talán egyszer volt olyan lány, akit szerettem.

-        És most Clar a második.

-        Igen.

-        De nem ezt akartad elmondani, ugye?

-        Nem. De te vagy az első, akinek el akarom mondani. Még Clar se tudja.

-        Na mostmár ki vele.

-        Rendben. Szóval össze akarok költözni vele. – jelentette ki egy nagy levegő vétele után.

Hirtelen félrement az adag étel, amit épp lenyelni készültem. Georg meglepődve hozott egy pohár vizet.

-        Ez miattam volt?

-        Igen. Nem tudom, jól hallottam-e. Össze akarsz költözni Clarrel?

-        Igen.

-        De hol? Hogyan? Mikor? Még alig ismered.

-        Nyugi. Elterveztem mindent. Megkérem, hogy ő jöjjön hozzám. Én nem hagyhatom itt a sulit.

-        És gondolod, hogy ő otthagyhatja a munkahelyét? A családját? Az eddigi életét? Nincs ehhez még korán? Georg, szívem én nem akarlak lebeszélni, de ezt elhamarkodod.

-        Tudod, ennyi erővel anyámhoz is mehettem volna. – mosolygott gúnyosan.

-        Bocs, de attól, mert szerelmes vagy, nem szabad gondolkodás nélkül belerohanni minden döntésbe. Mi van, ha rájöttök, hogy mégsem illetek annyira össze?

-        Ettől nem félek. Figyelj, attól, mert nektek nem jött össze Billel, attól még nem kell általánosítani. Mi van, ha nekünk össze fog jönni? Nem halaszthatok el egy ilyen lehetőséget. Nem akarok a két ország között utazgatni hétvégente.

-        Nem tudom. Én nem akarok rosszat neked és nem Bill és én miattam mondom, hogy ne hamarkodd el. Én kedvelem Clart és szerintem is összeilletek, de abba belegondoltál, hogyan fog reagálni, ha ezzel eléállsz? Szerinted ő is így érez irántad, mint te iránta?

-        Igen.

-        És ha megrémíted? Ha nem akar eljönni onnan? Akkor te mész?

-        Basszus Viki, 27 éves leszek lassan! Az összes ismerősömnek van komoly kapcsolata vagy menyasszonya, esetleg felesége. Már nem élhetek napról napra, meg kell ragadnom a lehetőséget, és úgy érzem ez most eljött. Ha nem vágok bele, akkor lehet, hogy elveszítem. Megunjuk a távolságot, az ide-oda utazgatást és lemondunk egymásról.

-        Igazad van.

-        Úgyhogy nem érdekel, mit fog mondani, én megkérdezem.

-        Tudod mit. Vágj bele. Tényleg! De miért nekem mondtad el hamarabb, mint neki?

-        Nem voltam biztos abban, hogy ez jó döntés. Azt akartam, hogy megerősíts benne.

-        És most meg vagy erősítve?

-        Teljes mértékben! Köszönöm!

-        De ha esetleg ő azt mondja, hogy nem hagyja ott az országát, akkor mit lépsz? Te mész el innen?

-        Nem tudom. – sóhajtott egyet.

Ebből kihallatszott, hogy ő ezt már átgondolta. Talán úgy is döntött, hogy ebben az esetben ő odaköltözik. Talán ezt még magának sem vallja be, így inkább nekem sem. Úgy döntöttem, nem erőltetem a témát. Csak csendben reménykedem, hogy Georg nem hagy itt bennünket.

-        Bocs azért, amit rólad és Billről mondtam.

-        Semmi baj.

-        Tudod, erről is akartam mondani valamit. Tudom, hogy mit értett félre Bill.

-        Én is.

-        Te is?

-        Igen. Tegnap beszélgettünk és kibékültünk.

-        És ezt csak így mondod?

-        Eddig nem volt rá alkalmam.

-        Újra együtt? Jobb hírrel nem is várhattál volna.

-        Aranyos vagy. De Billnek komoly tervei vannak.

-        Hogy érted?

-        Azt mondta, lassan akar haladni. Építkezős kedvében van. – mosolyogtam. Eszembe jutott, milyen édesen mondta ezt nekem, és hogy beleélte magát. – Szóval randizni akar. Csak azt nem tudom, hogy most végülis mi van. Ma még nem hívott, én meg nem tudom, hívjam-e. Ami viszont feledteti minden kétségem, az a békülő csókunk volt.

-        Boldog vagy. – állapította meg.

-        Igen.

-        Jó téged így látni.

-        Téged is. Mikorra tervezed a bejelenteni valódat Clarnek? És a srácoknak mikor mondod el?

-        Ők tuti bepánikolnak, ha pont én jelentek be egy ilyen szándékot. Úgyhogy nekik csak akkor, ha már minden biztos.

-        Tartom a szám, ha erre célzol.

-        Köszi.

Georg 7 körül ment el. Mosogatás közben csörögni kezdett a telefonom. Bill volt az.

-        Szia. – vettem fel gyorsan.

-        Szia. Azért hívlak, hogy megkérdezzem, mik a terveid holnapra.

-        Nem tudom még meddig dolgozom, de nem hinném hogy sokáig.

-        Mondjuk, három körül tudsz végezni?

-        Igen. Megoldható.

-        Rendben. Akkor háromkor ott vagyok nálad. Mármint az irodában.

-        Oké, és mit csinálunk?

-        Meglátod.

-        Ma már nem látlak?

-        Hát mondtad, hogy ma dolgozol és gondoltam, nem zavarlak.

-        Georg is itt volt.

-        Georg? Nem Ausztriában van?

-        Már hazaért.

-        Értem. Na most már mindegy.

-        Hiányzol.

-        Te is nekem. Holnap látlak.

-        Igen.

-        Szia.

-        Szia.

Elköszöntünk egymástól és furcsa érzésem volt a beszélgetést illetően. Először is az, hogy totál nyugodt volt és ha azt mondtam volna, hogy este 7-ig dolgozom, szerintem akkor is az maradt volna. Meglepetést tervez, ez a másik. A harmadik, hogy nem volt neki annyira életbevágó a mai találkozás, beéri a holnapival, tehát ő tényleg komolyan gondolja az előröl kezdést, és a kicsit visszavett tempót. A negyedik és egyben utolsó, hogy nem becézett. Nem volt kicsim, nem volt szeretlek. Csak édesen egy ’holnap látlak’ megjegyzés.

Annyira szeretem ezt az embert!

Fel voltam dobva. Habár kicsit aggasztott, amire Georg készül. Félek, hogy az lesz a vége, amire gondolok.

Ellenben az önző énem felszínre tört és csakis arra tudtam gondolni, hogy Bill és én újra együtt vagyunk.

Felkaptam a kabátomat és lementem sétálni. Hideg volt és a hó is esett, de tényleg ilyenkor a legjobb sétálgatni. Az embernek kitisztul a feje, és jobban átlátja a dolgokat. Most nem volt mit átlátnom, mert tisztán láttam, hogy újra boldog vagyok. És jól esett érezni, hogy Bill pedálozik kettőnkért és nem adta fel még akkor sem, mikor azt hitte, megcsalom, és azt hitte, már nem szeretem. Mindenkinek hasonló párt kívánok, mert nekem megvan a legtökéletesebb a világon.