126. rész. Nolting lesz.

Örültem volna, ha megszületik időben a gyerek, de titkon örültem annak is, hogy még nem. Féltem a szüléstől, így eszem ágában sem volt rásegíteni. Majd jön ő, ha akar. Ha jó neki ott bent, akkor nekem is jó. Inkább lefoglaltam magam. És ebben nagy segítségemre voltak a lányok. Mivel mindketten dolgoznak a héten, ezért én intézkedem a srácok szülinapját illetően. Kaja, díszek, ajándékok. Ami nehezítette a dolgomat, hogy Bill erre a hétre jobbnak látta otthon maradni. Azt ugyan sikerült elérnem nagy nehezen, hogy ne kísérjen el mindenhova, de otthon nem hagyott nyugodni. Fürdővizet eresztett, illatos gyertyákat tett a kád szélére, reggelivel várt, aztán az ebédet is elintézte, takarított, filmeket vett ki a kölcsönzőből.

-         Hogy érzed magad?

-         Jól. Csak már egyre valóságosabb ez az egész. Bármelyik percben elindulhat a szülés, bármelyik nap anya lehetek.

-         Már anya vagy 9 hónapja. – mosolygott kedvesen.

-         Te pedig jó apa leszel.

-         Néha úgy érzem, nagyon rádtelepszem.

-         Örülök, hogy ennyit segítesz nekem. Tényleg. Jól esik, hogy törődsz velem… velünk.

-         Én pedig köszönöm, hogy még ebben az állapotban is a meglepetés bulinkkal foglalkozol.

-         Honnan tudod?

-         Ismerlek. Nem felejtkezel meg a szülinapomról, és nem bírod ki, hogy ne rendezz valamit. Nem beszélve arról, hogy délelőtt hívott egy nő, hogy megkérdezze, milyen marcipán legyen a piros tortán. – nevette el magát.

-         Direkt mondtam, hogy a mobilomon hívjanak.

-         Ki volt kapcsolva és fontos volt.

-         Lebuktam.

-         Le. És kié a piros torta?

-         A tiéd. Tomé kék lesz, Gustavé pedig sárga.

-         Három külön torta?

-         Még szép! Koncertet idénre nem tudtam szervezni, legalább saját tortád legyen.

-         Már el is telt egy év.

-         Hosszú egy év volt.

-         Az igaz.

-         Na én most lefekszem. Megtennéd, hogy holnap azért meglepődsz, mintha nem tudnál a meglepetésről?

-         A leghitelesebb meglepődött arcomat fogod látni.

-         Köszi. – indultam a szobám felé. – Bill. – fordultam vissza.

-         Igen?

-         Nem akarsz velem aludni? Úgy értem ez a kanapé már biztos marha kényelmetlen, mellettem meg van hely, ha a hátamon fekszem.

-         Hát, ha nem zavarok.

-         Dehogy.

-         Rendben. – mondta és már fel is kapta az ágyneműjét.

Becuccolt mellém és lefeküdtünk az ágyba.

-         És mi hiányzik a legjobban a terhesség alatt?

-         Hát a hason fekvés mindenképp. A magas sarkú cipőim is. Ja és hogy ha lenézek, lássam a lábamat.

-         Gyönyörű vagy terhesen.

-         Én nem érzem magam annak, de azért köszi.

-         Pedig az vagy.

-         Te nem vagy már nagyon kíváncsi, hogy milyen nemű lesz? Hogy fog kinézni?

-         Milyen hangja lesz, milyen színű a haja, a szeme. Egész nap erre gondolok. De én tartom magam ahhoz, hogy fiú lesz. Egy kis Kaulitz.

-         Nolting.

-         Tessék?

-         Nolting lesz.

-         Nem akarod, hogy a nevemre vegyem?

-         Hát mivel nem vagyunk házasok, sőt egy pár sem…

-         De az apja attól még én vagyok.

-         Nem akarok ezen összeveszni.

-         Így is kegyesen megengedted, hogy ha fiú lesz, én adhatok neki nevet. Most meg azt akarod, hogy semmi köze ne legyen hozzám? Attól, mert mi nem vagyunk együtt, attól még ő az én gyerekem lesz.

-         És az enyém. Én fogom nevelni, én fogok vele élni.

-         Hagy emlékeztesselek, hogy nem miattam van ez a helyzet! Nem én miattam nem vagyunk egy pár! 6 hónapból maradtam ki, most itt vagy, de már a lakásodat is vissza akarod venni, és még a nevemre sem vehetem?

-         Ne kiabálj velem! Honnan tudod, hogy vissza akarom venni a lakásomat?

-         Hívott az ingatlanosod. Örülhetsz! Szeptember végén tiéd a lakás!

-         És miért csak most szólsz?

-         Mert nem akartam, hogy elmenj. Azt hittem van esély bármire köztünk. De most már látom, hogy eszed ágában sincs egy családot alkotni. Leszel te és a gyerek, aztán leszek én.

-         Legyen Nolting-Kaulitz.

-         Kösz, igazán kedves. – felkapta az ágyneműjét és kiment a szobámból.

Pár percig még dühöngtem, aztán felvettem a köntösöm és kimentem a nappaliba. Bill nem volt sehol. Felmentem a szobájába, ott sem volt. Viszont az ágyán megláttam egy dobozt. Leültem és kibontottam. Rengeteg ruha volt benne a picinek, cipőcskék, pólók, cumik, játékok. Alattuk ott volt az album és mellette még egy rakás közös fotó kettőnkről.

-         Bill! Viki! – hallottam Kitty hangját a földszintről.

-         Itt vagyok! – kiáltottam, visszacsuktam a dobozt és lementem.

-         Nem tudtuk, hol vagytok. – Gustav.

-         Bill elment.

-         Hova? – Kitty.

-         Fogalmam sincs. Megsértődött és lelépett. Pedig nem akartam megbántani, csak szóba jött a gyerek vezetékneve.

-         És te Noltingot szeretnél.

-         Igen. És ő úgy képzelte, hogy Kaulitz lesz. Berágott, hogy azt akarom, hogy ne legyen köze a gyerekhez.

-         Ne haragudj, de Bill az apja, még jó, hogy az ő nevét kapja a gyereketek. – Gustav.

-         Jó mindegy, nem akarok vitatkozni. Inkább lefekszem. Jó éjt! – köszöntem el, és már csaptam is be magam mögött szobám ajtaját.

-         Nem lesz ez így jó. – Gustav.

-         Ne szólj bele. Mindkettőjüknek igaza van. Egyébként meg, ha Bill a nevére akarja venni a gyereket, akkor miért nem cselekszik? Úgyis meg akarja kérni a kezét, nem? Akkor mit tököl már?

-         Szerintem jogos a tökölés, mikor Viki ilyeneket mond neki.

-         Na jó, mi ne vesszünk össze.

-         Igaz. Holnap a bulin úgyis kibékülnek.

-         Milyen buli?

-         Jaj ugyan. Úgyis tudja mindenki, hogy holnap lesz a srácok születésnapja. Ti meg úgy tesztek, mintha elfelejtettétek volna.

Reggel Bill még mindig nem volt otthon. Első dolgom volt felhívni apumat.

-         Szia szívem. Mi újság?

-         Fontos dologról szeretnék beszélni veled.

-         Rendben. Hallgatlak.

Miután megbeszéltük a dolgot, elmentem a tortákért, a díszekért. Habár nem voltam benne biztos, hogy a tegnap esti vita után Bill merre járhat, és egyáltalán estére előkerül-e. A telefonját nem vette fel, akárhányszor próbáltam. Mikor hazaértem, Bill még mindig nem volt otthon. Megebédeltem és nekiláttam feldíszíteni a lakást. Elég lassan haladtam, és közben volt időm átgondolni sok mindent. Szeretem Billt, nagyon is szeretem. Nem várhatok tovább, mert ha így haladunk, elveszítem őt. Remélem, ma hazajön, mert tudja, hogy bulit szervezünk neki. És majd akkor elmondom neki, hogy mit szeretnék igazán. És hogy mit is szeretnék? Úgy megszülni a gyermekem, hogy az édesapja mellettem van. Nem csak néha, hanem minden percben. Ő és én együtt újra. És örökké, mert többé nem engedem el magam mellől. Engedek a buta elveimből és megpróbálok alkalmazkodni hozzá. Elfogadom őt úgy, ahogy van, és közösen neveljük fel rég széthullott szerelmünk gyümölcsét. Újra össze akarom tenni a darabjait és feléleszteni a lángot, ami az én szívemben napról napra csak izzik.