88. rész. Az első klipünk.

Délután Bill hívott és lediktálta egy rendezőnek a számát. Münchenben lakik, Nicknek hívják és már két klipet is rendezett a fiúknak még mikor volt a Tokio Hotel. Ő már felhívta és megkérdezte ráérne-e, de részleteket nem tudott vele megbeszélni.

Fel is hívtam ezt a Nicket. Elmondtam neki, hogy szorít bennünket a határidő és nagyjából felvázoltam a forgatókönyv részleteit. Ő megmondta, hogy mennyi pénzért hajlandó ezt két nap alatt leforgatni és a srácokkal való ismeretség miatt olcsóbban vállalta.

-        Na? – kérdezte Gustav, miután letettem a telefont.

-        Ez a Nick holnap hajnalban érkezik ide hozzánk, és már neki is láthatunk a forgatásnak. Én most felhívom a stábot és Violetet.

-        Rendben, én addig beszélek az ügyvédünkkel. Bepereljük Mikeot, gondolom.

-        Még szép!

-        Én is így gondoltam.

Késő estig dolgoztunk, mire mindent el tudtunk intézni. Hulla fáradtan estem az ágyba, de azért még egy üzenet írására volt energiám.

„Köszönöm a segítséget, de leginkább azt, hogy vagy nekem! Szeretlek kicsim, szép álmokat!”

Hamar jött a válasz.

„Köszönöm a bizalmat, örülök, hogy segíthettem. Én is nagyon szeretlek! Álmodj szépeket kicsim!”

Hajnal 5-kor keltem és 6-ra már a forgatás helyszínén voltam. 10 perc leforgása alatt szépen mindenki megérkezett. Nick is.

-        Jó reggelt. Viktoria Nolting vagyok, ő a társam Gustav Schäfer.

-        Mi már ismerjük egymást. – mosolygott Gustav.

-        Bocs, nagyon korán van még.

-        Örvendek. Tegeződhetünk? – Nick.

-        Persze. Tehát itt a forgatókönyv, Violet már az öltözőben van.

-        Rendben. Kevés ez a két nap, de én a maximumot fogom kihozni belőle.

-        Efelől semmi kétségem, Nick. – Gustav.

-        Tehát holnap este 6-kor szeretném megkapni az anyagot, hogy már tudjam is átadni az illetékeseknek.

-        Megegyeztünk. Akkor én neki is látok. – Nick.

-        Gustav én visszamegyek az irodába és találkozom az ügyvéddel is. 4-re jön értem Bill.

-        Én tudom, hova mentek.

-        Úgysem mondod el, úgyhogy nem foglak faggatni. Ha van valami, hívj. Én még bemegyek Violethez.

-        Oké. Szia.

-        Szia.

Beszéltem még pár emberrel, aztán bementem Violet öltözőjébe.

-        Szia.

-        Szia.

-        Menni fog? – kérdeztem.

-        Sosem izgultam még ennyire, de szerintem menni fog.

-        Nem kell izgulni. Ez a rendező rendezett már pár ütős klipet, többek közt a Tokio Hotelnek is. Te csak csináld, amit mondanak, de ha valami nem tetszik, azt nyugodtan mond el. Nem lesz ráderőltetve semmi, ennek a klipnek a te egyéniségedet kell sugároznia.

-        Köszönöm.

-        Még ne köszönj semmit. Majd ha már túl leszünk mindenen, és hátradőlve várjuk a fogadtatásodat.

-        Azért én köszönöm a belém fektetett energiát és bizalmat. Ha te nem fedezel fel engem, akkor nem is tudom, mi lenne velem.

-        Violet. Nincs dráma, nincs rosszkedv. Mosolygás van és kemény munka.

-        Nem fogok csalódás okozni.

-        Ebben biztos vagyok. De most megyek is. Ha bármi problémád van, itt lesz végig Gustav, de engem is hívhatsz.

-        Rendben.

-        Na gyere ide. – öleltem át, mert láttam, hogy baromira izgul szegény. Fiatal még és ez élete lehetősége. Ettől függ talán a jövője, és ezt nagyon jól tudja.

Mielőtt visszaindultam az irodába megkerestem Gustavot és megkértem, figyeljen nagyon Violetre és bíztassa. Habár ezt pont neki fölösleges elmondanom, hiszen nagyon is jól emlékszik még arra, mikor ők első slágerük, a Durch den Monsun videoklipjét forgatták.

Mire visszaértem az irodába az ügyvéd már ott is volt. Átnéztük a szerződést és arra jutottunk, hogy szerződésszegésért ugyan beperelhetjük Mikeot, az előző rendezőt, de több költségünkbe lenne, mint amennyit nyernénk, és nem lenne jó most ez a hírverés sem számunkra. Így abban maradtunk, hogy ő felveszi a kapcsolatot vele, és peren kívül követel kártérítést. Legalább a kétnapi tétlenséggel kiesett összeget fizesse ki, amivel tartozunk miatta a szponzorok felé.

Az ügyvéd távozása után Esther hívott.

-        Helló nagylány, rég beszéltünk.

-        Szia. Mi a helyzet?

-        Semmi különös. Épp most volt nálam egy lelkileg enyhén szólva labilis lány és kicsit lefárasztott az ügy. De kötelez a titoktartás, úgyhogy erről ennyit. Veled mi van?

-        Ne is mond. Két napos csúszásban vagyunk az első klipünkkel. Két napig telefonálgattunk a rendező ürge után, aki állítólag valahol nyaral, de a telefonját luxusnak tartja felvenni. Szóval Bill szerzett egy új rendezőt, aki ma kezdte el a munkálatokat. Viszont nem kis összeggel tartozunk a partnereknek a csúszás miatt, amit még ki kell valahogy zsarolni ebből a megbízhatatlan baromból.

-        Huh, hát nektek sem egyszerű. De szombaton bulizunk.

-        Hol? Kivel?

-        Még nem is tudod?

-        Mit?

-        Tomék apja megházasodik. Szombaton lesz az esküvő. Bill nem mondta?

-        Nem.

-        Majd mondja. Szóval én megyek Tommal, gondolom te is jössz Billel.

-        Gondolom.

-        Helyes, akkor bulizunk egyet újra Magdeburgban.

-        Magdeburgban lesz?

-        Igen.

-        Emlékszel, milyeneket buliztunk abban régi moziépületben?

-        Hogyne emlékeznék.

-        Akkor ez maradjon is titok.

-        Szerintem is. Na de most megyek, jött egy újabb páciens. Később beszélünk.

-        Rendben. Puszillak.

-        Én is. Szia.

A régi bulik Magdeburgban. Eszméletlen jók voltak. Brian, Esther és én együtt mentünk, rendszerint ott felszedtem magamnak egy pasit, és hihetetlen részegre ittuk magunkat. Ott vesztettem el a szüzességem, abban a régi moziépületben egy ilyen kínos berúgás után.

Hamarosan Bill megérkezett értem. Én már lent vártam a parkolóban.

-        Szia! – köszönt és magához ölelve megcsókolt.

-        Szia.

-        Mehetünk?

-        Persze.

Iszonyú fáradt voltam. El is aludtam úgy 10 perc monoton kocsikázgatás után. Nem erőltettem magam, hogy kiszedjem Billből, hova megyünk. Úgysem mondja el, majd meglátom, ha megérkezünk. Nem tudom mennyi időbe telt, de mikor kinyitottam a szemem ismerős helyen voltunk.

-        Ez Magdeburg. – néztem körül.

-        Jót aludtál? – mosolygott.

-        Bocs, nagyon fáradt vagyok.

-        Semmi baj.

-        Hova jöttünk? – kérdeztem, mikor megálltunk egy ház előtt.

-        Anyumhoz.

-        Ne! Annyira ciki volt a legutóbbi találkozás is. Kínosan lerészegedtem, és azt hiszem, mondtam is neki pár dolgot, amit lehet, hogy nem kellett volna.

-        Miket?

-        Ha ő nem emlékszik rá, akkor én sem.

-        Nyugi, anyu nagyon jó fej. A legjobb fej ő korabeli nő, akit ismerek. De akartam, hogy megismerjen téged és te is őt.

-        Első meglepi, hogy megismerem a munkádat, a második, hogy az anyukádat. Mi jöhet még? – kérdeztem, miközben a bejárathoz értünk.

-        Majd meglátod. – mosolygott és megcsókolt.

-        És a legjobb rész mikor jön? – súgtam a fülébe és megpusziltam a fülcimpáját.