148. rész. Egy hét egymás nélkül.

Vacsora után Tom le is lépett. Te pedig leültél tévézni és felhívtad apudat.

-        Szia apu.

-        Szia kicsim, mi a helyzet?

-        Semmi, csak beszélgetni akartam.

-        Ilyen nincs. Biztos van valami.

-        Kicsit el vagyok kenődve.

-        Nem volt jó a ruha?

-        De, az tökéletes. Csak Tom.

-        Mi van vele? Összevesztetek?

-        Dehogy, csak mostanában mióta visszajött az életébe ez a volt barátja, Andreas, szinte minden este elmennek valahova. Úgy érzem most éli ki magát.

-        Biztos csak az esküvő előtti stresszt próbálja feldolgozni így.

-        Nem tudom. Én is stresszelek és nem sokat alszom éjszaka, de én legszívesebben vele lennék egész nap. Suli után intézem az esküvőt, aztán mikor hazajövök ő már megy is el. Mintha nem lenne szüksége arra, hogy együtt legyünk.

-        Beszéld meg vele.

-        Nem akarom. Ez a srác direkt arra játszik, hogy megmutassa Tomnak, hibát követ el, ha 20 évesen feleségül vesz és megállapodik. Ha most berinyálok, hogy ne mászkáljon el, ő azt mondhatja, én megmondtam. Érted?

-        Persze. Értem én. De Tom nem az a könnyen befolyásolható ember. Eltökélt és magabiztos. Ez a srác kevés ahhoz, hogy veled versenybe szálljon.

-        Örülök, hogy felhívtalak apu.

-        Örülök, hogy segíthetek neked. Egyébként valamit meg akartam már beszélni veled, csak mindig elfelejtem.

-        Mond.

-        Ugye tudod a családi szokást? Az esküvő előtt egy héttel külön költöztök és csak az oltárnál látjátok viszont egymást.

-        Igen, tudom. Anyu mondta valamelyik nap a telefonban. De valahogy ez most pont rosszkor jön. Így is alig vagyunk együtt. Mi lesz, ha egész héten nem is láthatjuk egymást?

-        Ugye nem attól félsz, hogy eltávolodtok egymástól? Kincsem. Volt, hogy hónapokig nem láttátok egymást. Még nem is beszéltetek telefonon sem. És mi lett a vége? Megkérte a kezed.

-        Hát remélem, ezt ő is így látja majd.

-        Biztos. Majd én is beszélek vele, ha akarod.

-        Nem hiszem, hogy jó ötlet. Azt hiszi majd, én küldtelek rá.

-        Kislányom, ne haragudj, de paranoiás vagy.

-        Lehet. Vagyis remélem.

-        Na jól van. Nekem most mennem kell. Nemsokára találkozunk.

-        Tényleg, mikor jöttök?

-        Hát az esküvő ugye szombaton lesz?

-        Igen.

-        Na, akkor előtte lévő nap, pénteken érkezünk.

-        Jó. Itt fogtok lakni. Tom majd arra a hétre visszaköltözik Simoneékhez.

-        Jól van szívem.

-        Köszi apu. Majd beszélünk.

-        Oké. Puszi.

-        Puszi.

Korán ágyba bújtál. Már nem volt kedved megvárni Tomot. Nem volt kedved magyarázkodni, hogy miért van rossz kedved.

Másnap reggel mentél suliba és onnan Dettivel, Lilivel és Sandievel a koszorús lányok ruhapróbájára. Nagyon tetszett mindegyiküknek. Igaz a kis Lili még nem sok mindent fogott fel ebből az egészből, de ő is élvezte a dolgot.

Este értél megint haza.

-        Megjöttem. – léptél be a házba.

-        Szia kicsim. – nyomott puszit az arcodra.

-        Te hova készülsz?

-        Páran elugrunk sörözni. Ezt a pólót vegyem, vagy inkább ezt? – mutatta a két felsőt a két kezében.

-        Nekem mindegy. – mentél be a hálóba átöltözni.

-        Most mi bajod? – jött utánad.

-        Semmi.

-        Anyu főzött vacsit, elmentem érte. A hűtőben van.

-        Jó, majd felhívom, megköszönöm.

-        Milyen volt a ruhapróba? Tetszett a csajoknak?

-        Igen. – felelted unottan, közben őt megkerülve haladtál a konyha felé.

-        Baba, mi bajod? Az hogy elmegyek? Ne menjek?

-        De, menj csak. Semmi baj, csak azt hittem ma végre együtt leszünk. Nem rég még olyan sűrű volt az órarendem, hogy nem tudtam minden nap hazajönni. Te ki voltál bukva, és éjjel hazakocsikáztam, mert hiányoztam neked. Te meg az utóbbi időben alig töltesz velem pár percet. Ezzel az Andreasszal lógsz minden este.

-        Ne haragudj, én azt hittem nem zavar.

-        Csak szeretnék kicsit veled lenni. Egész nap suliban vagyok, aztán a hülye esküvőt intézem. Egész nap ideges vagyok, ezerfelé áll a fejem. Hazajövök, hogy veled legyek, te meg, melyik pólót vegyem fel? – utánoztad a hangját.

-        Na jó. Itthon maradok.

-        Nem. Menj mostmár, ha megbeszélted. Miattam ne mond le.

-        Baba, mivan? – kérdezte, mert látta, hogy megszédülsz.

-        Nem tudom. Rosszul vagyok. – mondtad és szaladtál a vécére.

-        Jézus, baba, mi van? – aggódott, mivel hánytál.

Pár perc múlva más mostad az arcod.

-        Jobban vagy?

-        Igen.

-        Mi volt ez?

-        Nem tudom. Egész nap kavargott a gyomrom. Az idegesség ezt teszi.

-        Na jó. Lemondom a sörözést. Befekszel a kádba én meg főzök teát.

-        Menj csak. Már jól vagyok.

-        Biztos?

-        Persze.

Később Tom le is lépett. Te megvacsoráztál és felhívtad Simonét, hogy megköszönd. Azután lefeküdtél aludni.

Másnap péntek volt. Délelőtt elmentetek Tommal lepontosítani az étteremfoglalást. Leadni a meghívottak listáját, megtervezni az ülésrendet és lefixálni a menüt.

-        Egész nap, olyan unott voltál. – jegyezte meg, mikor már otthon ültetek a tévé előtt. – Tegnap pedig, azt mondtad, hogy hülye esküvő. Nem akarod már?

-        Dehogynem. Csak egyedül elég nehéz mindent kézben tartani. Te elintézted a helyszínt, amiről én nem tudok és felpróbáltad az öltönyöd, amit én néztem ki neked. Azon kívül én rohangálok egész nap minden felé. Kicsit fárasztó ez. Ne haragudj. Mindennél jobban várom már, hogy hozzád mehessek, annál is inkább, mert akkor már nem kell intézkednem többet.

-        Pihenj egy kicsit. Add át a hátralévő feladatokat. Te pedig feküdj le, pihenj, vagy menj el a lányokkal valamerre.

-        Inkább veled szeretnék lenni. Vagy ma is elmentek valahova?

-        Nem. Ma nem. És tudom, hogy rosszkor mondom, de ugye emlékszel, hogy holnap itt vacsoráznak a fiúk nálunk? Georg, Gustav, Bill és Andreas.

-        Hogy is felejthettem volna el. – mondtad gúnyosan. – Na jó én lefekszem. – adtál neki egy puszit és lefeküdtél aludni.

Másnap reggel elmentetek bevásárolni az esti vacsira. Egész délután főztél többfélét. Igazán kitettél magadért. 7 körül érkeztek a vendégek. Mind hoztak valamit, ki bort, ki sört, és ki pedig pezsgőt. Andreas kicsit álszenten egy csokor virágot hozott.

-        Ezt a ház úrnőjének. – nyújtotta át mosolyogva.

-        Köszi. – vágtad be a legszebb és leghihetőbb művigyorodat.

-        Hogy vagy? Mondta Tom, hogy múltkor rosszul voltál. – Bill.

-        Semmiség. Nem kell úgy felfújni. A stressz jött ki rajtam folyékony formában. – mosolyogtál. – Ne aggódj értem.

Leültetek, megvacsiztatok. Mindenki dicsérte a menüt.

-        És mit szólsz a hét szünethez Tom? – Georg.

-        Mihez? – nézett kerek szemekkel.

-        Ezt még nem beszéltük meg Georg. – néztél rá mérgesen.

-        Upsz…bocsi.

-        Milyen hét szünet? – Tom.

-        Az esküvő előtt egy hétig nem találkozunk. Ez egy családi szokás nálunk. Beszélhetünk telefonon, de nem láthatjuk egymást, csak majd szombaton az oltár előtt.

-        Ez komoly? Milyen hülye szokás ez?

-        Gondolj bele, haver, milyen jó lesz egy hét után újra látni. Ráadásul abban a ruhában. – mentette a helyzetet Gustav.

-        Egy hétig nincs szex?

-        Egy hétig bulizunk minden nap. – vigyorgott Andreas.

-        Mintha eddig nem így lett volna. – jött ki belőled a düh. – Lassan már veled úgyis többet találkozik, mint velem.

-        Csak nem zavar? – Andreas. – Fiatalok vagytok, ilyenkor még bulizni kell.

-        Haver. Vegyél picit vissza. Igazad van, de nekik azért már más az életük, mint neked. – Bill.

-        Oké, bocs. Nem akarok én vitát.

-        Ja, gondolom. – mormogtad.

-        Szerinted én direkt viszem el minden este Tomot?

-        Megfordult a fejemben, hogy őszinte legyek.

-        Na végre. Tudtam én, hogy mérges vagy még a múltkori beszélgetés miatt.

-        Milyen beszélgetés? – Tom.

-        A barátod előadta, hogy te még nem vagy felkészülve a házasságra és szükséged van még az egyéjszakás kalandokra.