141. rész. Ugye nem adjuk fel?

Kicsit később erőt vettél és felhívtad Tomot.

-        Igen.

-        Szia Bill, én vagyok. Adod nekem Tomot?

-        Most épp fotózzák, azért vettem én fel a telefonját.

-        Értem. Akkor majd visszahívom.

-        Szóljak neki, hogy hívjon vissza, ha végez?

-        Nem, majd én hívom.

-        Baj van?

-        Hát az akad mindig.

-        Mond el.

-        Ezt most vele kell megbeszélnem.

-        Azt ne mond, hogy valami a terhességgel kapcsolatban, mert hülyét kapok.

-        Bill, kérlek. Hidd el, eléggé ki vagyok borulva én is.

-        Sajnálom. Bocsi. Figyelj. Nem szólok Tomnak, hívd, amikor úgy gondolod.

-        Jól van köszi.

-        És akármi van, fel a fejjel, oké?

-        Rendben. És imádlak.

-        Én is téged.

Letettétek.

-        … (neved) volt? – Tom.

-        Igen. Majd később visszahív. – árulta el, mert azért még sem hazudhatott, ha már Tom így rákérdezett.

-        Volt a dokinál?

-        Gondolom. Nem mondta.

-        Akkor mit mondott?

-        Hogy majd hív.

-        Na jó, ha végeztünk, felhívom. Már kíváncsi vagyok, mi a helyzet pocaktájon.

-        Te tudod.

-        Na jó, öcsi. Ki vele. Biztos tudsz valamit. Valamit titkolsz. Terhes, ugye? Rossz volt a teszt és mégis babát várunk.

-        Basszus, ez így nem jó. Inkább hívd fel most, mielőtt beleéled magad.

-        Szóval baj van.

-        Azt hiszem igen, de nem mondta.

-        Add ide. – vette ki öccse kezéből a telefont és hívott téged.

-        Szia.

-        Szia, mi a helyzet? Mi volt az orvosnál?

-        Megpróbálom elhadarni és csak a lényeget mondani. Nem vagyok terhes és nagy a valószínűsége, hogy nem is leszek. A petefészkem nem túl egészséges és kilöki a te ivarsejtjeidet. A doki szerint van rá esély, hogy összehozzunk egy gyereket, de nagyon kevés.

-        Most azonnal megyek haza.

-        Ne. Maradj csak. Úgysem tudnál mit tenni itthon sem. Ez van.

-        Ez van? Dehogy. Nem gondolod, hogy elfogadjuk ezt? Csak lehet valamit tenni.

-        Igen. Gyógyszert reggeliznem, kezelésekre járnom és kétségbeesetten próbálkoznunk.

-        Hát akkor azt fogjuk tenni. Vagy te nem akarod?

-        Nem tudom, hogy akarom-e. Minden alkalommal izgulni és várni az eredményt, ami aztán úgyis negatív lesz.

-        Na jó, én kinézek egy gépet és indulok haza. Ezt meg kell beszélnünk. És úgy sem tudnék koncertezni ezzel a tudattal.

-        Tom, te most ott maradsz és majd a többiekkel a megbeszélt időben hazajössz! Nincs szükségem most arra, hogy itt győzködj és sajnálj. Pár nap alatt én is átgondolom a dolgot tiszta fejjel és te is.

-        De ha szükséged van rám, én megyek baba.

-        Nem vagyok kiborulva, nincs semmi gond. Jól vagyok és az tény, hogy szükségem van rád, de ez az érzés állandó, úgyhogy most tudom nélkülözni az én szerelmemet egy pár napig még.

-        Biztos?

-        Biztos. Menj a dolgodra, és később hívj, ha ráérsz.

-        Jól van. Nagyon szeretlek.

-        Én is téged. – köszöntél ezzel el és letetted a telefont.

-        Miért mondtad neki, hogy nem vagy kiborulva és minden rendben van? – Detti.

-        Mert haza akart jönni. És azt én nem akartam most. Jobban leszek, csak át kell gondolnom ezt. El kell döntenem, hogy most a suli mellett és amellett, hogy még csak pár hete vagyok Tom menyasszonya, akarom-e ezt az egészet. Talán csak megrontaná a kapcsolatunkat az örökös hiábavaló próbálkozás. Nem akarom. Majd egyszer később örökbe fogadunk egy csöppséget és kész.

-        Ezt te sem gondolod komolyan. Feladod, és egy idegen babát veszel a gondozásodba? Ebbe Tom nem fog belemenni és te is belátod majd, hogy ez nem ilyen egyszerű.

-        Nem tudom, Detti. Ez olyan bonyolult. Hirtelen jött, hogy Tom gyereket akar tőlem és én nagyon beleéltem magam. Nem gondoltam, hogy valaha ő fog ezzel elém állni. Pláne nem gondoltam azt, hogy nem fog összejönni.

-        Ide figyelj, én nem úgy ismertelek meg, mint aki bármit is felad. Tudod, hogy van esély a teherbe esésre. Kevésnek hangzik a 30%, de arra mennyi volt az esély, hogy Tommal végül összejöttök? Arra mennyi volt az esély, hogy ideköltözöl végleg Németországba? És arra mennyi volt az esély, hogy Tom 20 éves kora előtt úgy dönt, egy nő mellet állapodik meg egy életre? Pont ő, aki minden szembejövő lányt megdöntött eddig. Köztetek nem számítanak a statisztikák. Minden dologgal eddig megváltoztattátok az elképzeléseket. Most az egész világ tudja, hogy Tom szerelmes beléd, pedig pár hónappal ezelőtt még azon veszekedtetek, hogy nem képes felvállalni téged. Nem rég még azt mondta, semmit nem hajlandó a banda elé helyezni, most meg fejét vesztve rohanna haza hozzád. Próbálkoztok, eljársz majd azokra a kezelésekre és meglátod, sikerülni fog. Csak Lilit tudom felhozni példaként. Először úgy volt lehetetlen, hogy gyerekem legyen. Aztán terhes lettem és azt mondták, talán meg is halhat. Később ugyan megmaradt, de koraszülöttként jött a világra. És most itt van velünk és egészséges. Nem kell ennél több, hidd el nekem. Nem számít, mennyi energiát kell belefeccölni, a végeredmény a lényeg.

-        És ha végül nem jön össze? Ha Tom kiábrándul belőlem, mert nem tudok nagy családot népesíteni neki?

-        Megéri megpróbálni. És ha nem sikerül megmaradtok egymásnak. Szerinted, ha nem szeretne eléggé, feladta volna a régi kicsapongó minden lukra ráugró énjét, hogy veled lehessen?

-        Igazad van. Nem adom fel. Tom annyi minden feláldozott értem.

-        Ez a beszéd, nagylány. Érzem, hogy hamarosan egy újabb kis Kaulitz fog itt rohangálni és elcsavarni a lányok fejét.

-        Köszönöm. – mosolyogtál.

-        Nem kell.

Később hazamentél és a neten kutattál a betegségedről szóló cikkek és felvilágosítások után. Rengeteg fórumon jártál és beszélgettél olyan nőkkel, akik ugyanezen mentek keresztül.

Mikor Tom végre hazajött leültetek megbeszélni a dolgokat. Elmesélted neki, mi is a probléma és mit mondott pontosan a nőgyógyászod.

-        Ugye nem adjuk fel? Tudom, hogy nekem semmi más dolgom nem lesz, mint a hobbimat művelni és a neheze a te nyakadba szakad, de itt vagyok melletted.

-        Tudom. És próbáljuk meg. Addig próbálkozzunk, míg végre meg nem történik, amire vártunk.

-        Miért érzem, hogy lankadt a lelkesedésed?

-        Tudod, egy nőnek az a legszörnyűbb dolog, mikor azt érzi, nem tudja megadni a párjának, amire vágyik. Az én testem szinte képtelen megteremteni neked. Félek, hogy ha nem sikerül, kiábrándulsz belőlem. Félek, ha nem tudok gyereket szülni neked, talán elhagysz. Félek, ha kétségbeesetten próbálkozunk, elveszti értelmét, az ami lélekben köt össze minket.

-        Én nem tudom, mi lesz. Nem tudom, hogy ha nem lehet saját gyerekünk, mit fogok érezni. Csak azt tudom, hogy mi ketten soha nem adhatjuk fel, azt amiért ennyit küzdöttünk. Semmi más nem számít, csak az, ami idebent van. – tette a kezed a mellkasára. - Tudom, állandóan szekálsz, amiért szerinted nyálas lettem és néha még Billen is túlérzelgősködöm, de megváltoztattad az életem, mikor megjelentél és semmit nem bántam meg. Ha nem akarod, hogy most belevágjunk ebbe az egész procedúrába, én megértem. Csak szólj, ha kész vagy rá.

-        És ha esetleg odáig jutnánk, hogy más gyerekét kell örökbefogadnunk?

-        Akkor azt is ugyanúgy fogjuk szeretni, mintha a sajátunk lenne.

-        Biztos vagy ebben?

-        Igen. De nem hinném, hogy erre szükség lesz. Általában a hétnek hét napján minimum egyszer szeretkezünk. Ha az átlag ember heti kétszer teszi ezt, szerinted a 30% százalék a mi esetünkben mennyi? Minimum feljavítjuk 70%-ra. Az meg sima ügy. – mosolygott.

-        Imádom az optimizmusodat.

-        Sok dologhoz nem értek, az tény, de azok, amik a szexszel kapcsolatosak, velem nem szúrnak ki az tuti.

-        Akkor ráállunk a baba projektre?

-        Rá. – mondta magabiztosan és megcsókolt. – Talán el is kezdhetnénk.