140. rész. Kevés esély is esély.

Közel fél óra múlva már ott is voltál. Ebédeltetek, majd Tom szót kért.

-        Veled mi van? – nézett furcsán Bill Tomra, mikor felállt és köhintett egyet.

-        Szeretnék mondani valamit. Vagyis szeretnénk. – fogta meg a kezed.

-        Mondjad, kisfiam.

-        Eldöntöttük, hogy szülünk egy gyereket. – mondta büszkén, mire Bill felröhögött. – Mit röhögsz?

-        Hülyén hangzott, hogy szültök egy gyereket. – nevetett még mindig.

-        Szívem, ne legyél ilyen. Ez komoly dolog. – Simone.

-        Szóval már nekiláttunk, és mindenképp szeretnénk egy közös gyereket. – folytatta Tom.

-        Gratulálok! – fogott kezet Tommal Gordon.

-        Én is szívem. – kerülte meg az asztalt Simone és megölelte Tomot, majd téged is.

-        Bill? – szólt rá Simone, a tátott szájjal ülő fiára.

-        Tom nem csak hamarabb talál az igazira, még családot is hamarabb alapít nálam. – értetlenkedett.

-        Fordult a kocka öcsikém.

-        Na, akkor gyere ide. – ölelte meg bátyját. – Gratulálok nektek!

-        Te miért vagy ilyen szótlan, baba? – Tom.

-        Semmi, csak jó lenne, ha nem kéne 10 napot várni az eredményre.

-        10 nap? – Tom.

-        Bizony. Legalább annyi, míg valamit is ki tudnak mutatni a tesztek. – Simone. – Voltál nőgyógyásznál? Mert szívesen beajánlhatlak az enyémhez.

-        Fogadd el az ajánlatot. Nézd meg anyunak milyen gyerekeket segített világra. – Bill nagyképűen.

-        Köszönöm, de Detti nőgyógyászához mentem. Ismerjük már egymást, úgy jobb.

-        Hát jól van.

Később hazamentetek. Neked volt még egy kis tanulnivalód, Tom pedig áthívta Georgot meginni pár sört.

A napok nagyon lassan teltek és egyáltalán nem tapasztaltál sem émelygést, sem hangulatingadozást. A 10. nap reggele péntekre esett.

-        Baba, ébresztő. Reggel van. – keltegetett Tom. – Csináltam reggelit.

-        Nem aludhatnánk még?

-        Nem. Izgulok. Pisilj a tesztre, aztán visszaalhatsz.

-        Gondolod, hogy utána vissza tudnék aludni?

-        Légy szíves. – puszilgatott.

-        Na jó. Kérem a kávém, addig megcsinálom a tesztet.

-        Hozom.

Bementél a fürdőszobába, ahová már tegnap kikészítetted a tesztet lefekvés előtt. Követted a használati utasítást és vártál.

-        Na? – szólt be Tom.

-        Még egy perc, azt írja.

Letelt az egy perc és kimentél a nappaliba.

-        Na? – kérdezte, te pedig csak bólogattál csalódottan. – Nem?

-        Nem. – felelted, visszamentél a hálóba és lefeküdtél az ágyba.

Tom nagyon csalódott volt. Biztosra vette, hogy pozitív lesz. Tudta, hogy te is így érzel, úgyhogy nem ment utánad. Úgy döntött, hagy téged egy picit magadban.

Később felhívtad a dokit, és kértél egy időpontot délutánra.

-        2-re megyek. Velem jössz? – jöttél ki a szobából.

-        Persze. – ölelt meg. – Sajnálom.

-        Én is. Úgy beleéltem magam.

-        Hogy vagy?

-        Szomorú vagyok. De nem adjuk fel az első akadálynál. – mosolyogtál és megcsókoltad.

2-re elmentetek az orvoshoz. Megvizsgáltak, hátha csak a teszt volt rossz, aztán egy sor másik vizsgálat következett.

A hétvégét úgy terveztétek, Budapesten töltitek, a szüleidnél, de inkább lemondtátok. Nem tudtak még a nagy tervről és így nem is akartatok odaállítani. Majd, ha már biztos lesz.

Teltek a napok és ti tovább próbálkoztatok. Szerencsére ez egyikőtöknek sem esett nehezére. 

Egyik délután a nőgyógyászod hívott.

-        Igen?

-        Bejönnél holnap délelőtt? Megjöttek az eredmények.

-        Persze. Mikor?

-        Délben van egy hely még.

-        Ott leszek, köszönöm.

-        Ki volt? – Tom.

-        A doki. Megjöttek a vizsgálatok eredményei. Holnap be kell mennem.

-        Pont holnap? Reméltem, hogy már ma.

-        Igen. De felhívlak, amint végeztem.

-        Jól van. – mondta kicsit letörten.

-        Na, pakolj, mert tudom, hogy reggel, úgysem fogsz.

-        Csak pár napra megyünk. Nem kell sok holmi.

-        Ahogy ismerlek arra a pár napra is viszed az egész ruhatárad.

-        Az Bill drágám, nem Tom.

-        Persze, persze.

Reggel Tomért jött az autó és elindultak Franciaországba koncertezni. Te felöltöztél, és délre beértél a rendelőbe.

-        Szia. Ülj le. – doki.

-        Szia.

-        Hát a tesztet megerősíteni tudom csak. Negatív lett. A vizsgálatok pedig kimutatták az okát.

-        Okát?

-        Igen. Nem véletlen, hogy nem jött össze.

-        Miért?

-        Nem éreztél görcsölést az alatt a 10 nap alatt? Hányingert, közérzetváltozást.

-        Talán egy kis görcsölést. Gondoltam, rosszat ettem vagy valami ilyesmi.

-        A szervezeted, kilökte a megtermékenyített petesejtet.

-        De miért? És hogy nem vettem észre?

-        Ez a spontán vetélés. Előfordul, főleg ha a nő petefészkében olyan ciszták vannak, mint neked.

-        Ciszta? Nem is tudtam róla.

-        Az a fajta, ami neked van szinte észrevétlen. Legfeljebb annyit tapasztalhattál, hogy ritkábban menstruálsz, rendszertelenül és olyankor erősen vérzel.

-        Igen. De nem gondoltam, hogy ennek valami betegség az oka. Nem is lehet gyerekem?

-        Nem zárnám ki a lehetőségét, de az esély nagyon kicsi.

-        Mennyi az a nagyon kicsi?

-        Nem szeretnék találgatni.

-        Csak mond meg hány százalék van rá, hogy sikerül teherbe esnem ezzel a bigyóval.

-        Kezelni tudjuk a cisztát, eltűntetni nehéz. És ha eltűntetjük is meg van a lehetősége, hogy újra kialakul. Én azt mondom, megfelelő kezelés mellett az esély, hogy megtermékenyülj, úgy 30%.

-        30? Az szinte semmi!

-        Felírok pár gyógyszert, amit rendszeresen kéne szedned, bizonyos időközönként el kéne jönnöd kivizsgálásra és kezelésekre. Emellett próbálkozzatok tovább, mert a kevés esély is esély.

-        Tudtam. Tudtam, hogy az én életemben semmi sem zajlik zökkenőmentesen. És ha végre minden rendben, tuti, hogy valaminek el kell romlania.

-        Sajnálom, de ne add fel. Semmiképpen ne mondj le a lehetőségről. – mondta, és a kezedbe nyomta a vényeket.

-        Köszönöm. – elvetted és már mentél is.

Elmentél Dettihez, mivel már tegnap megígérted, hogy meglátogatod.

-        Szia, gyere be. – fogadott Lilivel a karjában. – Itt a keresztanyu.

-        Sziasztok. Hogy vagytok?

-        Jól köszönjük. Igaz, éjszakánként nem sokat alszunk, de nézz rá. Hát nem megéri?

-        De. – mondtad egy legördülő könnycsepp kíséretében. Nem volt a legjobb ötlet pont idejönnöd most, de valahogy erre nem gondoltál, mikor ideindultál.

-        Mi a baj? Ülj le.

-        Most jövök az orvostól.

-        Mit mondott?

-        Nagyjából azt, hogy nem lehet gyerekem. Vagyis lehet, ha beleférek a szerencsés 30%-ba.

-        30?

-        Annyi. Legalábbis ha minden jól alakul, és gyógyszerezem magam. Ja és ha rendszeres kezelésekre járok. Akkor talán megvan a 30%-os esélyem. - mondtad gúnyosan.

-        Lefektetem Lilit, jövök egy perc. – mondta és bevitte Lilit a kiságyába. – Gyere ide. – ölelt meg.

-        Hogy fogom ezt elmondani Tomnak? Miért mindig akkor történik valami, amikor ezek nincsenek itthon? Ki fog akadni, ha ezt telefonon elmondom neki.

-        De emlékszel Gustav is milyen dühös volt emiatt. Többet jelentesz Tomnak már, mint a banda.

-        De Franciaországban van. Rángassam haza?

-        Ez a dolga. Melletted a helye és ezt ő is tudja. Hívd fel.

-        Csak előbb... – sírtad el magad.

-        Sírd ki magad nyugodtan. És hidd el, a kevés esély is esély.

-        A doki is ezt mondta.

-        Mert így van. Emlékszel mit mondtam, mikor terhes lettem? Hogy lehetetlen, mert nekem 0%-ot mondtak. És mégis itt van az én egészséges pici lányom. Gondolj bele a 30% 30szor nagyobb esély a nullánál. Meglátod, nem lesz semmi probléma. Főleg Tomot ismerve vagyok biztos ebben. Az a pasi képes lenne egész nap gyártani a lurkókat. Egyet biztos összehoz. – mondta, és ezen te elröhögted magad. – Na látod. Igazam van. Igyunk egy teát, aztán felhívod Tomot, rendben?

-        Rendben.