104. rész. „Rajtad múlik…”

Felrohantam a szobámba.

-        Gratulálok Charles! Hogy lehetsz ilyen? Látszik rajta, hogy kétségbe van esve, te pedig ahelyett, hogy segítenél még rontasz a helyzeten. – anyu.

-        Én a kezdetektől fogva megmondtam, hogy ez a ficsúr nem való a lányunkhoz. És mi lett a vége? Gyereket csinált neki és elhagyta.

-        Apu. Viki hagyta el Billt. Bill nem tud a gyerekről. És hidd el, ha én végig bírtam csinálni, Viki méginkább. Azt akarod, hogy olyan emberhez menjen hozzá, akihez nem akar? A 21. században vagyunk. Tudod hány egyedül álló nő van? Divat a szingliség! És igenis Viki jó anya lenne. Látom, hogy bánik Viviennel és ez nekem bőven elég, hogy bizalmat szavazzak neki.

-        Sajnálom, nekem nem. És nem azért vagyok az apja, hogy magamban tartsam a véleményem.

-        Apu tudod mit? Elmondom. Viki azért nem veteti el a gyereket, mert már nem lehet. Későn vették észre. Nincs visszaút. Vikinek ez a legnehezebb dolog lesz az életében, de meg fogja csinálni. Tudod jól, hogy rád ütött. Ha valamit eltökél, azt tökéletesen csinálja végig. Az hogy nem szereted Billt, az rendben. De emiatt ne büntesd a húgomat, akinek most ránk van szüksége.

Apum feljött a szobámba.

-        Bejöhetek?

-        Már bejöttél. – mondtam csomagolás közben.

-        Hova mész?

-        El.

-        Én azt hittem ez a gyerek dolog egy újabb hobbi. Azt a kutyát is egy napig bírtad megtartani aztán meguntad. Mikor kislány voltál és anyád valami állatkát vett neked, pár nap múlva már Niki vagy Brian nevelgették tovább.

-        Mert sosem érdekeltek az állatok.

-        Érthető.

-        Apu én nem akartam ezt a gyereket. Végeztem Billel. Ha 3 héttel előbb derült volna ki, már nem lennék terhes. Ezt nem hobbiból csinálom. Szerinted jó nekem ez az egész? Szerinted miért megyek veletek Amsterdamba? Mert a barátaim nem akarnak velem szilveszterezni?

-        Sajnálom.

-        Nem kell. Őszinte voltál. Szerinted rossz anya lennék. De tudod mit? Csak azért is bebizonyítom, hogy én igenis jó anya leszek.

-        Ez az én nagylányom. – ölelt magához.

-        Be vagyok szarva apu.

-        Tudom. De melletted állunk.

-        Köszönöm.

-        Habár a modell haverodat kiherélem, csak kerüljön a kezeim közé.

-        Apu. Ha valaha lesz olyan alkalom, hogy te Bill közelébe kerülsz, nem mondhatod el neki, hogy gyerekem lesz.

-        Helyes. Nem is kell, hogy egy ilyen embernek köze legyen az én unokámhoz. De azért kiherélem, csak szó nélkül.

-        Szeretlek. – nevettem el magam.

-        És most menjünk le. Mond el anyádéknak, hogy nem vagyok egy szívtelen bunkó.

-        Tudják ők ezt.

-        Azért nem árt az előbbi kis vitánk után egy kis fényezés.

-        Meglátom, mit tehetek.

Vacsi után felmentem a szobámba és lefeküdtem. A szemem az ajándékokra tévedt, amiket Georgtól kaptam. Felültem és kicsomagoltam. Az egyikben cd-k voltak. A kedven előadóimtól. Kedves Georgtól. A másik ajándékot is kibontottam. Egy album volt benne. Lapjain azok a fényképek, amiket Billel együtt csináltattunk. Most láttam először ezeket a képeket. El is feledkeztem róluk. De Georg miért ad nekem ilyet? Tovább lapozgattam és egy üres oldalhoz értem. Egy levelet találtam ott.

„Az első pár oldal már foglalt. Rajtad múlik mi lesz a többivel. Szeretlek, Bill.”

Éles eszemmel arra következtettem, hogy ezt az ajándékot Billtől kaptam, csak Georg elfelejtette közölni. Összecsuktam az albumot és lefeküdtem aludni.

Másnap reggelre hatalmas hó esett le. Fehér Karácsonyunk van. Legalább egy hete nem esett, és gyönyörű volt.

-        Vivi! – kiabáltam kilépve a szobámból.

Nem jött válasz. Lementem a nappaliba. A kislány ott ült a többiekkel az étkező asztalnál.

-        Na kinek van kedve a kedvenc nagynénijével kimenni a térre és hatalmas hóembert építeni?

-        Nekem!! – pattant fel.

-        Most reggelizünk. Utána fürdés és legfeljebb az után. – Niki.

-        Ugyan, ne csináld már. Játszunk egy órát, aztán elviszem a mekibe.

-        Jóó! Mami hagy menjek! – kérlelte anyukáját. Láttam, hogy anyu megbökte Nikit.

-        Menjetek. De rendesen öltözzetek fel. – Niki.

-        Oké mami. – feleltem és vittem is fel Vivit öltözni.

-        Anyu nem szeretem, ha beleszóltok a nevelésembe.

-        Hagy töltsön kis időt kettesben a lányoddal. Legalább erősödik benne az ösztön.

-        Igaz.

Hamarosan már kint voltunk a téren és nekiláttunk az életnagyságú hóemberünknek. Jól éreztem magam Vivivel. Igaz már 7 éves, ami számomra még messze van, de jó érzés volt vele lenni. Sosem gondoltam erre ezelőtt. Hogy felelősséggel tartozom érte, ha velem van. Oda kell figyelnem, mit mondok, és mit teszek. Hogy mit engedek meg neki és mit nem. Természetesen ezekkel ezelőtt is tisztában voltam, de most először gondoltam rá tudatosan. Néztem, ahogy boldogan nevet. Ahogy felnéz rám és szeret. Ahogy mindent megkérdez tőlem gátlástalanul, amire csak kíváncsi.

-        Menj innen! – hessegetett el egy kutyát a hóemberünktől. – Ne ide pisilj!

-        Scotty menj innen!! – szóltam rá reflexből.

Felismertem a kutyát, de csak azután esett le, mikor már kimondtam a nevét.

-        Viki?

-        Tom. Szia. – könnyebbültem meg.

-        Szia. Hát te?

-        Itt laknak a szüleim nem messze. Itt karácsonyozom. Ő itt Vivien, az unokahúgom.

-        Örülök Vivien. Tom vagyok.

-        Te vagy Bill bácsi testvére?

-        Igen.

-        Bill is itt van? – kérdeztem.

-        Nem. Otthon maradt. Reggel jöttünk anyuékhoz, csak gondoltam megpisiltetem Scottyt.

-        Pont a mi hóemberünkre. – mosolyogtam.

-        Bocs. Iszunk valamit engesztelésül?

-        Hát Vivient kérdezd.

-        Nos széphölgy. Ellophatom a nagynénédet egy percre.

-        Hova mész? – nézett rám.

-        Csak ide. – mutattam a közelben felállított bódéra. – Figyellek onnan.

-        Rendben.

Odamentünk és Tom kért két forró csokit.

-        Hogy vagy? – kérdezte.

-        Jól, köszi.

-        Jó újra látni.

-        Téged is.

-        Köszönöm az ajándékot.

-        Nagyon szívesen.

-        Nem számítottam rá a múltkori után.

-        A barátom vagy. Habár nagyon haragudtam, de nem te erőltetted Bill nyelvét Mandy szájába.

-        Hát pedig átvitt értelemben igen. Sajnálom. Annyira egyértelműnek tűnt.

-        Nem értem nektek miért egyértelmű, hogy ha Bill nem fekszik le velem, akkor lefekszem mással. Én nem vagyok ilyen.

-        Bill sem ilyen. Nem tudom mi ütött belé.

-        Nem kell őt védened. Attól nem fogok kibékülni vele.

-        Többé már nem is tervezed?

-        Nem. Többé már nem.