.

113. rész. Titeket megérteni!

Mire Sandie és Georg visszatért Tom sértődötten ült az asztalnál pár üres pohár társaságában. Melissa mellette, de nem igazán beszélgettek egymással.

-        Sziasztok! Mi ez a gyász hangulat? – Georg.

-        Tomot kérdezd. – Melissa.

-        … (neved)? – Sandie.

Tom csak a kezével mutatott a tánctér irányába. Két srác társaságában táncoltál kezedben a koktéloddal.

-        Azok meg kik? – Georg.

-        Az egyik a pincér srác, a másik nem tudom. – Melissa.

-        Neked mi bajod? – kérdezte Tomtól.

-        Semmi. Csak elment a kedvem a bulizástól.

-        Na jó, mi megyünk táncolni? – Georg Sandeitől.

-        Mehetünk.

Csatlakoztak hozzátok. Tánc közben Georg melléd lépdelt.

-        Összevesztetek?

-        Nem.

-        Akkor miért ül Tom durcásan az asztalnál?

-        Honnan tudjam? Nem is érdekel.

-        Titeket megérteni!

-        Sandie! Mivel vett rá a nagyfiú, hogy legyere?

-        Röviden, tömören, Bennek van valakije és szakítottunk. Georg pedig lecsábított bulizni.

-        Jézus, sajnálom!

-        Semmi baj. Jól leszek. Most érezzük jól magunkat inkább. Ne erről beszéljünk.

-        Oké. Na bocs fiúk, én most leülök egy picit. – köszöntél el aktuális táncpartnereidtől és visszaültél az asztalotokhoz.

-        Na mi van? Mégsem jöttek be a fiúk? – Tom gúnyosan.

-        Kicsim, neked meg mi bajod? – Melissa.

-        Semmi.

-        Ha érdekel az egyikkel számot cseréltünk. – te.

-        Gyorsan megy ez neked. – jegyezte meg lenézően és lehúzott egy felest.

-        Na jó! Nekem ebből elegem van. Hazamegyek. Ha normális leszel, hívj fel! – állt fel Melissa és távozott.

-        Hova ment a csajod? – jött vissza Georg Sandievel az asztalhoz.

-        Hazament.

-        Miért?

-        Nem tudom.

-        Talán, mert Tom kicsit undok. – te.

-        Én undok? Csak nem értem miért flörtölsz minden szembejövő sráccal.

-        Én azt nem értem, mi közöd van hozzá.

-        Nekem semmi.

-        Akkor? Miért érzed úgy, hogy bele kéne szólnod? Te ülsz itt duzzogva és Melissával sem törődsz. Nem zavar, hogy a barátnőd faképnél hagyott?

-        Én csak féltelek. Sok bunkó van ilyen helyeken. Lehetnél kicsit óvatosabb.

-        Figyel, te inkább a barátnőddel törődj, ne pedig velem. Tudok vigyázni magamra!

-        Ja, persze.

-        Tom, én nem akarok veszekedni veled.

-        Haver, menj a csajod után. Úgysem vagy valami jó társaság most. – Georg.

-        Igazad van. Legalább nekem van valakim. Nem szorulok arra, hogy idegenekkel bájologjak.

-        Büszke lehetsz a te valakidre. – mondtad sértődötten.

-        Ezt hogy érted? Büszke is vagyok rá. Tudod ő szeret engem. Nem csal meg, és az ígéreteit is betartja.

-        Óóó, valóban? És mit ígért? Hogy a héten nem kékre, hanem rózsaszínre festeti a körmeit?

-        Például azt, hogy főz nekem. Tudod, ezt egyszer te is megígérted. És várjunk? Úgy emlékszem nem tartottad be.

Gúnyos nevetés tört ki belőled. Pont jó témát súrol ezzel Tom.

-        … (neved)! Ne! – szólt rád Georg, mikor látta, hogy kikívánkozik belőled Melissa leleplezése.

-        Nem, hagy mondja. – Tom.

-        Az a szerencséd, hogy szeretlek, és nem kavarok be a szerelmi életedbe. Gratulálok a barátnőd főzési tudásához.

-        Na jó. Hagyjátok most már békén egymást. Tom te féltékeny vagy arra a pincér fiúra oké. De neked …(neved), mi bajod? – Georg.

-        Semmi!

-        Na jó. Én megyek. Ja és nem vagyok féltékeny! – Tom felállt és ment is.

-        Babának hívja. – jött ki belőled, amint Tom kilépett a helységből.

-        Ebből indult az egész? – Sandie. – Mi van, ha babának hívja?

-        Őt is így hívta. – világosította fel Georg.

-        Nem zavar, hogy járnak, de most hallottam ezt először. Ezek szerint már szereti?

-        Miért nem buktattad le Melissát? Itt volt a lehetőség. – Sandie.

-        Nem akarom bántani Tomot.

-        Jaj, nagylány! – ölelte át a válladat Georg. – Te még mindig szerelmes vagy belé?

-        Nem. Már nem. De mit szólnál, ha az exed, az új párját úgy hívná, ahogy téged, mikor még együtt voltatok boldogok? Legalább erre lehetne tekintettel. Annyi idióta becenév van. Új nem jutott eszébe?

Ekkor megláttátok, hogy Tom közeledik az asztalotokhoz.

-        Itt hagytál valamit? – te.

-        Valakit. Téged. – mondta, és leült melléd. – Tudom, hogy mi a bajod. Rájöttem, és ezért jöttem vissza. Az a baj, hogy babának hívtam őt, ugye?

-        Sandie, táncolunk? – állt fel Georg, hogy magatokra hagyjanak titeket.

-        Persze.

-        Szóval? – folytatta Tom.

-        Igen. Rosszul esett. Én voltam a baba és nem gondoltam, hogy más a helyemre léphet.

-        Nem lépett a helyedre. Soha senki nem fog. Csak kicsúszott. Nem szoktam így hívni, ezt most mondtam először, és egyből tudtam, hogy nem kellett volna. De nem mondhattam Melissának, hogy bocs, visszavonom. Ne haragudj.

-        Nem haragszom. Tudod magányosnak érzem magam, és ilyenkor rossz visszagondolni, mi lett volna ha…

-        Ha együtt maradunk? – folytatta, és közben megfogta a kezed.

-        Igen, ha együtt maradunk.

-        Bocs, hogy bunkó voltam. Nincs jogom beleszólni, kivel ismerkedsz. Bevallom, kicsit, mit kicsit, nagyon féltékeny lettem. Válogatós vagyok, ami a jövőbeni pasiaidat illeti.

-        Igen? És mit az elvárások? – mosolyogtál.

-        Hát minimum legyen olyan jóképű és izmos, mint én. – mondta beképzelten. – Persze ilyet nem találsz, de legalább közelítse meg az etalont.

-        Köszönöm, hogy visszajöttél.

-        Nem akartam haraggal elválni.

-        Tudod, bármikor főzök neked, amikor csak akarod. Akár itt bemegyek a konyhába és összeütök valamit.

-        Tudom. Azért is bocs, csak nem tetszett, hogy fikázod Melissát.

-        Nem fogom többet, ígérem. Örülök nektek, és jó látni, hogy boldog vagy. Látom, kezded őt megszeretni, vagy talán már szereted is. Remélem ő megadja neked, amit én nem tudtam.

-        Emlékszel, múltkor mielőtt Mel ránknyitott, akartam mondani valamit.

-        Igen emlékszem. De azt mondtad később, hogy nem volt fontos.

-        Hát, ami azt illeti…

-        Na, most van egy szabad negyed órám. Megisszuk azt a koktélt? – jött az asztalhoz a jóképű pincérfiú.

-        Nagyon szívesen. Pillanat, csak valamit meg kell beszélnünk. – kértél kis időt tőle.

-        Menj csak. – engedte el Tom a kezed. – Én is megyek, kibékítem Melissát.

-        Hát jó. Sok sikert! – adtál egy puszit az arcára, aztán elmentél a sráccal a pulthoz.

-        Na mivan? Hova lett? – jöttek vissza Georgék.

-        Azzal a sráccal ment meginni valamit.

-        Megbeszéltétek? – Sandie.

-        Meg. – válaszolta tömören Tom, egy hatalmas sóhaj kíséretében. Felállt és elment.

-        Jól sejtem, hogy te sokkal többet tudsz erről, mint amennyit elárulsz?

-        A legjobb haverom. Persze, hogy mindent tudok.

-        Akkor nem fogom megtudni. És …(neved) sem.

-        Nem bizony. – mosolygott. – Te már jobban vagy?

-        Sokkal. Köszönöm.

-        Nagyon szívesen tettem. Komolyan azért nem találkoztál velem, mert féltél, hogy belémhabarodsz?

-        Valahogy úgy, igen.

-        Tudod én már rég belédhabarodtam. Nagyon tetszel. Nem fogok nyomulni, és nem fogom erőltetni a dolgot, de ha kész vagy rá, örülnék, ha eljönnél velem egy randira.

-        Köszönöm. Meggondolom az ajánlatot.