.

117. rész. Gustavnak ne szólj!

-        Jaj baba, ne veszekedjünk. – bújt Tomhoz és puszilgatni kezdte a nyakát.

-        Én nem akarok veszekedni, te kezdted. – kezdett megenyhülni.

-        Sajnálom. – húzta le Tomról a pólót.

-        Semmi baj. De ne hívj babának, azt utálom.

-        Oké, de most már maradj csöndben.

Hamarosan Bill és Tom hazamentek. Melissa ki sem jött a szobájából, de nem bántátok. Sandie is hamarosan megérkezett. Még egy kicsit néztétek a tévét, aztán lefeküdtetek aludni.

Hétfőtől csütörtökig minden nap kora délutánig voltál suliban, de utána mindig akadt tennivaló. Hétfőn egy kidolgozandó feladat várt rád szabad sajtó tantárgyadból. Kedden Gustavval ebédeltél. Azt mondta Detti furcsa mostanában, de nem tudja, mi lehet ennek az oka. Rólatok is beszéltetek. Nagyon hiányzott neked Detti, de Gustav szerint Detti nem szokott rólad kérdezni vagy beszélni. Ezen kicsit meg is sértődtél, és inkább hanyagoltad a témát. A szerda délutánt Billel töltötted. Elmentetek neki is venni pár új kabátot tavaszra. Ez a kabát a mániája volt. Nem bántad, mert te is beszereztél egyet magadnak. Csütörtökön négyesben mentetek el moziba, Bill, Georg, Sandie és te. Georg és Sandie nagyon aranyosak voltak. Georg minden randira virágot hozott neki és úriemberként viselkedett. Testi kapcsolat nem nagyon volt köztük. Néha elcsattant egy csók, de valahogy a kapcsolatuk nem ezen alapult. Jó volt rájuk nézni.

Melissa és Tom minden délutánt együtt töltöttek, és valamiért Tom került téged. Ő tudta az okát, de te nem. Igazából nem is nagyon tűnt fel, hogy kerül, csak azt vetted észre, hogy olyankor, mikor otthon vagy, ő nincs ott.

Pénteken a délutáni alvásból egy meglepetésre keltél. Nem a telefonod csörgése váltotta ki a meglepetést, hanem aki hívott.

-        Igen?

-        Szia, Detti vagyok.

-        Igen, láttam. Szia.

-        Tudom, hogy rég beszéltünk, de tudnánk találkozni ma?

-        Igazából szívesen találkoznék veled, de nem akarok veszekedni.

-        Nem az lesz a téma, amire gondolsz. Fontosabb.

-        Valami baj van?

-        Igen. Baj van. Csak rád számíthatok.

-        Megijesztesz!

-        Elmondom, amint találkozunk. Nem telefontéma.

-        Te sírsz?

-        Kérlek.

-        Mond meg hova menjek, és azonnal ott vagyok.

-        Gyere át hozzám.

-        Rendben. Kb 1 óra.

-        Köszönöm. Ja, és Gustavnak ne szólj légy szíves. – tette le szipogva a telefont.

Amilyen gyorsan tudtál, felöltöztél, megmosakodtál és a lányoktól való elköszönés nélkül csaptad be magad után az ajtót.

-        Itt is vagyok. – mondtad, mikor Detti ajtót nyitott.

-        Gyere be. Anyuék nincsenek itthon egész hétvégén. – ültetett le a nappaliban.

-        Mond már mi van? – kérlelted.

Sírni kezdett.

-        Ne sírj! – ölelted át. Nem tudtad, mi baja, de nagyon ki volt borulva. Kötelességednek érezted, átölelni és megvigasztalni, bármi is váltotta ki ezt belőle.

-        Gustavval van valami? Összevesztetek? Vagy Angi? Vele történt valami? – találgattad.

-        Terhes vagyok. – mondta ki végre.

-        Terhes?

-        Igen.

-        Na várj. És ez annyira rossz? – engedted ki az ölelésedből.

-        Én még nem lehetek anya. Suliba járok, a szüleimmel élek, Gustav turnézik, koncertezik, nem tudunk felnevelni és eltartani egy gyereket, úgy ahogy azt megérdemelné.

-        Gustav még nem is tudja?

-        Neked mondtam el először.

-        El akarod vetetni?

-        Igen.

-        És nem akarsz szólni senkinek róla. – esett le a felismerés.

-        Nem tehetem. Félek.

-        De mitől?

-        Attól, hogy mit fognak szólni. Anyuék megölnek, ha megtudják, hogy teherbe estem ilyen fiatalon. Gustav pedig nem hagyná, hogy elvetessem.

-        Ne haragudj, de joga van hozzá. Ez nem csak a te gyereked, nem csak a te problémád. Az övé is, és meg kell hallgatnod a véleményét. Biztos nem örülne, de hagyná, hogy elvetesd, ha te tényleg ezt akarod.

-        És ha megutálna? És ha úgy kéne leélnünk az életünket, hogy lehetett volna egy gyerekünk?

-        De lehet még ezen kívül később.

-        Tudod ez is szinte csoda. Már 14 éves korom óta tudom, hogy nem lehet gyerekem. Már akkor megmondta a nőgyógyász, mikor menstruálni kezdtem.

-        De mégis megtörtént.

-        Igen. Ő is megdöbbent. Azt mondta, a legokosabb az lenne, ha megtartanám, mert talán sosem lesz lehetőségem még egyszer babát várni. Érted ezt? Ha ezt most elvetetem, talán soha többé nem lehet gyerekem.

-        Akkor tartsd meg.

-        De nem tarthatom meg. Milyen élete lenne? Fiatalok vagyunk mindketten és még abszolút nem önállóak.

-        Az én szüleim 20 évesek voltak, mikor megszülettem. Összeköltöztek és elmentek mindketten dolgozni. Nem tudták befejezni a főiskolát, csak miután már Viki is és én is oviba jártunk. Mégis mindketten jól keresnek és boldogok. Minket is tisztességesen fel tudtak nevelni. Ráadásul nektek itt vannak a szüleitek, akik biztos segítenek talpra állni és Gustavnak is egy rakás félretett pénze van.

-        Nem tudom. Kétségbe vagyok esve.

-        Gondold át. Nem döntheted el egy nap alatt egyedül ennek a csöppségnek a sorsát. Azt Gustav soha nem bocsátaná meg, és később te sem magadnak.

-        Én nem merek eléjük állni és elmondani.

-        Én csak nem mondhatom el nekik!

-        Csak legyél velem. Kérlek! Most mindennél jobban szükségem van rád.

-        Veled vagyok és segítek, amiben tudok, de nem veszek részt ebben, ha titokban akarod tartani.

-        Elmondom mindenkinek, de most még nem.

-        Na jó. Itt maradok ma este veled. Csak fel kell hívnom a szüleimet. Úgy volt, hogy ma hazautazok a hétvégére.

-        Köszönöm.

Felhívtad apudat és elmondtad neki, mi történt. Ő megértette és megbeszéltétek, hogy majd a következő hétvégét töltöd otthon.

-        Na, hazamegyek pár holmimért és visszajövök.

-        Ne hagyj itt!

-        Detti, sietek vissza.

-        És ha közben Gustav hív?

-        Mond, hogy kibékültünk és ittalszom nálad. Mond, hogy ketten akarunk lenni, mert van mit megbeszélnünk.

-        Rendben, de siess kérlek!

-        Sietek, ahogy tudok.

Ki a házból, vissza a kocsiba és amilyen gyorsan csak tudtál, vissza a kollégiumba. Sandienek szóltál, hogy Dettinél alszol. Ugyanazt adtad be neki, mint amit Dettinek tanácsoltál. Hisz már mindkét lakótársad valamelyik barátoddal jár, akik történetesen Gustav legjobb barátai is. 10 perc múlva már indultál is vissza. Útközben Gustav hívott.

-        Igen?

-        Szia én vagyok. Csak azért hívlak, mert most beszéltem Dettivel. Furcsa volt és szerintem sírt is, de azt mondta, ne menjek oda hozzá, mert veled tölti a ma estét. – hadarta végig.

Nagyon megsajnáltad, mert meg volt ijedve, hogy valami baj van. A megérzése jó is volt és neked kellett most hazudni neki.

-        Igen. Délután felhívott és úgy néz ki, kibékülünk. Pont hozzá tartok. Ott alszom nála.

-        Biztos nincs semmi baj? Mondtam, hogy furcsa az utóbbi pár napban és érzem, hogy nincs minden rendben.

-        Kicsit talán rosszkedve van Angi miatt, de semmi vész. Majd én jobb kedvre derítem. – hazudtad hirtelen. Jobb nem jutott eszedbe, de ez bejött.

-        Köszönöm. Nagyon örülök, hogy segítesz neki.

-        Figyelj, most le kell tennem, mert vezetek.

-        Jól van. De hívj, ha valami baj van. Billel leszek.

-        Oké, szia. – ráztad le.

Bűntudatod volt és legszívesebben elmondtad volna neki az egészet. Tudtad, hogy ő örülne egy gyereknek, mert imádja őket és Dettit is.