.

125. rész. Mit írhatok?

A szüleiddel este egy étteremben vacsoráztatok, hogy megünnepeljétek a sikeredet. Nagyon büszkék voltak rád. Vacsi után pedig egy nagyot buliztatok Vikivel és a többiekkel.

Reggel első dolgod volt, hogy felmentél az Adam által ajánlott honlapra és tényleg ott volt. A te neved, mint szerző és a könyved. Igen a te saját könyved. Beléptél és már rengeteg lány írt véleményt. Igaz, a végére még nem jutottak, hisz kicsivel több, mint 300 oldalasra sikerült a könyved, de amit eddig elolvastak belőle az kivétel nélkül mindenkinek tetszett. Nagyon aranyosak voltak. Páran még a magánéletük részleteit is megosztották veled, hogy hátha tudsz nekik tanácsot adni. Először furcsa érzés volt, hogy nem is ismernek téged, de mégis bizalmat szavaztak számodra. Lelkesen válaszolgattál a feltett kérdésekre. Volt olyan is természetesen, aki a Th miatt érdeklődött. Hogy igazából milyenek a fiúk, és hogy minden, amit leírtál igaz-e. Hogy mi van most veled és Tommal, hogy Bill tényleg olyan tökéletes barát-e. Pár nap alatt eljutottál a következő szintre. Egy saját blog, ahol lányok százaival oszthatod meg a véleményed az életről, a szerelemről, a barátságról és ehhez hasonló fontos dolgokról. Rengetegen látogatták az oldalt nap, mint nap. Volt néhány lány, aki kicsit erőszakosan érdeklődött a Tokio Hotel iránt és arra kért, hogy ők is írjanak ide nekik. De a többség felfogta, hogy ez most nem az az oldal. Rengeteg róluk szóló oldal van a hálón és sok olyan is van, ahol lehet velük beszélni.

Megint kezdted jól érezni magad. Hiszen nagy dolog, hogy sokan felnéznek rád és számít nekik a véleményed. Ilyen nem igazán volt még veled és ez visszahozta az életkedvedet.

Hamarosan eltelt két hét és a könyved egyre csak fogyott. Felül múlta a várakozásokat. A tiéd is és Adamét is. Fel is hívott, hogy következő héten, szombaton rendezi meg az aláírást a könyvesboltjukban ha, az jó neked is. Természetesen neked jó volt. Hogy ne lett volna?

Ez idő alatt a srácok is elolvasták a könyvedet és nagyon tetszett nekik. Gustav annak, hogy mennyire bízol benne, Georg annak, hogy bátyádként beszélsz róla, Bill pedig annak, hogy képes lennél vele leélni az életedet, akár mindenáron.

Gyorsan eljött a péntek este. Repülőre szálltál, és Berlinbe utaztál. Adam fogadott be téged a családja házába arra az éjszakára. Együtt vacsoráztatok és nagyjából felvázolta a holnap délelőtti programot.

Reggel 11-re mentetek a könyvesboltba. Hatalmas bolt volt, most egy kicsit átalakítva. Középen egy óriási polc, tele a te könyveiddel, mellette pedig egy asztal, ahová te ülsz és fogadod az olvasóidat. Helyet is foglaltál és vártál a nyitásra. Kinéztél az utcára és láttad, hogy a sor, egyre nő. Fiatal lányok, sőt még néhány fiú is áll a bolt előtt és arra vár, hogy aláírd nekik a saját példányukat.

Pontban 12 órakor Adam megnyitotta a boltot. Egyesével jöttek hozzád.

-        Szia. –te.

-        Szia. – rakta eléd a könyvét.

-        Mit írhatok?

-        Laurának.

-        Laurának, sok szeretettel. – írtad.

-        Köszönöm. – mondta és már jött is a következő.

-        Szia.

-        Szia. Mandy vagyok. Eszméletlen jó a könyved.

-        Köszönöm szépen. Millió puszi Mandynek.

-        Szia, hogy hívnak?

-        Szia. Amanda vagyok. Már vagy 5ször végigolvastam, fantasztikus vagy.

-        Köszönöm. Kedves Amanda, sok sikert az élethez.

-        Szia.

-        Szia. Norah vagyok. Köszönöm szépen, hogy megírtad ezt a könyvet. Tényleg tanulságos.

-        Hát ennek nagyon örülök. Sok szeretettel, egyik legkedvesebb olvasómnak, Norahnak.

-        Kérdezhetek valamit?

-        Persze.

-        Tommal együtt vagytok? Mert annyira összeilletek.

Totál elmerültél ebben a mondatban. Egy kis időre kiment a fejedből Tom, de most újra visszaférkőzött a gondolataidba.

-        Nem. Nem vagyunk együtt. – válaszoltad szomorúan.

-        Kár. Azért remélem, együtt lesztek. – mondta és elment.

Sorra jöttek az emberek és te csak írtad, amit kértek. De a lelked most nem itt volt. Az összetörve hevert valahol messze, bezárva. Te zártad be oda és most már úgy érzed, hiba volt. Egymás után jöttek a kérdések is, hogy mi van veled és Tommal. A tökéletes pár, az igaz szerelem, az örök összetartozás. Ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illették a kapcsolatotokat. Minden egyes mondat után összeszorult a gyomrod. Néha még a könnyeidet is nehéz volt visszatartani. Most legszívesebben azonnal felálltál volna, és mindent a hátad mögött hagyva rohantál volna egyenesen hozzá. De nem teheted. És nem csak azért, mert most épp a kötelességedet végzed. Más oka is van. Igen, az a marha nagy büszkeséged. Hiszen, nem te szúrtad el a dolgot, nem te bántottad meg magadat és nem te hazudtál. Neki kéne megtennie az első lépést feléd.

Ez a felfedezés mit sem segített rajtad. Talán már 2 óra lehetett, mikor nem bírtad tovább, elszakadt a cérna. Odahívtad Adamet.

-        Ne haragudj, de tarthatnánk egy kis szünetet?

-        Persze, menj, igyál valamit, én szólok, hogy 10 perc szünet.

Nem válaszoltál és szinte a mondat végét sem vártad ki. Berohantál a wc-be, be az egyik fülkébe, magadra zártad az ajtót, nekidőltél, és zokogni kezdtél. Most jött ki belőled sírás formájában a hónapok alatt felgyülemlett keserűség és bánat. Percekig sírtál. Egyszerűen nem bírtad abbahagyni. Kopogott valaki a fülke ajtaján.

-        Jól vagy? – Adam.

-        Mindjárt megyek. – szipogtad.

-        Nyisd ki az ajtót.

Felálltál és kinyitottad.

-        Jól vagy? – kérdezte megint.

-        Adj még egy percet.

-        Gyere, mosd meg az arcod. Nem az aláírás miatt aggódok, hanem miattad.

Megmostad az arcod, és vettél pár mély levegőt a mosdónak támaszkodva.

-        Folytassuk később?

-        Nem tényleg. Bocs. Már jobban vagyok.

-        Biztos?

-        Igen. Nem hagyom cserben ezeket az embereket.

-        Figyelj, látom, hogy nem vagy jól. Hallottam a lányokat és a kérdéseiket is.

-        Nem számítottam erre, ennyi az egész.

-        De hisz, te hagytad úgy abba a könyvedet, hogy nem tudod, mit hoz a jövő. Tudhattad, hogy kíváncsiak lesznek.

-        Persze, tudom. De más ezt így hallani. Mindenki nekünk szurkol, pedig a felük Tomimádó. Mégis örülnének neki, ha összejönnénk.

-        Te egy kedves lány vagy. Megbíznak benned és felnéznek rád, a tanácsaid miatt. Sokkal fontosabb már nekik a boldogságod, mert nekik is segítettél azzá válniuk.

-        Annyi lányt teszek boldoggá, magamat még sem tudom. Talán igaz a mondás, hogy aki nem tudja csinálni, az tanítja.

Megtörölted az arcodat és visszaültél az asztal mögé. Egyből jött is a következő, majd még egy és még egy… Hihetetlen hosszú sor volt. Te csak kérdeztél és írtál. Hamarosan már csak pár ember volt hátra. Talán négy. Válaszoltál a kérdéseikre, de már fel sem néztél rájuk. Csak írtál és írtál.

-        Szia.

-        Szia, mit írhatok?

-        Andreának. És gratulálok.

-        Köszönöm. Andreának, ezerszer boldogabb életet, mint az enyém. – írtad le ezt a mondatot.

Mikor megláttad, hogy ezt tényleg leírtad és nem csak gondoltad, elővettél egy másik könyvet, és abba írtál. – Andreának sok szeretettel. Légy boldog!

-        Köszi, szia. – ment el és már jött is a következő.

-        Mit írhatok?

-        Lettynek légy szíves.

-        Nagyon boldog életet, Lettynek!

-        Mit írhatok?

-        Alex vagyok. tetszik a könyved és a blogod is nagyon.

-        Hű olvasómnak és blogolómnak, Alexnek.

-        És itt az utolsó. – tájékoztatott Adam, mikor észrevette, hogy fel sem nézel.

-        Mit írhatok?

-        Azt, hogy szeretsz még, és örökké velem maradsz.

Ez egy ismerős hang. Mit ismerős? Ez a legszebben csengő hang a világon. Nem mertél felnézni. Ő is csöndben maradt, csak várta a reakciódat. Oldalra néztél, Adam mosolygott. Visszanéztél a könyvre. – Ezt nem írhatom. – mondtad egy legördülő könnycsepp kíséretében.

-        Akkor csak annyit, hogy velem vacsorázol ma este, és legalább egy esélyt adsz.