137. rész. Felesleges összeveszés.

Halkan lopództál be az ágyba, nehogy felébreszd Tomot. Mondjuk amilyen mélyen tud aludni, felesleges lábujjhegyen közlekedned.

Reggel Tom keltegetett.

-        Baba.

-        Mi van?

-        Mi volt este Gustavval? Most hívott, hogy beszélni szeretne velünk.

-        Ezért keltettél fel?

-        Igen. Te biztos tudod, mi van.

-        Hagyj egy öt percet légy szíves.

-        Jól van. – törődött bele és bebújt melléd.

20 perc múlva két bögre kávéval ültetek le egymás mellé a kanpéra.

-        Nos. Gustav nagyon kiborult, még sírt is szegény. És döntést hozott. Nem fogtok örülni neki.

-        Kilép a bandából?

-        Igen. De nincs más választása. Nem tudja így élni az életét, hogy összeegyeztesse a Tokio Hotelt a gyerekkel. Most is lelkiismeret furdalása van. Úgy érzi, nem bocsátotta volna meg magának, ha amíg ő koncertezik, bulizik és interjúkat ad, addig valami történik a babával.

-        Ezt nem lehet. Nem vetünk véget a csapatnak! Nem! – állt fel és a telefonját keresgélte, ami épp csörgött.

-        Kicsim, ne húzd fel magad. Próbáld megérteni őt. Mit csinálnál a helyében?

-        Minimum nem csinálnám föl a csajom, mikor a karrierem csúcspontján vagyok, hogy aztán cserbenhagyjam a legjobb barátaimat.

-        Először is közönséges vagy. Másodszor pedig, tudod jól, hogy nem direkt hozták össze ezt a babát.

-        Leszarom! Akkor minek vállalja? Két dolgot egyszerre nem lehet. A Tokio Hotel régebb óta van meg nekünk, mint ez a gyerek. Nem fogjuk feladni, mert a spermái nem bírtak magukkal, aztán elgyengült, és úgy döntött vállalja a gyereket.

-        Fejezd ezt be! – álltál én is fel és elvetted a telefont, amit végre megtalált.

-        Van fogalmad arról, hogy mennyit küzdöttünk, hogy elérjük azt, amink most van? Van halvány lila gőzöd arról, hogy az életünket jelenti az együttes?

-        Tudod te, hogy mit jelent gyereket vállalni? Az az élet Tom, nem pedig tinibálványnak lenni. Lassan kimentek a divatból, főleg, hogy Gustavék és mi is eljegyeztük egymást, Georgnak is van barátnője. Elavultok szépen és akkor mi lesz? Visszagondolsz majd, hogy mi lehetett volna? És ha én lennék terhes? Mennél turnézni, én meg itt kínlódnék vele egyedül? Jól gondold meg, mit válaszolsz erre!

-        Abban biztos lehetsz, hogy semmi képpen nem lőnék éles fegyverrel, amíg még előttem a karrierem. És ne vetítsd ránk ezt! Ez nem a mi problémánk.

-        De azért jó tudni, a fontossági sorrendet. Persze mielőtt megkérted a kezem, nem egészen így álltál a dologhoz. Gyűlölöm, mikor ilyen seggfej vagy!

-        Seggfej vagyok, mert nem hagyom annyiban? Nem hagyom, hogy kilépjen a bandából, mikor még az sem biztos, hogy az a gyerek megszületik!

-        Undorító vagy! – lökted meg mind két kezeddel a mellkasát, hogy ki tudd kerülni, és már csaptad is be magad mögött a saját szobád ajtaját.

-        Persze! Menekülj, mert igazam van! – kiáltotta be és már csak ajtó csapódást hallottál.

Pár percig még álltál az ajtódban és próbáltál lenyugodni, majd kimentél a nappaliba. Tom lelépett. Egyből hívtad, de nem vette fel. Felhívtad Billt és elmondtál neki mindent és megkérted, ha Tom odamegy, beszéljen vele.

-        Na, mit mondott Tom? – Detti.

-        Hogy később beszélünk. Most kelt fel, …(neved) még alszik.

-        Kicsim, ezt jól gondold meg. Mi jól vagyunk. Ne csináld ezt a fiúkkal. – fogta meg Gustav kezét. – Fiatalok vagyunk még mind. Előttetek még egy csomó lehetőség. Nem maradok egyedül, ha neked turnéznod kell. Látod, most is …(neved) végig mellettem volt. Ráadásul anyáék is itt laknak a közelben és a te szüleid is.

-        És ha valami történik, és nem leszek itt?

-        Nem lesz semmi baj. Mostmár míg meg nem születik úgy sem lesz semmi programod. Utána meg mi baj lehet? Életem, tudom, hogy nem akarod ezt te sem.

-        Igazad van. Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy.

-        Ez a dolgom. – mosolygott és a kezébe nyomta a telefont. – Hívd fel Tomot és mond meg neki, hogy még sem akarsz már beszélni vele.

-        Nem veszik fel.

-        Biztos visszaaludtak. Hagyd őket.

Hamarosan Bill hívta Gustavot.

-        Te ki akarsz lépni?

-        Neked is jó reggelt. Nem akarok kilépni.

-        Akkor miért mondta ezt nekem …(neved)?

-        Mert gondoltam rá, hogy kilépek, de beláttam, hogy nem kéne. Miért hívott téged fel emiatt?

-        Mert Tommal durván összevesztek ezen és Tom lelépett otthonról. Ezek szerint nálatok sincs.

-        Hívtad?

-        Persze, de nem veszi fel.

-        Na ez fasza. Pedig én hívtam őket, hogy megmagyarázzam, de nem vették fel.

Egész nap nem hívtad Tomot és ő sem téged. Viszont Sandie igen.

-        Igen?

-        Szia. Az jutott eszembe, hogy én lefoglaltam a koleszban a szobánkat.

-        Igen. És?

-        És? Hát te nem jössz vissza a koliba, mert te már Tommal laksz.

-        Tényleg. El is felejtettem. Még nem szoktam meg. Megtennéd, hogy lemondod a nevemben?

-        Persze.

-        És Georg?

-        Itt van velem. Eljöttünk vacsorázni és nála alszom ma. Veletek minden rendben?

-        Igazság szerint Tom reggel elviharzott és az óta nem tudok róla semmit. De hosszú történet, mindketten hülyék voltunk.

-        Akkor nincs semmi gond?

-        Nincs. Na, érezzétek jól magatokat és köszi, hogy szóltál.

-        Jól van. Akkor hétfőn a suliban találkozunk. Szia.

-        Szia. És puszilom Georgot.

-        Átadom. Jó éjt.

Eresztettél magadnak fürdővizet és befeküdtél a kádba. Kulcszörgést hallottál, majd hogy nyílik az ajtó.

-        Tom? – szóltál ki, mikor léptek közeledtek a fürdőszoba felé.

-        Én vagyok. – jött be az ajtón egy hatalmas csokor rózsával. – Ezt neked hoztam. – nyomta a kezedbe és letérdelt a kád mellé. – Nézd, sajnálom, hogy seggfej voltam. Utálok seggfej lenni, de néha nem tudom visszafogni. Ez a banda az álmunk Billel, mióta az eszemet tudom. Nem vagyok képes lemondani róla. És hidd el, baba, hogy rólad sem. Te vagy a mindenem és igazad van. Te vagy az új életem. Nem vagyok már tinibálvány, és nem érdekelnek már a hotelek előtt ácsingózó lányok, akik egy füttyentésre lefekszenek velem. Szeretlek téged, és ha szerinted tényleg úgy jobb, mindenkinek, beleegyezem. A Tokio Hotelnek vége.

-        Nem kell. Igazad van. Nem mondhatsz le az álmaidról. Össze tudjuk mi egyeztetni, mert a célunk úgyis közös. Hogy együtt legyünk. De Gustav már nem ér rá dönteni. Megrémült, hogy elveszíthetik a picit és lehet, hogy nekem fogalmam sincs, mennyit küzdöttél az együttesért, de neked fogalmad sincs, milyen Detti arcát nézni és elmondani neki, hogy akár meg is halhat a gyerekük. Nem tudod milyen, ha Gustav a válladon zokog, mert nem tudja, mi tévő legyen. Hidd el, neki is annyit jelent a banda, mint neked. Csak neki már van egy sokkal fontosabb dolog az életében. A kislánya.

-        Nem akarok többet veszekedni veled. – fogta meg a kezed.

-        Én sem veled. – hajoltál hozzá és megcsókoltad

-        Felhívom Gustavot. – mondta, felállt és tárcsázott is.

-        Na szia, haver. --- Persze, csak kipihentük a veszekedést kicsit külön. --- Azért hívlak, mert …(neved) elmondta, mit tervezel. --- Várj, hagy mondjam végig. --- Ha úgy gondolod, én benne vagyok. Mármint egyet értek, és fejezzük be, ha nincs más választás. --- Ez komoly? --- Tudod, hogy mennyire összevesztünk ezen? --- Te hívtál? Épp a vita kellős közepében. --- Nagyon vicces, haver. --- Jól van. Na majd dumálunk. Csá.

-        Mi van? – kérdezted.

-        Ő hívott, mikor kivetted a kezemből a telefonom. Azért hívott, hogy elmondja, nem lép ki a bandából, mert nem bírja megtenni.

-        Tehát feleslegesen vesztünk össze.

-        Nem.

-        Miért?

-        Mert minden veszekedésnek békülés a vége. És én most baromira békülős kedvemben vagyok. – vette le sorra a ruháit.

-        Még nem tudom, megbocsátok-e.

-        Majd meglátod, hogy megfogsz. – vigyorgott és beszállt melléd a kádba.