86. rész. A féltékeny dal.

Hosszas sétálás után hazamentem, bekapcsoltam a tévét és bebújtam az ágyba. Reggel arra keltem, hogy még mindig megy, így most először néztem meg a kora reggeli híreket. Rá kellett jönnöm, hogy nem hagytam ki eddig se semmit.

Az irodában alig akart telni az idő. A telefonok csörögtek, mindenki a készülő klipről érdeklődött. Úgy tűnt, csúszik a határidő, mert a rendezőnk elutazott és elfelejtett időre hazajönni. Nagyon dühös voltam. A telefonját sem vette fel. Abban Gustavval egyetértettünk, hogy ha bármit elbukunk emiatt, bepereljük azt a rendezőt szerződésszegésért. Nagyon jól kezdődött a napom, mondhatom. Szegény Kittyt vagy ötször hívtuk fel a sulijában, hogy segítsen. Nem tudtuk hol tárolja a telefonszámokat. Valahogy el kell érnünk ezt a megbízhatatlan barmot, vagy az ügyvédünket, aki tájékoztat bennünket a jogainkról ez ügyben. Ráadásul a hét végéig találnunk kell egy másik rendezőt is, abban az esetben, ha holnap estig nem kerül elő az eredetileg szerződtetett.

3 órakor kopogtatott Bill az ajtón.

-        Gyere! – szóltam ki.

-        Sziasztok.

-        Helló haver. – Gustav.

-        Már ennyi az idő? – néztem az órámra.

-        Igen. 3 óra.

-        Ne haragudj, már el is készülök, 5 perc.

-        Rendben, addig iszom egy kávét. – mondta és kiment a konyhába.

-        Milyen nyugodt. – Gustav.

-        Igen. – néztem még mindig Bill után meglepődve.

Gyorsan elintéztem még egy telefont, lezártam a laptopomat, összepakoltam a holmimat és már kész is voltam.

-        Mehetünk. – mentem Bill után.

-        Helyes. Késésben vagyunk. – puszilt meg.

-        És hova?

-        Megmutatom, hogyan dolgozom én. – indult el a kijárat felé.

-        Várj!

-        Igen? – fordult vissza.

-        Szia. – mondtam és megcsókoltam.

-        Hm, szia. – csókolt vissza mosolyogva.

-        Na most már mehetünk is.

Egy használaton kívüli repülőgép hangárba mentünk.

-        Egy naptárat készítünk, úgyhogy 12 különböző stílusú képet kell összehoznom ma. – magyarázta Bill befelé menet.

-        És nekem itt kell ülnöm és néznem?

-        Nem kell. Csak ha kíváncsi vagy. Gondoltam, megmutatom neked, hogyan dolgozom én. Én már eleget láttalak téged dolgozni.

-        Ez igaz.

-        Bill! Na végre! – sietett felénk egy enyhén szólva homokosnak tűnő alak. – Hol a fenében voltál?

-        Hello. Ő itt a barátnőm, Vik…

-        Oké. Na öltözz, mert Ashley már kész van. – mondta és már ment is el.

-        Nem túl kedves. – jegyeztem meg.

-        Ilyenkor mindig ideges. Ő az állandó fotósom, Bruce.

-        És ki Ashley?

-        Ő lesz ma a párom a képeken. De mennem kell. – megcsókolt és otthagyott.

Nagy volt a nyüzsgés. Fel alá rohangáltak az emberek ruhákkal, kiegészítőkkel, alkatrészekkel, díszletelemekkel a kezükben. Szinte akárhová álltam útban voltam. Nem mondom, hogy levegőnek néztek, de azért súrolta a viselkedési morál ezt a határt.

-        Viki? – hallottam a nevem a hátam mögül.

-        Noah? – lepődtem meg.

-        Szia. Te hogyhogy itt? – kérdezte egy mű puszi kíséretében. Az arca egyáltalán nem ért az enyémhez, de hatalmasat cuppant a szája. Utálom az ilyen megjátszott köszönési rítusokat. Remélem Bill nem csinál ilyet.

-        Billt kísértem el.

-        Újra együtt?

-        Te honnan tudsz rólunk?

-        Peter nagyon sokat beszél rólad.

-        Hát ahhoz képest eléggé elfelejtett engem.

-        Szóval Billel jöttél? – terelte elég bénán, de nyilvánvalóan a témát.

-        Igen.

-        Én vagyok Bill partnerének, Ashnek az állandó fotósa. Voltál már Billel fotózáson?

-        Még nem.

-        Furcsa.

-        Mi?

-        Miért pont erre hozott el?

-        Miért?

-        Hát ez egy amolyan kicsit erotikusabb lélegzetvételű naptár lesz, a Levi’s cég számára.

-        Mire célzol ezzel Noah?

-        Én semmire.

-        Na jó. Én leülök, te pedig menj a dolgodra.

Végre leráztam. Leültem egy székre és figyeltem a munkálatokat. A fel s alá rohangálás nem szűnt meg. Ellenben a fotózás végre elkezdődött. 12 féle háttér, stílus, ruhadarab. Ashley vagy ahogy Noah hívta, Ash nem volt agyonöltöztetve a nyári hónapokra készülő képeken. Egy szál pici farmerszoknya, vagy kantáros rövid farmernadrág falatnyi toppal, esetleg melltartóval. Bill is volt, mikor csak egy nadrágot kapott csupán. Hiába, ez egy farmer reklám lesz. Egy magasak voltak, egész jól néztek ki együtt, habár a lány beképzeltebb volt, mint én lettem volna az ő testével és adottságaival. De az is lehet, hogy ezt a féltékenység mondatja velem. Mindenesetre Noah ügyesen elültette bennem a kételkedés gonosz kis magját. Miért pont erre a fotózásra hozott, ahol ezzel a lánnyal ölelkezik, simogatják egymást, etetik a másikat és ehhez hasonló utasításokat követve pózolnak? De mást is megfigyeltem, ami talán az igazi oka lehet. Be kell látnom, ez a munka sem leányálom. Ugráltatják, utasítgatják, egy percet nem tud pihenni, egyfolytában a maximumot kell nyújtania és mindig mosolyogva tűrni mindent. Néha persze kifejezte nemtetszését. Tetszett, ahogy dolgozik. Nem láttam még így. Magabiztos, tökéletes munkát végez. Nem hagyja abba, amíg nem érzi a legjobbnak a teljesítményét. Nem adna ki a kezéből olyan fotót, amiben nem biztos 100%-ig. Büszkeséget éreztem, hogy ő az én párom. A végén ki is követelt pár farmert a srácoknak, mondván, hogy jár. Édes kis gondoskodó.

-        Na, mit szólsz? – kérdezett Bill, mikor végzett.

-        Megleptél. Nem számítottam egy ilyen randira, és meg kell mondjam, alábecsültem a munkádat. Örülök, hogy elhoztál. Habár az elején nem értettem, miért pont egy ilyen fotózásra.

-        Féltékeny vagy? – mosolygott.

-        Nem. Dehogy. Én csak…

-        Féltékeny vagy! – nézett rám, mintha leleplezett volna és ennek baromira örült.

-        Jó, talán egy kicsit az vagyok.

-        Ash és én csak haverok vagyunk. Kizárólag munkakapcsolat, nem is az esetem.

-        Azért kamuzni nem kell.

-        Tényleg nem. De nem is kamuzom. Gyere, együnk valamit. Itt ilyenkor rengeteg kaja van és még meg akarom nézni a terveket.

-        Tehát még nem megyünk haza?

-        Még nem. De ha akarsz, hazamehetsz.

-        Inkább maradok.

-        És azért, hogy ellenőrizhesd, mit csinálok Ashel? – gúnyolódott.

-        Na jó, hogy lásd, ez nem igaz, én hazamegyek.

-        Bill, szívem! – jött felénk affektálva Ashley.

-        Tessék.

-        Bekapunk valamit? Farkas éhes vagyok, és utána megnézzük a képeket. Habár én mondtam Noahnak, azok a képek, amin te és én vagyunk, nem lehetnek rosszak. Csakis tökéletesek.

-        Ash, ő itt a barátnőm, Viktoria Nolting. De sajnos menni készül.

-        Dehogy készülök menni! Nem azt mondtad, hogy eszünk valamit?

-        De igen. – mosolygott diadalittasan. – Bocs Ash, de már van vacsipartnerem.

-        Hát jól van. Örültem Viktoria. Bill, később látjuk egymást.

-        Féltékeny vagy, féltékeny… – dalolászta egy számára nagyon jól hangzó dallammal egybekötve.

Mosolyogva énekelte nekem a rögtönzött kis dalocskáját és közben átkarolta a derekamat.

-        Őrülten. – feleltem és megcsókoltam.

-        Akkor mostmár elmondom, miért hoztalak ide.

-        Na végre.

-        Ha végeztünk a munkával, csináltathatnánk pár képet magunkról, magunknak. Mit szólsz?