.

126. rész. Bízd rám magad.

Nem néztél rá, csak elkezdtél írni neki valamit a könyvébe. Mikor befejezted, összecsuktad a könyvet és visszaadtad neki. Ekkor néztél rá legelőször. Ott állt és szinte már nem is emlékeztél az arcára. Pedig sokszor láttad, mikor éjszakánként lehunytad a szemed. Csak nézett rád kérdően és kinyitotta a könyvet. Te visszacsuktad.

-        Még ne olvasd el. Majd vacsora után.

Elmosolyodott. Az az édes és tipikus Tom mosoly. Mikor boldog és önfeledten mosolyog. Ez téged is mosolyra késztetett.

-        Adaméknél van az ideiglenes szállásom. Este indul a gépem 8-kor. Innen elmegyünk a cuccomért, és a tiéd vagyok.

-        Rendben.

Pár percet még beszélgettél Adammel, aztán Tommal elindultatok Adam lakására.

-        A taxid előállt. – mutatott egy ott parkoló gyönyörű ezüst Volvora.

-        Ez a tiéd?

-        Bizony. Leraktam a jogsit. Bill nem mondta?

-        Nem szoktunk rólad beszélgetni.

-        Na jó, ezt meg sem hallottam. Pattanj be.

Tom kint megvárt Adamék háza előtt, míg összepakoltad a cuccaid és a családtól is elbúcsúztál.

-        Mehetünk. – jöttél ki.

-        Oké, de nem a közelben van az étterem.

-        Hol van?

-        Majd meglátod. Bízz bennem.

-        Ez nem a legmegfelelőbb kifejezés most, szerintem.

-        Bocs. Akkor bízd rám magad.

-        Így már jobb.

Visszaszálltatok, és irány a számodra ismeretlen hely. Elég sokáig ültetek a kocsiban. Messze volt az a hely. De Tom egy árva szót sem szólt. Te bámultál ki az ablakon, hátha felismered a környéket, de egyelőre semmi. Ő csak nézett téged. Érezted magadon a tekintetét, és ez nagyon jól esett. Úgy egy fél óra múlva szólt csak hozzád.

-        Most, ha megengeded, bekötném a szemed.

-        Miért?

-        Mert meglepetés a hely. És nem akarom, hogy idő előtt rájöjj, hova megyünk.

-        Ez már kicsit sok kérés így egyszerre. – mondtad de hagytad, hogy félreálljatok és bekösse a szemed egy fekete szövettel.

Innentől kezdve megint síri csend uralkodott a kocsiban még fél óráig. Baromira idegesített, hogy le van takarva a szemed. Iszonyú érzés, de úgy érezted, megéri. Egyszer végre Tom leállította az autó motorját. Kiszállt és segített neked is kiszállni. Hozzád ért, hónapok után most először. Megfogta a kezed és kisegített a kocsiból.

-        Gyere, innen még sétálunk pár percet.

Újra megfogta a kezed és elindultatok valamerre. Nem láttál semmit, de azért hangokat felismertél. Víz, tenger. Ahogy a hullámok nyaldossák a partot. De a tengerpart hatalmas, hol vagytok? Végre megálltatok. Érezted, hogy Tom veled szemben áll.

-        Na, megjöttünk. Leveszem rólad ezt az izét.

-        Köszi.

Hátul kikötötte a csomót, és lassan levette rólad azt, ami eddig sötétségbe burkolt mindent.

A mólónál voltatok. A végén egy asztalt láttál és elindultatok felé. Az asztalon egy gyönyörű gyertya világított, mellette egy üveg pezsgő, két szép talpas pohárral. A lábad alatt, a móló elejétől a végéig kék-fekete rózsaszirmok szolgáltak szőnyegként. Gyönyörű volt az összhatás. Tom előrement és kihúzta az egyik széket. Te leültél és ő betolta alád, majd leült az asztál másik oldalán lévő székre. Töltött minkét pohárba pezsgőt és meggyújtotta a gyertyát.

Egyszerűen könnybe lábadt a szemed. Pedig sírtál ma már eleget. De ez most a boldogságtól volt.

-        Nem tetszik? – kérdezte Tom aggódva, mikor meglátta, hogy könnyezel.

-        De. Nagyon is. Ez egyszerűen tökéletes.

-        Te vagy a legtökéletesebb. Minden más csak második lehet.

-        Te nagyon magabiztos vagy, most esik le. Tudtad, jól, hogy bele fogok menni a vacsorába és eljövök ide veled.

-        Csak reméltem. Sokáig terveztem ezt a randit és időbe telt, míg a legjobbat tudtam kitalálni.

-        Ez randi?

-        Szerinted az?

-        Szerintem ez a hogyan vegyük le a lábáról megbántott szerelmünket próbálkozás.

-        Jó az. Persze, hogy az.

-        Na jó. Beszéljük meg a dolgot, mert ez már egyikünknek sem jó. Mindketten szenvedünk és hiányoljuk a másikat az életünkből. Ez tény, és én sem tagadom.

-        Egyszerűen beleőrülök, hogy nem vagy nekem. Tudom, hogy én szúrtam el, de hagyhatnád, hogy megpróbáljam helyre hozni. Nem azt kérem, hogy induljunk tiszta lappal, és nem kell semmissé tenni a történteket, csak annyit kérek tőled, hogy próbáld más szemmel nézni a dolgot.

-        A te szemeddel, gondolom.

-        Van még egy meglepetés féle, ami szerintem idevág. Múltkor megbeszéltük, hogy van már közös filmünk. Nos számunk is van. Bizony. Majd rájössz, hogy miért a mi számunk, de a lényeg, hogy a szövege pont arról szól, amit szeretnék elmondani neked.

-        Kíváncsi vagyok.

-        Ne nevess ki, de elhoztam a hifimet. Szerencsére árulnak ilyen hatalmas elemeket, amik belevalók. Nem vagyok egy hifi szakértő, mert nekem csak az ilyen kütyük jönnek be, amik elférnek bármelyik zsebemben.

-        Tom. A lényeget.

-        Ja jó. Bocs. Pillanat. – mondta és elindította a számot.

Ez tényleg a ti számotok. Ezt tanította neked gitározni. Metallica – Nothing else matters. (magyarul a címe: semmi más nem számít)

-        Te mindenáron azt akarod, hogy sírjak? Így is arra ment a fél napom, hogy visszatartsam. Persze sikertelenül, de ezt most hagyjuk.

-        Én nem akarom, hogy sírj! Soha többé. Csak azt akarom, hogy tudd, a szerelmünkön kívül semmi nem számít. Az égvilágon semmi más! Csak te, én és amit egymás iránt érzünk.

-        Na jó. Azt mondtad, lássak a te szemeddel. Mond el, mit kéne látnom.

-        Emlékszel, nagyon mondani akartam valamit, de valahogy mindig bezavartak.

-        Igen.

-        Be akartam vallani, hogy pár dologban nem voltam túl őszinte. Én tényleg el akartam mondani neked, csak nem tudtam, hogy kezdjek hozzá.

-        Pár dologban?

-        Jó pár dologban. De most jön az én szememmel látás része. Ismersz, önző vagyok, és nem vagyok hajlandó másnak adni azt, amit a magaménak érzek. Te is ebbe a fogalomkörbe tartozol. Mióta megismertelek, úgy érzem az enyém vagy. Hozzám tartozol. Hisz te is leírtad, hogy minket összeköt valami, az első pillanattól kezdve. Egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy mással látlak. Tudom, hogy én közben Melissával jártam, és nem igazán fair dolog, hogy elvárom, te meg várj rám. De egy olyan önző ember, mint én, ezzel nem igazán akar foglalkozni. Megőrültem, mikor láttam, hogy Markkal egyre jobban megvagytok. Nem akartam ártani neked, csak felnyitni a szemed, hogy engem szeretsz.

-        Azért ez mégsem így működik. Nem irányíthatod az életemet, a kedved szerint. Nem képzelheted mindenhatónak magad. Hogy várhatod el, hogy belelássak a gondolataidba? Honnan kéne tudnom, hogy szeretsz engem, ha közben mással jársz és fekszel le vele ott is, ahol én lakom. Te gondolkodsz is néha? Ezt senkivel nem teheted meg. Ha szeretsz, akkor odaállsz elém és elmondod. Lesz, ami lesz. Nem lehetsz beszari alak, aki sunyi módon intézi az ügyeit. Nem is tudtad, hogy szeretlek-e, de azért bekavartál magánéletembe. Tényleg milyen jó megoldás. És ha nem szeretlek már? Akkor sem lehetek boldog mással?

-        Tudtam, hogy szeretsz.

-        Most magad ellen beszélsz! Ha annyira biztos voltál abban, hogy szeretlek, akkor miről beszélünk? Miért kellett mindez? Odajössz, baba, szeretlek és tudom, hogy te is, kezdjük újra. Vagy valahogy így. De te mást babáztál, mással dugtál, és előttem mondtad, hogy milyen jó csajod van. Nehogy valaki boldogabb legyen, mint Tom Kaulitz. Nem nem. Az nem lehet!