114. r�sz. �jra otthon.

-         H�t akkor… k�sz�n�k mindent. – fogtam meg Lilyann kez�t miel�tt besz�lltam a kocsimba.

-         �n is neked. �rj, h�vj, k�ldj k�peket. �s ne add fel!

-         Hi�nyozni fogsz nekem.

-         Te is nekem. Nagyon megszerettelek. De ne �rzelg�sk�dj�nk. �lelj �t, azt�n t�n�s. – nevetett.

-         M�r itt sem vagyok. – �leltem magamhoz.

Hossz� volt az �t haz�ig. Nagyon hossz�. T�bbsz�r meg is �lltam pisilni, pihenni, enni valamit.

Nem kellett sokat kopognom, Bill m�r nyitotta is az ajt�t.

-         Szia. – k�sz�ntem, f�lve a reakci�t�l.

-         Szia. Gyere be.

-         Behozn�m a csomagjaimat.

-         El�bb besz�lj�nk.

-         Rendben.

Le�lt�nk a kanap�ra.

-         Nos tal�n nem kellett volna megfenyegetnelek, de ez van, nem sz�vom vissza. Viszont nem k�nyszer�thetlek, hogy itt �lj vel�nk. �gyhogy, ha nem akarsz ebben a h�zban lakni, nem kell.

-         Nincs hova mennem. �s ez a k�lt�zk�d�s nem nekem val� jelen �llapotomban. �gyhogy, ha t�ged nem zavar, hogy nap, mint nap l�tni fogsz, akkor �n itt maradn�k veletek.

-         Rendben.

-         Figyelj Bill. �n �rtem, hogy ut�lsz �s jogos. �gyhogy szeretn�m, ha �gy tudn�nk egy�tt �lni, hogy nem keser�tj�k meg a m�sik h�tk�znapjait. �n itt vagyok �s a gyerek�nk is. De ha nem b�rsz velem lenni, akkor elmegyek.

-         Nem. Maradj. �n m�r nem csak a modellked�sb�l �lek. �gyhogy m�r nem vagyok itthon annyit. Viszont nem is szeretn�k �lland�an a lak�sodra j�rni, �s alkalmatlankodni. �gy mindkett�nknek ez lesz a legmegfelel�bb megold�s.

-         Tudn�nk bar�tok lenni?

-         Musz�j lesz. Na hozzuk be a holmidat. Tom szob�j�ban fogsz lakni.

-         Ok�.

Nekil�ttunk behordani a cuccaimat.

-         �n most megyek, te �rzed itthon magad. Szia. – j�tt le a l�pcs�n �s m�r ment is ki az ajt�n.

-         Szia. – mondtam halkan, miut�n m�r becsukta maga ut�n.

F�ztem egy te�t �s led�ltem aludni a kanap�ra.

-         Viki. – keltegetett egy ismer�s hang.

-         Gustav! Szia!

-         J�zus, de r�g l�ttalak. �llj fel, hagy n�zzelek.

-         Dr�g�m, ne ugr�ltasd. – Kitty.

-         Kitty! – �lltam fel �s meg�leltem.

-         �l�ben sokkal nagyobb a pocid.

-         H�t nagyra n� ez a gyerek.

-         Engem meg sem �lelsz? – Gustav.

-         Dehogynem! – b�jtam sz�tt�rt karjai k�z�.

-         �r�l�k, hogy itt vagy.

-         Esther �s Tom is nemsok�ra �tj�n, �gyhogy nem leszel ma egyed�l. – Kitty.

K�s� estig mes�ltem n�gy�knek az ottani �letemr�l. F�l �vet hagytunk ki egym�s n�lk�l, volt mir�l besz�lgetn�nk.

Mes�ltem nekik a munk�mr�l, a lak�sr�l, a k�rny�kr�l, Lilyannr�l �s a t�bbi megismert emberr�l.

-         Az a Lilyann Klein? – Tom.

-         Hogyhogy az a? – Esther.

-         Aki az e havi Vogue c�mlapj�n van.

-         Igen. – mosolyogtam.

-         Haver! Vogue? – Gustav.

-         Esther olvassa.

-         Tetszik az a csaj? – Esther.

-         H�t nem rossz. – forgatta szemeit Tom.

-         Az�rt a nev�t megjegyezted.

-         J� a n�vmem�ri�m.

-         Hagyjuk. – z�rta le egy cs�kkal Esther a besz�lget�st.

-         �s mi volt Billel? – Kitty.

-         Semmi.

-         M�g mindig nem hiszem el, hogy az �n unoka�cs�m van odabent. – fogta meg a hasam Tom.

-         Honnan veszed, hogy fi�? – Gustav.

-         Ugyan. Hogy lenne m�r l�ny? A Kaulitzok csak is f�rfiak lehetnek. J�k�p�, er�s �s okos f�rfiak.

-         Ne terelj�tek. Csak mondott valamit. – Kitty.

-         H�t csak annyit, hogy ha akarok, nem kell itt �lnem, de �gy k�nyelmes mindkett�nknek. �s hogy musz�j lesz bar�toknak lenn�nk.

-         Meg kell �t �rtened. – Tom.

-         �n meg�rtem. Teljes m�rt�kben. De nem akarok err�l besz�lni. Ink�bb lefek�dn�k aludni.

Elk�sz�ntem t�l�k �s felmentem �j szob�mba. Nem tudom mennyi ideig forgol�dhattam, de nem igaz�n tudtam elaludni. Leindultam egy poh�r v�z�rt �s l�ttam, hogy �g a l�mpa. Volt egy olyan �rz�sem, hogy Bill az, �gy ink�bb visszafordultam.

-         Gyere nyugodtan. – sz�lt ut�nam.

-         �n csak…

-         Mondtam. �rezd itthon magad. Viszont �n lefekszem. – ment el mellettem.

-         Bill.

-         Tess�k? – fordult vissza.

-         Holnap megyek a n�g�gy�szhoz. Csin�lnak egy ultrahangot, amivel ki tudnak sz�rni bizonyos rendelleness�geket. El akarsz j�nni?

-         Szeretn�k, igen.

-         11-re megy�nk.

-         Rendben. – felelte �s felment a l�pcs�n.

Sz�rny� volt ez a l�gk�r. Nem akart hozz�m �rni, de r�m n�zni sem nagyon. Viszont azt l�ttam a szem�ben, hogy �r�lt a holnapi programnak. � most hallja majd el�sz�r a pici sz�vdobog�s�t. �s �gy l�tom, ez sokat jelent neki.

Reggel Bill kocsij�val ment�nk az orvoshoz.

-         J� reggelt. – k�sz�nt�tt benn�nket. – �n az apuka?

-         Igen. – v�laszolta Bill miut�n r�mn�zett.

-         �rvendek. – fogtak kezet egym�ssal. – �s most fel az �gyra. – utas�tott.

Felfek�dtem, a p�l�mat felh�zta, majd a megszokott hideg anyaggal bekente a hasamat. El�vette az ultrahang k�sz�l�ket, �s a v�g�t r�nyomta a hasamra. �n m�r rutinos voltam, de Billre n�zve l�ttam, hogy nem igaz�n van k�pben, mi folyik itt.

-         Ott l�tod majd. – mutattam neki a monitorra.

-         J�jj�n k�zelebb. – sz�lt a doki. – Ott is van. Amit hall, az a sz�vdobog�sa. Norm�lis. J�l �rzi mag�t odabent. H�rom h�nap �s kint is van.

-         � az? – mutatott Bill a monitorra.

-         Igen. Szeretn�tek tudni, milyen nem�?

Billel egym�sra n�zt�nk, �s egyszerre v�gtuk r�:

-         Nem.

A haza vezet� �ton Bill egy sz�t sem sz�lt. Nem igaz�n tudtam, mit �rez. Nem l�ttam az arc�n.

M�snap felkeltem, senki nem volt otthon. Reggeli ut�n be�ltem a kocsiba �s elmentem anyum�khoz.

-         �desem! – nyitott ajt�t meglepetten anyum. – H�t te?

-         Szia anyu. – �leltem magamhoz. – Haza j�ttem.

-         Dr�g�m, n�zd ki van itt. – ki�ltott anyu, mik�zben a kezemet fogva k�s�rt be a lak�sba.

-         Kincsem! Szia! – puszilt meg apu. – Gy�ny�r� vagy. �s itt az �n unok�m. – simogatta meg a hasam.

-         Nem is sz�lt�l, hogy j�ssz. Meddig maradsz? – anyu.

-         Csak k�sz�nni j�ttem. Visszak�lt�ztem.

-         Hogyhogy? – apu.

-         �gy l�ttam j�nak. Billel megbesz�lt�k a dolgot �s a gyereknek apa kell. Hozz�k�lt�ztem.

-         Hogy fogadta? – anyu.

-         H�t nem igaz�n �ll sz�ba velem, van, hogy r�m se n�z. Tegnap elj�tt velem ultrahangra, de m�g nem besz�lt�nk r�la.

-         �s j� ez �gy? – apu.

-         Apu, tudom, hogy nem vagy Bill rajong�, de � a pici apja.

-         Tudom. �s hidd el, �r�l�k, hogy itthon vagy. El�g gonosz voltam azzal a sr�ccal a legut�bb, de kitart�an keresett t�ged �s l�ttam rajta, hogy sz�ks�getek van egym�sra.

-         Ut�l.

-         Majd megb�k�l. – anyu.