136. rész. Ez végleges?

Később elmentél a bútoráruházba és hoztál pár katalógust, hogy abból nézzétek ki a dolgokat. Így nem kell Dettinek megerőltető túrát szervezni.

Az volt az egyetlen probléma, hogy Detti még nem látta a házatokat, így nem tudta térben elképzelni. Sebaj, azért azt elterveztétek nagyjából, hogy nézzen ki.

Minden helységnek külön hangulatot gondoltatok ki. Különböző színvilágot.

Az éjszakát itt töltötted a kanapén.

Másnap átmentetek hozzátok.

-        Szép, tágas és fényes.

-        Az. Nagyon jó ízlése van az én drágámnak.

Körbenézett Detti az egész házban és megálmodta az egészet. Szabad kezet adtál neki. Nem csak azért, mert bíztál az ízlésében, hanem azért is, mert láttad, hogy jól érzi magát ettől, és eltereli a gondolatait egy picit a babáról.

Szerda délutánra el is készült a terveivel. Írogatott, rajzolt, álmodozott és végül fantasztikusan berendezte a házat fejben.

Később Sandie is megérkezett. Agyon ölelgettétek egymást, aztán Dettit magára hagyva elmentetek az áruházba megrendelni a bútorokat, kiegészítőket és mindent, amire szükség volt. Szerencsére volt éppen készenlétben egy szállító, így a dolgok nagy részét már holnap délelőtt ki is hozták.

Detti befogta Markot, te pedig megkérted Gordont és Simonét, hogy segítsenek. Péntek reggelre a nagy részével készen is voltatok. A háló, a konyha, a nappali, a fürdő és az előszoba már fel volt szerelve bútorokkal. Amik még hiányoztak, a tévé, és az ehhez hasonló elektronikai cikkek. De azt jobb, ha Tomra bízod, odavan ezekért a holmikért.

Később Sandie elment a koleszba elfoglalni a szobánkat és bevinni a cuccait. Detti elégedetten ment haza, hogy várja Gustavot. Habár nagyon tartott tőle, hogy mit fog szólni. Bepánikol majd, vagy megnyugtatóan fog viselkedni és a nem lesz semmi baj elvet vallja majd?

Te nekiálltál főzni vacsit és vártad Tomot. Hamarosan köntösben szaladtál ki a ház elé, mikor hallottad hogy egy busz közeledik. Kirohantál, körülnéztél, de csak egy iskolabusz hajtott el tőletek nem messze. Szomorú lettél, hisz annyira beleélted magad. Felragasztottad a postaládára a feliratot: „Tom Kaulitz és …(neved)”, és visszaindultál a házba. Már léptél volna be az ajtón, mikor megállt végre a Tokio Hotel busz a ház előtt. És igen. Ez végre ő. Ahogy megfordultál, már nyílt is az ajtó és Tom ugrott le a lépcsőről.

-        Mit csinálsz itt köntösben? – nézett végig rajtad.

-        Majd meglátod. – mosolyogtál és odamentél, hogy végre magadhoz öleld.

Gustav és Georg is leszállt köszönni, amíg a sofőr kipakolta Tom bőröndjeit a buszból, majd mentek is tovább.

-        Ezeket most hagyd itt.

-        Csak nem berendezted a házunkat?

-        De még hogy. Csukd be a szemed. – mondtad és megfogtad a kezét. – Gyere. – vezetetted be az ajtón.

-        Hova viszel?

-        Előbb a hálóba.

-        Na ezt már szeretem. – vigyorgott.

-        Ülj le. – kísérted az ágyhoz, majd mikor leült levetted a köntösödet. – Most már nyithatod. Nem is mondasz semmit? – kérdezted.

-        Elképesztően nézel ki. – húzott magához.

-        Neked vettem ezt is. – utaltál a fehérneműdre. – Passzol a szoba színeihez. Tom! Figyelsz rám? – toltad kicsit arrébb, mert megállás nélkül a hasadat és a környékét puszilgatta.

-        Persze. – húzott vissza. – Csak rád figyelek. Iszonyúan hiányoztál.

-        Te is nekem. – enyhültél meg.

-        Szóval ez volt a célod, hogy hazaérek, és egyből elcsábítasz. – jegyezte meg Tom mikor, már egymás mellett feküdtetek.

-        Igazából előbb meg akartam mutatni a házat, aztán vacsizni és utána ágyba csábítani. De mikor megláttalak, tudtam, hogy ez fordítva lesz.

-        Pár nap alatt berendezted a házat, és még főztél is? Jól választottam, úgy érzem.

-        Jól hát.

Később végigmutattad a ház minden zegét zugát, behoztátok a csomagjait és megvacsoráztatok.

Lefekvés előtt sms-t kaptál.

„Nem tudom, hogy gondoltad, hogy nem szólsz nekem erről. Az én gyerekem. Azt hittem ezt te is tudod. Köszönöm, hogy bízhatok benned.”

-        Basszus!

-        Mi az? – fordult feléd Tom az ágyban.

-        Olvasd el. – adtad oda.

-        Ne írogasson már ilyeneket bazdmeg. – idegesítette fel magát, és már hívta is Gustavot.

-        Na csá! ---- Igen, én. …(neved) azért nem szólt neked erről, mert Detti megkérte rá. Ismerhetnéd annyira, hogy ha a baba komoly bajban lenne, te lettél volna az első, akinek szól róla. Nincs jogod hibáztatni őt, pláne nem ilyen megvető üzenetet írni neki. Sajnálom, hogy gond van a gyereketekkel, de ne rajta vezesd le a dühödet. ---- Megértelek, én is biztos ki lennék bukva, habár fogalmam sincs, mit érezhetsz most. De ezt akkor sem teheted. Főleg, ha 2 perc után már meg is bánod. Így csak megbántottad és semmire nem mentél vele. ---- Rendben, adom. – mondta, és feléd tartotta a telefont.

-        Szia. – te.

-        Szia, sajnálom. Én csak kiborultam. Napokig úgy voltam távol a családomtól, hogy nem tudtam, baj van. Csak hibást kerestem, mert… Annyira félek. – mondta és hallottad a hangján, hogy megcsuklik.

-        Otthon vagy?

-        Nem. Abban a bárban nem messze tőlünk.

-        Odamegyek. – mondtad és már le is tetted a telefont.

-        Hova mész? – Tom.

-        Odamegyek hozzá. Szüksége van rám. – kezdtél el felöltözni.

-        Itt hagysz?

-        Te nem jössz?

-        Jobb, ha csak te mész.

-        Te aludj nyugodtan. – puszit nyomtál a homlokára és már mentél is.

Hamar odaértél kocsival a bárba. Tudtad, melyikre gondol, mert voltál már ott.

-        Szia. – ültél le mellé a pulthoz.

-        Gyors voltál.

-        Mennyit ittál?

-        Csak egy keveset. – mutatott a maga előtt üresen sorakozó poharakra.

-        Összevesztetek?

-        Azt hiszem igen. Nem hagyhat ki semmiből. Nem csak a jó dolgok tartanak minket együtt, a rossz dolgok ugyanúgy részei az életnek. Főleg, ha az egyetlen pici lányom életéről van szó.

-        Sajnálom. Úgy láttuk a legjobbnak, hogy ha amíg nincs nagy baj, addig nem szólunk. Ezért nem lett volna érdemes lemondanotok a koncerteket.

-        Kilépek a bandából. – húzott le egy felest ezután a kijelentés után.

-        Még két ilyet. – szóltál a pincérnek. – Gondold át. Ne döntsd el ilyen gyorsan.

-        Nem. Nekem már más az életem. Imádom a Tokio Hotelt és örökké a szívem legféltettebb kincse lesz, de már menyasszonyom van és úton az örökös. Nem tudnék úgy útra kelni és járni Európát, hogy nem tudok a közelükben lenni. Nem bocsátottam volna meg magamnak, ha most valami baja esik a picinek. Láttam, hogy Detti rosszul van, de mégis elmentem. Magára hagytam a 6 hónapos terhes szerelmemet, és ezt többé nem tehetem meg.

-        Megértem.

-        A fiúk utálni fognak emiatt.

-        Dehogy. Tom is megrémült, mikor mondtam neki, hogy gond van. Tudom, hogy ők is megértik majd. Ez a pici mindenkinek a szeme fénye lesz.

-        Ha megszületik. – omlott össze a tartása. Letette fejét a kezeire és sírni kezdett.

-        Jaj, gyere ide. – húztad a fejét a válladra. – Sírd ki magad.

Percekig sírt. Szegény összetört. Megijedt a baba sorsa miatt, és fájt neki, hogy úgy érezte, véget kell vetnie a Tokio Hotelnek.

-        Gyere, haza viszlek.

-        Nem akarok még haza menni.

-        Akkor egyél legalább valamit, ami felszívja a piát.

-        Jól van, menjünk.

Elvitted egy mekibe, vettél neki enni és a parkolóban megálltatok.

-        Szóval ez végleges?

-        Igen. Holnap beszélek a fiúkkal. Csak félek, hogy megutálnak miatta.

-        Ne félj. A család mindennél fontosabb. Lehet, hogy ők ezt még nem érzik át, de meg kell érteniük. Ha akarod, segítek is neked.

-        Sajnálom, azt az üzenetet. Tényleg. Nem akartalak megbántani, csak dühös voltam, amiért eltitkoltátok előlem ezt.

-        Sajnálom, hogy eltitkoltuk. Igazad van, hogy mérges lettél rám. Csak Tom férfi mivoltát fitogtatva úgy gondolta, védelmemre kel.

-        Nagyon szeret téged. – mosolygott ma, először.

-        Tudom. És azt is tudom, hogy a pici Lili egészségesen jön majd világra.

-        Lili? Neked is az tetszik?

-        Igen. Az én kis Lilim.

-        Köszönöm. Nálad jobb keresztanyut nem is találnánk.

-        Az tuti. – ölelted magadhoz.