147. rész. A szervezés.

-        Este Andreas felhozta a régi dolgokat, amivel kicsit felhúzott. Én egy ideig unatkoztam, míg ők lányokkal szórakoztak az asztalunknál. Végül az egyikkel kettesben is hagytak. Mindenben őszinte leszek, és mindent elmondok, ami történt.

-        Remélem.

-        Szóval a csaj tapizni kezdte a combomat és környékét. Nem vettem el a kezét onnan, de közöltem vele, hogy vagy nekem. Aztán azt mondta, akkor legalább táncoljunk. Hát táncoltunk. Megmondom az igazat, élveztem. Tetszett, ahogy nyomul és táncol nekem. Aztán elkezdte a nyakamat csókolgatni és én leállítottam. Megmondtam neki, hogy szívesen lefektetném, de engem itthon vár a menyasszonyom. Erre azt mondta, ha majd változnak a dolgok, hívjam fel. Felírta erre a számát és a zsebembe csúsztatta. Végül egy puszit nyomott a számra az ujja közvetítésével és elment. Ennyi.

-        Két dolgot fogok csak kérdezni és maradjunk az őszinteség keretein belül. Legszívesebben lefektetted volna azt a lányt, ha én nem lennék, ez tény. Megbántad, hogy nem tetted meg?

-        Nem.

-        Attól, mert a régi egyéjszakás haverod visszatért és most Bill is bulizik és csajozik, attól még biztos vagy abban, hogy képes vagy elkötelezni magad?

-        Igen. Biztos vagyok benne.

-        Akkor jó. – pusziltad meg és folytattad a rendrakást.

-        Akkor jó? – állt Tom értetlenül.

-        Igen. Miért? Nem csaltál meg. Az hogy megkívántad azt a lányt, az normális. Ez a haverod meg ne haragudj de egy vesztes. Nem félek, hogy rádumál téged valamire.

-        Bűntudatom volt, mert én is benne voltam a dologban és csak akkor hátráltam meg mikor csókolgatni kezdett.

-        Édesem. Tudom, mit vállaltam azzal, hogy Tom Kaulitznak mondtam igent. Nem foglak itthonülő vénemberré nevelni. Szabad vagy, csak ne csalj meg. Az, hogy táncolsz valakivel, vagy flörtölsz, azt muszáj elnéznem, ha veled akarok lenni. Majd egyszer úgyis megunod. Fontos neked, hogy tetsszél a lányoknak és az is, hogy nyomulnak rád. Én is tudom, hogy jó érzés, ha megfordulnak utánam a srácok az utcán. Mikor legutóbb Annel összefutottam rájöttem valamire. Iszonyú szerencsés vagyok. Nem egy lány volt előttem az életedben és mégis mellettem állapodtál meg alig 20 évesen. Sok mindent feláldoztál és lemondtál a múltadról értem. Nem akarlak gyökeresen megváltoztatni, mert az nem te lennél. Én a nyomulós, rámenős Tomba szerettem bele és tudom, hogy az azzal is jár, hogy néha lányok telefonszámát fogom megtalálni a nadrágjaidban.

-        Eszméletlenül megőrülök érted. – húzott magához. – Hogy lenne bárki másra szükségem?

-        Na ugye. – mosolyogtál és megcsókoltad.

-        Várj csak. – szakította meg a csókolózást.

-        Mi van?

-        Azok a srácok csak utánad fordulnak aztán szó nélkül tovább is haladnak ugye?

-        Baba!! – tapasztottad a száját újra a tiédhez.

Pár nap múlva Andreas hívott téged telefonon.

-        Igen?

-        Szia. Andreas vagyok.

-        Aha. Mit szeretnél?

-        Nem is érdekel, kitől tudom a számod?

-        Inkább az, minek hívtál fel.

-        Igazából csak elnézést akartam kérni tőled. Tom mesélte hogyan fogadtad a kis bulibeszámolót, és azt kell mondjam, kellemesen csalódtam benned. Rosszul ítéltelek meg és szeretném, ha újra nekifutnánk az ismerkedésnek.

-        Nekem mindegy. Én nem haragszom. Igazából nem is nagyon foglalkoztam veled, mert kevés vagy ahhoz, hogy visszarángasd Tomot a régi életéhez. Úgyhogy felőlem rendben. Béke van.

-        Akkor béke.

-        Akkor ezt megbeszéltük. Na szia. – ráztad le végül.

Nem igazán foglalkoztál ezzel a telefonhívással. Tudtad, hogy mivel Tom barátja, ezért neked is kedvelned kell. És mivel ő tette meg az első lépést és bocsánatot kért, nincs okod rosszban lenni vele.

Rohamosan teltek a hetek az esküvőtök napjáig. A helyszínnel Tom foglalkozott, azt mondta ez meglepetés lesz. Te választottad a ruhákat. A tiéd, Tomét, a koszorús lányokét és a két tanúét. Mivel Tomnak Bill volt a tanúja, te felkérted Georgot. Nagy örömmel vállalta és büszke volt magára, hogy őt választottad. Terveidben koszorús lányként Sandie, Detti, Lili és Viki szerepeltek.

A meghívottak listájával napokig elvoltatok Tommal. Sok embert akart meghívni. Neked nem volt túl sok közeli barátod, ismerősöd. Csak a családod, anyud új párja, apud barátnője és Tomi. Tomnak viszont a családon kívül még ott a rengeteg haver és ismerős. A családi barátok. Rájöttél, hogy a fél családját még nem is ismered. Nagy nehezen összeállítottátok a szertartásra és az utána lévő bulira meghívottak listáját. Feladtátok mindet és vártátok a válaszokat.

Eljött a május. Egy hónap volt hátra az esküvőig. Már nagyon izgatott voltál. Tom egyre többet mászkált el a régi haverokkal bulizgatni. Ez egy kicsit aggasztott téged. Nem azért, mert talán becsajozik. Nem. Abban biztos voltál, hogy nem tenné meg. Ilyenkor volt, hogy te átmentél a kis Lilihez, de volt, hogy Sandievel mentetek el valamerre.

Hétköznaponként suliba jártál, délutánonként az esküvőt intézted. A menüt, az italokat. Már a tortakóstoláson is túl estetek. Egy hatalmas csokitortát választottatok ki Tommal. Belül eperhab, kívül csupa csoki. Jártad a boltokat, de nem találtál rá arra a ruhára, amit megálmodtál. Detti adott egy jó ötletet és megfogadtad a tanácsát. Felhívtad Rithát, ő pedig ajánlott egy ruhatervező ismerőst. Te megpróbáltad megfelelően leírni neki, milyen ruhát szeretnél, ő pedig lerajzolta és megtervezte neked. Az esküvő előtt 3 héttel már a próbára kísért téged Sandie és Bill.

-        Na, kész vagy már? – türelmetlenkedett Sandie a próbafülkéd előtt.

-        Mindjárt. Csak ez a cipzár. Na, kész vagyok. Jöhetek? – te.

-        Gyere már! – Bill.

Kijöttél teljes esküvői díszben a fülkéből. Nekik elállt a lélegzetük. Sandienek még könny is szökött a szemébe.

-        Na, mivan? – te.

-        Elképesztő. – Sandie.

-        Gyönyörű vagy. – ámult rajtad Bill. – Tom a legszerencsésebb férfi a világon.

-        Köszi. Tényleg jó lesz?

-        Mi az hogy!?! – Sandie. – Álomszép ez a ruha.

-        Sokat szenvedtünk vele, úgyhogy remélem is. És holnap meglátod, miben lesztek ti, koszorús lányok. Hasonló, mint az enyém, csak kicsit hosszabb szoknyarésze és rózsaszín. Sőt, képzeljétek, Lilinek is tudtak ugyanolyat csinálni, csak piciben.

-        Már nagyon kíváncsi vagyok.

-        Én még mindig nem térek magamhoz. – nézett még mindig vigyorogva Bill. – Most már biztos, hogy hozzámész a bátyámhoz.

-        Ne szóljuk el. Az nem létezik, hogy valami nagy dolog ne legyen elszúrva.

Csörgött a telefonod.

-        Igen?

-        Szia baba. Na merre vagy?

-        Ruhapróbán. Te már végeztél?

-        Igen. Még itt-ott át kell szabni, mert kicsit híztam a legutóbbi próba óta. A tied milyen?

-        Sandie majdnem elbőgte magát, Bill pedig még mindig nyitott szájjal áll itt velem szemben.

-        Nem hozzuk előre? Ma összeházasodunk és éjjel már Tom Kauliztnével szerelmeskedek az ágyban. Alig várom, hogy lehámozzam rólad azt a ruhát.

-        Tom! Még nem is láttad.

-        Végülis tök mindegy, mert az összes ruhádat legszívesebben leszedném rólad.

-        Na jól van kicsi szexmániás szerelemem. Én most leteszem. Otthon találkozunk.

-        Oké. Este megyek Andreasszal bowlingozni.

-        Ma is? – kérdezted letörve. – Azt hittem ma együtt vacsizunk kettesben.

-        Ne menjek?

-        De, de. Menj nyugodtan. Elleszek egyedül. Na később találkozunk, szia.

-        Szia.

Tettétek le.

-        Mi van?

-        Ma is megy valamerre Andreasszal.

-        Vele van bajod, vagy azzal, hogy elmennek? – Bill.

-        Nem tudom. Nem hiszem, hogy ez a srác jó hatással van Tomra. Nem zavar, hogy buliznak, de az, hogy ilyen sűrűn az egy kicsit igen.

-        Akkor ezt mond meg neki. Biztos visszavenne egy kicsit. – Sandie.

-        Nem. Azzal csak azt érném el, hogy azt hinné, rövid pórázon tartom.