100. rész. Azért én nem adom fel.

-        Na? – szólt be Esther. – Van csík vagy nincs?

-        Van. – feleltem és kinyitottam az ajtót. – Egy szabad szemmel is tökéletesen látható sötét kék merőleges vonal.

-        Terhes vagy.

-        Azt írja, nem 100%-os a teszt. Holnap elmegyek a nőgyógyászomhoz.

-        Szombaton?

-        Miért? Szombaton ezek mit csinálnak?

-        Pihennek.

-        Hétfőig várjak? Azt nem.

-        Muszáj leszel.

-        Dehogy leszek. Akkor elmegyek egy másikhoz. Valamelyik csak dolgozik szombaton is. – mondtam és leültem a laptopom elé.

Felemeltem a bögrémet és belekortyoltam. Amint leesett, hogy kávé van benne, már köptem is vissza. Ekkor esett le, hogy terhes vagyok. Ettől a hülye kávétól pedig rosszul leszek.

Esther csendben ült mellettem, míg én a környék lehetséges szombaton is elérhető nőgyógyászát kutattam fel.

-        Meg is van. Egy nő. Holnap 8-12-ig rendel.

-        Akarod, hogy elmenjek veled?

-        Nem. Ha eljössz, azt el kell mondanod Tomnak. Ha elmondod, ő elmondja Billnek. Ha Bill megtudja…

-        Várj. Te nem akarod elmondani Billnek?

-        Fogalmam sincs, mit akarok. Nem egészen fél órával ezelőttig még abban a hitben voltam, hogy a stressz szórakozik velem. Nem azt, hogy egy magzat fejlődik bennem. Nem hiányzik most ide Bill.

-        Oké, de ha terhes vagy. Márpedig az vagy. Akkor azt elmondod neki?

-        Esther. Nem tudom, mit akarok.

-        Jól van. Nyugodj meg.

-        Rendben. Te pedig menj. Vidd el ezeket Billnek és könyörgöm, egy szót se szólj senkinek. Tomnak sem.

-        Jól van. Megígérem. Senki nem tudja meg tőlem. De te azt ígérd meg, hogy holnap felhívsz, amint megtudsz valamit.

Végül elköszöntünk és Esther magamra hagyott. Örültem neki. Elég ebbe a lakásba most egy tehetetlen nő. Nem kell kettő. És nincs most szükségem a lelkiismeretemre. Már pedig Esther azt játsza.

De igaza van. El kell gondolkodnom. Szeretném bemagyarázni magamnak, hogy a teszt téved, de nem tehetem. Reálisan kell gondolkodnom. Ha terhes vagyok, akkor Bill az apja. Ha elvetetem, arról tudnia kell. Joga van hozzá. Vagy az lenne a legjobb, ha nem is tudná meg. A babát elvetetem, és Bill soha nem tudja meg. Soha. Sőt. A négy fiú egyike sem tudhat róla soha.

Nem tudtam enni. Éhes voltam, de egy falat sem ment le a torkomon. Turkáltam a tányéromban és bambultam. Eltökéltem, bármi lesz, én nem hordom ki ezt a gyereket. Nem vagyok rá készen. Egyedül vagyok. Emiatt nem fogok Billel kibékülni.

Lefeküdtem, és álomba sírtam magam. Az órám már fél 7-kor csörgött. Azonnal felhívtam az este megtalált nőgyógyász telefonszámát, és 10-re kaptam is időpontot. Iszonyú lassan telt az idő. Fél 10-kor már a váróban toporogtam.

-        Ezek az én cuccaim? – mutatott Bill a nappaliban heverő táskára.

-        Igen. Este hoztam át, de nem voltál itthon. – Esther.

-        Esther, mond meg nekem őszintén. Tudom, hogy nem vagyok a kedvenced és tudom, hogy szerinted, jobb nekünk külön. De. Ha ezt félreteszed, szerinted, Viki lát még rá esélyt, hogy megbocsát nekem?

-        Őszintén? Nem.

-        Ezt gyorsan rávágtad.

-        Mert ezt gondolom. Még ha be is látnám, hogy szeretitek egymást és talán meg tudnátok oldani a problémáitokat, akkor is úgy érzem, Viki nem fog visszatáncolni ebbe a kapcsolatba harmadszor.

-        Azért én nem adom fel. – jelentette ki magabiztosan, majd felkapva a táskát, felment a szobájába.

-        Miért voltál ilyen szívtelen? – Tom.

-        Az igazat akarta.

-        Miért nem beszélsz Vikivel? – Georg.

-        Szerinted nem beszéltem vele? Szerinted jó nézni, hogy megint szenved Bill miatt? Csak magatoknak köszönhetitek. De ezt már túltárgyaltuk. Joggal haragszik rátok is és az is jogos, hogy Billt sem akarja látni. Egy egész hónapon át hagyta őt szenvedni Bill. Megalázta, hátat fordított neki, mert azt hitte, megcsalta. Erre a nagy prédikátor elhiszi a két idióta barátja képzelgését, és azon nyomban megcsalja Vikit. Nos. Ezek után én ennél durvábban bántam volna mind a hármotokkal.

-        Miért húztad így fel magad? – Tom.

-        Csak ideges vagyok. Semmi különös.

-        Van valami Vikivel, ugye? – Gustav. – Valami baja van? Beteg?

-        Miből gondolod ezt?

-        Tegnap orvosnál volt és nem tudom, de furcsa volt nekem. És most a kelleténél jobban aggódsz érte. Legalábbis azt veszem ki a szavaidból.

Esther telefonjának csörgése zavarta meg a beszélgetést.

-        Tessék?

-        Szia, én vagyok.

-        Szia, egy pillanat. - mondta és készült kimenni, de meggondolta magát. Ha most feláll és kimegy a szobából, tuti hogy gyanút fognak. Ha most leráz engem, mondván, hogy később visszahív, az is feltűnő. – Mi a helyzet? – kérdezte hát közönyösen.

-        Terhes vagyok. Totál biztos és visszafordíthatatlan. Most mihez kezdek?

-        Hol vagy?

-        A kocsimban ülök a házam előtt.

-        10 perc múlva ott vagyok. – mondta és én le is tettem a telefont. – Nem tudom, majd kitaláljuk. Persze, tudom. Szerintem jó ötlet. Oké, szia. – tett úgy, minta még beszélnénk, majd letette ő is.

-        Viki? – Tom.

-        Igen. Tegnap megbeszéltük, hogy ma együtt ebédelünk. Csak még nem tudtuk hol.

-        És máris menned kell?

-        Igen. Majd később felhívlak. – csókolta meg párját, aztán eljött.

10 perc múlva tényleg begurult mellém a kocsijával. Kiszállt az övéből és beszállt az enyémbe.

Csak ültem a vezető ülésen és néztem magam elé.

Leült mellém és megfogta a kezemet. Nem szólt semmit, csak várta, hogy én megszólaljak. Az első szó úgy 5 perc múlva jött ki belőlem. Nyugodt voltam és lassú. Nem néztem Estherre, továbbra is meredtem magam elé a távolba.

-        Nem lehet elvetetni. Már 6 hetes. Sok pénzért és kockázatosan el lehetne, de arra nem vagyok képes. Joga van az élethez, azt mondta a doktornő.

-        Neki nincs joga befolyásolni.

-        De igaza van. Nem ölhetem meg. Itt az első kép róla. – nyújtottam át az eddig kezemben szorongatott ultrahang felvételt. – Nem látom rajta, de a doki szerint ott van. Bennem. Fejlődésnek indult és élni akar.

-        Igen. Ez itt ő. – mutatott a kép egy apró pontjára.

-        Nem akarom megnézni. – toltam el a kezét.

-        Mit akarsz?

-        Nem tudom. Most itt jó.

-        Menjünk fel. Nagyon hideg van.

-        Nem akarok felmenni.

-        Akkor mit csináljak? Mit mondjak?

-        Mond, hogy ez nem igaz. Mond, hogy csak álmodom. Mond, hogy még mindig boldog vagyok Billel és az életem tökéletes.

-        Ezt nem mondhatom.

-        Akkor mond, hogy ezt az utóbbi másfél hetet kitörölhetem az életemből, mintha meg sem történt volna.

-        Nem lehet.

-        Miért? Miért kell egyszer mindennek tökéletesnek lennie, aztán egyik pillanatról a másikra pokollá válnia?

-        Nem lesz semmi baj.

-        De igen. Anya leszek nem egészen 8 hónap múlva. Egyedülálló anya.

-        Te is tudod, hogy nem kell egyedülállónak lenned. Billel rendbehozzátok a dolgot és közösen nevelitek fel.

-        Nem. Nem hozzuk rendbe. Nem akarom magamhoz láncolni egy gyerek miatt. Nem lenne értelme.

-        Bill szeret. Ha nem lennél terhes, akkor is veled lenne.

-        De én nem. Ha nem lennék terhes, eszem ágában sem lenne visszamenni hozzá. Harmadszor már nem.