.

122. rész. Köszönöm.

Sokat gondolkodtál azon, mire készülhet Tom. Vikit is kifaggattad, mert az utóbbi időben párszor beszélt telefonon Tommal. Viki nem mondott semmit, de ő is tudott a meglepetésről.

A június nagyon gyorsan eltelt. Vikivel és a barátaival jártatok mindenfelé. Buliztatok, strandoltatok és volt, hogy csak úgy lógtatok. Viki és Tomi sikeresen leérettségiztek. Idő közben Bill is befejezte a tanulmányait a levelezőn és 4-es átlaggal ő túlélte az érettségit.

Június végén elutaztatok Görögországba. Dettinek már kerekedett a pocakja és teljesen kivirult. Jól állt neki a terhesség. Gustav édesen vigyázott, minden lépésére, arra, hogy mit eszik és mi jó a magzatnak. Egy rakás könyvet kiolvasott már az apaságról és a gyermek fejlődéséről.

Nagyon jól telt a két hetes nyaralás, de sajnos hamar véget ért.

Egyik délután otthon takarítottál, mikor egy ismeretlen mobilszám várt fogadásra a telefonodon.

-        Igen?

-        Jó napot! Adam Gellerman vagyok …(neved)-el szeretnék beszélni.

-        Jó napot, én vagyok az.

-        Remek. Tegeződhetünk?

-        Persze.

-        Köszönöm. Azért hívlak, mert szeretném kiadni a könyvedet.

-        Könyvemet?

-        Nem te írtad az ’Én és a Tokio Hotel’ című könyvet?

-        Én írtam valamit ezzel a címmel, de nem igazán értem, honnan tudsz erről.

-        Ja igen, bocs. Egy nagyon jó ismerősöm fia, Tom Kaulitz jött el hozzám egy nyomtatott példánnyal. Elolvastam és őszinte elismerésem. Van egy saját kiadó cégem. Fiatal tehetségeket keresünk és támogatjuk őket a könyveik megjelentetésével.

-        Egy pillanat. Tom elvitte hozzád? Hogy? Honnan? Ne haragudj, de én nem tudtam erről.

-        Igen. Mondta, hogy ez neked meglepetés lesz. Május elején kaptam meg tőle és mostanra találtam szponzort és teljes csapatot, aki segít megjelentetni. Szóval, mit szólsz hozzá?

-        Hát én nem is tudom. Örülök neki, de ez nem olyan egyszerű. Beszélnem kéne Tommal erről.

-        Figyelj, én nem tudom, mi van a háttérben, de nincs is közöm hozzá. Csak azt tudom, hogy nem kéne kihagynod egy ilyen lehetőséget. A könyved sok hasonló korú lánynak nyújthat segítséget vagy támaszt a tinédzser időszak átvészelésében. Szóval, ha igent mondasz, 1 hónapon belül a polcokon lesz az irományod. Te választod a borítót, egy tervező segít megvalósítani az elképzeléseidet. Tehetnénk bele pár képet. Gondolom, vannak fotóid rólatok. És persze a srácok menedzserével meg kell beszélnem a jogokat és, hogy minek a fejében engedik, hogy kiadjuk. Én mindent előkészítek, te pedig ideutazol egy pár napra, hogy ezeket megcsináljuk. Na, mit mondasz?

-        Rendben. Oké. Benne vagyok. – soroltad a beleegyezésed különböző formákban. Totál letaglózott az ember lelkesedése. És végig az járt a fejedben, hogy került Tomhoz az írásod.

-        Ennek nagyon örülök. Akkor tartjuk a kapcsolatot. Megnézetem pár kollégával, hogy kell-e rajta javítani valahol és úgy három hét múlva várlak Berlinben. Most mennem kell, foglak hívni.

-        Jó. Köszönöm.

-        Ne viccelj. Én köszönöm.

Letette a telefont. Pár percig csak álltál, nem tudtad, mit érzel pontosan. Aztán az arcizmaid átvették az irányítást, és mosolyogni kezdtél. A gyomrodban egy pici gombócot éreztél. Ez az örömtől van. A te irományod, könyv formájában meg fog jelenni. Hirtelen bevillant, ki is lehet a háttérben. Csak is Viki. Hát persze! Ő beszélt Tommal. Biztos elárulta neki. Ez a meglepetés, amit Georg említett.

De nem. Ezt nem fogadhatod el. Nem tehet neked Tom ekkora szívességet. Nem hiheti, hogy helyrehozza a dolgokat ezzel. És ha elfogadod, utána nem tehetsz úgy, mintha elfelejtetted volna a sérelmeket. Most mi legyen? Ezt a lehetőséget nem utasíthatod vissza. Talán életed legnagyobb lehetősége ez. És mégiscsak Tomnak köszönheted. Felhívtad Billt.

-        Szia.

-        Szia. Te tudtál róla, hogy írtam rólatok egy könyvet, amit Tom az én hugicám segítségével megszerzett és elvitt egy kiadóhoz?

-        Igen. – mondta kicsit megbánóan.

-        Nyugi, semmi baj. Most beszéltem a kiadóval, Adammel. El van ragadtatva tőle, és azt mondta, ha benne vagyok, egy hónapon belül már a boltokban lehet a kész könyvem.

-        Ez hihetetlen! Tényleg! Nagyon örülök!

-        Én is. És azt hiszem meg kéne köszönnöm Tomnak. Habár a hátam mögött csinálta és valószínűleg azt hiszi, ettől majd megbocsátok neki mindenért.

-        Én nem tudom mit hisz. De beszélned kéne vele. Nem tudsz ideutazni valamelyik nap? A héten bármikor jó neki szerintem. Nincs dolgunk.

-        Nem szeretnék találkozni vele. Inkább felhívom. Valamikor.

-        Hát te tudod. Mindenesetre gratulálok.

-        Köszönöm annyira izgulok. Én tervezhetem a borítót is. És pár képet is kértek rólunk. Remélem számíthatok az ízlésedre majd.

-        Arra kérsz, hogy segítsem megtervezni a borítót?

-        Igen. Miért?

-        Megtiszteltetés! Köszi.

-        Ugyan Bill. Jobbat nem is tudnék elképzelni nálad erre a célra.

-        Mondtam már, hogy imádlak?

-        Ma még nem.

-        Na jól van. Akkor beszélj Tommal, nekem most mennem kell.

-        Rendben. Köszi.

Letettétek. Befejezted a takarítást, azután felmentél a szobádba és tárcsáztad Tom számát. Háromszor is lenyomtad, mert nem voltál benne biztos, hogy itt az ideje ennek a beszélgetésnek. Csörögni kezdett a telefonod. Tom az.

-        Szia. Te hívtál? – kérdezte.

-        Igen, én. Csak lenyomtam.

-        Értem. Akkor véletlen hívtál ugye? – csalódottan.

-        Nem nem. Beszélni szeretnék veled.

-        Tényleg? Találkozzunk. Odamegyek, vagy ahogy akarod. – lelkesedett be.

-        Nem. Nem akarok találkozni és nem gondoltam meg magam veled kapcsolatban. Csak kötelességemnek érzem megköszönni, hogy találtál egy kiadót a könyvemnek.

-        Adam kiadja a könyvet?

-        Igen. Most hívott. Szóval én nem tudom, hogy mit akartál elérni ezzel, és mire számítasz most. Csak szeretném, ha tudnád, hogy nagyon hálás vagyok.

-        Az volt a célom vele, hogy boldoggá tegyelek. Még év elején beszéltem Vikivel és tanácsot kértem tőle, mit tegyek. Ő azt mondta, nem tud segíteni, mert én úgy látszik nem fogom fel, amit irántam érzel. Azt mondta, olvassam el, amit írtál és gondoljam át a dolgokat. Megfűztem nagy nehezen Sandiet, és amíg nem voltál itt egy hétig, felmentem és elolvastam. Megértettelek. Rájöttem, hogy rengeteg dolgot nem is tudtam. Annyi dolgot rontottam el és annyi fájdalmat okoztam neked. Csak jóvá akartam tenni. Ez nagy dolog, hogy kiadják a könyved és reméltem, hogy örülni fogsz neki.

-        Nagyon örülök neki. Még fel sem fogtam, hogy saját könyvem lesz és még 20 éves se vagyok. Ezt neked köszönhetem és hidd el, hogy boldoggá tettél. Mindettől függetlenül tartom magam ahhoz, amit mondtam, és nem szeretnék veled semmilyen kapcsolatot. Barátit sem. Most is csak azért hívtalak, mert mint mondtam, kötelességemnek éreztem, hogy megköszönjem neked.

-        Azért örülök, hogy sikerült.

-        Akkor én el is köszönök. Szia.

-        Várj!

-        Igen?

-        Szeretlek! – mondta és te egyből letetted a telefont.

Na ezt meg miért nem bírta magában tartani? Nem volt számára egyértelmű, hogy erre nem vagy kíváncsi? Sebaj, többet úgy sem fogod felhívni. De ezt most miért kellett? Miért pont az ő keze van ebben? Olyan édes, hogy titokban megszervezte ezt neked. Örömet akart okozni és sikerült neki. Hát hogy ne sikerült volna. Hisz mindig örömet tud okozni. Csak egy apró édes mosollyal, vagy ahogy a szemedbe néz és látod, hogy boldog. Vagy egy szál virággal, ami a kedvenc színeidben pompázik. És amikor eltökélten lőtte neked a macit. Utána pedig a moziban mikor a válladat simogatta, mert elszomorodtál a film közben. És most ez. Életed talán legnagyobb lehetőségét is neki köszönheted.

-        Én is téged. – suttogtad, nézve a telefonod kijelzőjét, amin az előbb Tom nevét olvastad, most pedig csak a háttér néz vissza rád.