.

109. rész. Jelents fel!

Másnap reggel Friedrich „parancsára” fél 11-kor jelentél meg Tomék házában. Mivel megsértődtél a ruhádra tett megjegyzésén, egy fekete nadrágot és hozzá egy fekete hosszú ujjú garbót vettél fel. A hajadat copfba fogtad, és csak egy kis fekete pötty fülbevalót vettél fel. Mikor meglátott, érezte is, hogy ezt az öltözékedet a beszólásának köszönheti.

-        Azért nem kell szélsőségekbe bocsátkozni.

-        Azt mondtad, ne legyek kihívó. Nem hinném, hogy így valaki megkívánna.

-        A magad nevében beszélj. – nevetett Georg.

-        Hehe, ne gúnyoljatok.

-        Örülök, hogy jó kedvetek van. Tom is mindjárt lejön a szobájából végre és átvesszük a dolgot. – Friedrich úgy néz ki, még mindig mérges.

-        De jól nézel ki! – puszilt meg Tom, miután végre csatlakozott hozzátok.

Örömmel láttad, hogy ő is csupa fekete ruhát választott.

-        Nem öltözhettem színesbe. Még azt hiszik jó kedvemben bájolgok azzal a…

-        Karlal, Tom! Karl a neve! – Friedrich.

-        Fried mondta, hogy ne légy kihívó? – röhögött Tom.

-        Hát igen. Most antiszexi vagyok, vagy mi a fene.

-        Szerintem nem vagy az.

-        Kösz.

-        Kezdhetnénk végre a fontos dolgokra koncentrálni?

Leültetek az asztalhoz. Simone hozott nektek kávét és pár szendvicset. Úgy tűnt már megenyhült, de láttad, hogy Tommal nem igazán tart szemkontaktust. Volt egy olyan gyanúd, hogy rád és Georgra is mérges.

Friedrich felvázolta, hogy miket kell majd mondanotok, és megmutatta a riporterek előre elfaxolt kérdéseit.

-        Az egész nem lesz több, úgy fél óránál. Lehetőleg minden kérdésre értelmes, felnőttekhez illő válaszokat adjatok. Jó lenne úgy kijönni a dologból, hogy ilyen még sosem fordult elő veletek és nem is fog.

-        Pedig szívem szerint kitaposnám a…

-        Kisfiam! Nem vagy abban a helyzetben, hogy ilyeneket mondjál! – hát úgy látszik Simone tényleg mérges.

-        Bocs, anyu. – felelte unottan Tom.

Egy óra múlva elindultatok az általatok csak ’ a megaláztatásunk helyszíne’ – ként emlegetett újság épületéhez.

Mielőtt bementetek a sajtóterembe, még megígértetted a fiúkkal, hogy nem fogják felhúzni magukat az idióta kérdéseken. És nem hagyják, hogy az a Karl kizökkentse őket.

-        Jól van, nagylány, de azért ez neked is szól!

-        Bizony! Néha nagyobb a szád, mint nekünk.

-        Engem nem fog felidegesíteni egy ilyen tenyérbemászó barom.

Egy hosszabb asztal mellé ültetek le. Te Tom és Georg közé, Georg jobbján pedig kicsit arrébb Friedrich is leült. Mindhármotok előtt volt egy mikrofon és egy pohár víz. – Lehetne valami töményebb. – jegyezte meg Georg. Ti ezen most jót is nevettetek volna, ha nem látjátok meg bejönni az ajtón azt a bizonyos Karlt.

Egy rakás újságíró követte őt, és helyet foglaltak a veletek szemben lévő székeken. Páran, ahogy leültek, jegyzetelni kezdtek. – Tuti a ruhádról írnak. – Georg.

Friedrich odahajolt. – Mostmár fejezzétek be, légy szíves. Nem ezt beszéltük meg.

-        Bocs. – mondtátok megbánó arccal mindhárman.

Pontban délben becsukták az ajtókat és már kezdődött is a ’vallatás’

Az újságírók feltett kézzel várták, hogy kérdezhessenek tőletek. Friedrich egyesével mutatott azokra, akik ezt épp megtehetik.

-        Önszántatokból vállaltátok ezt a sajtótájékoztatót? – egyik.

-        Természetesen. – vágta rá Tom a legmeggyőzőbb hangját elővéve. Ti csak bólogattatok illedelmesen.

-        Tom, miért ütötted meg Karl Schultzot?

-        Mert titokban fényképezett minket, ráadásul neki állt feljebb. Ezután pedig sértegette a legjobb barátomat. – nézett ennél a mondatnál feléd.

-        Georg, tényleg elvetted a fényképezőgépét?

-        Igen. Elvettem tőle, de a szórakozóhely előtt le is tettem a földre, hogy megtalálja. Nem akartam ellopni, vagy elrontani. Csak kicsit ráijeszteni.

-        …(neved), te most kivel jársz?

-        Senkivel. Nincs barátom. – felelted, de nem tetszett az arc, amit ez a nő vágott. – Elnézést, de mire véljem ezt az arckifejezést?

-        Csak azt hittem őszinteség jegyében telik majd ez az interjú.

-        És mi a problémája ezzel?

-        …(neved). – súgta Friedrich.

-        Hagyd. – szólt rá halkan Tom.

-        Csak annyi, hogy a képekből nem úgy tűnik. Ti jártatok Tommal, nem?

-        De igen. Most már csak barátok vagyunk. De ha nem tud egy kérdést rendesen feltenni, szóljon. Szívesen segítek.

-        Nem úgy gondolta. – vette el Georg elől a mikrofont Friedrich.

Tom és Georg csak hátradőlve, mosolyogva várták, hogy te majd elintézed ezeket seperc alatt.

-        Elnézést, ha megsértettem, de nem azért vagyunk itt, hogy a magánéletünkről beszéljünk. Ez a négy fiú nem bábuk, akiket a média úgy rángathat, ahogy kedvük tartja. Nem, Fried, kérlek, hagy mondjam végig. – toltad el magadtól, mikor felállt és mögédjött. – Fiatalok. Szükségük van bulizásra, kikapcsolódásra és igen, arra is, hogy néha jól leigyák magukat. Tudják maguk milyen az, hogy mindenhol körül kell nézniük és megjátszani magukat, nehogy egy ilyen emberhez hasonló, jó kis pénzt tudjon felmarkolni egy hülye cikkel? Tudják, hogy Tom fel akarta adni az egészet, mert nála is kiborult a bili ezután a cikk után? Csak a szülinapomat akartuk megünnepelni. Ami köszönöm szépen, nagyon jól sikerült, amíg valaki meg nem próbálta elrontani. Nem volt egyszerű ide kiállni és nyilvánosan bocsánatot kérni ettől az embertől. Maguk megtennék? Nem hiszem. De a fiúknak muszáj. Ezt kell tenniük, ezt parancsolják nekik. Fogadjunk, ebbe nem gondoltak bele. Azért kapják a fizetésüket, hogy a Tokio Hotelt és a többi együttest, énekest, közszereplőt tönkretegyék? Nem hinném, hogy anno úgy választották az iskolájukat és az álomhivatásukat, hogy ez volt a cél. Mindegy. Most ezt mind lejegyzetelték, és holnapra összehoznak belőle pár szaftos pletykát. Én öntől Karl csak azért kérek bocsánatot, mert sajnálom magát. Remélem a családja büszke magára. Gondolom, azt nem mondta el, hogy sértegetett minket? Tomékat pisiseknek nevezte, engem meg a th üdvöskéjének. Vagy ezt elfelejtette közölni? Ok nélkül Tom soha nem bántana senkit. Soha! Nos, csak ennyit akartam. Ja és még annyit, hogy remélem értelmes dolgokra költi majd azt az 1500 eurót, amit egy kis pofonért kap. – eltoltad magadtól a mikrofont. Fried a fejét fogva ült vissza a székére. Tom és Georg büszkén mosolyogva tették a válladra kezeiket.

-        Karl, igaz ez, hogy sértegetted őket? És az is, hogy nem tudtak arról, hogy fényképezed őket? – fordultak az újságírók Karl felé.

-        Hát… ő… igen. De, ezért paparazzi képek. – felelte zavartan.

-        Bocs, hogy közbe szólok, de te miért beszélsz az etikáról és arról, hogy milyen kárt okoztunk, mikor benned annyi nincs, hogy legalább őszintén add elő a történeted? – Tom.

-        Figyeljenek. Én mondtam. Elállok a feljelentéstől. Ez nem elég?

-        Kösz, tök jó fej vagy. – Georg gúnyosan. – De tudod mit? Jelents fel! Valószínűleg úgyis mi jönnénk ki jobban. Sértetted a személyiségi jogainkat és mivel elhallgattál pár fontos részletet, így rágalmaztál is minket. Ami szintén büntethető. – jött rá végre Georg a megoldásra.

-        Na, szerintem menjünk innen. – állt fel Tom kezét feléd nyújtva.

Megfogtad a kezét, majd Georgét is. Megköszöntétek, a lehetőséget és eljöttetek onnan.

Egyenesen Tomékhoz mentetek. Útközben Friedrich felhívta Tomot és közölte, hogy Karl eláll mindenféle feljelentéstől és kártérítés követelésétől.

-        Eszembe se jutott, míg nem mondtad ezeket Georg. – te.

-        Ha te nem mondod rólunk azokat a dolgokat, talán még bocsánatot is kértem volna. De igazad volt. Nem kell eltűrnünk ezeket. Ha a rajongók tényleg szeretnek minket, úgysem pártolnak el tőlünk egy ilyen cikk miatt. – Georg.

A ház előtt ők kiszálltak a kocsiból.

-        Na srácok, én megyek is haza. Hosszú az út még Budapestig. Talán éjfélre hazaérek. – kiszálltál magadhoz ölelted a két bajtársad, majd elhajtottál.

-        Egyszerűen imádom. – mondta barátjának Tom, miközben integetett neked.