145. rész. A régi barát.

Egyik szünetedben Tom hívott.

-        Igen?

-        Szia, baba. Álmodtam, vagy tényleg voltál itthon?

-        Igen. Együtt aludtunk. Reggelit is csináltam.

-        Éjszaka hazajöttél?

-        Igen. Nem alakult valami jól az esténk, aztán írtad, hogy hiányzom és egyből hazamentem. Bebújtam melléd, aztán reggel már korán eljöttem.

-        Miért nem keltettél fel? Olyan rég nem láttalak.

-        Nagyon édesen aludtál. És nem volt kedvem beszélgetni, csak bebújni melléd.

-        Mi történt este?

-        Emlékszel a lányra, akinek Sandie mesélt rólunk a koleszban?

-        Igen.

-        Ann az. Oda jár és megtalálta magának Sandiet. Tegnap összefutottunk és kicsit kiakasztott. Aztán én leléptem, Sandie pedig kiütötte.

-        Na jó. Ennek a csajnak egy húzása van, és én fogok elbánni vele.

-        Mindegy, ne is foglalkozzunk vele.

-        És Sandie megütötte?

-        Igen. Még most is sajog az ökle.

-        Kezdem félteni Georgot. – nevetett.

-        Na ne bohóckodjunk tovább. Mennem kell órára.

-        Ma ugye hazajössz?

-        Persze.

-        Mikor?

-        3 óra múlva otthon vagyok. Előtte Még elugrok vásárolni. Kell valami?

-        Találkozzunk a bevásárlóközpont előtt 3 óra múlva. Nem nélkülözlek egy perccel sem tovább.

-        Jól van. Akkor addig még beszélünk. Szeretlek.

-        Én is téged baba. Szia.

-        Szia.

Még két órád volt, azt sikeresen végigülted, és csak kétszer aludtál el. 

Mielőtt a suliból elindultál, felhívtad Tomot és megbeszéltétek, mikor találkozzatok.

Bevásároltatok, aztán a nap hátralévő részében örültetek egymásnak és annak, hogy itt a hétvége. Előttetek a péntek, a szombat és a vasárnap.

Péntek délelőtt Tomnak dolga akadt, így azt az időt Billel töltötted. Átjött hozzátok. Mikor ajtót nyitottál, belépett és megölelt.

-        Rég voltunk már így ketten. – mondta.

-        Igen. Már ránk férne. Na ülj le, hozok inni.

Csináltál két limonádét és leültetek a nappaliba. Egy kis szokásos ki hogy van beszélgetés után rákérdeztél, amire akartál már rég.

-        Látom, hogy az utóbbi időben van valami bajod. Elmondod?

-        Persze. Már rég szeretnék beszélni veled erről, csak volt nagyobb problémád ennél.

-        Na ne csigázz szívem.

-        Igazából nem olyan igazi nagy probléma, csak magányosnak érzem magam. Mióta rájöttem, hogy te nem az én életem párja vagy hanem a bátyámé, azóta azon voltunk, hogy legjobb barátok legyünk és több időt töltöttünk együtt mint a saját családunkkal. Nem lett volna időm barátnőt találni és neked sem lett volna, ha nem Tom a kiszemelt. Értesz?

-        Értelek.

-        Az utóbbi időben, és ez nem szemrehányás, már nincs annyi időd rám. Összeköltöztetek, ti is alig találkoztok a suli miatt, így rám már abszolút nincs időd. Mióta nem lehetünk annyit együtt rájöttem, hogy te egy személyben voltál a legjobb barátom és pótoltad a barátnőmet is.

-        Sajnálom.

-        Nem dehogy. Ne sajnáld, hisz boldog vagy és hidd el fantasztikus érzés végre így látni téged.

-        Csak emellett önző mód elnéztem, hogy te magányos vagy.

-        Nem vagy önző, csak végre megkaptad a jól megérdemelt életedet és ebbe én már nem férek be oly módon, mint azelőtt. Ezt meg kell értenem. Csak szerettem volna beszélni veled erről. Nincs neheztelés, és nem változik semmi, csak akartam hogy tudd, mit érzek. Ne sajnálj és semmi ilyesmi, oké?

-        Szeretnék több időt tölteni veled, hidd el. Emlékszem mit ígértem, hogy nem hanyagollak el, ha lesz valakim.

-        Mindketten tudtuk, hogy ez úgy sem működne. Na de hagyjuk is ezt most már. Majd találok magamnak valakit, csak ki akartam önteni a szívemet a legjobb barátomnak.

-        Még annak tartasz?

-        Ne viccelj, persze hogy annak!

-        Akkor keresünk neked egy jó csajt. De előbb nekem kell megfelelnie. Kritikus vagyok a jövendőbeliddel kapcsolatban.

-        Imádlak. – nyomott egy puszit az arcodra.

A beszélgetésetek után Bill felhívta a régi barátait. Csavarogni, bulizni akart és mivel a három barátjának már volt párja így másokkal járt el ide-oda.

Az ikrek rég elfeledett és elhanyagolt legjobb barátját, Andreast még nem is ismerted. Bill az utóbbi hétvégéket és néhány hétköznap estét vele töltött.

-        Baba, hol van a kék nike titokzoknim? – járkált fel alá Tom a lakásban, miközben mosogattál.

-        A világos vagy a sötét kék?

-        A sötét?

-        Reggel teregettem ki. A fürdőben megtalálod.

-        Köszi. – jött a zoknival a kezében és adott egy puszit.

-        Mikor mész?

-        Egy óra múlva találkozunk a pub-ban.

-        Jól van. Én még kidolgozok pár tételt és lefekszem.

-        Azt hittem átmész Dettiékhez.

-        Igen, de most nincs kedvem. Fürdetnek, etetnek, aztán csendben ülnek a tévé előtt. Inkább itthon maradok. Te mikor jössz?

-        Nem tudom. Már évek óta nem láttam Andreast. Szerintem későn jövök.

-        Na öltözz, mert elkésel. – tessékelted ki a konyhából.

Hamarosan el is indult otthonról, felvette Billt és pontban 8-kor találkoztak régi barátjukkal a pub előtt.

-        Helló, haver! – ölelte át Tomot Andreas.

-        Helló. Ezer éve nem láttalak!

-        Késtetek.

-        Bátyónak nehezére esik egy puszival elköszönni …(neved)-től. – Bill.

-        Ti sem tudnátok otthagyni, mikor egy szál kis hálóingben fekszik a kanapén a tanár nénis szexi szemüvegében. – mosolygott Tomosan.

-        Á, igen. Bill mesélt már róla. Gratulálok!

-        Kössz! Na menjünk be.

-        És szorosan fog az asszony, mi? – kérdezte Tomot, mikor helyet foglaltak az egyik asztalnál.

-        Dehogy. Együtt lakunk, jól kijövünk, és ha úgy akarjuk, külön megyünk el valahova.

-        Mióta laktok együtt?

-        Szeptember óta. Már több mint fél éve.

-        Az igen. Ezt nem gondoltam volna rólad.

-        Én sem. – vigyorgott kicsit zavartan Tom.

Az este hátralévő részében nosztalgiáztak, iszogattak. Andreas felcsípett egy pár csajt és az asztalhoz hozta őket. Így kicsit Bill is udvarolgatott az egyiknek. Tom pedig iszogatott és ott ült közöttük.

-        Haver, ne légy ilyen ünneprontó. Nézd milyen jó csajok. És bevállalósak. – bíztatta barátját Andreas a mosdóban.

-        Haver, nem csajozok már.

-        Nem hiszem, hogy te, Tom Kaulitz hűséges vagy! – nevetett.

-        De, az vagyok. Légy szíves ne firtassuk ezt tovább.

-        Megváltoztál.

-        Megkomolyodtam.

Visszaültek az asztalhoz.

-        Jó hogy visszajöttél. – húzódott az egyik csaj Tomhoz közelebb.

-        Aha. Kértek inni valamit? – kérdezte, majd felvette a rendelést és hozott mindenkinek valamit.

-        Táncolunk? – Bill az egyik lánynak.

-        Persze. – lány.

-        Hölgyem? – Andreas a másiknak.

-        Mehetünk.

-        Ketten maradtunk. – csaj Tomnak.

-        Úgy tűnik.

-        Miért vagy ilyen zárkózott? – tette a kezét a combjára.

-        Nem vagyok az.

-        Van barátnőd?

-        Igen.

-        Nyugi, én nem a barátnőd akarok lenni. Csak szórakozzunk egy picit. – csúsztatta egyre feljebb a kezét Tom combján.

-        Nem hiszem hogy jó ötlet. – húzta le az italát.

-        Gyere, táncoljunk. – fogta meg a kezét és elhúzta a tánctérre Billékhez.

Táncolni kezdtek így hatan. Andreas bevállalósan, Bill a maga visszafogott módján. A csaj meg ezerrel tapadt háttal Tomra.

A két másik srácot látva végül ő is felszabadult egy picit és élvezte, hogy nyomulnak rá.