89. rész. „Ne aggódj, anyu jó fej.”

-        Nem húzunk el inkább egy meghittebb helyre és hámozol ki a ruháimból? – puszilgattam a nyakát.

-        Öhöm…- köhintett valaki a hátam mögül.

-        Szia anyu! – szabadult ki ölelésemből Bill és megpuszilta anyukáját.

-        Szia drágám!

-        Jó napot Simone. – köszöntem égő arccal.

-        Már megbeszéltük, hogy tegeződünk. – jegyezte meg mosolyogva. – Na de gyertek be, ne itt fagyoskodjunk. – mondta és bement.

-        Miért nem szóltál, hogy itt van mögöttem?

-        Nem vettem észre. Épp a nyakamat csókolgattad és nem igazán koncentráltam az ajtó bámulására.

-        Kétszer találkoztam eddig anyukáddal, és kétszer égtem be. Ráadásul most még az ajtón sem mentem be.

-        Mondtam már, hogy ne aggódj. Anyu jó fej.

Bementünk, levettük a kabátokat.

-        Bill, fiam! – jött felénk hatalmas vigyorral egy pasas.

-        Gordon! – ölelte át őt Bill. – Ő itt Viktoria Nolting, a barátnőm.

-        Viki. – nyújtottam kezet.

-        Gordon Trümper. De hívj Gordonnak. – mosolygott kedvesen. – Gyere Bill, megmutatom az új dalt, amit írtam.

-        Addig Viki segít nekem teríteni. – Simone.

Marha jó, nem elég, hogy idehoz még kettesben is hagy vele. Nem volt bajom Simonével, sőt nagyon rendesnek és kedvesnek találtam. De tuti, hogy megint cikibe keverem magam. Engem eddig egy párom sem mutatott be az édesanyjának, úgyhogy nem vagyok túl rutinos.

-        Gyere. – invitált a konyhába.

-        Bocs azért az előző jelenetért.

-        Semmi baj. Nem kell bocsánatot kérned. Két helyes fiam van, láttam én már ezt-azt. Tom a múltkor mutatta be Esthert és hát egészen intim helyzetben sikerült rájuk nyitnom a fürdőszobában. Ha érted, mire gondolok.

-        Esther is beégett?

Ez feldobott. Jót nevettem magam elé képzelve Esther kínos szituációját. Ahogy lesz alkalmam, fel is hívom, hogy az orra alá dörgölhessem. Ehhez képest az én nyakpuszilgatásom és nyilvános felajánlkozásom semmi.

-        Örülök, hogy újra együtt vagytok. Habár nem sikerült a múltkori találkozásunkkor megismerkednünk.

-        Tudtam, hogy szóba jön.

-        Ne viccelj. Miután megdicsértél, hogy ilyen isteni segget hoztam össze Billnek? – nevetett.

-        Szó szerint?

-        Igen.

-        Sajnálom.

-        Viki, nem kell folyton bocsánatot kérned, amiért önmagad vagy. Azért van két ilyen nagyszerű fiam, mert mindig arra neveltem őket, hogy csakis úgy érvényesülhetnek az életben, ha sosem hagyják el magukat. Ha nem hátrálnak meg, és nem hódolnak be más akaratának.

-        Akkor nem tartasz unszimpatikus, részeges, nimfomán őrültnek?

-        Dehogy. – mosolygott kedvesen. – A fiam szerelmes beléd. Ennél több nekem nem kell. Ha látom őt boldogan és tudom, hogy ez miattad van, akkor mit kéne tennem? Rendes lány vagy, szép, okos és talpraesett.

-        Én meg azt hittem, hogy a múltkori után nem leszek a kedvenc menyed.

-        Meglátjuk. – mosolygott továbbra is.

Ez a nő mindig mosolyog. Kedves és megnyugtató mosolya van. Segítettem neki megteríteni és a fiúk is visszaértek. Nekiláttunk a vacsorának. Gordon is nagyon szimpatikus volt. Látszott rajta, hogy fiaként szereti Billt és ennyi év után is ugyan olyan udvarias és kedves Simonével is.

-        És meddig maradtok? – Simone, mikor már a nappaliban iszogattunk.

-        Hát én úgy terveztem, hogy vacsi után elmegyünk valahova, aztán itt alszunk.

-        Igen? – néztem rá meglepetten.

-        Igen.

-        De se fogkefém, se hálóingem, se semmim. És holnap dolgozni kell mennem.

-        Nos szerinted, miért van nálam ekkora táska? Vettem neked mindent, ami kell. Nem szólhattam, hogy hozz magaddal tisztálkodó szereket, mert lebuktam volna. Dolgozni meg ráérsz bemenni, már beszéltem Gustavval.

-        Ez az fiam! – veregette meg a hátát Gordon.

-        Nem jöttök el hétvégére? Fel kéne rakni a karácsonyi díszeket és tudod, hogy Gordon nélkületek, úgysem teszi fel. – Simone.

-        Nem érünk rá hétvégén anyu.

-        Esküvőre megyünk. – jelentettem ki büszkén, mire Bill hatalmas szemeket meresztett rám.

-        És ki házasodik? – Gordon.

-        Egy ism…

-        Hát Bill apukája. – vágtam rá.

Már késő volt, mire eljutott az agyamig, hogy Bill egy ismerőst akart mondani.

-        Apád megházasodik?? – Simone.

-        Igen.

-        Sajnálom. – jegyeztem meg halkan.

-        El akartátok titkolni? – Simone.

-        Apu megkért, hogy ne szóljunk, mert nem tudta, hogy esne neked. – Bill.

-        De hát én is férjnél vagyok. És így kell megtudnom, hogy a barátnőd szólja el magát?

-        Tényleg, te honnan tudod? – nézett rám Bill.

-        Esther mondta.

-        Azért nem szóltam neked, mert ahogy ismerlek, tuti elszólod magad. És lám, igazam is lett.

-        Ne őt okold fiam. – Gordon.

-        Így van. – helyeselt Simone.

Na ennek most örültem. Mind a ketten az én oldalamra álltak. Dagadt a mellem az örömtől. Mint egy ovis kislány, legszívesebben a nyelvemet is kinyújtottam volna Billre. Csak azért nem tettem, mert láttam, hogy mérges.

-        Anyu, beszélhetnénk négyszemközt? – állt fel Bill.

-        Persze.

Elvonultak ketten az emelet irányába.

-        Nyugi, nem mondtál semmi rosszat. A fiúk hibája, hogy titkolóznak az anyjuk előtt. – Gordon.

-        De gondolhattam volna, hogy miért nem mondja el nekem. Biztos nem azért, mert nem akar elvinni magával.

-        Ők mindig is ilyenek voltak. Ha megtudták, hogy az apjuknak új barátnője van, azt titkolták. Még akkor sem beszéltek róla, mikor már mi is tudtuk.

-        Azt hiszem ezt az estét elszúrtam.

-        Nem hiszem.

Miután Billék megbeszélték a dolgaikat, lejöttek az emeletről, és Bill már vette is a kabátját.

-        Mehetünk?

-        Persze. – feleltem és én is felvettem az enyémet.

Gyalog mentünk, mert Bill azt mondta, nincs messze.

-        Haragszol?

-        Dehogy.

-        Miért nem szóltál? Tényleg azért, mert szerinted annyira béna vagyok, hogy elszólom magam?

-        Miért? Nem ez történt? – nevetett ki.

-        Jó ez történt, de ha szólsz, hogy tabu téma, akkor odafigyelek.

-        Így biztos volt. Fogalmam sem volt, hogy Esther elmondja neked. Ezt valahogy nem vettem számításba. Na mindegy. Mondta anyu, hogy egész jól kijöttök.

-        Igen. Nagyon rendes velem. Még azok után is, hogy megdicsértem, amiért ilyen isteni segget hozott össze neked.

-        Mit csináltál?

-        Ez még a múltkori találkozáskor volt.

-        Imádlak.

-        Ne nevess ki. Halál ciki volt. Azt hiszi hogy szexmániás vagyok, az tuti.

-        Hidd el, ha az lennél, nem érdekelné. És most ne is beszéljünk anyuról. Megérkeztünk.

-        Ide jöttünk?

-        Ismered ezt a helyet, gondolom.

-        Igen.

-        Régen nagyon sokat buliztunk itt a haverokkal.

-        Én is.

-        És sosem találkoztunk. Egy faluban laktunk, egy suliba jártunk, egy szórakozóhelyen töltöttük el a hétvégéket és egyszer sem találkoztunk.

-        Én egy bizonyos buli után nem jártam ide többet.

-        Miért? Mi történt?