87. rész. Bill besegít.

-        Tetszik az ötlet, de nem nézek ki most úgy, mint aki fotókompatibilis melléd.

-        Nézz körül. Ruhák, stylistek, sminkesek, profi fotósok.

-        Profi képeket akarsz rólunk?

-        Igen.

-        Rendben. Legyen.

Ettünk pár előre legyártott szendvicset, én ittam egy teát, Bill pedig egy kávét. Aztán még úgy 20 percet vártam, míg végeztek a fotózás minden apró részletével.

Csak páran maradtunk. Bill egy fehér inget vett fel, amin a felső 3 gomb hanyagul szabadon hagyva, hozzá egy világoskék koptatott farmert. Én Billhez illően egy fehér topot és egy ugyanolyan nadrágot viseltem, mint ő. Nagyon élveztem. Az első közös fotóink. Ez tényleg nagyon jó ötlet, nagyon meglepett.

A fotózás után beültünk Bill kocsijába és visszavitt az irodához az én kocsimért.

-        És most? – kérdeztem.

-        Most adok egy jó éjt puszit, és hazamegyek.

-        Tetszik.

-        Mi?

-        Ez a te kis építkezésed. Úgy érzem, már most jobban szeretlek, mint az előtt.

-        Ez a tervem. – mosolygott.

-        Hát akkor kérem azt a jó éjt puszit. – karoltam át a nyakát.

-        Jó éjt kicsim.

-        Kicsim? Újra…

-        Psszt! - adta ki halkan ezt a hangot és megcsókolt.

Aztán megfordult, beszállt a kocsijába és elhajtott.

Én csak álltam percekig és néztem utána letörölhetetlen vigyorral a képemen. Szerelmes vigyor.

Ránéztem az órámra, már fél 9. Hazamentem én is, lezuhanyoztam és egy kis dugi rágcsálnivalóval befeküdtem a kanapéra tévézni.

Ebben a pózban is keltem reggel. Mellkasomon a sütisdoboz, körülöttem szana szét morzsák, a tévé megy. Elég szétszórt vagyok mióta kibékültünk, de ez most a jófajta szétszórtság.

Jó a közérzetem, a kedvem.

Ez a jókedv azonnal elmúlt, amint az irodába értem. Gustav még nem volt bent, csak egy üzenet várt tőle az asztalon.

„Hagytam üzenetet a rendezőnek, reggel hívd fel te is. A névjegye szintén az asztalodon!”

Azonnal tárcsáztam is a számot. Kicsengett ugyan, de nem vette fel senki. Ellenben ahogy letettem, hívott Violet menedzsere, hogy miért nem haladnak a munkálatok. Hívott a főszponzorunk is, hogy ha még nem kezdtük el a klipet, akkor hatalmas csúszásban vagyunk, ami neki napi több száz eurójába kerül. Ezt persze rajtunk fogja behajtani.

A hívások között folyamatosan próbáltam elérni a rendezőt, Mike-ot.

Az egyik ilyen után Bill is hívott. Vettem két nagy levegőt, hogy ne legyek ingerült vele is.

-        Tessék?

-        Szia kicsim.

-        Szia.

-        Ingerült vagy. – állapította meg.

-        Igen.

-        Mi baj? Zavarlak?

-        Nem zavarsz, csak próbálom elérni a pasast, akinek két napja klipet kéne rendeznie, és valahol nyaralgat ehelyett.

-        Nincs másik rendezőtök?

-        Nincs. És már a szponzor is hívott, hogy legombol rólam pár ezer eurót, ha nem látunk neki a munkálatoknak.

-        Gustav?

-        Ő ma később jön be.

-        Kell segítség?

-        Hogy tudnál segíteni?

-        Körbeérdeklődöm az ismerősök között, és kerítek neked rendezőt. Párral még tartom a kapcsolatot a TH-s korszakból. Te meg addig intézd az ügyvédetekkel, amit kell.

-        Csörög a másik telefon, visszahívlak, jó?

-        Rendben.

-        Szia.

Hazudtam. Nem csörgött a másik telefon. Bill választ várt és én nemet akartam mondani. Én nem bízom másra az ügyeimet. Főleg nem a cégem ügyeit. Ezen el kell gondolkodnom. Nem akarom megbántani őt, de ezek mégis csak az elveim. Ami viszont Bill mellet szól, hogy ő nagyon teper a kapcsolatunk újra befuccsolása ellen. Nem nyomul, nem lóg a nyakamon, édes és kedves, romantikus és ellenállhatatlan. Nem szúrhatom el.

Azonnal visszahívtam Bill.

-        Na itt is vagyok. Hol is tartottunk?

-        Tudod jól. Hiszen ezért hazudtad, hogy csörög a telefon.

-        Én…

-        Ha csörgött volna egy telefon közvetlen melletted, akkor szerinted azt nem hallottam volna?

-        De.

-        Figyelj kicsim, ha nem akarod elfogadni a segítségem, akkor azt mond meg.

-        Nem. Én elfogadom. Úgyhogy kérlek, ha nem nagy teher, körbeérdeklődnéd, hogy van-e rendező ismerősöd, aki ráér mondjuk már holnap reggeltől? Forgatókönyv és a stáb már készen áll. Lenne két napja leforgatni a klipet, amit Mike három naposra tervezett.

-        Csak át kellett gondolnod?

-        Igen. Ne haragudj, hogy hazudtam.

-        Nem haragszom, de egyszerűbb lenne, ha legközelebb inkább elmondanád az igazat.

-        Miért vagy ilyen?

-        Milyen?

-        Megértő és kedves.

-        Mert elvesztegettünk egy hónapot és most megbeszéltük, hogy helyrehozzuk. A te elvnek vallott nézeteid arról, hogy nem adsz ki a kezedből munkát, az nem fog keresztbe tenni nekünk.

-        Bill.

-        Igen?

-        Szeretlek. Nagyon.

-        Én is téged.

-        Tényleg? Így is, hogy nehezen alkalmazkodom, beképzelt és öntelt vagyok, hazudozom, és nem bízom abban, hogy te is el tudsz intézni valamit?

-        Ettől még jobban.

-        Látni akarlak.

-        Holnap estére van már programod?

-        Nincs. A pasim még nem hívott el randizni, úgyhogy ráérek.

-        Akkor a pasid most szól, hogy holnap délután érted megy. Úgy 4 körül.

-        És hova megyünk?

-        Majd megtudod. De most, ha nem haragszol, dolgom van. Megígértem egy számomra fontos személynek, hogy elintézek valamit.

-        Köszönöm szépen.

-        Nagyon szívesen. Amint biztosat tudok, hívlak.

-        Várni fogom.

-        Szia.

-        Szia.

Egyre jobban érzem, hogy a legszerencsésebb nő vagyok a világon.

Hamarosan Gustav és Kitty együtt érkezett meg.

-        Sziasztok!

-        Szia. – puszilt meg Kitty. – Rég láttalak.

-        Szia. – Gustav.

-        Igen. Tegnap korán leléptem.

-        És milyen volt?

-        Romantikus és meggyőző. Féltékeny lettem egy csajra, aki szívemnek szólította Billt, ő pedig büszkén mutatott be, mint a barátnője. Persze énekelve gúnyolt ki, amiért majd szétrobbantam a féltékenységtől. Viszont csináltattunk közös fotókat. Ja és Bill szerez nekünk új rendezőt holnapra, ha minden igaz.

-        Bill? – Gustav.

-        Igen. Rábíztam. Ő felajánlotta, én pedig elfogadtam. Hazudtam neki és le is buktam, de ő… srácok én egyre jobban élvezem az életet!

-        Oké, majd ha kicsit lehiggadsz, meséld el úgy a dolgokat, hogy mi is értsük. – mosolygott rám megértően Kitty.