103. rész. Nem lennél jó anya!

Kitty kis beszéde után elgondolkodtam. Mostmár tényleg nem tudom mit kéne tennem. Azt hiszem, mostantól bármit tervezek azt a két lány előtt is titokban tartom. Nem kell, hogy egyfolytában lelkiismeret furdalást keltsenek. Lehet, hogy önző vagyok, sőt biztos. Mindig is az voltam, nem tagadom.

A hetet kihúztam valahogy. Persze Esther és Kitty is többször hívott fel esténként az átlagosnál, de mindannyiszor megnyugtattam őket, hogy ha nem hívnak fel minden este, akkor sem leszek öngyilkos. Tudom, hogy kicsit megsértettem mindkettőjüket, de önző mód kihasználtam az irántam érzett sajnálatukat. Nem haragudtak rám. Viszont ez a hét bőven elég volt, hogy sok mindent eltervezzek és átgondoljak.

Péntek reggel Georg hívott, hogy elújságolja, most már biztos, hogy elköltözik. Januárban. A srácoknak karácsony után akarja elmondani. Hát nem lesz könnyű neki sem.

Úgy döntöttünk Gustavval, hogy pénteken már nem dolgozunk. Így én egész nap vásárolgattam. Anyuéknak, Vivinek, Nikinek. A többieknek már megvettem a héten. Becsomagoltam az összes ajándékot és elindultam Nikiékért. Útba ejtettem a srácok házát.

-        Szia, én vagyok. Kijönnél egy picit? Itt vagyok előttetek.

-        Oké, megyek. – felelte Georg és már jött is ki a házból.

-        Na szia. Most indulok Magdeburgba. Csak elhoztam az ajándékaitokat.

-        De vasárnap még találkozunk.

-        Most szeretném oda adni.

-        De várj, akkor én is az enyémet. – mondta és visszament a házba.

-        Hát te? – Tom.

-        Itt van Viki. Odaadom az ajándékát.

-        De hát vasárnap találkozunk vele, azt beszéltük.

-        Várj Georg. – Bill.

-        Tessék. – fordult vissza az ajtóból.

-        Várj egy percet. – mondta, felment a szobájába és egy perc múlva már jött is vissza egy nagyobb becsomagolt dobozzal a kezében. – Ezt add oda neki.

-        Nem fogja elfogadni.

-        Ne mond meg, hogy tőlem van. Csak add oda.

-        Rendben. – felelte és kijött hozzám. – Na itt is vagyok.

-        Az jó, mert mennem kéne. Nikiék várnak és még a csajokhoz is be akarok ugrani. Szóval Boldog Karácsonyt! – nyomtam a kezébe jó pár ajándékot és megöleltem.

-        Neked is.

-        Ez itt Tomé, az a másik a kék csomagolásban Gustavé. És mond meg nekik is, hogy Boldog Karácsonyt.

-        Átadom. Ez pedig itt a tiéd.

-        Köszönöm. És most megyek. – öleltem át újra, aztán elmentem.

Beugrottam még Kittyhez és Estherhez is. Odaadtam az ajándékaikat és ők is nekem az enyémeket, azután elindultam Nikiékért.

-        Na gyorsan elmondom neked, amit majd anyuéknak is. Csak azt szeretném, ha te mellém állnál, mert apu ki fog akadni.

-        Ne ijesztgess.

-        Terhes vagyok. Megtartom a babát.

-        Gyereked lesz?

-        Igen.

-        Lesz testvérem? – Vivien.

-        Unokatestvéred kicsim. De ez már biztos? Meg is tartod? És Bill? Most nem jártok, nem?

-        Igen biztos. Már 7 hetes. Nem tudom elvetetni, pedig az volt a tervem, mikor megtudtam. Billel pedig nem járunk és nem is fogunk. Tudom, hogy te sem fogsz megérteni, csak azt kérem, hogy apuék előtt állj mellém.

-        Apu nem fogja jó szemmel nézni, hogy nincs férjed.

-        Neked sincs.

-        De mikor megszültem Vivient, még volt. Az más.

-        Figyelj. Ennek a kicsinek is lesz apja, csak nem fog tudni róla.

-        Nem akarod elmondani Billnek?

-        Niki ne vessz el a részletekben!

-        Ez neked részlet?

-        Légy szíves.

-        Természetesen anyuék előtt melletted állok, de nem helyeslem.

-        Pedig nem mondhatod el Billnek. Semmiképp sem. Ha valaha valakitől megtudhatja, az csakis én lehetek.

-        Szóval el fogod mondani neki?

-        Igen. – hazudtam.

-        Rendben.

-        Köszönöm.

Hamar odaértünk anyuékhoz és nekiláttunk kipakolni a kocsiból.

-        Mi ez a sok cucc?

-        Elutazok anyuékkal Amsterdamba.

-        Hogyhogy?

-        Hogy innen távol legyek egy időre. Amíg mindent átgondolok egyfolytában csörgő telefon és munka nélkül.

-        Legalább egy kicsit elgondolkodsz.

-        Szerintem is.

-        Sziasztok!! – köszöntött minket anyu.

Megölelgetett minket, aztán lepakoltuk a csomagjainkat. Apu még dolgozott így négyen feldíszítettük a fát és készítettünk vacsorát.

Mikor apu megérkezett már tudtam, hosszú estém lesz.

Vacsora után leültettem a családot a nappaliba.

-        Szeretnék mondani nektek valamit.

-        Kibékültél azzal a modellel? – apu.

-        Drágám. Hagyd, hogy végig mondja.

-        Köszönöm anyu. Szóval. Gyorsan kimondom, aztán ti jöttök. Gyerekem lesz.

Hát ezekre az arckifejezésekre számítottam. Anyunak a boldogságtól könny gyűlt a szemébe, apu pedig idegesen felpattant a kanapéról és járkálni kezdett fel alá.

-        Gratulálok szívem. – ölelt meg anyukám.

-        Apu? – néztem rá kérdően.

-        És gondolom az a Bill az apja. – morogta.

-        Igen.

-        Akivel épp nem vagytok együtt.

-        Igen.

-        Elvesz?

-        Nem.

-        De eljegyez?

-        Nem.

-        Összeköltöztök?

-        Nem apu. Egyedül fogom nevelni.

-        Azt már nem. Ha ez a ficsúr felcsinálta a lányomat, akkor vállalja is a következményeket.

-        Még nem tud róla.

-        És hogy gondoltad? Egyedül megszülöd? Nem lesz apja?

-        Apu. Lesz apja a gyereknek, csak nem fognak együtt élni. – Niki.

-        És milyen élete lesz úgy annak a gyereknek?

-        Kössz. – Niki.

-        Charles! – szólt rá anyu is.

-        Vivien más. Ti házasok voltatok, de azután az a barom nem bírta a családi életet.

-        És az mennyivel jobb? Mennyivel jobb, ha a gyerek végignézi a szülei válását? – kérdeztem.

-        Vivien igenis boldog és kiegyensúlyozott. Egyáltalán nem sínylette meg a válásunkat. – védekezett Niki.

-        Tudjuk szívem. – anyum.

-        Egy család úgy család, ha van apja meg anyja a gyereknek! Lehet, hogy ti így is boldogok vagytok Vivivel, de az más. – apu.

-        Miért más?

-        Mert te nem vagy erre képes. Te mindig is csak magaddal törődtél. Egyedül élsz, szinte gyorskajákon. Éjjel nappal csak dolgozol még hétvégén is inkább azzal törődsz. Alkalmi férfiakat szedsz fel és ennyi. Hogy fér ebbe bele egy gyerek?

-        Én már nem olyan vagyok. Sokkal kevesebbet dolgozom, és egyáltalán nem pasizok már.

-        Mert eddig ezzel a Billel voltál. De most?

-        Most ott lesz a pici. Szerinted annyira önző vagyok, hogy nem lennék képes gyereket nevelni?

-        Igen.

-        Charles!

-        Nem drágám. Felelőtlenség lenne. Te is tudod. El kell vetetned. Nincs apja, te pedig nem lennél jó anya!