133. rész. ’Ez a mi házunk’

-        Biztos, nem maradsz még pár napot? – kérdezte apud, mikor a kocsidba pakoltátok pár cuccodat.

-        Nemsokára kezdődik a suli, és előtte szeretnék még Tommal tölteni pár napot.

-        Megértelek. És nagyon szeretlek.

-        Mi ez az érzelgősség? Nemsokára jövök vissza. Még nem költözöm oda.

-        Meglátjuk. – mondta, hisz ő tudott mindenről.

-        Na, megyek. Puszilom anyuékat.

-        Köszönj inkább el tőlük, van még annyi időd.

-        Igaz. Akkor indulok.

-        Gyere ide. – ölelt magához jó szorosan.

Nagy nehezen elengedett és beszálltál a kocsiba.

-        Csak elköszönni jöttem. – mondtad, mikor Viki beengedett a házba.

-        Ugye tudod, hogy nagyon szeretünk, és bármikor bármiben számíthatsz ránk. – ölelt meg anyud.

-        Mi van ma veletek? Apu is úgy köszönt el, mintha örökre mennék. Nem költözök még ki, csak ha találunk házat. Akkor még úgy is hazajövök a holmimért és hozzátok is.

-        Megígéred, hogy hívsz mindig és a legjobb barátnőd maradok?

-        Hugi, most már elég. Mi ütött belétek?

-        Csak hiányozni fogsz kicsim. – mondta anyud könnyes szemekkel.

-        Ti is nekem.

Hárman összeölelkeztetek, majd újra kocsiba szálltál és irány Magdeburg. Útközben Detti hívott.

-        Szia. Merre jársz?

-        Még csak az osztrák határnál.

-        Remélem átjössz.

-        Persze, majd át.

-        Gyere egyből ide. A kislányunk keresztanyja már ezer éve nem látott minket. – próbált ezzel befolyásolni.

-        Jól van. Egyből oda megyek. Hívlak, ha a közelben leszek. Szia.

Letetted, majd hívtad Tomot.

-        Mondjad baba.

-        Figyelj, beugrok Dettiékhez előbb, mert megkért.

-        Jól van. Menj csak, még úgy is van pár dolgom.

-        De sietek, ígérem. Már nagyon hiányzol.

-        Te is nekem. Hívlak később. Szeretlek.

-        Én is.

A kis terv nagyon jól alakult. Te nem sejtettél semmit, csak a szüleid és Viki búcsúzásától voltál kicsit kiborulva. Nem értetted, miért voltak ennyire érzelgősek.

-        Helló, voltak a szállítók? – Tom apudtól telefonon.

-        Amint …(neved) elhajtott már pakoltak is be. Szerintem talán egy fél órával utána fognak odaérni.

-        Köszönöm szépen. És nem sejt semmit ugye?

-        Hát mivel mi tudjuk, hogy odaköltözik, de ő még nem, ezért az elköszönés nem ment zökkenőmentesen. De szerintem nem sejti.

-        Köszönöm, hogy segítettél.

-        Nincs mit fiam. És sok sikert. Szia.

-        Szia.

-        Minden a legnagyobb rendben. – Tom Billnek és Georgnak. – Kb. fél órával …(neved) után fognak ideérni a szállítók.

-        Behozzuk a cuccait és kész is vagyunk, nem?

-        De igen. Csak ez a hülye koncert sorozat rosszkor jött.

-        Csak egy hét az egész. – Bill.

-        Nem tudom mit fog szólni. Egyedül lesz ebben a házban.

-        Legalább addig berendezheti. Majd Dettivel ellesznek. És hamarosan Sandie is megérkezik. Nem lesz egyedül, ne parázz. – Georg.

-        Nem tudom, hogy fogom elmondani neki. Szia, ez a mi házunk. Én most lelépek egy hétre, de legalább addig be tudod rendezni, ahogy szeretnéd. – gúnyolódott a helyzeten Tom.

-        Most ne ezzel foglalkozz. Tudta mit vállal, tudja hogy nekünk a banda miatt ugranunk kell, mikor szólnak. Nem hülye lány, hidd el. Talán nálad is jobban ismerem. – Bill.

-        Na jó, én átmegyek anyuhoz. Főzött valamit nekünk vacsira. – Tom. – Jöttök ti is?

-        Persze, mit csináljunk itt? – Georg.

Hamarosan megérkeztél Gustavékhoz.

-        Szia! – ölelt magához Gustav. – Jó rég láttalak hercegnő.

-        Hiányoztál. – felelted. – Detti?

-        A fürdőben, mindjárt jön. Iszol valamit?

-        Az jó lenne, szomjan halok.

Gustav töltött egy pohár narancslevet, majd Detti is csatlakozott végre.

-        Sziasztok. – mosolyogtál meglepetten a hatalmas hasán. – Egyre nőtök.

-        Igyekszünk. – ölelt meg nehézkesen. – Milyen volt az utad?

-        Hosszú és fárasztó. De meséljetek inkább, ti hogy vagytok.

-        Nagyon jól. – Gustav.

-        December elejére vagyunk kiírva. Már nagyon várom. El lehet ebben fáradni nagyon is.

-        Te vagy az én elrettentő példám. – nevettél.

-        Ti nem akartok egy babát? – Gustav.

-        Hát egyelőre még a koleszban lakom, ő meg Simoneval. Itt a suli, neki meg a banda.

-        Hát ja a jövő hét húzós lesz nekem is Gustav nélkül. – Detti.

-        Ezt hogy érted?

-        Sehogy. – Gustav.

-        Elmentek, ugye? Ezt nem mondjátok komolyan. Azért jöttem előbb ide és hagytam ott a családomat, hogy Tommal lehessek sulikezdés előtt. Erre elfelejt szólni erről?

-        Csak tegnap tudtuk meg.

-        És tegnap óta szerinted nem beszéltünk vagy 6szor telefonon?

-        Ne árulj el minket. Ne húzd fel magad. Hagyd, hogy ő elmondja. Nem akarta eltitkolni csak jobb az ilyet személyesen megbeszélni. – Gustav.

-        Különben meg elleszünk. Sandie is jön valamelyik nap már, én is itt vagyok. Csajos hetet tartunk. – Detti.

-        Jó persze, csak anyuék most úgy kibuktak, hogy eljövök. Nem tudom miért, de most nagyon szomorúak voltak. Én meg eljöttem, hogy Tommal tudjak lenni. Erre nem tudok Tommal lenni, mert elfelejtett szólni róla, hogy habár én ideutazok, ő nem lesz itthon.

Egy pár perc csönd után újra megszólaltál.

-        Most esik le, hogy a telefonban azt mondtad, keresztanyu. Az én lennék?

-        Igen. Rád gondoltunk és Billre. – Gustav. – Neked sok mindent köszönhet már most ez a picilány és Billnek is. Úgyhogy gondolkozzatok el, melyik név mellett voksoltok és mit vesztek neki első ajándéknak.

-        Van beleszólásunk a nevébe is?

-        Ezért hívják ezt keresztszülőknek. – Detti.

-        Bill tudja már?

-        Nem. Igazából ma döntöttük el véglegesen.

-        Elsőre rátok gondoltunk de babonából még nem terveztünk semmit. Túl vagyunk a második trimeszteren, ilyenkor már lehet. – Detti.

Csörögni kezdett a telefonod.

-        Igen?

-        Szia baba, meddig vagy még Gustavéknál?

-        Meddig legyek?

-        Igazából 10 perc múlva ott tudnék lenni érted. Még be kéne ugranunk egy haverhoz pár dvd-ért, aztán irány haza.

-        Jól van, várlak. És lesz egy kis… - kezdted volna, de Gustav és Detti olyan ’ezt ne most’ pillantást vetettek rád.

-        Mi lesz?

-        Semmi, csak siess.

-        Oké, csók.

-        Szia.

Kb. 10 perc múlva már ott is volt. Egyből a nyakába vetetted magad, mert már nagyon hiányzott. Elköszöntetek Dettiéktől kimentetek a kocsikhoz.

-        Na, gyere utánam baba.

-        Oké. Vezess. – még nyomtál egy puszit a szájára és beszálltál a kocsidba, ő pedig az övébe.

Elindultatok, te pedig mentél utána. Tomék háza felé vezető úton mentetek, majd hamarosan megálltatok egy egyszintes nagyon szép ház előtt.

-        Gyere be velem.

-        Minek, csak elhozod a filmeket és megyünk, nem?

-        Bemutatlak a tulajdonosoknak. Gyere már.

-        Na jó. – kiszálltál és mentél Tom után. – Nem kopogsz?

-        Nem. Nyitva van. Tudják, hogy jövök.

Bementetek és a ház tök üres volt. Sehol egy bútor, egyből láttad, hogy itt nem lakhat senki.

-        Tom, kié ez a ház? Ki a tulaj?

-        Kik a tulajok. – javított ki, miközben átkarolta a derekad.

-        Oké. Kik a tulajok?

-        Az egyik itt áll előtted, a másik pedig előttem. – mondta büszkén, mosolyogva.

-        Ezt úgy érted, hogy…

-        Ez a mi házunk. Már egy hete megvettem.

-        Ez komoly? Ez a mi házunk?

-        Igen baba, ez csak a miénk.

Könnybe lábadt szemekkel ölelted magadhoz szerelmedet. Hirtelen semmi más nem számított csak az a négy szó… ’Ez a mi házunk’…