152. rész. Berezelt?

Hallotta a lépteket felfelé jönni a lépcsőn.

-        Itt vagyok fent. – szólt le. – TE??? – nézett hatalmasat, mikor meglátta Annt.

-        Másra számítottál szerelmem? – vigyorgott és bezárta az ajtót.

-        Azonnal nyisd ki!

-        Mivel? – kérdezte, és a kulcsot ledobta a mélybe.

Eközben ti indulásra készen vártátok a limuzint a ház előtt.

-        Minden meg van? – te.

-        Ne idegeskedj. Vagy ötször mentél már vissza. – Viki.

-        Nyugi. Kicsit higgadj le. – Detti.

-        Könnyű mondani. Rossz érzésem van.

-        Csak az izgalom miatt. – Bill.

-        Így van. Nem lesz semmi baj kicsim, meglátod. – apud.

-        Remélem.

-        Fel akarod hívni Tomot, hogy vele is minden rendben van-e? – Gustav.

-        Nem. Küldtem neki egy kis meglepit és csak ott az oltár előtt akarom látni a reakcióját.

-        Meglepit? – Georg.

-        Igen. Van számára egy meglepetésem, amit eltitkoltam eddig. De ma ti is megtudjátok.

-        Na, itt a limuzin. – Sandie.

Mind beszálltatok, igaz kettőbe, mert sokan voltatok, aztán indulás a tengerpart.

Mikor odaértetek már az összes vendég helyet foglalt a homokban felállított oltárral szemben a székeken.

-        Ez gyönyörű. – te.

-        Tom sokat szervezkedett, mire összehozta álmai oltárát. – Bill.

-        Kitett magáért, az biztos. – Georg elismerően.

-        Azonnal ki kell engedned innen! – kiabált Tom Annel.

-        Nem úgy terveztem.

-        Figyelj, én nem akarlak bántani, de kénytelen leszek.

-        Nézz oda le. – mutatott a távolba. – Az ott nem az esküvőd?

Tom kinézett az üvegen és csak még idegesebb lett. Ott lenne most a helye. Téged elvenni és örök hűséget esküdni.

-        Ann, kérlek. Tudom, hogy megbántottalak és tudom, hogy szeretsz engem. De el kell engedned. Őt szeretem, és ezen nem tudok változtatni. Jó csaj vagy, és biztos, hogy rád is vár valaki. De az a valaki nem én vagyok.

-        Te nem tudod, hogy mit érzek. Megaláztál és kihasználtál. Csak azért kellettem neked, hogy őt féltékennyé tedd. Aztán otthagytál egy szál semmiben, mert rájöttél, hogy ő kell neked. Ezután még bocsánatot sem kértél, és a kis barátnőid is mind megaláztak már.

-        Sajnálom.

-        Dehogy sajnálod. Csak azt akarod, hogy kiengedjelek.

-        Hidd el, nem várom meg míg kiengedsz. Tényleg tedd meg önként, mert nem akarlak bántani.

-        Eleget bántottál már Tom.

-        Mit akarsz ezzel elérni?

-        Mit is? Lássuk csak. A kis menyasszonyod, ha jobban fókuszálsz már fel alá járkál a gyönyörű, makulátlan fehér ruhájában és csak arra vár, hogy az óra elüsse a delet. Csak azt nem tudja még, hogy te nem leszel ott délben. Talán majd azt hiszi, megfutamodtál. Titkon biztos félt ettől és most beigazolódik.

-        Ha kijutok innen, úgyis megtudja, hogy nem önszántamból maradtam távol.

-        Csakhogy amilyen makacs és amekkorát csalódni fog, úgyis lelép, és nem fogja hagyni, hogy megmagyarázd.

-        Undorító vagy! – szorította meg két karját Tom.

-        Nyugodj le.

-        Na jó. – elengedte. – Szépen kérlek, hogy engedj ki innen.

-        Miért nem töröd ki az ajtót, Tom? Talán, mert tényleg megfutamodtál?

-        Viccelsz? Hogy törném át ezt az ajtót?

-        Igaz, bocsi. – vigyorgott.

-        Van nálad másik kulcs, ugye? Különben hogy jutnánk ki innen.

-        Okos fiú vagy te, Tom.

-        Add ide azonnal!

-        Még nem. Hopp, hallod ezt? Dél van.

Tom elővette a telefonját és tárcsázta a számodat.

-        Fenébe, nincs térerő!

A vendégek mind helyet foglaltak és a fiúk is beálltak a helyükre az oltár mellé.

-        Hol a fenében van? – súgta Bill Georgnak.

-        Nem tudom. Talán csak dugóba keveredett.

-        Hívd fel.

-        Oké.

-        De …(neved) ne lássa!

-        Ki van kapcsolva. – tette el a telefonját Georg.

-        Ott vannak anyuék. – ment oda hozzájuk. – Tom, hol van?

-        Kapott egy levelet és elment. Azt mondta, jöjjünk el nélküle, itt találkozunk.

-        Nem jött meg? – Gordon.

-        Nagyon úgy néz ki.

Pár perccel dél után elkezdte játszani a zenekar a nászindulót. Először Viki indult el a sorok között lassan, majd őt követte Sandie és Detti Lilivel. Mikor látták, hogy Tom nem áll az oltárnál kicsit megtorpantak, Georg és Bill pedig bólogattak, hogy még várni kéne.

Mikor a lányok az oltárhoz értek, te is elindultál apuddal kart karba öltve.

Megláttad, hogy Tom nem áll a helyén Bill pedig idegesen nyomkodja a telefonját. Egyből tudtad, hogy mi van. Tom berezelt és lelépett.

-        Elnézést kérünk. Egy kis probléma támadt, de aggodalomra semmi ok. Nemsokára folytatjuk a szertartást. – állt ki Georg a tömeg elé.

Bill megfogta a kezed és a lányokkal együtt bementetek az öltözőnek szánt sátorba.

-        Hol van Tom? – Sandie.

-        Nem tudom. – Bill.

-        Hívtátok? – Detti.

-        Persze. Ki van kapcsolva. – Georg.

-        És a szüleid? – Gustav.

-        Azt mondták, hozott a futár egy levelet. Tom elolvasta és elment.

Te csak álltál megmerevedve és potyogtak a könnyeid.

-        Milyen levelet? – Georg.

-        Én írtam neki. – mondtad.

-        Mit írtál benne?

-        Hogy terhes vagyok. – sírtad el magad. – Berezelt, igaz? Lelépett.

-        Nem. Azt nem tenné meg. Főleg, ha megtudta, hogy terhes vagy. – Gustav.

-        Úr isten! Terhes vagy? – esett le Billnek.

-        Egy gyerekkel, aki apa nélkül fog felnőni.

-        Ne mond ezt. Biztos mindjárt befut egy jó kifogással. – Georg.

-        Éreztem. Mondtam, hogy rossz érzésem van. De ti bizonygattátok, hogy semmi baj nem lesz. – ültél le már zokogva egy melletted várakozó székre. – Hányni fogok. – álltál fel és kiszaladtál az alkalomra felállított mobilvécébe.

-        Basszus, mi van, ha tényleg lelépett? – Gustav.

-        Dehogy! Nem tenné meg. – Bill.

-        Ez nem …(neved) telefonja? – kutatott a hang után Viki, majd mikor megtalálta felvette. – Igen?

-        Jó napot, csak azt szeretném mondani, hogy most tudtam kihozni a küldeményt a megadott címre Tom Kaulitznak, de senki nem nyit ajtót.

-        Küldeményt?

-        Tegnap délután adta fel egy bizonyos …(neved), azzal az utasítással, hogy 11 óra körül szállítsam ki erre a címre. (itt bediktálta Tomék címét) Most mit tegyek?

-        Kicsit elkésett azzal a levéllel.

-        Elnézést. Egy kis kavarodás volt a másik futárral. Őt is ugyanerre a címre küldték 11-re egy levéllel, amit már kis is szállított.

-        Egy másik levél?

-        Igen hölgyem, de most mit tegyek?

-        Dobja be a postaládába. – zárta le a beszélgetést Viki és letette a telefont.

-        Na mi van? – Bill.

Viki elmesélte, mit beszéltek a futárral.

-        Akkor valaki írt egy másik levelet és Tom azért lépett le valahova. – Georg.

-        Menjünk oda, olvassuk el. – Gustav.

-        Jó. Tényleg. Lányok, ti maradjatok itt …(neved)-el. Mi utánajárunk ennek. – Bill.

-        És mi legyen a vendégekkel? – Sandie.

-        Mondjátok, hogy Tom dugóba került és hamarosan megérkezik. Addig itt vannak a szendvicsek meg az italok. Foglalják el magukat. – Bill.

A fiúk egyből kocsiba pattantak és elmentek a házba. Meg is találták a levelet.

-        De ezt is ő írta. – Gustav.

-        Dehogy! Ezt nem ő írta. Először is nem az ő írása, másodszor pedig nyilván való, hogy kamu az egész. – Bill.

-        Akkor nyomás a világítótorony és hozzuk el azt a barmot. – Georg.