138. rész. Tényleg Lili.

Hétfő reggel megkezdődött a fősuli következő féléve. 10-re kellett beérned, ami azt jelenti, hogy 9-kor el kell indulni. De ha előtte még fürdesz, öltözködsz és még reggelit is csinálsz, 8-kor kéne felkelned. Ez még úgy jó is lenne, ha Tom hagyna kikelni az ágyból. De ahogy mocorogni kezdesz, ő visszahúz, hogy átöleljen. Pár percig rendszerint nyugton maradsz, hátha elalszik, és így te ki tudsz szabadulni. Ez nem mindig jön össze. Visszahúz, és puszit akar és simogat és… mindent, csak ne hagyd magára az ágyban.

Így egy-két hét alatt kialakult, hogy indulás előtt úgy 2 órával ébredsz.

Jó volt vele élni. Suliba menetel előtt csináltál neki is reggelit. Írtál neki a hűtőn elhelyezett táblára üzeneteket. Volt mikor csak azt, mit kéne vásárolni, de volt mikor konkrétan felajánlkoztál neki, ha hajlandó elmosogatni mire hazaérsz.

Volt, hogy érted jött a sulid elé és együtt ebédeltetek valahol. Volt, mikor főzött neked és azzal várt otthon. Napközben Tom rendszerint a srácokkal találkozott és élte az eddigi életét. De a délután és az este csak a tiéd volt. Nagyon élvezte látszólag az együttélést.

Egy hónap alatt teljesen összerázódtatok.

-        Kicsim, órán vagyok, hívj vissza később. – suttogtad a telefonodba.

-        Elindult a szülés. – Tom.

-        Komoly?

-        Igen. Bemegyek a korházba, gyere majd te is.

-        Azonnal megyek. Szia.

Letetted a telefont. Összecsuktad a füzeted, felpattantál és pár embert felállítva, kimentél a teremből. Bedobtad a cuccokat a kocsiba, és már indultál is a kórházba. Legjobb esetben is bő 40 perc, míg odaérsz, és sík ideg voltál. Felhívtad Tomot.

-        Elindultam. Jól van. Én mindjárt odaérek.

-        Mesélj, mi van?

-        Gustav hívott, hogy Detti rosszul lett főzés közben és elájult. Pár perc múlva magához tért, mire Gustav már kihívta a mentőket. A mentőautóban megindították a szülést valamiért. Azt nem tudom miért.

-        De hogy vannak?

-        Nem tudok semmit. Neked mennyi idő mire ideérsz?

-        Hát még egy fél óra kell.

-        Azért csak óvatosan.

-        Jól van, na szia.

-        Puszi.

Hamarosan beértél a kórházba, ahol Georg, Bill és Tom vártak.

-        Sziasztok. – mentél hozzájuk és megcsókoltad Tomot. – Mi a helyzet?

-        Beindították a szülést, Gustav bent van. – Georg.

-        Még nem jött ki senki. – Bill.

-        Akkor nincs mit, tenni várunk.

-        Eljöttél az óráról? – Tom.

-        Ahogy hívtál, már fel is álltam és leléptem.

-        Nem lesz ebből baj? – Tom.

-        Édes vagy, de ne aggódj. Nem maradok le semmi fontosról. – mosolyogtál.

Leültetek és vártatok. Nagyon lassan telt az idő. Senki nem jött ki a műtőből csak bementek az orvosok egymás után. Csak annyit tudtatok levenni az arckifejezésekből, hogy nem minden van rendben.

-        Hogy fogják hívni? – próbálta oldani a feszültséget Georg.

-        Gustav és én a Lili nevet szeretnénk. Detti a Ria név mellett szavazott.

-        Nem is mondták még. – Bill.

-        Ja igen. Hát nekem mondták, hogy én leszek a keresztanyja, te pedig, ha elvállalod a keresztapja. Van beleszólásunk a nevébe is. Csak miután kitört a baba körüli pánik, valahogy elfelejtkeztünk róla mind.

-        Én lehetek a keresztapja?

-        Igen. Mi leszünk a keresztszülők.

-        Ria vagy Lili. – gondolkodott el. – Majd ha meglátom, el tudom dönteni.

Nyílt az ajtó és pár orvos kijött. Majd Gustav is könnyes szemekkel. Egyből felpattantatok.

-        Mond már! – Tom.

-        Császármetszés volt. Először nem sírt fel, csak egy pár pillanat múlva. Most inkubátorba teszik, mert nagyon gyenge és pici. – hadarta el sűrű levegővételek közben.

Magadhoz ölelted és a három fiú is csatlakozott.

-        Apa vagyok. – mondta ezt úgy, mintha most esett volna le neki először.

-        Detti hogy van? – te.

-        El kellett altatni. Még idefelé a korházba elájult és akkor azt se tudtam még, hogy melyiküket fogom elveszíteni. De mindketten megmaradtak nekem. El sem hiszem!

-        És már megfoghattad? – Bill.

-        Nem. Beteszik pár napra inkubátorba. Később megnézhetitek őt. De tiszta Lili! – vigyorgott.

-        Gratulálok, haver. – Tom.

-        Bizony! Gratulálunk mind! – csatlakozott Georg és ismét ötös összebújás következett.

Gustav visszament Dettihez és ti beültetek a büfébe enni valamit.

-        Ez hihetetlen. Gustav apa lett. – Tom.

-        Te is leszel majd. – Bill.

-        Hát azért az még arrébb lesz.

-        Tényleg, mennyi idősen akarunk gyereket? – te.

-        Majd elég idősen. – mosolygott. – Egyenlőre még nem. Ha gyerek van, nincs szex csak éjszaka, mikor már alszik. Elmarad a konyhában, a nappaliban, a kádban, a teraszon…

-        Befejeznéd? – fogtad be a száját.

-        Felavattátok a házat, mi? – Georg.

-        Ühüm. – bólogatott Tom.

-        Na, megnézitek? – talált rátok Gustav.

-        Persze! – álltatok fel egyszerre és követtétek a kórteremig.

Bementetek és egy pici baba feküdt egy nagy búra alatt.

-        Hú de pici. – Bill.

-        A keresztlányunk. – fogtad meg a kezét.

-        Kap ott bent levegőt? – Tom.

-        Persze, azért van ott. – Georg.

-        Hű de szakértő valaki. – gúnyolódott.

-        Srácok. – szóltál rájuk.

-        Lili! – Bill. – Tényleg Lili.

Pár percig nézegettétek még a picilányt, utána magára hagytátok őt az apukájával. Mind hazaindultatok, mert az orvosok szerint Dettit úgyis csak holnap tudjátok meglátogatni.

-        Baba, nekem még vissza kell mennem a suliba. Lesz még egy órám hamarosan és le is kell adnom valamit.

-        Veled menjek?

-        Ugyan. Végigülnéd az órámat? Menj haza nyugodtan. Később jövök én is. – megcsókoltad.

-        Siess. Rendeljek vacsira valamit?

-        Igen. Az jó lenne. – adtál még egy csókot, beszálltál a kocsidba és elindultál a suliba.

-        Hát bátyó, még mindig fura hallani és látni, hogy együtt éltek.

-        Nekem is még az. De már teljesen összeszoktunk. Együtt fekszünk és együtt kelünk. Ebből azért az elején voltak problémák, de már áthidaltuk a dolgot.

-        Nem iszunk egyet erre és a kis Lilire is? – Georg. – Sandie is még suliban van, csak este találkozom vele. És ti is ráértek, nem?

-        De. Menjünk. – Bill.

-        Benne vagyok.

A következő két hét gyorsan eltelt. Detti is egyre jobban nézett ki és a pici is erősödött. Egyik szombaton Sandievel úgy döntöttetek, csajos bulit tartotok az új jövevény örömére és elmentetek ketten egy szórakozóhelyre iszogatni, táncolni szóval ellenni. Ezalatt a fiúk is elvitték Gustavot magukkal egy helyre jól berúgni.

Hétköznap, pedig mind meglátogattátok Dettiéket, mikor már hazahozhatták Lilit.  Nagyon édes volt és az arca tiszta Gustav. A szeme és a szája egy az egyben, mintha az övé lenne.

-        Valami baj van? Olyan kedvetlennek tűnsz. – súgta oda neked Sandie az egyik írás és prezentáció készségfejlesztés órátokon.

-        Nem tudom. Tom olyan furcsa az utóbbi időben. Mióta külön mentünk bulizni múlt szombaton.

-        Hogy érted, hogy furcsa?

-        Olyan mintha mondani akarna valamit, de sosem tud hozzáfogni. A szemembe néz, hogy elkezdje, de sóhajt egyet és feladja.

-        Nem kérdeztél rá?

-        Nem.

-        Miért?

-        Félek attól, amit mondani akar.

-        Attól tartasz, hogy esetleg…

-        Hogy megcsalt. Nem tudom elképzelni, hogy meg tudta tenni, de nem tudok másra gondolni. Mi más történhetett azon a bulin, vagy azóta? Georg nem mondott valamit?

-        Csak annyit, hogy oltári jó buli volt és mind nagyon berúgtak.

-        Hát mire Tom hazajött én már aludtam.

-        Figyelj, kérdezz rá. Akármi van, úgyis meg kell tudnod.

-        Igazad van. Erőt gyűjtök és megkérdezem.