.

108. rész. Ezen már csak röhögni lehet.

Úgy döntöttél, mégsem hívod fel Markot, mert úgyis lerázna. Inkább átmentél hozzá bejelentés nélkül.

-        Szia. – nyitott ajtót meglepetten.

-        Bejöhetek?

-        Gyere. – tárta ki és beinvitált.

-        Csak valamiről szeretnék beszélni veled. Nem békülés vagy magyarázkodás, csak szeretném, ha tisztában lennél a dolgokkal, mielőtt döntesz.

-        Oké.

-        Szóval azt hallottam, szerinted Tom és köztem, van valami.

-        Nagyon úgy tűnik. Figyelj, elmondom, én mit láttam, és utána elmondod, hogy mit értettem félre.

-        Oké.

-        Először is, szerinted Tom miért akart mindenképp olyan fülbevalóval meglepni? Az látszólag is iszonyú drága lehetett. Ha csak alakulóban van a barátságotok, miért akarja mindenki ajándékát űberelni?

-        Azt a fülbevalót egy gyűrűből csinálta, amit még régen nekem akart adni.

-        Tévedsz. Azt a gyűrűt nem olvasztatta be. Csak csináltatott mellé ugyanolyan fülbevalót.

-        Ezt meg honnan veszed?

-        Gondolom. Mivel hogy csinálna már bárki is egy akkora ékszerből, két nagyobbat? Ne mond, hogy te elhitted!

-        De igen. Miért hazudna?

-        Miért nem Georg vitt el téged a szülinapi bulidra?

-        Nem tudom.

-        Talán mert Tom akart?

-        Gondolom, de ez miért baj? Négyszemközt akarta odaadni az ajándékát. Ennyi az egész.

-        Miért látok ilyen képeket rólatok az újságban?

-        Én előre szóltam, hogy nem fognak tetszeni. Sokat ittunk, és kicsit jobban elengedtük magunkat a kelleténél.

-        Ez azért enyhe kifejezés, mikor van valakid.

-        Hidd el, kérlek, hogy semmi nincs köztünk. Semmi.

-        És mikor együtt aludtatok?

-        Semmi nem történt. Pont arról beszélgettünk lefekvés előtt, hogy milyen jó végre nem szerelmesen nézni egymásra.

-        Két ember, akik annyira szerették egymást, ilyenről nem beszél. De legalábbis nem gondolhatja komolyan. Nem tudom, nekem ez így túl bonyolult.

-        De olyan jól alakultak a dolgok.

-        Tudom, nekem is. De nem tudom elfogadni, hogy ezek a fiúk neked mindennél többet jelentenek. – ez a mondat ismerős. Anyud is ezt vágta ma a fejedhez.

-        Figyelj, ők a barátaim. Nem akarok ebbe a témába megint belemenni. Csak azt akartam, hogy tudd, Tom és köztem semmi sincs.

-        Köztünk sem. Sajnálom, de nem.

-        Most akkor szakítasz velem?

-        Igen. Vége. Szép volt, jó volt, de felejtsük el. Összeszedtem pár holmit, amiket az ittalvásaid során felejtettél itt. – egy kis ruhásszekrényből elővett egy dobozt és a kezedbe adta.

-        Sajnálom.

-        Én is.

Na most már tényleg tele volt a tököd ezzel az egész balhéval. Csak egy hülye szülinapi lerészegedés volt, és tessék. Anyud nem akar látni, apudból is olyan dühöt váltottál ki, amilyet még ezelőtt nem. Szerezned kell még tőlük 500 eurót, mert az a paraszt 1500 euró kártérítést kér hármotoktól. Karácsony első napját itt kell töltened azzal, hogy egy ilyen idiótának nyalsz több ezer ember előtt. A tetejében még itt állsz az utcán a cuccaiddal egy kartondobozban. Eszedbe jutott az irományod. A könyved, ha Viki már úgyis így hívja. Méghogy befejezni? Ezt a részt hiba lenne kihagyni. Ennek sosem lesz vége. Valami mindig történik, de legalább nem mondhatod, hogy unalmas az életed. Bedobtad a kocsiba a dobozt és rádtört a röhögőgörcs. Ezen az egészen már csak röhögni lehet. Hangosan röhögtél a kocsidnak támaszkodva, mikor az utca másik felén egy ismerős embert pillantottál meg, háttal állva. Megfordult és odajött.

-        Neked mitől van ilyen jó kedved? Megbuggyantál? – Tom volt az.

-        Csak kinevettem magamból ezt az egészet. Hallom nálad sem ment túl rózsásan a helyzet.

-        Anyu ki van, de majd lenyugszik. Én totál ideg vagyok. Csak a szülinapodat akartuk megünnepelni, azt tessék.

-        Ne legyél ideges.

-        Te nem vagy az?

-        Dehogynem. Egyébként merre jártál?

-        Mérges leszel. – vett elő a zsebéből egy doboz cigit. Kivett egy szálat, majd feléd tartotta a dobozt.

-        Ettől majd nem leszel ideges?

-        Kevésbé.

-        Lássuk. – mondtad, hisz már nincs mit vesztened. Kivettél egy szálat, majd Tom meggyújtotta tiedet és az övét is.

Az első slukk után köhögni kezdtél, de ez csak pár másodpercig tartott.

-        Nem is rossz. – mondtad.

Ekkor Mark rontott ki a házából, s mikor meglátott megtorpant.

-        Ez egyszerűen szuper! – mondta.

-        Mi?

-        Tudod, egy pillanatra megálltam gondolkodni, és rájöttem, hogy talán igazad van. Talán tényleg nincs köztetek semmi. Arra gondoltam, utánad jövök, és bocsánatot kérek. – ekkor gúnyos kacaj hagyta el ajkait. – Te meg itt állsz vele, és ráadásul cigiztek? Ciki a cigi, mi? Nem tudsz olyannal lenni, aki cigizik? Hát tudod mit? Legyetek boldogok! – mondta és beviharzott a házába.

Te csak mint egy márványszobor, álltál és néztél.

-        Beverjem a képét?

-        Előtte dobjunk össze a kártérítésre. – nevetted el magad.

-        Ezek szerint szakítottatok.

-        Hát ezek szerint igen. Tényleg, Melissa?

-        Hazament.

-        Valamit akartál mondani, mielőtt ránkrontott. Bocs, szóval mielőtt betoppant.

-        Nem kedveled őt?

-        De igen. Csak szerintem nem az, akinek adja magát.

-        Ezt hogy érted?

-        Nem tudom, csak úgy érzem nem mindig önmaga.

-        Néha még mindig olyan, mint te.

-        Az jó. De inkább mond, hogy mit akartál mondani.

-        Ja, már nem tudom. – kamuzott. És ezt most jól csinálta. – Nem volt fontos.

-        Akkor jó. Nos, köszi a cigit, nem hinném, hogy rá fogok szokni. Remélem te sem.

-        Nem, dehogy. Csak mikor szétvet az ideg, jót tesz.

-        Ez igaz.

-        Biztos mész már is? Hol alszol?

-        Gustavnál.

-        Maradj még. Hozzá ráérsz csak este menni, úgyis Dettizik. Csináljunk valamit, ami lenyugtatja az idegeinket.

-        Oké, hívjuk Georgot is.

-        Rendben.

Beültetek a kocsiba és átmentetek Georgért. Útközben Tom felhívta, hogy vegyen fel egy sapit meg egy napszemüveget, mert emberek közé megyünk. Mielőtt kocsiba ültetek Tom is beosont a szobájába hozni nektek is.

Felvettétek Georgot és elmentetek a plázába. Választottatok egy jó vígjátékot és beültetek a moziba. A hátsó sorba foglaltatok helyet, hogy lehetőleg ne szúrjanak ki titeket. Jó választásnak bizonyult a film, mert a másfél óra alatt szinte végigröhögtétek az egészet. Főleg, mikor Georg a chipsét szószostul leejtette a földre. Mérgében jól megdobált titeket a Tom kezéből kivett kukoricájával. A film végére jobbnak láttátok, ha a szereposztás előtt kijöttök, mivel hatalmas rágcsálnivaló kupacot hagytatok magatok körül. Egyből irány a parkolóház.

-        Mit szóltok egy mekihez? – Georg.

-        Jó terv! – Tom.

-        Akkor mondjátok, hol van a közelben.

Elmentetek egy mekibe, a drive részében rendeltetek kaját és a parkolóban, a kocsiban ülve láttatok neki.

-        Szóval srácok, jó kis karácsonynak nézünk elébe.

-        Hát ja. Mikor elmondtam anyunak, hogy aznap lesz ez a baromság, nem mondanám, hogy kicsattant az örömtől. – Georg.

-        Nekem mondod?! Apunál töltöttük volna a szentestét, de most anyu nem enged el. – Tom.

-        Nekem a szüleim itt hagytak, ráadásul még nem is tudnak az 500 euróról. Még fogalmam sincs, hogy fogom kifizetni.

-        Szó sincs róla. Majd én kifizetem neked. – Tom.

-        Majd mi. – csatlakozott Georg is.

-        Aranyosak vagytok, de ez nagyon sok pénz.

-        Nekünk van elég, hidd el. Ráadásul neked annyi a szereped ebben, hogy táncoltál velünk.

-        Hát ja. Én ütöttem le, és Georg vette el a gépét.

-        Tényleg nem kell, fiúk. Utálok tartozni.

-        Nagylány! Ez nem kölcsön és nem is kell eldöntened, hogy elfogadod-e.

-        Pontosan! Kifizetjük ketten Georgal és kész. Zárjuk is le a témát.

-        Hát, akkor köszönöm!