.

118. rész. Nem kell a pánik.

Viszonylag gyorsan odaértél Dettihez. Leültetek beszélgetni.

-        Köszönöm, hogy a történtek ellenére számíthatok rád.

-        Ugyan. Ez a probléma ezerszer nagyobb annál, hogy egy hülye vita miatt ne legyek melletted.

-        Én nem úgy gondoltam. Tudom, hogy nem használtad ki Markot. És mondta az sms-t is, amit írtál, hogy csak a te hibád az egész. Én csak mérges lettem, mert szegény nagyon ki volt. Tényleg megszeretett téged.

-        Sajnálom. Nekem nem ment. Valahogy mindenkiben még Tomot keresem, annak ellenére, hogy nem vagyok már szerelmes belé. Itt van nekem mindig és jó ez így. Ráadásul Bill is olyan része az életemnek, amit nem fogok eldobni egy új kapcsolat kedvéért sem.

-        Én megértelek. Tényleg. És bocsánatot kérek, amiért úgy beszéltem veled.

-        Én is. És azért is, mert makacsul hónapokig nem beszéltem veled.

-        Te csörögsz?

-        Igen. Ez Bill csengése. – mondtad és nem is nyúltál a telefonodért.

-        Nem veszed fel?

-        Neki nem fogok hazudni. Bocs, de azt nem tehetem.

-        És addig nem beszélsz vele, míg el nem döntöm, hogy mi lesz?

-        Hát valahogy úgy. Már belerángattál, és szívesen segítek bármiben, de neki nem vagyok hajlandó hazudni.

-        Erre nem gondoltam. Bocs.

-        Gustav is hívott. Neki is hazudtam és cseppet sem esett jól. Csak remélni tudom, hogy meg fog érteni és nem haragszik majd rám. De most inkább a te problémádat oldjuk meg.

-        Gondolkodtam. El kell mondanom nekik, tudom. De nem tarthatom meg.

-        Kérlek, ezt még ne döntsd el. Friss még a dolog, és ha tényleg nem lehet többé babád, akkor mi lesz? Örökbefogadtok, úgy hogy lehetett volna igazi is?

-        Nem tudom, ez most olyan nehéz. Belehalok, ha elvetetem, de abba is beleszakadna a szívem, ha nem tudnám tisztességesen felnevelni.

-        Figyelj ide. Most pihenésre és nyugodt fejjel való gondolkodásra van a leginkább szükséged. Menj a szobádba, feküdj le. Én főzök egy teát neked, aztán itt ülök kint és várok.

-        Megint Bill hív? – nézett a megcsörrenő telefonodra.

-        Igen, de ezzel most ne foglalkozz. Feküdj le.

-        Köszönöm. – mondta és bement a szobájába.

Te csak nézted a telefonod.

-        Na mivan? Még mindig nem veszi fel? – Tom.

-        Nem. Valami baj van. Tudom. – Bill.

-        Lehet csak nincs nála.

-        Nem. Mindig nála van.

-        Akkor lehet, hogy csak nem alkalmas.

-        Nem. Csak akkor nem szokta felvenni, ha valami baja van. Egész nap nem hívott. Most meg nem veszi fel.

-        A koleszban nincs. Azt mondta Melissa, hogy délután elviharzott köszönés nélkül, miután kapott egy telefont. Aztán visszament de 10 perc után már lépett is le.

-        Sandie nem tud valamit?

-        Felhívom Georgot. Azt hiszem, együtt vannak. – Tom. És már hívta is. – Sandie azt mondja Dettihez ment. Ott is alszik nála.

-        Na jó. Megpróbálom újra. – hívott téged. – Nem veszi fel.

-        Figyelj öcsi. Tuti nincs baj. Kibékültek, és csajos estét tartanak. Ennyi az egész. – nyugtatta Tom.

Kopogtak a fiúk házának ajtaján.

-        Szevasz, haver. Épp a csajokról beszéltünk. Bill szerint valami baj van.

-        Szerintem is. – Gustav. – Azt mondták mindketten, hogy kibékültek, de nekem valahogy túl betanultnak tűnt a dumájuk. Valamit titkolnak.

-        Lehet, hogy valami kellemes meglepetés, nem? – Tom.

-        Eddig látni sem akarták egymást. Szerinted milyen meglepetésre készülnek ilyen hirtelen. – Bill.

-        Na jól van fiúk! Nyugodjatok már le. Ha valami baj van, azt úgyis megtudjátok. Hagyjátok őket békén. Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni. – teremtette le aggódó barátait Tom. – Az agyamra mentek. Na én indulok Melissához, ti meg üljetek le a seggetekre és foglaljátok el magatokat valamivel. Nem kell a pánik.

-        Igazad lehet. – Bill.

-        Majd hívnak, ha van valami. – Gustav.

-        Ez a beszéd. Na szevasztok.

Ültél a kanapén, kortyolgattad a teádat és örültél, hogy Bill feladta a telefonálgatást. Legalábbis egyelőre. Téged is megrázott ez az egész. Szegény Detti hatalmas döntés előtt áll és félsz, hogy meg fogja bánni, bármelyik opció mellett dönt. Azt viszont nem hagyhatod, hogy eltitkolja Gustav elől. Most nem tehetsz mást. Vársz, míg egyedül talpra áll és majd akkor segítesz neki, amikor be kell számolnia erről a szüleinek és a szerelmének. Akkor lesz rád talán a legnagyobb szüksége.

Észre sem vetted, milyen gyorsan telik az idő és elnyomott az álom. Reggel Detti keltegetett.

-        Jó reggelt.

-        Már reggel van?

-        Már 11 óra. Itt a kávéd. – nyomta a kezedbe, mikor felültél.

-        Köszi.

-        Akkor segítesz? Ma elmondom Gustavnak.

-        Miben tudok segíteni?

-        Hogy ott leszel velem.

-        Persze. Mikor megyünk?

-        Billéknél töltötte az estét, oda megyünk. Legalább te is tudsz végre beszélni Billel. Gustav azt mondta, halálra aggódta magát.

-        Jól van. Lezuhanyzom, átöltözök, és részemről mehetünk is.

-        Rendben.

Így is történt. Úgy egy óra múlva már Billéknél voltatok. Gustav és Bill a nappaliban vártak rátok.

-        Na végre! – ölelt meg Bill.

-        Bocs. – mondtad, és ebben érezte, hogy nem kell most kérdeznie semmit.

-        Kicsim, mi van? – fogta meg a kezét Gustav.

-        Elmondom mindjárt. – engedte el.

-        Üljünk le. – te.

Leültetek. Gustav aggódott, hogy valami nagy baj van. Bill téged figyelt, hátha elárulsz neki valamit, de te inkább egy megnyugtató pillantást vetettél rá, hogy most úgyis megtudja.

-        Mond már! – Gustav.

-        Na jó. Azért hívtam át magamhoz …(neved)-et, mert csak ő az, aki átérezheti azt, ami van velem. Ezért töltötte nálam az éjszakát. Azért nem vette fel a telefont, Bill, mert én kértem rá. És mert nem akart hazudni neked.

-        Miért kellett volna hazudnia? – Bill.

-        A lényeget, szívem. – Gustav.

-        Oké, kimondom. Terhes vagyok, és el fogom vetetni. – mondta végre eltökélten.

Erről nem volt szó. Neked ezt nem mondta. Azt mondta, még nem döntötte el.

-        Nem gondolod, hogy ebbe nekem is van beleszólásom?

-        Kicsim, ez az én testem, az én életem.

-        A mi életünk. Emlékszel? Eljegyeztük egymást. Ez a mi gyerekünk és jogom van hozzá, hogy részt vegyek a róla való döntésben.

-        Átrágtuk mi …(neved)-el és ez a legjobb mindenkinek.

Neked erre csak kerekedtek a szemeid. Ez nem igaz. Te nem ezt mondtad.

-        És neki mi köze van hozzá? Ő csinálta ezt a gyereket?

-        Nem. De ő is nő, mint én vagyok. Gustav sajnálom, de ezt nem tarthatjuk meg.

-        Én akarom! – jelentette ki dühösen, de komolyan gondolta.

-        Mi?? – lepődött meg Detti. És ami azt illeti ti is.

-        Igen. Én akarom. Apa akarok lenni. Fiatalok vagyunk, tudom. De van elég pénzem és anyuék is támogatnának mindenben. Úgyis terveztük az összeköltözést, most itt az ideje.

-        És hogy fogjuk ellátni? Azt se tudjuk, mit kell csinálni egy olyan pici babával.

-        Van rá időnk. 9 hónap alatt meglátod, meg lehet tanulni. A többi anyai ösztön. Jön magától, majd megérzed, hogy mi kell neki. És én ott leszek melletted mindig.

-        Nem tudom.

-        Ne félj szerelmem, meglátod, minden rendben lesz. – simogatta meg az arcát.

-        Biztos vagy benne?

-        Ennél biztosabb még semmiben nem voltam.

-        Akkor gyerekünk lesz? – mosolyogta el magát egy kis hatásszünet után Detti.

-        Szülők leszünk. – ölelte meg Gustav.

Te már ekkor szinte ki sem láttál a könnyeid mögül és megszorítottad Bill kezét. Ő is el volt érzékenyülve. Ilyen jelenetnek ritkán szem és fültanúja az ember. Mikor egy új élet sorsáról dönt két fiatal. Ragaszkodnak ahhoz, ami az övék. Ez a baba jó kezekben lesz.