101. rész. El kell mennem.

Esther nem próbált meg győzködni. Inkább a helyembe képzelte magát. Tudta, hogy fogalma sincs, mit tenne. Nehezen, de meggyőzött, hogy menjünk fel a lakásomba. A beszélgetést a nappalimban folytattuk.

-        Azt ugye tudod, hogy nem titkolhatod el Bill elől? Itt lakik nem egész 10 percre tőled. Eddig is lépten, nyomon összefutottatok. Én Tommal járok, így biztos lesz rá alkalom, hogy találkozz vele. Georg a legjobb barátod, habár most te nem így érzed. Gustav pedig a munkatársad.

-        Igazad van. El kell mennem.

-        Mi?

-        El innen. Megszakítom a kapcsolatot mind a néggyel és elmegyek. Messzire.

-        Ezt te sem gondolod komolyan.

-        De igen. És te ébresztettél rá. Bill nem tudhat a babáról. És ez csak úgy lehetséges, ha rajtad és Kittyn kívül senki másnak nem árulom el.

-        És Niki? És a szüleid?

-        Niki és anyuék nem fogják elmondani. És ti sem.

-        Minket is itt hagysz? És Vivient is?

-        Igen. Muszáj. Ezt kell tennem.

-        Mond el Billnek. Mond el neki, és azt is, hogy nélküle akarod végigcsinálni.

-        Nem hagyná. És ezt te is tudod.

-        Persze, hogy tudom. De ne menj el.

-        Most menj el légy szíves.

-        De miért?

-        Egyedül akarok lenni. Kérlek.

-        Nem hagylak így itt. Szó nélkül lelépnél meggondolatlanul.

-        Nem lépek le, ígérem. De most menj el.

-        Rendben. De hívj és én is hívni foglak. Ne csinálj butaságot.

Erre már nem feleltem. Rá sem néztem, csak vártam, hogy csukódjon mögötte az ajtó.

Esther ahogy kilépett már hívta is Kittyt.

-        Igen?

-        Szia, én vagyok.

-        Szia. Vikivel vagy?

-        Figyelj. Viki terhes. Megtartja, és el akarja titkolni Bill elől. Azt tervezi, hogy elmegy innen valahova. Gyere át hozzá és beszélj vele. Én próbáltam, de elküldött.

-        Várj. Mi van?

-        Figyelj. Én most hazamegyek. Te pedig gyere át Vikihez és a srácoknak egy szót se.

-        De most itt vagyok náluk.

-        Hazudj valamit. Én is azt tettem. – mondta és letette a telefont.

-        Ki volt? – Gustav.

-        Esther.

-        Nem Vikivel van?

-        De igen. Őőő… megkértek, menjek át Vikihez.

-        De minek?

-        Mert…hát mert ez ilyen csajos dolog. Később hívlak. – csókolta meg Gustavot és elment.

-        Ez fura. – Tom.

-        Mi? – Gustav.

-        Esther nem azt mondta, hogy valami étterembe mennek ketten?

-        De. – Georg.

-        És most mégis Vikinél vannak. – Tom.

-        Lehet meggondolták magukat. – Gustav.

-        És amilyen hirtelen lépett le Esther, olyan hirtelen rohan el Kitty is? – folytatta.

-        Igaz.

-        Na ezt fejezzétek be. Elég nagy szart kavartatok a múltkori kis képzelgésetekkel. Meggondolták magukat, és Vikihez áthívták Kittyt is. Ennyi az egész. – szólt rájuk dühösen Gustav.

-        Viki! – szólt be az ajtón, miután kopogott és csengetett is.

-        Nem vagyok itthon.

-        Ne csináld! Engedj be. Esther szólt, hogy beszéljek veled.

-        Menj el, kérlek!

-        Eszem ágában sincs.

Pár perc csend után kinyitottam az ajtót.

-        Légy szíves. Egyedül akarok lenni. Nincs kedvem beszélni róla.

-        Biztos?

-        Totál biztos.

-        De később lesz.

-        Nem tudom.

-        Ha lesz, hívj fel. És én is hívlak, ha te elfelejtenél.

-        Rendben. – mondtam és becsuktam az ajtót.

A hétvége hátralévő részét magányosan töltöttem. Csendben és egyedül. Nem kapcsoltam ki a telefonom, mert tudtam, ha valamelyik barátnőm keres, és nem tud elérni, egyből idesiet.

-        Na ki vele, mi bajotok? – Tom a két lánynak szegezve a kérdést.

-        Semmi. – felelték egyszerre.

-        Tegnap óta, alig beszéltek. Ha csörög a telefonotok, már pattantok is, aztán csalódottan teszitek le, mintha más hívását várnátok. – Gustav.

-        Vikivel van valami, ugye? – Tom.

-        Nem. – vágták rá egyszerre.

-        Miért nem mondjátok el? – Gustav.

-        Semmi baja. Szarul van, de egyedül akar maradni. Ennyi. – Esther.

-        És mi aggódunk érte. – Kitty.

-        De miért kell aggódni? Nem csinál semmi őrültséget. – Tom.

-        Na szevasztok. – jött ki Georg a szobájából és az ajtó felé indult.

-        Te hova mész? – Tom.

-        Vikihez. Beszélek vele. Bocsánatot kérek.

-        Ne!

-        Ne!

-        Mi van veletek? – Georg.

-        Ilyen napjuk van. – Tom.

Georg megvonta a vállát és eljött. A két lány összenézett és rájöttek, ez a titkolózás nem igazán fog menni. És még 8 hónapig. És utána is. Nem értesíthetnek engem Georg érkezéséről, mert azt nem tudnák kimagyarázni. Oda kell figyelniük magukra, mert lebuknak. Nehéz volt ez így számukra. Ott van velük két szerelmük, akikkel nem tudnak beszélgetni, nem tudnak szórakozni, mert mindkettőnek ugyanaz jár az eszében. Hogy mit tervezek.

Georg hamar átért hozzám. Gondolta, hogy még nem alszom, hisz 8 órakor még nem igazán szoktam. Felcsengetett.

-        Ki az?

-        Georg vagyok. Beszélni szeretnék veled.

-        Gyere. – nyomtam meg a kapunyitó gombot, majd kinyitottam az ajtót.

-        Szia. – jött be rajta.

-        Szia.

-        Azt hittem, nehezebb dolgom lesz.

-        Csak mond el, mit akarsz, aztán mehetsz is.

-        Sajnálom. Irtó nagy fasz voltam. Csak itt álltál egy szál törölközőben és furcsán viselkedtél. Én nem akartam semmi rosszat, csak dühös lettem. Bill a legjobb barátom.

-        Azt hittem, én is az vagyok.

-        Az is vagy.

-        Nem hinném.

-        De így van. Csak neked mondtam el, mit tervezek Clarrel. Te többet tudsz rólam, mint ők, mert a barátom vagy. Én feldúlt voltam és te elküldtél. Totál egyértelműnek tűnt a helyzet.

-        Georg, én most ezt a beszélgetést nem akarom.

-        De csak beengedtél. Szükséged van valakire, tudom. Tudom, hogy ki vagy, és ez részben az én hibám. De itt vagyok, és ha szükséged van valakire, én itt is maradok. Nem vagy egyedül. még akkor sem, ha Bill a legjobb barátom. Ő hibázott most.

-        De igen. Egyedül vagyok. – sírtam el magam.

-        Sajnálom. – mondta és magához ölelt.

Pár perc múlva leültünk a kanapémra.

-        Jobban vagy?

-        Igen. Köszi.

-        Sajnálom, ami történt. Én nem akartam rosszat.

-        Tudom. De ne beszéljünk most erről. Inkább mond el, mi van Clarrel és veled. Sajnálom, hogy olyan módon közöltem veled a titkát.

-        Felhívott valamelyik nap. Holnap elmegyek hozzá, hogy megismerjem Kevint.