128. Leszünk egy család?

Egy kétágyas szobába fektettek, ahová csak Bill jött be velem. A többiek kint vártak. Hihetetlenül fájt. Minél előbb túl akartam lenni rajta, koncentrálni sem tudtam másra. Bill nagyon be volt tojva. Láttam rajta, hogy rossz neki ezt látni. Nem tudott mit mondani, csak zavartan és idegesen mászkált fel-alá.

Pár perc múlva a nőgyógyászom jött be.

-         Na végre! – mondtam. – Csinálj valamit, mert nem bírom!

-         Dehogy nem. Most megvizsgálom, mennyire tágultál ki.

-         Nem léphetnénk át ezeket és nyomhatnánk ki onnan azt a gyereket végre?

-         Attól tartok, nem. – mondta és felvette a kesztyűjét. – Ez most kicsit kellemetlen lesz.

-         Kellemetlen? – néztem rá dühösen.

-         Nem nagyon akarsz tágulni még.

-         Akkor csinálj valamit!

-         Nem igazán tudok. Várunk, míg kellően kitágulsz.

-         Legalább adj valami lónyugtatót vagy valami erősebbet.

-         Epidurális érzéstelenítést alkamazhatunk, de az kockázatos.

-         Nem kérdeztem.

-         Ha kockázatos, akkor azt nem kéne. – szólalt meg Bill aggódva.

-         Bill! Nem érzed, amit én, úgyhogy fogd be!

-         Bill, kimennél egy kicsit? – kérte őt a dokim.

-         Persze. – válaszolta és kiment.

-         Viki, tudod hány szülést vezettem már le? Mindenkinek fáj, hidd el. Mindenki szenved, és mindenki túl akar lenni rajta hamar. Lehet, hogy még órák kérdése, de az is lehet, hogy csak holnap jön ki a gyerek. De nincs már visszaút. Nyugodj meg, sétálgass itt a szobában, lélegezz mélyeket és várj. Én majd jövök és megnézem, mi a helyzet.

-         Itt akarsz hagyni?

-         Nem te vagy az egyetlen paciensem, aki ma szül.

-         Tényleg annyira veszélyes az az érzéstelenítés?

-         Kicsi a kockázat, de attól még nem elhanyagolható. Sokszor alkalmaztam már és szerencsére még nem volt probléma, de nem ajánlom senkinek. Hallgass Billre, és meglátod rohadtul fog fájni, de kockázat nélkül szülöd meg a picit.

-         Ti férfiak aztán baromira okosak vagytok. – mosolyodtam el.

-         Tudtam, hogy megértesz. Én most megyek. Beküldjem Billt?

-         Ne. Nem akarom, hogy így lásson. Inkább a csajokat.

-         Csajok?

-         Ja igen. Kitty és Esther. Kint vannak valószínűleg Billel.

-         Rendben, szólok nekik.

-         Köszönöm.

-         Na mi van? – kérdezte Bill.

-         Lebeszéltem az érzéstelenítésről. Ti vagytok Kitty és Esther?

-         Igen. – felelték.

-         Azt mondta, ti menjetek be hozzá. Nos én most megyek, de úgy egy óra múlva visszajövök és megnézem, hogy alakul a dolog.

-         Kössz.

-         Hahó nagylány. – Esther.

-         Hogy vagy? – Kitty.

-         Csodásan. – feleltem cinikusan. – Nem is jöhetett volna jobbkor, arról nem is beszélve, hogy eszem ágában sincs kitágulni eléggé. Az is lehet, hogy ma meg sem születik, de attól még fájdalmaim lesznek.

-         Te megkérted Bill kezét.

-         Igaz, hogy választ nem kaptam.

-         De egyértelmű.

-         Jó, de nem így képzeltem.

-         Hihetetlen, hogy megtetted akkor is.

-         És ő is meg akarta kérni a kezed. Már hetekkel ezelőtt megvette a gyűrűt. – Kitty.

-         Tényleg?

-         Igen. De te mikor vetted?

-         Még Amsterdamban. Nem tudom milyen indíttatásból, de úgy éreztem, meg kell vennem. Ez még az előtt volt, hogy rámtalált volna.

-         Hihetetlenek vagytok ti ketten.

-         Soha ne essetek teherbe. – ajánlottam egy újabb fájás után.

A lányok kimentek, én újra magamra maradtam kínlódni. Egy óra múlva a dokim újra bejött és boldogan közölte, hogy hamarosan betolnak a szülőszobára. Neki a hamarosan nem igazán azt jelentette, mint nekem. Nekem a hamarosan úgy 5 perc, neki kb. még egy óra.

Átértékeltem a helyzetet és megkértem őt, hogy szóljon Billnek. Egy perc sem telt bele és Bill már az ágyam szélén állt.

-         Ez minek? – kérdeztem a kezében lévő kamerára utalva.

-         Elküldtem Tomot érte.

-         Fel akarod venni?

-         Még szép. Ez az első gyerekünk.

-         Tényleg végig akarod nézni?

-         Igen. Nem hagylak magadra.

-         Nem így képzeltem ezt a napot.

-         Emlékszel, mikor azt mondtad, nem tudod überelni a tavalyi születésnapomat?

-         Persze.

-         A maira kapom életem legszebb ajándékát. A szülinapomon születik a gyerekem. És habár én sem így képzeltem, megkérted a kezem. A világ legboldogabb férfijává teszel.

-         Ez eszembe sem jutott. A szülinapodon születik a gyerekünk. Az már vicc lenne, ha ikrek lennének.

-         Én örülnék neki, de ahogy most nézlek, te nem annyira.

-         Hát most legszívesebben egyet sem szülnék, nemhogy kettőt egymás után. Valahogy anyud jobban nézett ki, mint ahogy most én érzem magam.

-         Nem akarsz kicsit felállni, mozogni? – kérdezte, mert látta, hogy sehogy sem kényelmes az ágy most nekem.

-         De igen. Segítesz?

-         Persze.

Megfogta a kezem és segített felállni. Sétálgatni kezdtünk a szobában lassan. Egy fájástól összegörnyedtem és ő megfogott.

-         Visszafekszel?

-         Akarok egy olyan pillanatot.

-         Milyet?

-         Mikor nem szenvedni látsz, és elmondhatok valamit. – egyenesedtem ki, és a szemébe néztem. – Nálad van a gyűrű?

-         Igen.

-         Leszünk egy család? Hajlandó vagy újra kezdeni, tiszta lappal? El akarsz venni feleségül?

-         A világon semmire nem vágyom jobban, minthogy a feleségem légy. Egy feltétellel.

-         Mégpedig?

-         Meghagyod a maradék férfiasságomat és hagyod, hogy én húzzam előbb az ujjadra a gyűrűt. – kivette a zsebéből a gyűrűt és megfogta a kezem. – Te vagy a legszebb, legelbűvölőbb, legőrjítőbb, legcsodálatosabb nő, akit valaha láttam. Imádom, ahogy mindent beleadva dolgozol, imádom, ahogy pedáns rendbe rakod az összes ruhád, ahogy egy koszos bögre miatt zsörtölődsz. Imádom, hogy te vagy az a nő, akibe beleszerettem, és egyetlen pillanatot sem bántam meg. Imádom, hogy toleráns vagy, megértő és imádom, hogy pont engem szeretsz. Szeretsz minden hibám ellenére, és boldoggá teszel már azzal is, ha csak mosolyogni látlak. Azt szeretném, ha minden nap melletted kelhetnék fel, miután minden éjszaka a karjaimban szenderülsz álomba. Én lennék a legbüszkébb ember a földön, ha világgá kürtölhetném, hogy te vagy a feleségem. Viktoria Nolting, hozzám jössz?

-         Igen. – válaszoltam sírva. Ez volt a legszebb pillanat egész eddigi életemben.

A csodaszép gyűrűt lassan a gyűrűsujjamra húzta, majd elővette a másikat és a kezembe adta. Gondolkodás nélkül húztam fel az ujjára.

-         Nagyon szeretlek. – mondtam.

-         Szeretlek kicsim. – kezeit az arcomra tette és lassan irányította arcát az enyémhez.

Végig a szemembe nézett, majd lehunyta az övét és megcsókolt.

-         Szeretlek. – mondtam, ahogy eltávolodott a szánk.

-         Szeretlek. – csókolt meg újra, majd a homlokát az enyémre tapasztotta.

-         Egy család leszünk.

-         A legboldogabb a földön. Ígérem.