98. rész. Te mit keresel itt?

Nagyokat sétáltam, ha kicsit jobb volt az idő és a szobámban ülve olvasgattam, ha odakint megeredt az eső. A telefonom be volt kapcsolva, de senki sem hívott. A srácokkal érthetően közöltem, hogy többé nem vagyok kíváncsi rájuk, így nem is számítottam a hívásukra. Esther és Kitty pedig nagyon jól tudták, majd én hívom őket, ha szükségem van rájuk. Gustavot sem hívtam. Nem érdekelt, mi folyik otthon a céggel. Ha valami van, úgyis felhív. De megbízom benne, megold mindent nélkülem is. Nem is gondoltam semmire. Kikapcsoltam és átváltottam csakis magammal törődő üzemmódra. Kedd este jött el az ideje, hogy megosszam anyuval a problémáimat. Elmeséltem neki mindent, ami csak eszembe jutott. Nem foglalt állást. Ő nem olyan. Ha kell, meghallgat és ennyi. Átölel, megfogja a kezem és hagyja, hogy sírjak az ölébe fekve, mint mikor még kislány voltam. Apu azt hiszem, anyu hatására egy szót sem szólt. Eljött velem szerda délután sétálni és végighallgatott. A maga sajátos stílusában azért megfogalmazta véleményét, miszerint Billen a kezdetek óta látszik, hogy nem hozzám való. De ennyi. Ezzel lezártnak is tekintette a témát, amiért baromi hálás voltam.

Szóval csütörtök reggel.

Felkeltem és lementem reggelizni. Apu már elment dolgozni, anyu pedig gőzölgő teával várt.

-        Jobban vagy? – célzott előző esti rosszul létemre.

-        Igen.

-        Rájöttem ám, mi bajod.

-        Na és mi az? – mosolyogtam.

-        A kávé az oka. Jó ideig nem ittad azt a löttyöt és a szervezeted leállt róla. Most pedig döntöd újra magadba, néha evés nélkül. Így nem engedlek haza édesem.

-        Jaj anyu. Nem kell aggódni.

-        Ezt majd ha a lányod mondja neked, akkor megtárgyaljuk.

Amíg anyu az ebédet csinálta, én nekiláttam takarítani.

-        Anyu! Csengetnek!!

-        Akkor nyisd ki! – kiáltott vissza a konyhából, mire én kikapcsoltam a porszívót és ajtót nyitottam.

-        Szia. – köszönt Bill az ajtó másik felén.

-        Te mit keresel itt?

-        Ki az? – hallottam anyumat.

-        Senki! – kiáltottam és becsuktam magam mögött az ajtót. – Menj el, Bill.

-        Nem. Hallgass meg. Beszélj velem.

-        És mit mondhatnál? Hogy sajnálod? Hogy hülye voltál? Hogy az nem te vagy? De te vagy Bill. Legalábbis a te nyelved láttam annak a lánynak a szájában.

-        Én azt hittem…

-        Hogy megcsaltalak. Tudom. Ez aztán a mentség. Elvetted a fakockámat, én is a tiédet. – mondtam nyávogva. – Nem érdekel Bill!

-        De én sz…

-        Ki ne mond! Ne merd azt mondani, hogy szeretsz. Én elviseltem egy egész estét, míg te egy buta libával pózolgattál félmeztelenül. Én elmentem anyádhoz jópofizni. Én végigültem apád dögunalmas partiját, mert azt akartad. Én a legjobb barátod magánéletén akartam segíteni. És mindezt azért, mert szerettelek. Te mit csináltál Bill? Megismerted a szüleimet? Nem. Bíztál bennem? Nem. Megcsaltál? Igen!! Úgyhogy tűnj innen! Te és a barátaid mind tűnjetek el az életemből! Soha többé nem akarlak látni! Soha! Itt és most vége mindennek, érted ezt? Vége!

-        Komolyan ezt akarod?

-        Van ennek értelme szerinted? A barátod megkér, tartsam titokban előtted, amit megoszt velem. Én titokban tartom, erre ő egy pillanat alatt beléd magyarázza, hogy megcsallak. Te el is hiszed természetesen, mert mi mást néznél ki belőlem. Kétszer Bill. Kétszer hitted el, hogy megcsallak és én ebből egyszer sem tettem meg. Mindössze annyit kellett volna tenned, hogy megkérdezel, kicsim, mi történik valójában. Te egyszer sem tetted meg ezt.

-        Sajnálom.

-        Tudom. Én is.

-        Nem akarlak elveszíteni.

-        Már késő.

-        Nem szeretsz már?

-        De igen. Nagyon is. Ezért hagyj engem békén. Nekünk ez nem megy, lássuk be. Csak bántjuk egymást és fájdalmat okozunk a másiknak.

-        Nem hagyom, hogy lerázz.

-        Pedig hagyni fogod. Mert nincs más választásod. És most menj el, légy szíves. Nem akarok olyat mondani, amivel megbántalak. Nem fogok olyan dolgot mondani, ami nem igaz csak azért, hogy éreztessem, mennyire fáj, amit tettél. Csak azt szeretném, ha elfelejtenél.

-        Nem fog menni.

-        Próbáld meg. – mondtam és visszafordultam az ajtó felé, mert tudtam, ha most nem megyek be, Bill előtt fogom elsírni magam.

Bill elkapta a kezem és magához húzott.

-        Ne csináld ezt.

-        Te ne csináld. Kérlek, menj el. – kérleltem, könnyeimet szabadon engedve.

Bill ezt meglátva magához ölelt. Átölelt és szorított.

-        Szívem… - jött ki anyukám. – Elnézést. – mondta, mikor meglátott.

Kibújtam Bill szorítása alól.

-        Anyu, ő Bill. Bill, ő az anyukám. Eva Nolting.

-        Örülök Bill. Bejössz? – anyu.

-        Nem. Bill épp menni készült. Ugye Bill? – néztem rá.

-        Igen. – felelte némi habozás után. – Megyek. – mondta mélyen a szemembe nézve.

-        Akkor viszlát Bill. – mosolygott rá anyum kedvesen és bement.

-        Ég veled Bill. – köszöntem én is el tőle.

-        Ezt ne mond.

-        Nem tudok mást mondani. – feleltem és bementem az ajtón.

Neki döntöttem a hátam és sírtam. Anyu odajött és átölelt.

-        Ha úgy érzed, így lesz a legjobb, csakis akkor engedd őt el.

-        Így lesz a legjobb. – szipogtam, és felmentem a szobámba.

Apum is hazaérkezett hamarosan.

-        Viki?

-        A szobájában. Itt járt Bill.

-        És?

-        A lányod teljesen olyan, mint te. Bemagyaráz magának valamit, és ahhoz tartja magát.

-        Elküldte?

-        Igen.

-        Helyes. Az a srác, nem érdemli meg a lányomat.

-        De igen Charles, és ezt te is tudod nagyon jól. Az a srác boldoggá tette a lányunkat.

-        És meg is bántotta.

-        De szereti őt.

-        Majd elfelejti. Ne próbáld meg befolyásolni.

-        Én nem te vagyok. Ha Viki így dönt, nem szólok bele. De én láttam ezt a fiút és szereti a lányunkat.

-        Tévedés. Ha szerette volna, akkor Viki most nem itt lenne nálunk.

-        Na jó. Nem bocsátkozom vitába ez ügyben.

-        Szia apu. – jöttem le a lépcsőn a táskámmal.

-        Szia szívem. Elmész?

-        Igen. Hazamegyek. Holnap premier.

-        Egyél valamit, mielőtt elmész. – anyu.

-        Nem kérek anyu. Jól vagyok, nyugi. Semmi baj.

Megöleltem őket és elmentem. Beszálltam a kocsimba és hazafelé vettem az irányt.

Otthon kicsomagoltam és felhívtam Gustavot. Megbeszéltem vele a holnapi nap eseményeit, aztán két aggódó barátnőm számát is feltárcsáztam. Előbb Kittyt nyugtattam meg, hogy jól vagyok, itthon vagyok, és holnap találkozunk. Aztán Esthert kértem meg, hogy később jöjjön át Bill itt lévő holmijáért és vigye el neki.

Jól álcáztam, de nagyon szarul voltam. Minél előbb véget akartam vetni szenvedésemnek és ez csakis úgy jöhetett létre, ha minden, ami Billre emlékeztet, eltűnik a lakásomból. A következő lépés pedig a munka. Holnap nagy nap vár ránk. Violet debütál, és vele együtt a Gustavval közös cégünk is bekerül a nyilvánosság tudatába.

Lefekvés előtt még anyu unszolására felhívtam az orvosomat és időpontot kértem tőle. Tudtam, hogy mivel anyu ismeri, muszáj elmennem, hogy megnyugodjon, semmi bajom. A vérnyomásom rakoncátlankodik, ennyi az egész.